Brassói Lapok, 1971 (3. évfolyam, 9-53. szám)

1971-06-12 / 25. szám

NYITOTT BORÍTÉK HOGYAN ÍRNAK A SZERKESZTŐNEK zője viszont még azzal sincs tisztában. A levelező szerkesztőnek sokféle levél fordul meg a kezében. Az irodalmi ro­vathoz érkező levelek általános és ál­landó statisztikája a­­ következőképpen alakul : a legnagyobb része a levelek­nek verset tartalmaz ; lényegesen keve­sebb a novella, karcolat, elvétve befut egy-egy kritikai kísérlet, műfordítás alig, vagy egyáltalán. Viszont olykor érkezik egy-egy ijesztően vastag, kö­rülbé­lyegzett boríték­, cirkalmas írással megcímezve, amely történelmi drámát, illetve mesejátékot tartalmaz ; rend­szerint nyugdíjasok szabadidejéből fut­ja a végeláthatatlanul hömpölygő, minuciózusan fényképezett ,,cselek­mény-ábrázolásra“. Aztán ott van az elmaradhatatlan „hekula-levél“ : előbb-utóbb minden levelezi? szerkesztővel megtörténik, hogy valaki „át akarja ejteni“. A jó­­múltkorjában egy „szellemes“ levél érkezett a címemre ; a levél írója, írá­sát elferdítve, egyik külső munkatár­sunk nevét kanyarította egy verses zöngemény alá, amely a munkatárs kissé modoros irályát lett volna hivat­va parodizálni, de a levélíró nyilván­való szellemtelenségénél és parlagisá­­gánál egyebet nem volt képes bizonyí­­­tani. A tulajdonképpen névtelen le­vélnek nevezhető otrombaság nemcsak a célba vett publicistát, hanem ugyan­akkor a levelező szerkesztőt is gúny céltáblájává tette. S ami meggondolkoz­­tató: a levél nyilvánvalóan szakmabe­litől, tehát verselni tudó személytől érkezett, így­ tette még csak azzal sem menthető, hogy az írás mestersé­gétől idegen kívülálló vezette le indu­latait ily módon Általában azonban a levélírók ko­molyan veszik a levelezést és sokszor „szívük vérével“­­írják meg leveleiket, kiérzik belőlük a kedvenc szülöttét fél­ve útjára bocsátó szülő aggodalma. S ahogy ez már lenni szokott , a szülő­nek „legszebb“ gyerek olykor elkényez­tetett, tehetségtelen csemete, olykor sete-suta, de rokonszenves kamasz, akii­­ben a jó szem felfedezi a jó anyagot, bár sokszor oly nehéz felfedezni ! Ezért biztatja a levelező szerkesztő a legsántább rigmusok szerzőit is : írja­nak még! Persze, van olyan írás is, amelyen csak az „ásó-kapa“ segíthet... Legutóbbi levelezőim közül egyik sem „ugrott ki“ sajnos, de nem is ment­hetetlen selejtek szerzői : mindenütt fel-felvillan egy-egy szép gondolat, stí­lus-szikra, többé-kevésbé eredeti hang. FODOR ILONA (Désfalva) például be­küldött egy karcolatot (az írás gyenge osztályzatra minősül), amely egy újdon­sült autótulajdonos portréját óhajtja megrajzolni az irónia eszközével. Szer­hogy az autótulajdonos nem egyenlő a sofőrrel. Órás Jenő, a sofőr című kar­­colata, amelyben olyan fordulatok gyö­nyörködtetnek, mint „úgy meg­áll, mint­egy ökör“. ..a szeme folyton . . az előtte robogó fehér nadrágos kocsin járt“ stb. — mégis magában hordozza a realista szatirikus jellemzés csíráit­. Várom te­hát, hogy Fodor Ilona tovább írja kar­­colatait . . SZÉKELY FERENC (Szék, Kolozs megye) modern, népies és eredeti sze­retne lenni, amikor azt írja versében­­ „konzervdoboz a múlt“, „a fájdalom borkánba gyömöszölt só“, „átcsókolt, tehéncsics-rövid éjszakák“, „cicus-kaca­­jod“ stb. Viszont az utolsó szakaszban, amikor elfelejti hogy manapság illik modern, népies és eredeti lenni, ez a néhány szép sor fut ki a tolla alól : é­s ez a patak-ízű nyár jönne hama­rabb a csókjaim — egres-zöld venyigék / s átölellek / mint úttestet az árnyék“. Újabb verseket várok tőle. — Viszont nem sok örömet szerzett versével DAMJÁN GYÖRGY (Datk-Olthévíz), hacsak nem vesszük figyelembe a hibátlan helyesírást és azt az ártat­lanságot, amellyel leírja, minden parodizáló pandák nélkül: Trakto­rista a mesterségem / Kimondani nem szégyellem / Országunknak mezei / Traktorokkal van teli. Mégis neki is azt válaszolom : nem baj ! És olvas­son sok verset, s ezután is bátran írja le, ha valamilyen népdal ritmusára élete egy-egy kis mozzanatát versben akarja kifejezni. Csak igyekezzék úgy leírni, hogy a szavak valóban találjanak a népdal ritmusához, ne lógjanak ki itt-ott fölösleges szóta­gok . A XII. C. (Brassó) jeligére bekül­dött versek mindent el akarnak mon­dani a szerelmi bánatról, amely egy érettségiző kislány szívét gyötri. Ezért nagyon keveset tudunk meg erről , viszont Előadáson című verse nem is olyan rossz — csak el kell hagyni a végéről a sírok, mert fáj, sajog, őrü­let-szerű kijelentéseket. Küldjön még. BENEDEK JÁNOS (Kézdivásárhely) két verssel jelentkezik : a Rádu em­lékére túl részletező és fényképszerű, nem érzékelteti a téma tragikumát, viszont az Egy a sok közül himnikus hangvétele, indulata már többet ígér. Kérjük, küldjön még. DERESTYEI KATALIN brassói ol­vasónk Apáthy Géza szerkesztőnek írt leveleire azért nem kapott választ, mert a szerkesztő válaszát a megadott címről a posta „a címzett ismeret­len“ megjegyzéssel visszaküldte ne­künk. Pontos címet kérünk. (lendvay) Június 12 — szombat 15,30: A Románia-Jugoszlávia Da­vis-kupa teniszverseny közvetítése — páros ; 17,30 : Német nyelvű műsor ; 18,00: Jó estét, lányok ! Jó estét, fiúk !; 19,20 : 1001 este ; 19,30 : Híradó, sport; 20,10 : Enciklopédia ; 21,00 : A megvesztegethetetlenek ; 21,50 : A S de Mans-i autóverseny közvetítése; 22,05 : Varieté-műsor ; 22,50 : Borda­lok és románcok ; 23,10 : Híradó, sport. Június 13 — vasárnap 8,30: Sport és egészség ; 9,00 : Va­sárnapi matiné — gyermekeknek ; 10,00: Faluműsor ; 11,15 : Román ze­neszerzők — Theodor Grigoriu ; 12,00 : A haza vártáján ; 12,30 : A Maria Ta­nase-folklórfesztivál — Craiova 1971 ; 13.00 : Magyar nyelvű műsor; Az or­szág képekben ; Hargita megyei nép­dalok és népi táncok ; Bukarest — ha­zánk fővárosa (VII. rész); Modern város, modern közlekedés — Bartha Gábor riportfilmje ; Humoros műsor — Fischer István ; Zeneszerzőink al­kotásaiból — ismertetőt mond László Ferenc ; Gyermekeknek : a szilágyperi három iskola ; A brassói Unirea lí­ceum műkedvelőinek műsorából ; 14.30 : Vasárnapi sport — Románia—Jugosz­lávia teniszmérkőzés a Davis-kupa keretében ; A Le Mans-i autóverseny ; 18.30 : Óriások földje — ifjúsági soro­zatfilm ; 19,20 : 1001 este ; 19,30 : Esti híradó, sport; 20,10: A hét riportja — Resica ; 20,30 : Faljáró — játékfilm ; 22,05 : Részletek a bulgáriai könnyű­zene-fesztiválról ; 22,35 : Híradó. Június 14 - hétfő 18,00 : Folklórműsor ; 18,15 : A szín­pad : 18,45 : Gazdasági műsor : 19,20 i 1001 este ; 19,30 : Esti híradó, sport ; 20,10 : Nicholas Nickleby (II.) ; 21,00 : A román társadalom dinamikája ; 21,30 : Névtelen csillag — kzönnyűzene­­vetelkedő ; 22,30 : Híradó. Június 15 - kedd 10,00—11,00: TV-iskola ; 18,00 Iro­dalmi­ szemle ; 18,30 : Itt a vakáció ! ; 19,20 : 1001 este ; 19,30 : Esti híradó, sport; 20,10 : Gazdasági műsor ; 20,30 : Színházi est : Miron Radu-Paraschives­­cu : Ez különös című darabja : 22,00 : Jogi tanácsadó; 22,15 : Éjszakai hír­adó ; 22,30 • Az ökölvívó Európa-baj­­nokság negyeddöntője — közvetítés Madridból. Június 16 - szerda 17,00 : Az ökölvívó Európa-bajnok­­ság — képmagnófelvétel Madridból ; 18,00 : Ex Terra 1971 ; 18,25 : A mo­dern román nyelv; 18,40 : Az állami gazdasági egységek szervezéséről és ve­zetéséről szóló törvénytervezet nyilvá­nos vitájából; 19,10 : Pronoexpressz-hú­­zás ; 19,20 : 1001 este ; 19,30 : Esti hír­adó ; 20,00 : Reflektor ; 20,15 : Filmmú­zeum : Johnny Belinda; 22,00 : Uta­zás a Föld körül : Mongólia ; 22,15 : Az ökölvívó Európa-bajnokság. Június 17 — csütörtök 16,30 : Ökölvívó Európa-bajnokság — negyeddöntő — képmagnó Madrid­ból ; 17,30: Magyar nyelvű műsor ; Híradó ; Könnyűzene ; Interjú a dzsessz­­ről; Két zenekari szám kolozsvári diák­együttes előadásában ; Riportfilm a hi­deg­szamosi vízierőmű építőtelepéről — Szerkesztő Rostás Zoltán ; Tudomá­nyos rovat; 18,30 : Autósoknak ; 18,50 : Mezőgazdasági műsor : 19,20 : 1001 este­­ 19,30 : Esti híradó: 20,00 : Orvosi ta­nácsadó : 20,15 : Tévé-ankét a vizek szennyeződéséről : 21,05 : A humor an­tológiája : 21,35: Közvetítés a bulgá­riai könnyűzene-fesztiválról : 22,00 : Éjszakai híradó : 22,10 : A madridi ökölvívó Európa-bajnokság. Június 18 — péntek 16,00 : Az ökölvívó Európa-bajnokság döntője ; 17,00 : Tévé­ iskola ; 18,00 : Otthonunk ; 18,40 : A közvélemény megvitatja — Az állami egységek sze­mélyzetének munkahelyi besorolásáról és előléptetéséről szóló törvényterveze­tet ; 18,55 : Bábjáték ; 19,10 : Lottó-hú­zás ; 19,20 : 1001 este19,30 : Esti hír­adó, sport ; 20,10 : Kérdezzünk ; 21,10 : A Sas-akció , játékfilm ; 22,40 : Éj­szakai híradó. 25. SZÁM 8. oldal DIÁKSZINPAD) A tavalyi Tamási-est után — akkor az Énekes madár című színművet mu­tatták be — az idén Jókai Mór Az a­­ranyember című regényének dramati­zált változatával próbálkoztak a szecse­­levárosi líceum magyar tagozatának ta­nulói, Barkó Anna magyar szakos ta­nárnő hozzáértő és lelkes vezetésével. Saját bevallásuk szerint : „Azért lép­tünk színpadra, hogy szórakoztassunk, és közben mi is szórakozzunk. Ha ezt sikerült elérnünk, ez már elég. Diákok vagyunk, csak diákok, akiknek kezében a szerszám ma még csak a könyv, de holnap akármi lehet belőlünk. Diákok vagyunk, akik mindenért lelkesednek, és lelkesedve tenni is mernek. Egy ki­csit ezért is volt ez az előadás , bizo­nyítani akartunk.“ (Idézet műsorfüze­tükből.) Ezt nagy sikerrel teljesítették, mivel telt ház előtt eddig háromszor léptek Szecselevárosban színpadra. Va­sárnap a háromfalusiak gyönyörködhet­nek előadásukban. A kis közösség tagjai — gondolom — megérdemlik, hogy nevüket felsorol­jam : Tímár : Borosa B. János, Timea : Borsos Júlia, Noémi , Kálit Ibolya, Gá­bor Ilona, Brazovics­­ Vajda Jenő, Bra­­zovicsné , Köpe­­s. Magda, Athália: Si­pos Edit, Kadisa : Köpe Mihály, Teré­zia : Szabó Katalin, Ali Csorbadzsi , Köpe Mihály. Krisztyán Tódor: Hoch­bauer Gyula, Fabula : Vass László, Saj­kás tiszt : Mezei Árpád, Csempészek : Csáki István, Bencze Mihály. Rendező : Barkó Anna tanárnő. Helyettes rende­ző : Jenei Tamás. Technikai rendező : Bárdos Gyula tanár. Díszletezők : Buna István, Vitos József tanulók. Súgó : Be­nedek Piroska. Szervező : Gyerkó And­rás tanár. E szép sorozat folytatását joggal vár­ja Szecseleváros közönsége. Kovásznai Miklós JUSTITIA HÍREI Régi szomszédok ugyan, de Ioan Mitrică még meg sem magyarázhatta, miért kapcsolta ki a villanyt, mert Kerekes Zsófia már veszekedéssel kezdte a beszélgetést. Mitrică erre ököl­lel válaszolt, és a „jó szomszédság“ nevében az utcára kergette a szomszéd­asszonyt. Ott tovább folytatta az ütle­gelést, Kerekes Zsófia viszont egy konyhakéssel védekezett, és megszúrta Ioan Mitrică lábát. Mindez alig néhány napja történt a Traian utcai 4 szám alatti házban, illetve a ház előtt. Az eset a milícián végződött... Alexandru Moise, Gheorghe Ardelea és Emil Dragan apácai ifjak ugyan nem tudnak úszni, mégis a község melletti tóban törődtek, s Alexandru Moise a mély vízbe fulladt. A közlekedési törvények megszegése gyakran súlyos következményekkel jár, így történt június 7-én Fogarason a vegyipari kombinát közelében. Ironim Mâncurescu, a munkásokat szállító 31-BV-2657-es rendszámú társasgép­kocsi vezetője a Blocului utca sarkán elütötte az úttesten szabálytalanul ha­­ladó Ioan Barbut munkást, aki a kerekek alá került. Ioan Bărbuţ kórházba szál­­lítása után rövidesen meghalt. Heten voltak, s mindannyian hét­­próbás tolvajok. Majdnem mindegyikük börtönt Színleg dolgoztak is. loan Nahoi, Petre Rogojinaru, loan Asaflei, loan Raniţei, Duczi György, Alexandru Zaharia és loan Macovei így juthattak be a tehergépkocsi-üzem otthonába, garázsába, a szakiskolába és az üzemi öltözőkbe. Többrendbeli betörés, lopás terheli őket. Egyedül Nahoi több mint 8 pár bakancsot, 4 pár cipőt, nagyobb összeget lopott az iskola otthonából, ezenkívül 1089 lej értékű autóalkat­részt az üzem garázsából. Asafter sem maradt mögötte, szerszámokat és több mint 4000 lej értékű ruhaneműt lopott az öltözőkből. Ioan Raniţei rovásán porlasztók, indukciós tekercsek és egyéb alkatrészek szerepelnek, ugyan­így a többiekén is. Duczi György és Alexandru Zaharia vendéglői botrány­­okozással is tetézték bűnlajstromukat. A rovott­ múltú fiatalokra 2 és fél évi, két évi, 1 év és 4 hónapi, 1 és fél évi, 1 év és 8 hónap, 1 év és 2 hónapi börtönbüntetést róttak. (váradi) APRÓHIRDETÉS ELADÓ üres hós Ágostonfalván 31 fiám, Brassó megye. Lal­inak felveszek két fiút vagy két leánykát. Telefon : 8­15 86.

Next