Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-03-25 / 12. szám

RIPORT PEDAGÓGUSOK Székely Ádám, a Brassó megyei tanfelügyelőség tanfelügyelője készségesen nyújtotta át a megyében tevékenykedő szakiskolai és líceumi pedagógusok névsorát. Szükségesnek tartotta viszont megjegyezni: — Arról nem kezeskedhetem, hogy a kimutatá­sok pontosak. Sajnos, számíthat arra, hogy egy-egy pedagógusnak a nyomára sem bukkan... Nézem a két kimutatást. Mindkettő a továbbkép­ző tanfolyamra beiratkozott pedagógusok névsorát tartalmazza. A szakiskolai pedagógusok kimutatá­sát 1971. december 25-én, a líceumi pedagógusok névsorát pedig 1972. január 13-á­n keltezték. Nyil­vánvaló, hogy a legújabb kimutatásokban búvár­kodhatunk. Székely Ádám figyelmeztetése — miszerint egy­­egy pedagógusnak bottal üthetem a nyomát — nem lepett meg, hanem alátámasztotta azt a feltételezé­semet, amely indítékul szolgált riportom megírásá­hoz. Elhatározásomat, hogy egy kicsit körülnézek a pedagógus szakmában­ hivatásban, megerősítette e­­gyik ismerősömmel folytatott beszélgetésem is, aki a következő szavakkal próbált eltanácsolni a té­mától : — Mit akarsz kideríteni ? Azt akarod talán, hogy ezek a balszerencsés fiatalok, akik érettségi után nem jutottak tovább, m­ár „pofozógépnek" se helyez­kedhessenek el ? ... (Meggondolkoztató, hogy ma is kísért még az a fel­fogás, miszerint a pedagógus a vakfegyelem esz­köze, tehát egyszerűen „pofozógép" ..) És hallot­tam egy másik véleményt is, amelyet — mert el­hangzott — vitathatósága ellenére is szóvá kell tennem : — A pedagógus társadalmi pozíciója, rangja nem nevezhető éppen magasnak. Az utóbbi időben pedig, higgye el, ez is kezd számításba jönni... És el kell mondanom azt is : meglehetős zavar­ral írtam le a pedagógus szakma-hivatás kifejezést, és ezentúl is előlegezésképpen használom, hiszen a már említett kimutatások is amellett érvelnek, hogy egyelőre a pedagógus-foglalkozás még nem szak­ma, nem is hivatás, hanem egyszerűen csak fog­lalkozás. A mindenfokú oktatást-nevelést országos prog­rammá avató pártpolitika időszerűvé teszi a peda­gógus szakma-hivatás „műhelytitkaiba" való bete­kintést. Egyébként a pedagógusok továbbképzésé­ről gondoskodó tanfolyamokat is valós szükséglet felismerése hozta létre. Nevezetesen az, hogy a pedagógusoknak is szükségük van oktatásra-neve­­lésre, gazdagabb pedagógiai, lélektani, módszer­tani stb. ismeretekre. De előbb tekintsünk be az előbb említett kimu­tatásokba . A Brassó megye szakiskoláiban és líceumaiban tevékenykedő 123 pedagógus közül mindössze há­rom rendelkezik húszéves vagy húsz évnél több tan­ügyi régiséggel. Ezzel szemben 53 pedagógusnak mindössze egyéves vagy egy évnél is kevesebb a tanügyi „régisége", legtöbbjük esetében egy sze­rény vonalkával jelzi a kimutatás, hogy újoncok. A pedagógusok tanulmányait számontartó rovat­ból meg az olvasható ki, hogy főiskolát, illetve egyetemet négy pedagógus végzett, egy pedig láto­­gatásnélkülin folytatja egyetemi tanulmányait. Nagy részük elméleti vagy szaklíceumot végzett, hármó­juk pedagógiai líceumot, de akad köztük technikus vagy ápolónő is. Milyen következtetéseket vonhatunk le a kimuta­tásokból tallózott adatok kapcsán ? Átadom a szót a legilletékesebbeknek , a peda­gógusoknak. ★ ★ ★ A traktorüzem, valamint a Hidromecanica üzem szakiskolájában rám mosolygott az újságíró-szeren­cse. A szakiskolák aligazgatói, Ioan Toadere, illetve Vasile Vîşcă, akik közvetlenül irányítják és ellen­őrzik a pedagógusok munkáját, valóságos kerek­­asztal-megbeszélést rögtönöztek. Elégségesnek bi­zonyult elmondanom mindkét szakiskolában a peda­gógusoknak, mi járatban vagyok, hogy hivatásuk­ról szeretnék elbeszélgetni velük, s a beszélgetések során felszínre került gondolatok, kérdések, véle­kedések egyre-másra újabbaknak szolgáltak indí­tékul. Rám pedig csak a jegyzetelés hálás feladata hárult. A hivatásukat búvárló beszélgetés során minden pedagógusnak volt mondanivalója és szem­látomást valamennyiüknek jól esett az­ érdeklődés. A két szakiskolában elhangzott vélekedéseket­­— mert egyes gondolatok vezérmotívumaként mind­egyre visszatértek — szintén „tallózva" adom visz­­sza, akárcsak a kimutatás adatait. Íme néhány vélemény a traktorüzem szakiskolája pedagógusainak a megfogalmazásában : Alexandru Timar : — A legtöbbünk számára a pedagógus-foglalkozás csak ugródeszka. Bevallom, magam is azzal az elképzeléssel jöttem az iskolá­ba, hogy itt sok lesz a szabad időm, s a szilenci­­umokon is tanulhatok a felvételire. Csak azért ma­radtam több évig, mert számításaim nem váltak be. A pedagógusnak alig van szabad ideje, az ébresz­tőtől a lefekvésig — a tanórák kivételével — jelen kell lennie a tanulók minden tevékenységében. Saj­nos, a pedagógust jelenleg inkább afféle őrnek tekintik, a tanárok jó része is így vélekedik, kollé­­giális beszélgetésekre — amelyekig nagy szükség lenne — ritkán kerülhet sor. Alapos pedagógiai, lélektani ismereteknek is szűkében vagyunk, a to­vábbképző tanfolyam még „űrpótlónak" sem felel meg : két szemináriumon nem lehet elsajátítani azt, amit egy pedagógusképző felsőiskola nyújtana. Cornel Máfará : — Feltétlenül szükségünk lenne egy olyan iskolára, amely megfelelő pedagógiai, módszertani, lélektani ismeretekkel gazdagíthatna, esetleg bizonyos szakosítással jobban megismertetne a szakiskolák oktató-nevelő tevékenységének sajá­tosságaival, hogy a tanárok nyújtotta tudást a ta­nulókban elmélyíthessük, egyszóval, hogy az okta­tásban is hatékonyabban részt vehessünk. A peda­gógusnak komplex egyéniségnek kellene lennie, hiszen a legnehezebb foglalkozások egyike, s ne­künk többnyire felületes felkészültséggel kell helyt­­állnunk. A pedagógusképző iskolára egyébként azért is szükség lenne, mert elvégzése után kaphat­nánk diplomát, amely a pedagógus-foglalkozást hivatás rangjára emelné. Ez sokban megváltoztatná a pedagógusokról kialakult közvéleményt, és első­sorban a pedagógusok hivatásérzetét növelné. És a tanügyi helyzetünket is tisztázhatná, mert jelenleg egyik lábunkkal bent vagyunk, a másikkal kint. Máró Miklós : — Ahhoz, hogy a pedagógus hi­vatását maradéktalanul teljesíthesse, jól kell ismer­nie a tanulók értelmi-szellemi színvonalát, meg kell találnia azt a bizonyos közös hangot. Fejlődő, ala­kuló emberekkel dolgozunk, ezért alaposabb fel­készültségre lenne szükség. Ioan Florida — Valóban, nekünk, pedagógusok­nak, akik a legtöbb időt töltjük a tanulók körében, elsődleges és nem csak mellékes szerepünk kellene hogy legyen a nevelő tevékenységben . . . Joan Toadere aligazgató : — Én is csatlakozom azokhoz, akik felvetették egy padagógusképző is­kola létesítésének gondolatát. Az, hogy a pedagó­gusok foglalkozásukat csupán ugródeszkának tekin­tik — amely megkönnyítheti útjukat egy másik szakmába —, sok káros következménnyel jár. A pedagógusok gyakori vándorlásuk miatt nem gyűjt­hetnek megfelelő gyakorlati tapasztalatot. Mi meg vagyunk elégedve pedagógusainkkal, nálunk nem volt rá példa, ami másutt megtörtént, hogy a pe­dagógusok leülnek a tanulókkal inni meg kártyázni. Az előbb lejegyzett véleményekre maradéktala­nul „rímelnek" a Hidromecanica szakiskolájában gyűjtött vélemények. Grigore Neagu : — Munkánk a legnehezebbik foglalkozások egyike, mert emberekkel dolgozunk. Olyan emberekkel, akik fejlődnek, alakuló embe­rekkel. Tanulóink, mert az egész országból verbu­válódnak, nagyon sokban különböznek magaviselet, felkészültség, jellemtulajdonság tekintetében is, s így tőlünk, pedagógusoktól megkívánják a differen­ciált foglalkozást, viszonyulást. Én szerencsés hely­zetben vagyok, mert főiskolát végeztem, és naponta hasznát veszem a főiskolán szerzett pedagógiai, módszertani, lélektani ismereteknek. Ezek elenged­hetetlenül szükségesek a pedagógusok számára. Alapos ismeretekre viszont csak pedagógusképző iskolán lehet szert tenni. Hivatalosan el kellene is­merni a pedagógus-szakmát, mert amíg a pedagó­gusok munkájukat csak ugródeszkának tekintik, nem is igyekeznek — tisztelet a kivételnek — ön­képzés útján ismereteiket gyarapítani. Nem tudom, más iskolákban mi a helyzet, de nálunk túlságosan sok, száznál is több tanuló jut egy-egy pedagógus­ra. Figyelmünket annyira leköti néhány problémás gyermek, hogy a többiekkel nincs időnk foglalkozni. Hogy miért vándormadarak a pedagógusok? Egyszerűen azért, mert a tanügy csak félig-meddig tart számon, pedagógus-tevékenységünket újabban nem tekinti tanügyi régiségnek. Ha visszamennék a katedrára, az a hét év, amíg pedagógusként dol­goztam, nem számítana tanügyi régiségnek. De a szabadságidőt illetően sem rendelkezünk a tanárok jogaival. Nyári vakációk idején adminisztrációs fel­adatok várnak ránk, igaz, ezekhez is hozzászoktat­nak évközben. Fizetésünk is alacsonyabb a tanáro­kénál. Szóval, ezek lennének azok a dolgok, ame­lyek a pedagóguspályát nem teszik éppen vonzóvá. Emil Cojanu : — A pedagógus-foglalkozás tenger szenvedélyt igényel. Míg jó tanár lehet az is, aki csak tantárgyát szereti szenvedéllyel, nekünk a ta­nulókat kell szenvedéllyel szeretnünk. És ahhoz, hogy szerethessük, jobban meg kell őket ismernünk. Én is osztom azt a véleményt, hogy szükség lenne a pedagógusképző iskolára. De volna egy másik — könnyebben kivitelezhető — javaslatom is : te­kintettel arra, hogy a tanároknál jóval több időt töltünk a tanulók társaságában, helyesnek vélném, ha ránk bíznák az osztályfőnökséget. Már ez is hozzásegítené a tanulók jobb megismeréséhez, no meg — úgy vélem — egy kicsit tekintélyünket is növelné. Vasile Vîşcă aligazgató : — Kilenc évig magam is pedagógusként tevékenykedtem, és sok mindent tapasztaltam, így hát igazat adhatok a pedagógu­soknak. Valóban szükség lenne egy iskolára, a­­melyben alaposabban felkészülhetnének hivatásuk­ra. Mert a pedagógusnak valóban nem csak az a feladata, hogy ébredéskor-lefekvéskor, a szünetek és étkezések idején felügyeljen a rendre, hanem kifejezetten nevelési feladatok is várnak rá, olya­nok, amelyek alaposabb és rendszeresebb felké­szültséget igényelnek. Igaz, noha sok gyermek jut egy-egy pedagógusra, még adminisztrációs felada­tokat is kapnak, s így a nevelés nem egy esetben másodrendűvé válik. Azon kell lennünk, hogy a pedagógusok konkrét tevékenysége minél hűsége­sebben fedje az elnevezésükben megfogalmazott tartalmat. De eddigelé a Gépgyártóipari Minisztéri­um is kisegítő tanerőnek tekinti a pedagógusokat. ★ ★ ★ Úgy vélem, a vélemények, gondolatok, javasla­tok egyértelműen amellett érvelnek, hogy egy pe­dagógusképző iskola vagy iskolák létesítése, s ez­által egy hivatás „rehabilitálása", pontosabban egy új hivatás megteremtése nem elrugaszkodott kíván­ság-javaslat. És csak tiszteletet ébreszthet bennünk az a kö­rülmény, hogy éppen a pedagógusok szólaltatták meg azt a kívánságot, hogy az oktató-nevelő tevé­kenységben teljesebb elméleti és gyakorlati felké­szültséggel, nagyobb súllyal lehessenek jelen, s így azt is elkerüljék, hogy felügyelőknek, intézők­nek, vagy egyenesen „pofozógépeknek" tekintsék őket. A Tanügyminisztériumra vár az a feladat, hogy a pedagógusok által felvetett kérdéseket, javasla­tokat gondosan megvizsgálja és azokra érdemben, lehetőleg konkrét intézkedések foganatosításával válaszoljon. Mert a pozitív válasz talán most lenne a legidő­szerűbb. Apáthy Géza M, HSAM * eMM

Next