Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-04-29 / 17. szám
Beke György Fogalmak tisztázódása legtöbbször hosszadalmas folyamat. Hiszen valójában a fogalom elterjedését, meghonosodását is jelenti. Ez a tisztázódás néha vitákat kavar, mint a hirtelen vihar, néha csöndes, termékenyítő szélként járja be a tudat mezőit. Egy adott pillanatban aztán úgy érezzük : a fogalom a miénk lett, hozzátartozik gondolkodásunkhoz, mindennapi életünkhöz, mi alakítottuk ki és minket alakít. Romániai magyarságunk életében így honosodott meg a nemzetiségi önismeret fogalma. Mikor írtuk le először ? Ki emlékszik erre . .. Immár a körülötte felcsapott viták emléke is elmosódóban van, a kiváltott kétségek és ellenérzések is lassan feledésbe merülnek, de a fogalom él, használatos és serkentőleg hat nemzetiségi közösségünk öntudatára, ismerős és elfogadott lett a nemzetiségi életen túl, az egész ország gondolkodásában. Haladó, demokratikus hagyományaink feltárását, tudatosítását értjük rajta, a sajátos nemzeti hagyományok összekapcsolását a román nép hasonló tradícióival, egymást termékenyítő kölcsönösségben, az anyanyelv ápolását, oktatását, pallérozását értjük rajta, ragaszkodásunkat nemzetiségünk nemzeti jellegzetességeihez, a népi együttélés nagy koordinátái között a magunk történelmi múltjához, nagyjaihoz, példaképeihez ; vagyis önmagunk teljesebb, mélyebb megismerését értjük e fogalmon, munkára serkentő jogos büszkeséget erényeink fölött s állandó, őszinte önvizsgálatot hibáink ellen. Tehát közösségi gondolkodást és közös felelősséget. Nemcsak egy esztendeje írjuk, emlegetjük a nemzetiségi önismeretet, de kétségtelen, hogy az utóbbi esztendő a beérés időszaka volt. Hosszú lenne végigtekinteni a nemzeti egyenjogúság gyakorlati érvényesítésének történetén, az érte vállalt és vívott tudatos harc és munka évtizedein, amelyek az ösztönös népi együttélés századait teljesítik tájainkon szocialista történelemmé, s egy ilyen május elsejei írás keretei elegendők sem lennének hozzá. Maradjunk hát ezúttal egyetlen esztendő mezsgyéjén belül, a májustól májusig érő részletszámadásnál. Az elmúlt esztendő nemzetiségi életének alaphangját feltétlenül a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának tavaly márciusi ülése adta meg, egészen pontosan Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár történelmi távlatot nyitó fejtegetései a tanácskozáson. Ez a beszéd az országépítés legfontosabb kérdéseinek sorába emelte ismét a nemzeti egyenjogúság gyakorlati érvényesítéséért végzett mindennapi munkát, egy sereg konkrét ügyben adott azonnali útmutatást, és amit talán még előbb, elsőnek kellett volna említenem : marxista okfejtéssel bizonyította be a nemzetiségi lét hosszú társadalmi távlatait. Előbb, legelsőnek kell említenünk ezt az elvi jelentőségű megállapítást, hiszen a gyakorlati intézkedések is ebből táplálkoznak, a nemzetiségi önismeretnek is ez ad társadalmi-politikai igazolást és történelmi perspektívát. Nicolae Ceauşescu elvtárs okfejtésének lényege, hogy a nemzetnek és a nemzetiségeknek egyképpen fontos szerepük van még a társadalmi építésben, a nemzetiség is addig marad fenn, ameddig a nemzet, tehát a nemzetiség fennmaradását is éppen olyan gonddal, érzékenységgel, hozzáértéssel és megértésssel kell istápolni, mint a nemzet fennmaradását, pontosan a társadalmi fejlődés távlatai és azonnali tennivalói érdekében. Kell-e bizonyítani ennek a marxista okfejtésnek az ösztönző erejét, bizakodást adó örömét nemzetiségi életünkben ? Magának a nemzetiségi önismeretnek a gondolata válnék anakronisztikussá nélküle. Valahogy úgy is képzelték egyesek, a kishitűek, e beszéd előtt, hogy az egész nemzetiségi önismeret, annak munkálása néhány fantaszta rögeszméje vagy legfennebb annyit ér, mint a folkloristák gyűjtőmunkája. Járják szegények a falukat, összeírják a dalokat, amiket már csak az öregeik énekelnek, megvásárolják a rokolyákat, amelyeket a láda mélyéből kell előkotorászni. Egy letűnő világ emlékeit. Ha ma nem gyűjtik össze, holnap talán meg sem találják őket. A történelmi távlathoz napi mércét használó kishitűek vagy éppen egyéni érdekeik szerint méricskélők egyidőben a nemzetiségi önismeretet is valamiféle múzeumi tárgynak tekintették, amelynek színes pántlikái — úgymond — a múlthoz kötöz (Folytatása a 8. oldalon) . ..... ÉS HELYTÁLLÁS I. * A Brassói Magyar Dalegylet énekkara a bemutatkozó előadáson ígéretes Olyan közművelődési eseménynek lehetett szemtanúja a brassói közönség, amelyet híre hetekkel, hónapokkal megelőzött. Szombaton este és vasárnap délelőtt egyaránt telt ház előtt mutatkozott be a Kultúrpalota termében a Brassói Magyar Dalegylet első műsorával. Nicolae Ceauşescu elvtársnak, pártunk főtitkárának a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsának tavaly márciusban tartott plenáris ülésén elhangzott beszéde ösztönzésére, a magyar nemzetiségű dolgozók Brassó megyei tanácsának kezdeményezésére, a helyi pártszervek és művelődési intézmények közvetlen irányításával és támogatásával megalakult Brassói Magyar Dalegylet lelkes munkájáról több ízben hírt adtunk olvasóinknak. Örömünkre szolgál, hogy ez a munka elérkezett első nyilvános megmérettetéséhez és az, hogy a közönség tapsainak hőfokából ítélve elmondhatjuk a közös véleményt : az első „tűzpróba" meghozta az első biztató sikereket. Szép ország a mi hazánk — ezt a címet választotta bemutatkozó műsorához a Dalegylet, amely nemcsak címében sugallta, hanem tartalmában is igyekezett kifejezésre juttatni szocialista hazánk, valamint vezető ereje, a Román Kommunista Párt iránti szeretetet, hűséges. Noha élénk érdeklődés előzte meg a színjátszók, táncosok, versmondók produkcióját is, a figyelem középpontjába kétségtelenül a mintegy nyolcvan tagú dalárda került. És joggal, mert amíg a színjátszás, a tánc, a vers — ha nem is rendszeresen — jelen volt a brassói magyar közművelődési életben, a rangos dalos hagyományokkal rendelkező városban egy ideig mintha elapadt volna a közös éneklés forrása. A dalárda bemutatkozása tehát indulás egyszersmind egy hagyomány újjáélesztését is jelentette, jórészt ezzel magyarázható a megkülönböztetett figyelem is. A dalárda műsora, amelyen hazafias és mozgalmi dalok, magyar és román népdalok, népdalfeldolgozások szerepeltek, az újrakezdés folyamatát is jelezte, és kifejezően szemléltette a próbákon kifejtett munka irányát is, amely egyszólamú népdaloktól, kánonoktól az igényesebb, bonyolultabb dallamképletű, többszólamú népdalokig, népdalfeldolgozásokig vezetett. El kell mondanunk, hogy a karvezetők, Klára Mária és Gyerkó András, valamint a kórustagok — köztük egykori Törekvés-tagok és „újoncok" — szívós-türelmes munkája, példamutató igyekezete máris biztató eredményt hozott, annak ellenére, hogy az első bemutatkozáson a lámpalázzal is meg kellett küzdeniük. De megbizonyosodhattunk arról is, hogy a többszöri nyilvános szereplés, a további próbák az esetleges kezdeti egyenetlenségeket könnyűszerrel feledtethetik s ezzel egyidőben a művészi színvonal magasabbra emelkedhet. Klára Máriának és Gyerkó Andrásnak az együtténeklés ábécéjével kellett küzdeniük, de sikerült megteremteniük azt a biztos alapot, amelyre a jövőben építeni lehet az igényesebb művelődési színvonalra helyezkedés érdekében. A Páll Ferenc irányítóba színjátszó csoport bemutatkozása mindenekelőtt egy figyelemre méltó tanulsággal járt: ha műkedvelő színjátszók műkedvelő szerző „szövegkönyvéhez" nyúlnak, azzal a kockázattal kell számolniuk, hogy legjobb igyekezetük ellenére, legfennebb félsikerre várhatnak. Erről győzött meg Szakács István A béremelő hátizsák című egyfelvonásosának színrevitele. A rendező, Páll Ferenc és a szereplők, Gáspár József, Dániel Lajos, Toós János, Szentpáli Viktor, Lázár Mária igyekeztek tehetségük legjavát csillogtatni, elsősorban nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült mindig játékkal ellensúlyozni a szöveg laposságát, szellemtelenségét, feledtetniük a drámai szerkesztés kezdetlegességét. Ezt a tanulságot még jobban alátámasztja Móricz Zsigmond A dinnyék című jelenetének színrevitele, amelyben a szöveg, valamint a szereplők (Ilyés Lajos, Pajor Sándor, Végh Ilona, Lázár Mária) ötletdús, szikrázó humorának gyakori egymásra találására mindannyiszor „bejött" a közönség kirobbanó tapsa. A tánccsoport, amely Csiszár Katalin vezetésével néhány hónapi késéssel kezdte meg próbáit, felesik táncokkal mutatkozott be. S noha a késést művészi kivitelezés tekintetében nem sikerült teljességgel feledtetnie, jobb perceiben kivetítette az elkövetkező „zajosabb" sikerek távlatait. A Ménessy Erna irányításával felkészült versmondók közül Boros Erika tűnt ki a Barcsay című népballada drámaiságának, érzelmi-indulati feszültségének átélt-ihletett tolmácsolásával, de Takó Margit, Szabó István, Végh Ilona, Bálintné Páll Ilona szavalata is megajándékozott a hangos vers szépségélményével. A Brassói Magyar Dalegylet önmagában is változatos műsorát az Unirea líceum, valamint a 6-os számú általános iskola magyar tagozata ének- és táncegyüttesének műsora teljesítette ki, lenyűgöző sikerrel, amely Reiff István és Fehér Sarolta tanárok nevelő munkáját dicséri. S egyszersmind arra figyelmeztet, hogy a Kultúrpalota együttesei mellé sikeresen felzárkózó Brassói Magyar Dalegyletnek — további sikerek érdekében — nyitott „kapukkal" kell kifejtenie tevékenységét, mindig készen a tehetséges fiatalok felfedezésére, befogadására. Apáthy Géza Csíki táncokkal mutatkozott be a tánccsoport (SZABÓ SÁNDOR felvételei) BL 17. SZÁM 5. oldal