Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-15 / 15. szám

RIPORT Gyár - legbelülről A brassói FARTEC gyár kapuja elé érkezve az­zal kezdtem, hogy a „cégtábláról" leolvastam a betűrejtvény megfejtését : Fabrica de articole tehnice din cauciuc. Magyarul, megközelítő fordí­tásban : gumiból készült műszaki cikkeket elő­állító gyár. Az az érzésem, hogy ezek után sem fejtettem meg minden olvasó számára a rejtvényt, s csak a tájékozottabbak tudhatták meg, valójában hová is igyekeztem. Köznyelven : a gumigyárba. Így már minden brassói tudja, hol található... B ■ ■ ■ Gyermekkoromban többször is elhaladtam a gyár mellett. Pontosabban elsiettem s mindannyi­szor visszafojtott lélegzettel, kényszeredetten fintorogva. Noha igazán nem voltam kényes gyer­mek. De más volt, összehasonlíthatatlanul más volt az akkori gumigyár és egészen más a mostani. A hajdani gyár ablakain kitóduló-özönlő tömény ka­­ucsukhoz már csak gyermekkori emlék. Bent a gyár csarno­kaiban sem lehetett nyomára bukkani. Újabb rejtvény ? Nem az. A csarnokok is újak : korszerűek, tágasak, szellőzöttek. A gyárkapun belül — noha először léptem be rajta — Brassóban megszokott, jól ismert ipari táj fogadott : táj­­ építőál­lványokkal. A gumigyárba (a könnyebbség kedvéért a köz­nyelvi elnevezését használom) eredetileg „rejtvény­­fejtés" szándékával mentem el. Megfejteni azt, hogy milyen a munkahelyek légköre, milyenek a munkatársi viszonyok, más szóval, hogy az embe­rekben milyen belső, érzelmi-gondolati változások mentek végbe. Salamon Imre elvtársat, a főmérnök-helyettest kértem meg, hogy egy kisebb munkacsoportot, amelyen az esetleges változás könnyebben lemér­hető, ismertessen meg velem. És Salamon Imre szakított időt számomra, noha — amint mondotta — egyszerre két széken ül, mert a hiányzó főmér­nököt is helyettesíti. Azon a részlegen, amelyen a különböző fémal­katrészeket ragasztóanyagokkal kezelik, hogy a gumival szilárdan összeilleszkedhessenek, ki­lenc nő dolgozik, Dumitra Pavel csoportvezetővel ü­t. Ha nem mutatják meg, ki a csoportvezető, újabb rejtvénnyel kerültem volna szembe, hiszen mindenki szorgalmasan dolgozott, senki nem tűnt ki azzal, hogy szervez, irányít, intézkedik. Ellenben feltűnt, hogy jobbára ki-ki magának, egyénileg dolgozott. Legalábbis első látásra ezt a benyomást keltette. — Miben áll a csoport csoportjellege, ha min­denki egyénileg dolgozik ? — fogalmazódott meg első kérdésem. Dumitru Pavel csoportvezető nem vette észre a kérdésben a riporteri „ugratást", jóhiszeműen rész­letes magyarázatba fogott . — Közösek a munkafeladataink, és közösen végezzük a munkánkat is. Előre meghatározott sürgősségi táblázat alapján dolgozunk, s a szük­ségleteknek megfelelően gazdálkodunk. Nincs olyan munkásnő, aki a részlegen ne tudna bár­mely munkahelyen helytállni. S a sürgősségi sor­rend kívánalmai szerint szoktunk is munkahelyet cserélni. — Miért szükségesek az ilyen cserék ? — Azért, mert mégsem dolgozik mindenki egy­­formán. Az egyik gyorsabban, eredményesebben dolgozik,, a másik többet szeret egy-egy munka­darabon pepecselni. — Mondhatna neveket is ? — Mindenki megértéssel viszonyul a munka­feladatokhoz, mindenki igennel válaszol, ha vala­mit gyorsan el kell végezni, nem volt rá eset, hogy visszautasítsanak valamilyen munkát. Nyil­ván van, aki ilyenkor gyorsabban szökik, és van, aki kevésbé lelkesen. Lidia Boriceanu például pillanatok alatt ott terem, ahol kell, Ecaterina Ghiță pedig nehezebben mozdítható egyik munka­helyről a másikra . Nem előnyösebb egyik munkahely a másik­nál ? Gondolok arra is, hogy nem fizetnek-e meg jobban egy munkát és kevésbé egy másikat... _— Nem. Csupán arról van szó — maradjunk ,az előbbi példánál —, hogy Lidia fiatal, fürge, egyet­len szóra már pattan, Ecaterina Ghiță idősebb asszony, lágyabb természetű, lehet a gondja is több. De ezért sem őt, legfennebb az időt kell megróni.­­— A jó kollegiális viszonyt a gyárkapun kívül is megtartják-e, szokták-e egymást otthon­ meg­látogatni ? — Szoktuk, noha elég ritkán jut időnk baráti látogatásra. Otthon más műszak vár mindannyi­­unkra. A fiatalabbak gyakrabban összejönnek . .. Még feltettem néhány kérdést, de csakhamar be kellett látnom, hogy hiába próbálkozom „Páris almájával", képtelenség ezen a részlegen izgal­masabb „ügy" nyomára bukkannom. Nem adtam fel a „reményt", átmentem a töm­lőrészlegre. Ion Samosca váltásfelelőssel, aki kéz­­divásárhelyi barátjáétól kitűnően elsajátította a ma­gyar nyelvet, előbb megtekintettem a gyártási vonalakat, hogy valamelyest a munkahellyel is „aklimatizálódhassam." Figyeltem a technológiát, meghallgattam a Sa­mosca elvtárs minden mozzanatra részletesen ki­térő magyarázatait, de kérdéseimmel az emberek iránt érdeklődtem. — Az emberek ? Láthatja, s°k az olyan, munka­hely, ahol az emberek egymás segítségére szorul­nak. És segítenek egymáson szívesen, s ez termé­szetes is — nyugtatott meg Samosca — Nem fordult elő soha, hogy húzódoztak, vi­tatkoztak volna ? Nem féltékenyek egymásra olyan értelemben, hogy egyik többet dolgozik, a másik meg többet lóg ? — Soha. Sem vitatkozásnak, sem lógásnak nincs helye a vonalon, az emberek egymástól függnek. S ha zökkenőmentes az anyagellátás, a munka is úgy megy, mint a karikacsapás. Bekapcsolódott a beszélgetésbe Szász Mihály is, a csoportvezető . A lányok is, akik nemrég végezték a szak­iskolát, megismerkedtek már minden munkahely­­lyel. Nincs olyan ember, akire nem számíthatunk, ha valamely helyen segítségre lenne szükség. Mire egy következő kérdést intézhettem volna hozzá, Szász Mihály már a gépnél volt. — Látom, nagyon sok a fiatal a részlegen — fordultam a váltásfelelőshöz —, nem okozott sem­mi gondot a beilleszkedésük ? — Nem okozott különösebb gondot. Volt u­­gyan eset, hogy egy-egy lányt meg kellett szólí­tanom, hogy a munkaköpenyét hosszabbítsa meg, nem dolgozhat miniben, mert le is kell hajolni néha, és ugye... No, egyes fiúknak is meg kel­lett magyaráznom, hogy a tömlőkészítéshez nem nélkülözhetetlen a poétafrizura ... Megértettem velük, hogy mi itt úgy vagyunk, mint egy család­ban, és jó, ha külsőre is a családhoz igazodunk. — Azért, mert hosszú volt a hajuk, pont olyan jól dolgozhattak, mint mások — vetettem közbe. — Nagyon jó, szorgalmas gyermekek, miért ítéljék meg másképp a külsejükről ? Mert higgye el, a külső is számít. .. — Nyilvánvaló. Az előbb azt mondta, olyanok, mint egy család. Kifejezésre jut ez egyébben is ? — Persze, rögtön észrevesszük, ha egyiket­­másikat bántja valami, olyankor igyekszünk k­öny­­nyíteni gondolatain. De ha csak megoszthatja, elmondhatja a baját valakinek, jó kedve könnyeb­ben visszatér. — Kellett-e valakit büntetni fegyelmi kihágá­sokért, igazolatlan hiányzásokért vagy egyébért ? Ion Samosca a legtömörebben válaszolhatott : — Senkit. Szász Mihály csoportvezető az egyik munkással beszélgetett, úgy tűnt, inkább tanakodtak. Hozzájuk siettem : az újságíró „indiszkrét". Azt kérdezte Stelian Grecu szaktárs, hogy a szállító daru problémáját ne mon­djuk-e meg Ön­nek? Hátha az újság segítségünkre lehet — ma­gyarázta a csoportvezető. — Mi a probléma a daruval ? — Nem működik rendesen, nem felel meg, mert himbálózik, gyenge a teherbíróképessége, és ez probléma, mert volna, mit emelni, szállítani vele. Húsz éve vagyok a részlegen, eleinte nehéz volt, kézzel dolgoztunk, most meg többnyire a vezérlő­­tábla gombjait nyomjuk, nem azért mondom, de azért mégis bosszant a daru : van és mégsincs. — A munkavédelem állította le — világosítod fel Stellan Grecu —, nehogy leszakadjon, s vala­milyen baleset történjék. Pedig nagy szükségünk lenne rá. — Termelési vagy egyéb gyűléseken felvetet­ték-e, tud-e róla a gyár vezetősége ? — Hogyne tudna — felelte Stelián Grecu —, személyesen is többször szóvá tettem., — S meghallgatták ? — Meg, természetesen, s azt válaszolták, meg­javíttatják, csak azt nem mondták meg, mikor. Szász Mihályt ismét a saját munkahelyén kel­lett keresnem. Nem mintha a daruügy nem érde­kelte volna, de a tömlőn nem szabad egyetlen hibának sem lennie. — Szereti a szakmáját? Nem gondolt soha ar­ra, hogy egy másik üzemben esetleg jobban ke­reshetne ? — Az én szakmámmal Brassóban más munka­helyet nem találhatnék, de ha akadna, akk­or sem mennék innen el. A még tizenéves buzăui leánytól Maria Nedel­­cutól is azt kérdeztem, szereti-e a szakmáját. — Eredetileg szövőnő akartam lenni, de a könnyűipari szakiskolába csak Brassó megyeiek felvételizhettek. Így választottam ezt a számomra ismeretlen szakmát. Két éve dolgozom, s ezalatt nagyon megszerettem. — S a gyárat megszerette ? — Azt is, többen kerültünk ide osztálytársak, s ez is jó. De az idősebbek is szeretettel fogadtak. — Problémájuk vo­lt-e kezdetben ? — Volt, mert hiányzott egy megfelelő női öl­töző, de azóta építettek. — Albérletben lakik vagy munkásszálláson ? — Albérletben, jó embereknél . . . — S a fizetés ? — Egyelőre elég. Beosztom, és félre is tudok tenni. . Maria Nedelcu fiatal lány , a jövőre gondol. A daru-problémával ismét „megzavartam" Sa­lamon Imre főmérnök helyettest. — Azt én is fel akartam vetni. Megírhatja nyu­godtan, hogy a Könnyűipar Minisztérium tervező­­intézete hibásan tervezte. Hosszú hónapok óta ígérgetik, hogy megjavítják, de csak ígérgetik. S a mi munkásaink végzik a daru munkáját : emel­nek. Látta a tömlőket, nem könnyű megemelni, négy ember is kell a szállításukhoz ... Végül Salamon elvtárs kérdezett : — Sikerrel járt ? — Sikerrel, noha bevallom, a munkalégkör elsősorban a gyár, az eredményes termelés szem­pontjából kitűnő, a riporter számára talán jobb lett volna, ha egy-két „ügyet" is talál, egy-két „rá­zósabb" sztorit. Nem találtam. Salamon Imre elvtárs arckifejezésével mintha azt mondta volna, sajnálja, de erről ő nem tehet. Nagyon előzékeny vendéglátó ... Apáthy Géza Vidám zöld, kék, sárga színekbe öltöztette az építő derűs fantáziája a Primăverii lakónegyed három­­szintes házait. Minden jó lenne, tá­gasak a konyhák, kényelmesek a szobák, csak éppen a melegvíz-szol­gáltatás dolgában nem dicseked­hetünk. Nem azért, mert a vá­ros vízhiányos negyedében la­kunk, hanem az építő hibájából. Addig már nem terjedt ki a fan­táziája, hogy a későbbi terjeszke­désre is gondoljon, és hőközponttal lássa el a negyedet. Kétszáz új la­kás épült az utóbbi időben, és a kazánok száma olyan kevés, hogy nem tisztíthatják őket felváltva. Egyszerre áll le a negyedben a me­legvíz szolgáltatás. És ez néhány hónapos időközökben elég gyak­ran megtörténik, mert — mint is­meretes — a brassói víz igen JEGYZET sok ásványi anyagot tartalmaz és ez lerakódik a kazánok és csö­vek falára. Ilyenkor következik a bejáratoknál kifüggesztett értesítés: 10—20 napig a tisztítás miatt nincs melegvíz. Pedig milyen egyszerű a megol­dás, egy műszakilag könnyen elké­szíthető kazánkőtisztító berendezés­re lenne csak szükség. Az megszün­tetné a kazán gyakori szétbontását, a melegvízhiányt. Egyszerű lenne, ha ... nem volna még itt-ott bürok­rácia. Nézzük csak az átiratok, uta­sítások papírtömkelegéből a követ­kezőket : HOL A MELEGVÍZ MOSTANÁBAN ? A Lenin úti 37-es lakóbizottság 34/1971. február 4-ei átiratában kéri a városrendezési és tervezőin­tézet igazgatóságától, állapítsák meg a kazánok melegvízellátási elégte­lenségét, hogy felszerelhessenek egy kazánkőtisztító berendezést. A lakó­­bizottság 47-es számú február 11-i átiratában kéri a városi nép­taná­csot, hogy szereljenek fel egy ilyen berendezést. A lakóbizottság 51 -es számú­, 1971. február 23-i átiratában a helyi lakásgazdálkodási bizottság­tól közvetlenül is ezt,kéri. A városi néptanács végrehajtó bi­zottsága 80 394-es számú, 1972. már­cius 3-i átiratában közli, hogy uta­sította a helyi lakásgazdálkodási vállalatot, kérjenek véleményt a tervezőintézettől, hogy szükség van-e ilyen berendezésre a melegvíz biz­tosításához ? A helyi lakásgazdálkodási vállalat 1972. március 24-én értesíti a lakó­­bizottságot, hogy a tervezőintézet javaslata szerint szükség van a be­rendezésre, de az engedélyt ezután kell kérni a ... városi néptanácstól !! Az átiratok bűvös köre bezárult. A lakásokban 10 napig újra nem mosunk, nem fürdünk, mert a me­legvizet biztosító egyszerű berende­zés ott bujkál a bürokrácia útvesz­tőjében. Váradi Mária BL 15. SZÁM 3. oldal

Next