Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-03-25 / 12. szám
RIPORT PEDAGÓGUSOK Székely Ádám, a Brassó megyei tanfelügyelőség tanfelügyelője készségesen nyújtotta át a megyében tevékenykedő szakiskolai és líceumi pedagógusok névsorát. Szükségesnek tartotta viszont megjegyezni: — Arról nem kezeskedhetem, hogy a kimutatások pontosak. Sajnos, számíthat arra, hogy egy-egy pedagógusnak a nyomára sem bukkan... Nézem a két kimutatást. Mindkettő a továbbképző tanfolyamra beiratkozott pedagógusok névsorát tartalmazza. A szakiskolai pedagógusok kimutatását 1971. december 25-én, a líceumi pedagógusok névsorát pedig 1972. január 13-án keltezték. Nyilvánvaló, hogy a legújabb kimutatásokban búvárkodhatunk. Székely Ádám figyelmeztetése — miszerint egyegy pedagógusnak bottal üthetem a nyomát — nem lepett meg, hanem alátámasztotta azt a feltételezésemet, amely indítékul szolgált riportom megírásához. Elhatározásomat, hogy egy kicsit körülnézek a pedagógus szakmában hivatásban, megerősítette egyik ismerősömmel folytatott beszélgetésem is, aki a következő szavakkal próbált eltanácsolni a témától : — Mit akarsz kideríteni ? Azt akarod talán, hogy ezek a balszerencsés fiatalok, akik érettségi után nem jutottak tovább, már „pofozógépnek" se helyezkedhessenek el ? ... (Meggondolkoztató, hogy ma is kísért még az a felfogás, miszerint a pedagógus a vakfegyelem eszköze, tehát egyszerűen „pofozógép" ..) És hallottam egy másik véleményt is, amelyet — mert elhangzott — vitathatósága ellenére is szóvá kell tennem : — A pedagógus társadalmi pozíciója, rangja nem nevezhető éppen magasnak. Az utóbbi időben pedig, higgye el, ez is kezd számításba jönni... És el kell mondanom azt is : meglehetős zavarral írtam le a pedagógus szakma-hivatás kifejezést, és ezentúl is előlegezésképpen használom, hiszen a már említett kimutatások is amellett érvelnek, hogy egyelőre a pedagógus-foglalkozás még nem szakma, nem is hivatás, hanem egyszerűen csak foglalkozás. A mindenfokú oktatást-nevelést országos programmá avató pártpolitika időszerűvé teszi a pedagógus szakma-hivatás „műhelytitkaiba" való betekintést. Egyébként a pedagógusok továbbképzéséről gondoskodó tanfolyamokat is valós szükséglet felismerése hozta létre. Nevezetesen az, hogy a pedagógusoknak is szükségük van oktatásra-nevelésre, gazdagabb pedagógiai, lélektani, módszertani stb. ismeretekre. De előbb tekintsünk be az előbb említett kimutatásokba . A Brassó megye szakiskoláiban és líceumaiban tevékenykedő 123 pedagógus közül mindössze három rendelkezik húszéves vagy húsz évnél több tanügyi régiséggel. Ezzel szemben 53 pedagógusnak mindössze egyéves vagy egy évnél is kevesebb a tanügyi „régisége", legtöbbjük esetében egy szerény vonalkával jelzi a kimutatás, hogy újoncok. A pedagógusok tanulmányait számontartó rovatból meg az olvasható ki, hogy főiskolát, illetve egyetemet négy pedagógus végzett, egy pedig látogatásnélkülin folytatja egyetemi tanulmányait. Nagy részük elméleti vagy szaklíceumot végzett, hármójuk pedagógiai líceumot, de akad köztük technikus vagy ápolónő is. Milyen következtetéseket vonhatunk le a kimutatásokból tallózott adatok kapcsán ? Átadom a szót a legilletékesebbeknek , a pedagógusoknak. ★ ★ ★ A traktorüzem, valamint a Hidromecanica üzem szakiskolájában rám mosolygott az újságíró-szerencse. A szakiskolák aligazgatói, Ioan Toadere, illetve Vasile Vîşcă, akik közvetlenül irányítják és ellenőrzik a pedagógusok munkáját, valóságos kerekasztal-megbeszélést rögtönöztek. Elégségesnek bizonyult elmondanom mindkét szakiskolában a pedagógusoknak, mi járatban vagyok, hogy hivatásukról szeretnék elbeszélgetni velük, s a beszélgetések során felszínre került gondolatok, kérdések, vélekedések egyre-másra újabbaknak szolgáltak indítékul. Rám pedig csak a jegyzetelés hálás feladata hárult. A hivatásukat búvárló beszélgetés során minden pedagógusnak volt mondanivalója és szemlátomást valamennyiüknek jól esett az érdeklődés. A két szakiskolában elhangzott vélekedéseket— mert egyes gondolatok vezérmotívumaként mindegyre visszatértek — szintén „tallózva" adom viszsza, akárcsak a kimutatás adatait. Íme néhány vélemény a traktorüzem szakiskolája pedagógusainak a megfogalmazásában : Alexandru Timar : — A legtöbbünk számára a pedagógus-foglalkozás csak ugródeszka. Bevallom, magam is azzal az elképzeléssel jöttem az iskolába, hogy itt sok lesz a szabad időm, s a szilenciumokon is tanulhatok a felvételire. Csak azért maradtam több évig, mert számításaim nem váltak be. A pedagógusnak alig van szabad ideje, az ébresztőtől a lefekvésig — a tanórák kivételével — jelen kell lennie a tanulók minden tevékenységében. Sajnos, a pedagógust jelenleg inkább afféle őrnek tekintik, a tanárok jó része is így vélekedik, kollégiális beszélgetésekre — amelyekig nagy szükség lenne — ritkán kerülhet sor. Alapos pedagógiai, lélektani ismereteknek is szűkében vagyunk, a továbbképző tanfolyam még „űrpótlónak" sem felel meg : két szemináriumon nem lehet elsajátítani azt, amit egy pedagógusképző felsőiskola nyújtana. Cornel Máfará : — Feltétlenül szükségünk lenne egy olyan iskolára, amely megfelelő pedagógiai, módszertani, lélektani ismeretekkel gazdagíthatna, esetleg bizonyos szakosítással jobban megismertetne a szakiskolák oktató-nevelő tevékenységének sajátosságaival, hogy a tanárok nyújtotta tudást a tanulókban elmélyíthessük, egyszóval, hogy az oktatásban is hatékonyabban részt vehessünk. A pedagógusnak komplex egyéniségnek kellene lennie, hiszen a legnehezebb foglalkozások egyike, s nekünk többnyire felületes felkészültséggel kell helytállnunk. A pedagógusképző iskolára egyébként azért is szükség lenne, mert elvégzése után kaphatnánk diplomát, amely a pedagógus-foglalkozást hivatás rangjára emelné. Ez sokban megváltoztatná a pedagógusokról kialakult közvéleményt, és elsősorban a pedagógusok hivatásérzetét növelné. És a tanügyi helyzetünket is tisztázhatná, mert jelenleg egyik lábunkkal bent vagyunk, a másikkal kint. Máró Miklós : — Ahhoz, hogy a pedagógus hivatását maradéktalanul teljesíthesse, jól kell ismernie a tanulók értelmi-szellemi színvonalát, meg kell találnia azt a bizonyos közös hangot. Fejlődő, alakuló emberekkel dolgozunk, ezért alaposabb felkészültségre lenne szükség. Ioan Florida — Valóban, nekünk, pedagógusoknak, akik a legtöbb időt töltjük a tanulók körében, elsődleges és nem csak mellékes szerepünk kellene hogy legyen a nevelő tevékenységben . . . Joan Toadere aligazgató : — Én is csatlakozom azokhoz, akik felvetették egy padagógusképző iskola létesítésének gondolatát. Az, hogy a pedagógusok foglalkozásukat csupán ugródeszkának tekintik — amely megkönnyítheti útjukat egy másik szakmába —, sok káros következménnyel jár. A pedagógusok gyakori vándorlásuk miatt nem gyűjthetnek megfelelő gyakorlati tapasztalatot. Mi meg vagyunk elégedve pedagógusainkkal, nálunk nem volt rá példa, ami másutt megtörtént, hogy a pedagógusok leülnek a tanulókkal inni meg kártyázni. Az előbb lejegyzett véleményekre maradéktalanul „rímelnek" a Hidromecanica szakiskolájában gyűjtött vélemények. Grigore Neagu : — Munkánk a legnehezebbik foglalkozások egyike, mert emberekkel dolgozunk. Olyan emberekkel, akik fejlődnek, alakuló emberekkel. Tanulóink, mert az egész országból verbuválódnak, nagyon sokban különböznek magaviselet, felkészültség, jellemtulajdonság tekintetében is, s így tőlünk, pedagógusoktól megkívánják a differenciált foglalkozást, viszonyulást. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert főiskolát végeztem, és naponta hasznát veszem a főiskolán szerzett pedagógiai, módszertani, lélektani ismereteknek. Ezek elengedhetetlenül szükségesek a pedagógusok számára. Alapos ismeretekre viszont csak pedagógusképző iskolán lehet szert tenni. Hivatalosan el kellene ismerni a pedagógus-szakmát, mert amíg a pedagógusok munkájukat csak ugródeszkának tekintik, nem is igyekeznek — tisztelet a kivételnek — önképzés útján ismereteiket gyarapítani. Nem tudom, más iskolákban mi a helyzet, de nálunk túlságosan sok, száznál is több tanuló jut egy-egy pedagógusra. Figyelmünket annyira leköti néhány problémás gyermek, hogy a többiekkel nincs időnk foglalkozni. Hogy miért vándormadarak a pedagógusok? Egyszerűen azért, mert a tanügy csak félig-meddig tart számon, pedagógus-tevékenységünket újabban nem tekinti tanügyi régiségnek. Ha visszamennék a katedrára, az a hét év, amíg pedagógusként dolgoztam, nem számítana tanügyi régiségnek. De a szabadságidőt illetően sem rendelkezünk a tanárok jogaival. Nyári vakációk idején adminisztrációs feladatok várnak ránk, igaz, ezekhez is hozzászoktatnak évközben. Fizetésünk is alacsonyabb a tanárokénál. Szóval, ezek lennének azok a dolgok, amelyek a pedagóguspályát nem teszik éppen vonzóvá. Emil Cojanu : — A pedagógus-foglalkozás tenger szenvedélyt igényel. Míg jó tanár lehet az is, aki csak tantárgyát szereti szenvedéllyel, nekünk a tanulókat kell szenvedéllyel szeretnünk. És ahhoz, hogy szerethessük, jobban meg kell őket ismernünk. Én is osztom azt a véleményt, hogy szükség lenne a pedagógusképző iskolára. De volna egy másik — könnyebben kivitelezhető — javaslatom is : tekintettel arra, hogy a tanároknál jóval több időt töltünk a tanulók társaságában, helyesnek vélném, ha ránk bíznák az osztályfőnökséget. Már ez is hozzásegítené a tanulók jobb megismeréséhez, no meg — úgy vélem — egy kicsit tekintélyünket is növelné. Vasile Vîşcă aligazgató : — Kilenc évig magam is pedagógusként tevékenykedtem, és sok mindent tapasztaltam, így hát igazat adhatok a pedagógusoknak. Valóban szükség lenne egy iskolára, amelyben alaposabban felkészülhetnének hivatásukra. Mert a pedagógusnak valóban nem csak az a feladata, hogy ébredéskor-lefekvéskor, a szünetek és étkezések idején felügyeljen a rendre, hanem kifejezetten nevelési feladatok is várnak rá, olyanok, amelyek alaposabb és rendszeresebb felkészültséget igényelnek. Igaz, noha sok gyermek jut egy-egy pedagógusra, még adminisztrációs feladatokat is kapnak, s így a nevelés nem egy esetben másodrendűvé válik. Azon kell lennünk, hogy a pedagógusok konkrét tevékenysége minél hűségesebben fedje az elnevezésükben megfogalmazott tartalmat. De eddigelé a Gépgyártóipari Minisztérium is kisegítő tanerőnek tekinti a pedagógusokat. ★ ★ ★ Úgy vélem, a vélemények, gondolatok, javaslatok egyértelműen amellett érvelnek, hogy egy pedagógusképző iskola vagy iskolák létesítése, s ezáltal egy hivatás „rehabilitálása", pontosabban egy új hivatás megteremtése nem elrugaszkodott kívánság-javaslat. És csak tiszteletet ébreszthet bennünk az a körülmény, hogy éppen a pedagógusok szólaltatták meg azt a kívánságot, hogy az oktató-nevelő tevékenységben teljesebb elméleti és gyakorlati felkészültséggel, nagyobb súllyal lehessenek jelen, s így azt is elkerüljék, hogy felügyelőknek, intézőknek, vagy egyenesen „pofozógépeknek" tekintsék őket. A Tanügyminisztériumra vár az a feladat, hogy a pedagógusok által felvetett kérdéseket, javaslatokat gondosan megvizsgálja és azokra érdemben, lehetőleg konkrét intézkedések foganatosításával válaszoljon. Mert a pozitív válasz talán most lenne a legidőszerűbb. Apáthy Géza M, HSAM * eMM