Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-03-18 / 11. szám
BL Ünneplőbe öltözik a szó, a szív, a gondolat, hogy megalakításának félévszázados évfordulóján méltóképpen köszöntse a Kommunista Ifjak Szövetségét. Az ország ifjúságának-jövőjének szövetségét, amely öt évtizedes fennállása alatt a munkásosztály forradalmi élcsapatának, a Román Kommunista Pártnak■ az irányításával maradandó tettekkel írta-írja be nevét a történelembe. Az ünnep a húszmilliós szívvel dobogó szocialista hazánké, a mindnyájunké. De mi sem természetesebb annál, hogy figyelmünket — az ünnepen is — ifjúságunkra fordítsuk, és rajta mérjük le hogyan él, hogyan folytatódik, hogyan épül tovább a harcos-munkás öt évtized szelleme. Az ifjúság ünnepel, s az ünnepen tudása-tehetsége, képességei legjavát igyekszik felragyogtatni a messzemenő megbecsülés jeleként. A brassói Unirea líceum irodalmi körének tollforgatói, a líceum folyóiratának belső munkatársai az alkotás meghitt, termékenycsendjéhez fordultak, hogy szépirodalmi, publicisztikai műfajokban sorakozzanak tisztelgésre. Egyeseket éppen az ünnep ismertetett meg e termékeny csend izgalmával. Szép igyekezetüket siker kísérte. Noha az elfogult szavak, kifejezések még el-elbizonytalanodnak, s olykor több, tudatosabb fegyelmezést is megkívánnak, az írások mégis hiánytalanul mutatják fel a legnemesebb közös erényt s az őszinteséget. Azt az erényt, amely ünnepi tetté avatja a szót, a gondolatot. Apáthy Géza Bennünk, ifjakban fogalmazódik meg a jövő, a társadalom fiatalos ereje. Ki fiatal ? Mindenki, aki lelkesedni és lelkesíteni tud, aki erejét és szívét az embereknek adja, és ez sem áldozat számára, hanem dicsőség. Mi hordozzuk magunkban azt a szikrát, amelynek tüze a holnap kenyerét hivatott ropogósra sütni, a parazsat, amelynek lángja majd az egész életnek kölcsönöz meleget, és fénye messzire világít Vallomás majd békésen és biztatóan és diadalmasan. Keresünk, mi állandóan keresünk, mindent : jogot, kötelességet, célt, igazságot és mindenekelőtt önmagunkat. Tudni-érteni akarjuk az embert, a világot, az életet , önmagunkat. A tudás szép-erős fegyverünk szép-erős mindennapos harcunkban. Ez a harc,a mi harcunk, a legigazságosabb harc. Ők az első kommunisták, az igazi, az egyetlen vörös csillagot követték tűzön-vízen át, fényét diadalra vitték, és hajnalt varázsoltak a sötétségből. A mi feladatunk e hajnalt kiteljesíteni, hogy vele mi is teljesedjünk. Erős, csupa lendület az a haza, az a társadalom, amelyet fiatal szívek, amelyet fiatal vállak és karok tartanak fenn és építenek. Toós Magda XI. F. osztály SANYI BÁCSI Keresem Sanyi bácsiban, mi az, ami benne a képzeletemben élő kommunista hősökre emlékeztetne. Szürke ruha, nehéz, kidomborodó erezetű kéz, amely néha megremeg. Még a szeme sem acélkék. Lágyan tekint a világba. Halkszavú. Kevésbeszédű. Megőszült, megnyugtató, mint ez a délután. Csendes folyású beszéde, mint a Duna, amikor észrevétlenül, halk méltósággal egybeolvad a tengerrel. Valahogy másnak képzeltem. Leülök mellé a padra, s gépiesen kérdem ! — KISZ-tag volt ? — Az. — Miért állt a KISZ-tagok közé ? — Tudja ... egyik nap ... még akkor tizenhat éves lehettem ... egyik nap elvittek a szomszédból egy kommunistát. Három gyereke maradt otthon, s szegény síró felesége. Kicsik voltak a gyermekek. (Kezével mutatja mekkorák, alig magasabb a padnál a távolság a föld és lefordított tenyere között.) — Akkor kezdődött... —S aztán ? — Felbizsereg bennem az érdeklődés. Mit tehetett egy ilyen jelentéktelennek tűnő ember ? — Aztán ? Az első feladat. Kiáltványokat osztottam szét. Féltem, nagyon féltem ... az a három gyermektartotta bennem a lelket az első akció alatt. Később nem féltem már talán annyira. De azért mindig jót tett, ha a gyermekekre gondoltam. Halk szavai égetnek. Minden szó vád azok ellen, akik elvitték azt a kommunistát. (Kissé bűnösnek érzem magam, amiért előbb így „lebecsültem“.) Elment. S nekem hirtelen nincs erőm utána szaladni. Bocsásson meg, Sanyi bácsi! Tudom, hogy nagyon félt akkor. Tudom, hogy nem is akart sohasem hős lenni. S mégse maradt otthon azon az éjszakán. Előző nap három inast vittek el onnan, ahol Ön dolgozott. Vékonydongájú, foltossorsú inasokat. Azt mondták, hazaengedik őket. Nem tértek soha vissza. Tudta, hogy KISZ-tagok. Fáradtabbak voltak reggelente, de csillogott a tekintetük. Az első percben, amikor épp kifelé taszigálták őket, az egyik suttyomban csomagot nyomott a kezébe. Akkor éjjel a szíve a torkában vert az izgalomtól. Ha a túlsó soron ember haladt, odalapult a kerítéshez, hozzáolvadt szürke ruhájával.Ha rekedt kakas nyikkant, összekoccant a foga. Holtfáradtan ért haza. De azért újra és újra elindult a nehéz éjszakai utakra, vagy a titkos gyűlésekre, vagy farkasszemet nézett rendőrkordonokkal a tüntetéseken. Most értékelem Sanyi bácsi emberi nagyságát. Ő a legnagyobb harcban győzött. Az eszméért legyőzte a félelmet, a gyermekek jövőjéért kilépett befelé néző önmagából, és tekintete aztán mindig az emberek, a munkástársak sorsát, igazát követte. Szász Katalin X. E. osztály II. SZÁM 2. oldal Visszatérő látomás A város kihalt, keskeny utcáin bolyongtam. — Megtorpantam egy alacsony, viharvert ház előtt. Fürkészve néztem ablakait — s azok meséltek... Úgy tűnt, a ház pincéjében gondosan elrejtett nyomda gépeinek tompa kattogását hallom ... A kapu előtt gyorsan elsuhanó ifjak árnyát látom : hónuk alatt vastag papírköteg ... És hallom borzadva a vasrácsok mögül csattanó parancsot : „Vallj !" De az ifjú hallgat, hallgat, hallgat, mint aki álmodik. Megálmodta életünket. Sala Ildikó XI. 6. osztály Egy óra történelem Osztályunk már jóval az ünnep előtt átélte a KISZ félévszázados ünnepének hangulatát, ezért fordultunk osztályfőnökünkhöz, Csíki György tanár elvtárshoz azzal a kéréssel, hívjon meg körünkbe egy volt illegalista harcost. Osztályfőnökünk, ő maga is egykori KISZ-tag, szívesen teljesítette kérésünket. S február első napjainak egyikén ünnepi hangulatban találkoztunk Schmidt Izsák elvtárssal. Nagyon vártuk a találkozót, hiszen addig nem ismertünk senkit személyesen, aki kiállta, végigélte azokat a küzdelmes, nehéz időket, amelyekről nekünk csak betűk közvetítésével volt tudomásunk. Schmidt elvtárs emlékezése valamennyiünket magával ragadott. Nem használt nagy szavakat, rendkívül egyszerűen fejezte ki magát. Már az elején tudomásunkra hozta, hogy nem történelemelőadást tart, hanem személyes élményeit idézi, de végeredményben a KISZ történelme valamennyi ifjúkommunista történetéből áll. Brassói mozgalmi epizódokat elevenített fel, mozaikszerűen, amelyek epizód voltuk ellenére is szerves egészet alkottak. Az illegalitás nehéz éveiben a KISZ-munka, akárcsak ma — ha másképpen is —, építő munka volt. Schmidt elvtárs bemutatott egy akkori KISZ-gyűlést, amely mentes volt minden formalitástól, nem is volt szabad azt a látszatot sem keltenie, hogy gyűlés. Az akkori diákok egyik KISZ-gyűlése a következőképpen zajlott le : Az egyik diák beszélgetést kezdeményezett. Beszéltek a háborúról, a nemzetközi helyzetről, de ez valójában kötetlen előadás volt. Aztán hazai dolgokra terelődött a szó. S mert diákok voltak, irodalommal is foglalkoztak, Bacovițával, Minulescuval, felsorolták Goga érdemeit, de nem hallgatták el hibáit sem, s ezzel mintegy vádolták az akkori rendszert. E gyűlés is — akárcsak mindenik — összetartásra ösztönözte az ifjakat, s egyszersmind felkészültebbé tette őket. Akkor az akciók is egészen mások voltak. A röpcédula-terjesztés vagy bármely más tevékenység szigorú figyelmet, körültekintést és pontosságot igényelt. És mégis — a fegyelem ellenére is — sor került lebukásokra. Például 1942-ben sokukat letartóztatták. Lázár Veress Katalint, Vajna Albertet, s noha saját magát nem említette, tudjuk, hogy ő is erre a sorsra jutott. Úgy beszélt a szigurancáról, mint aki jól ismerte. Talán ma is ökölbe szorul olykor a keze, ha azokra a szörnyűségekre gondol, amelyeken ott átment. Különös módon az egészet csak „előszoba-jelenetnek" nevezte. És mégis kibírták, ha csak ki nem végezték őket. Azok, akik túlélték, méltán vallhatják, hogy helytálltak. Egyesek csodálatosan bátor magatartásról tettek bizonyságot. Volt közöttük egy tizennyolc éves lány, akit nagyon összevertek, körmeit is feltépték, mégsem vált árulóvá, mert nem érezte magát egyedül : az egész munkásosztály szeretetét érezte. És noha mindenki félt, a félelmet legyőzték, mert olyan erős szálak fűzték őket a munkásosztályhoz, hogy minden kapott ütés újabb erőt adott nekik, növelte elszántságukat. Aki ilyenkor netalán mégis elhagyatottnak érezte magát, árulóvá lett, nem tudott megbirkózni a nagy feladatokkal. Schmidt elvtárs beszélt a börtönről, ahol a kommunistákat elszigetelték a többi fogolytól, mert a Gestapo által kiképzett börtönőrök féttek tőlük. A kommunisták a börtönöket iskolákká változtatták : igazi irodalom-, politikaigazdaságtan-, filozófia- és történelemleckéket tartottak. Mert tudták, hogy eljön az idő, amikor e tanulásnak hasznát vehetik. Ezzel elérkezett a mához, hozzánk, a mi életünkhöz, amely összehasonlíthatatlanul más. Osztályunk KISZ-titkára köszönő szavaiban mindannyiunk nevében tett ígéretet : igyekszünk olyan KISZ-munkát kifejteni, amely méltó legyen az egykori KISZ-tagok munkájához, és hozzánk, mai KISZ-tagokhoz is. Takó Margit XII. E. osztály Szőke Miklós rajza XI. A. osztály