Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-04-15 / 15. szám
RIPORT Gyár - legbelülről A brassói FARTEC gyár kapuja elé érkezve azzal kezdtem, hogy a „cégtábláról" leolvastam a betűrejtvény megfejtését : Fabrica de articole tehnice din cauciuc. Magyarul, megközelítő fordításban : gumiból készült műszaki cikkeket előállító gyár. Az az érzésem, hogy ezek után sem fejtettem meg minden olvasó számára a rejtvényt, s csak a tájékozottabbak tudhatták meg, valójában hová is igyekeztem. Köznyelven : a gumigyárba. Így már minden brassói tudja, hol található... B ■ ■ ■ Gyermekkoromban többször is elhaladtam a gyár mellett. Pontosabban elsiettem s mindannyiszor visszafojtott lélegzettel, kényszeredetten fintorogva. Noha igazán nem voltam kényes gyermek. De más volt, összehasonlíthatatlanul más volt az akkori gumigyár és egészen más a mostani. A hajdani gyár ablakain kitóduló-özönlő tömény kaucsukhoz már csak gyermekkori emlék. Bent a gyár csarnokaiban sem lehetett nyomára bukkani. Újabb rejtvény ? Nem az. A csarnokok is újak : korszerűek, tágasak, szellőzöttek. A gyárkapun belül — noha először léptem be rajta — Brassóban megszokott, jól ismert ipari táj fogadott : táj építőállványokkal. A gumigyárba (a könnyebbség kedvéért a köznyelvi elnevezését használom) eredetileg „rejtvényfejtés" szándékával mentem el. Megfejteni azt, hogy milyen a munkahelyek légköre, milyenek a munkatársi viszonyok, más szóval, hogy az emberekben milyen belső, érzelmi-gondolati változások mentek végbe. Salamon Imre elvtársat, a főmérnök-helyettest kértem meg, hogy egy kisebb munkacsoportot, amelyen az esetleges változás könnyebben lemérhető, ismertessen meg velem. És Salamon Imre szakított időt számomra, noha — amint mondotta — egyszerre két széken ül, mert a hiányzó főmérnököt is helyettesíti. Azon a részlegen, amelyen a különböző fémalkatrészeket ragasztóanyagokkal kezelik, hogy a gumival szilárdan összeilleszkedhessenek, kilenc nő dolgozik, Dumitra Pavel csoportvezetővel üt. Ha nem mutatják meg, ki a csoportvezető, újabb rejtvénnyel kerültem volna szembe, hiszen mindenki szorgalmasan dolgozott, senki nem tűnt ki azzal, hogy szervez, irányít, intézkedik. Ellenben feltűnt, hogy jobbára ki-ki magának, egyénileg dolgozott. Legalábbis első látásra ezt a benyomást keltette. — Miben áll a csoport csoportjellege, ha mindenki egyénileg dolgozik ? — fogalmazódott meg első kérdésem. Dumitru Pavel csoportvezető nem vette észre a kérdésben a riporteri „ugratást", jóhiszeműen részletes magyarázatba fogott . — Közösek a munkafeladataink, és közösen végezzük a munkánkat is. Előre meghatározott sürgősségi táblázat alapján dolgozunk, s a szükségleteknek megfelelően gazdálkodunk. Nincs olyan munkásnő, aki a részlegen ne tudna bármely munkahelyen helytállni. S a sürgősségi sorrend kívánalmai szerint szoktunk is munkahelyet cserélni. — Miért szükségesek az ilyen cserék ? — Azért, mert mégsem dolgozik mindenki egyformán. Az egyik gyorsabban, eredményesebben dolgozik,, a másik többet szeret egy-egy munkadarabon pepecselni. — Mondhatna neveket is ? — Mindenki megértéssel viszonyul a munkafeladatokhoz, mindenki igennel válaszol, ha valamit gyorsan el kell végezni, nem volt rá eset, hogy visszautasítsanak valamilyen munkát. Nyilván van, aki ilyenkor gyorsabban szökik, és van, aki kevésbé lelkesen. Lidia Boriceanu például pillanatok alatt ott terem, ahol kell, Ecaterina Ghiță pedig nehezebben mozdítható egyik munkahelyről a másikra . Nem előnyösebb egyik munkahely a másiknál ? Gondolok arra is, hogy nem fizetnek-e meg jobban egy munkát és kevésbé egy másikat... _— Nem. Csupán arról van szó — maradjunk ,az előbbi példánál —, hogy Lidia fiatal, fürge, egyetlen szóra már pattan, Ecaterina Ghiță idősebb asszony, lágyabb természetű, lehet a gondja is több. De ezért sem őt, legfennebb az időt kell megróni.— A jó kollegiális viszonyt a gyárkapun kívül is megtartják-e, szokták-e egymást otthon meglátogatni ? — Szoktuk, noha elég ritkán jut időnk baráti látogatásra. Otthon más műszak vár mindannyiunkra. A fiatalabbak gyakrabban összejönnek . .. Még feltettem néhány kérdést, de csakhamar be kellett látnom, hogy hiába próbálkozom „Páris almájával", képtelenség ezen a részlegen izgalmasabb „ügy" nyomára bukkannom. Nem adtam fel a „reményt", átmentem a tömlőrészlegre. Ion Samosca váltásfelelőssel, aki kézdivásárhelyi barátjáétól kitűnően elsajátította a magyar nyelvet, előbb megtekintettem a gyártási vonalakat, hogy valamelyest a munkahellyel is „aklimatizálódhassam." Figyeltem a technológiát, meghallgattam a Samosca elvtárs minden mozzanatra részletesen kitérő magyarázatait, de kérdéseimmel az emberek iránt érdeklődtem. — Az emberek ? Láthatja, s°k az olyan, munkahely, ahol az emberek egymás segítségére szorulnak. És segítenek egymáson szívesen, s ez természetes is — nyugtatott meg Samosca — Nem fordult elő soha, hogy húzódoztak, vitatkoztak volna ? Nem féltékenyek egymásra olyan értelemben, hogy egyik többet dolgozik, a másik meg többet lóg ? — Soha. Sem vitatkozásnak, sem lógásnak nincs helye a vonalon, az emberek egymástól függnek. S ha zökkenőmentes az anyagellátás, a munka is úgy megy, mint a karikacsapás. Bekapcsolódott a beszélgetésbe Szász Mihály is, a csoportvezető . A lányok is, akik nemrég végezték a szakiskolát, megismerkedtek már minden munkahelylyel. Nincs olyan ember, akire nem számíthatunk, ha valamely helyen segítségre lenne szükség. Mire egy következő kérdést intézhettem volna hozzá, Szász Mihály már a gépnél volt. — Látom, nagyon sok a fiatal a részlegen — fordultam a váltásfelelőshöz —, nem okozott semmi gondot a beilleszkedésük ? — Nem okozott különösebb gondot. Volt ugyan eset, hogy egy-egy lányt meg kellett szólítanom, hogy a munkaköpenyét hosszabbítsa meg, nem dolgozhat miniben, mert le is kell hajolni néha, és ugye... No, egyes fiúknak is meg kellett magyaráznom, hogy a tömlőkészítéshez nem nélkülözhetetlen a poétafrizura ... Megértettem velük, hogy mi itt úgy vagyunk, mint egy családban, és jó, ha külsőre is a családhoz igazodunk. — Azért, mert hosszú volt a hajuk, pont olyan jól dolgozhattak, mint mások — vetettem közbe. — Nagyon jó, szorgalmas gyermekek, miért ítéljék meg másképp a külsejükről ? Mert higgye el, a külső is számít. .. — Nyilvánvaló. Az előbb azt mondta, olyanok, mint egy család. Kifejezésre jut ez egyébben is ? — Persze, rögtön észrevesszük, ha egyiketmásikat bántja valami, olyankor igyekszünk könynyíteni gondolatain. De ha csak megoszthatja, elmondhatja a baját valakinek, jó kedve könnyebben visszatér. — Kellett-e valakit büntetni fegyelmi kihágásokért, igazolatlan hiányzásokért vagy egyébért ? Ion Samosca a legtömörebben válaszolhatott : — Senkit. Szász Mihály csoportvezető az egyik munkással beszélgetett, úgy tűnt, inkább tanakodtak. Hozzájuk siettem : az újságíró „indiszkrét". Azt kérdezte Stelian Grecu szaktárs, hogy a szállító daru problémáját ne mondjuk-e meg Önnek? Hátha az újság segítségünkre lehet — magyarázta a csoportvezető. — Mi a probléma a daruval ? — Nem működik rendesen, nem felel meg, mert himbálózik, gyenge a teherbíróképessége, és ez probléma, mert volna, mit emelni, szállítani vele. Húsz éve vagyok a részlegen, eleinte nehéz volt, kézzel dolgoztunk, most meg többnyire a vezérlőtábla gombjait nyomjuk, nem azért mondom, de azért mégis bosszant a daru : van és mégsincs. — A munkavédelem állította le — világosítod fel Stellan Grecu —, nehogy leszakadjon, s valamilyen baleset történjék. Pedig nagy szükségünk lenne rá. — Termelési vagy egyéb gyűléseken felvetették-e, tud-e róla a gyár vezetősége ? — Hogyne tudna — felelte Stelián Grecu —, személyesen is többször szóvá tettem., — S meghallgatták ? — Meg, természetesen, s azt válaszolták, megjavíttatják, csak azt nem mondták meg, mikor. Szász Mihályt ismét a saját munkahelyén kellett keresnem. Nem mintha a daruügy nem érdekelte volna, de a tömlőn nem szabad egyetlen hibának sem lennie. — Szereti a szakmáját? Nem gondolt soha arra, hogy egy másik üzemben esetleg jobban kereshetne ? — Az én szakmámmal Brassóban más munkahelyet nem találhatnék, de ha akadna, akkor sem mennék innen el. A még tizenéves buzăui leánytól Maria Nedelcutól is azt kérdeztem, szereti-e a szakmáját. — Eredetileg szövőnő akartam lenni, de a könnyűipari szakiskolába csak Brassó megyeiek felvételizhettek. Így választottam ezt a számomra ismeretlen szakmát. Két éve dolgozom, s ezalatt nagyon megszerettem. — S a gyárat megszerette ? — Azt is, többen kerültünk ide osztálytársak, s ez is jó. De az idősebbek is szeretettel fogadtak. — Problémájuk volt-e kezdetben ? — Volt, mert hiányzott egy megfelelő női öltöző, de azóta építettek. — Albérletben lakik vagy munkásszálláson ? — Albérletben, jó embereknél . . . — S a fizetés ? — Egyelőre elég. Beosztom, és félre is tudok tenni. . Maria Nedelcu fiatal lány , a jövőre gondol. A daru-problémával ismét „megzavartam" Salamon Imre főmérnök helyettest. — Azt én is fel akartam vetni. Megírhatja nyugodtan, hogy a Könnyűipar Minisztérium tervezőintézete hibásan tervezte. Hosszú hónapok óta ígérgetik, hogy megjavítják, de csak ígérgetik. S a mi munkásaink végzik a daru munkáját : emelnek. Látta a tömlőket, nem könnyű megemelni, négy ember is kell a szállításukhoz ... Végül Salamon elvtárs kérdezett : — Sikerrel járt ? — Sikerrel, noha bevallom, a munkalégkör elsősorban a gyár, az eredményes termelés szempontjából kitűnő, a riporter számára talán jobb lett volna, ha egy-két „ügyet" is talál, egy-két „rázósabb" sztorit. Nem találtam. Salamon Imre elvtárs arckifejezésével mintha azt mondta volna, sajnálja, de erről ő nem tehet. Nagyon előzékeny vendéglátó ... Apáthy Géza Vidám zöld, kék, sárga színekbe öltöztette az építő derűs fantáziája a Primăverii lakónegyed háromszintes házait. Minden jó lenne, tágasak a konyhák, kényelmesek a szobák, csak éppen a melegvíz-szolgáltatás dolgában nem dicsekedhetünk. Nem azért, mert a város vízhiányos negyedében lakunk, hanem az építő hibájából. Addig már nem terjedt ki a fantáziája, hogy a későbbi terjeszkedésre is gondoljon, és hőközponttal lássa el a negyedet. Kétszáz új lakás épült az utóbbi időben, és a kazánok száma olyan kevés, hogy nem tisztíthatják őket felváltva. Egyszerre áll le a negyedben a melegvíz szolgáltatás. És ez néhány hónapos időközökben elég gyakran megtörténik, mert — mint ismeretes — a brassói víz igen JEGYZET sok ásványi anyagot tartalmaz és ez lerakódik a kazánok és csövek falára. Ilyenkor következik a bejáratoknál kifüggesztett értesítés: 10—20 napig a tisztítás miatt nincs melegvíz. Pedig milyen egyszerű a megoldás, egy műszakilag könnyen elkészíthető kazánkőtisztító berendezésre lenne csak szükség. Az megszüntetné a kazán gyakori szétbontását, a melegvízhiányt. Egyszerű lenne, ha ... nem volna még itt-ott bürokrácia. Nézzük csak az átiratok, utasítások papírtömkelegéből a következőket : HOL A MELEGVÍZ MOSTANÁBAN ? A Lenin úti 37-es lakóbizottság 34/1971. február 4-ei átiratában kéri a városrendezési és tervezőintézet igazgatóságától, állapítsák meg a kazánok melegvízellátási elégtelenségét, hogy felszerelhessenek egy kazánkőtisztító berendezést. A lakóbizottság 47-es számú február 11-i átiratában kéri a városi néptanácsot, hogy szereljenek fel egy ilyen berendezést. A lakóbizottság 51 -es számú, 1971. február 23-i átiratában a helyi lakásgazdálkodási bizottságtól közvetlenül is ezt,kéri. A városi néptanács végrehajtó bizottsága 80 394-es számú, 1972. március 3-i átiratában közli, hogy utasította a helyi lakásgazdálkodási vállalatot, kérjenek véleményt a tervezőintézettől, hogy szükség van-e ilyen berendezésre a melegvíz biztosításához ? A helyi lakásgazdálkodási vállalat 1972. március 24-én értesíti a lakóbizottságot, hogy a tervezőintézet javaslata szerint szükség van a berendezésre, de az engedélyt ezután kell kérni a ... városi néptanácstól !! Az átiratok bűvös köre bezárult. A lakásokban 10 napig újra nem mosunk, nem fürdünk, mert a melegvizet biztosító egyszerű berendezés ott bujkál a bürokrácia útvesztőjében. Váradi Mária BL 15. SZÁM 3. oldal