Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-29 / 17. szám

Beke György Fogalmak tisztázódása legtöbbször hosszadalmas folyamat. Hiszen valójában a fogalom elterjedé­sét, meghonosodását is jelenti. Ez a tisztázódás néha vitákat kavar, mint a hirtelen vihar, néha csöndes, termékenyítő szélként járja be a tudat mezőit. Egy adott pillanatban aztán úgy érezzük : a fogalom a miénk lett, hozzátartozik gondolkodásunkhoz, min­dennapi életünkhöz, mi alakítottuk ki és minket alakít. Romániai magyarságunk életében így hono­sodott meg a nemzetiségi önismeret fogalma. Mi­kor írtuk le először ? Ki emlékszik erre . .. Immár a körülötte felcsapott viták emléke is elmosódóban van, a kiváltott kétségek és ellenérzések is lassan feledésbe merülnek, de a fogalom él, használatos és serkentőleg hat nemzetiségi közösségünk öntuda­tára, ismerős és elfogadott lett a nemzetiségi éle­ten túl, az egész ország gondolkodásában. Haladó, demokratikus hagyományaink feltárását, tudatosítá­sát értjük rajta, a sajátos nemzeti hagyományok összekapcsolását a román nép hasonló tradícióival, egymást termékenyítő kölcsönösségben, az anya­nyelv ápolását, oktatását, pallérozását értjük rajta, ragaszkodásunkat nemzetiségünk nemzeti jellegze­tességeihez, a népi együttélés nagy koordinátái kö­zött a magunk történelmi múltjához, nagyjaihoz, pél­daképeihez ; vagyis önmagunk teljesebb, mélyebb megismerését értjük e fogalmon, munkára serkentő jogos büszkeséget erényeink fölött s állandó, ő­­szinte önvizsgálatot hibáink ellen. Tehát közösségi gondolkodást és közös felelősséget. Nemcsak egy esztendeje írjuk, emlegetjük a nem­zetiségi önismeretet, de kétségtelen, hogy az u­­tóbbi esztendő a beérés időszaka volt. Hosszú len­ne végigtekinteni a nemzeti egyenjogúság gyakorlati érvényesítésének történetén, az érte vállalt és ví­vott tudatos harc és munka évtizedein, amelyek az ösztönös népi együttélés századait teljesítik tájain­kon szocialista történelemmé, s egy ilyen május el­sejei írás keretei elegendők sem lennének hozzá. Ma­radjunk hát ezúttal egyetlen esztendő mezsgyéjén belül, a májustól májusig érő részlet­számadásnál. Az elmúlt esztendő nemzetiségi életének alap­hangját feltétlenül a Magyar Nemzetiségű Dolgo­zók Tanácsának tavaly márciusi ülése adta meg, egészen pontosan Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár történelmi távlatot nyitó fejtegetései a tanácskozá­son. Ez a beszéd az országépítés legfontosabb kér­déseinek sorába emelte ismét a nemzeti egyenjogú­ság gyakorlati érvényesítéséért végzett mindennapi munkát, egy sereg konkrét ügyben adott azonnali útmutatást, és amit talán még előbb, elsőnek kel­lett volna említenem : marxista okfejtéssel bizonyí­totta be a nemzetiségi lét hosszú társadalmi távla­tait. Előbb, legelsőnek kell említenünk ezt az elvi jelentőségű megállapítást, hiszen a gyakorlati in­tézkedések is ebből táplálkoznak, a nemzetiségi ön­ismeretnek is ez ad társadalmi-politikai igazolást és történelmi perspektívát. Nicolae Ceauşescu elv­­társ okfejtésének lényege, hogy a nemzetnek és a nemzetiségeknek egyképpen fontos szerepük van még a társadalmi építésben, a nemzetiség is ad­dig marad fenn, ameddig a nemzet, tehát a nemze­tiség fennmaradását is éppen olyan gonddal, érzé­kenységgel, hozzáértéssel és megérté­sssel kell istá­­polni, mint a nemzet fennmaradását, pontosan a tár­sadalmi fejlődés távlatai és azonnali tennivalói érde­kében. Kell-e bizonyítani ennek a marxista okfejtésnek az ösztönző erejét, bizakodást adó örömét nemzeti­ségi életünkben ? Magának a nemzetiségi önisme­retnek a gondolata válnék anakronisztikussá nélkü­le. Valahogy úgy is képzelték egyesek, a kishitűek, e beszéd előtt, hogy az egész nemzetiségi önisme­ret, annak munkálása néhány fantaszta rögeszméje vagy legfennebb annyit ér, mint a folkloristák gyűj­tőmunkája. Járják szegények a falukat, összeírják a dalokat, amiket már csak az öregeik énekelnek, megvásárolják a rokolyákat, amelyeket a láda mé­lyéből kell előkotorászni. Egy letűnő világ emlékeit. Ha ma nem gyűjtik össze, holnap talán meg sem ta­lálják őket. A történelmi távlathoz napi mércét hasz­náló kishitűek vagy éppen egyéni érdekeik szerint méricskélők egyidőben a nemzetiségi önismeretet is valamiféle múzeumi tárgynak tekintették, amelynek színes pántlikái — úgymond — a múlthoz kötöz­ (Folytatása a 8. oldalon) . ..... ÉS HELYTÁLLÁS I. * A Brassói Magyar Dalegylet énekkara a bemutatkozó előadáson ígéretes Olyan közművelődési eseménynek lehetett szemtanúja a brassói közön­ség, amelyet híre hetekkel, hónapok­kal megelőzött. Szombaton este és va­sárnap délelőtt egyaránt telt ház előtt mutatkozott be a Kultúrpalota termé­ben a Brassói Magyar Dalegylet első műsorával. Nicolae Ceauşescu elvtársnak, pár­tunk főtitkárának a Magyar Nemzetisé­gű Dolgozók Országos Tanácsának ta­valy márciusban tartott plenáris ülésén elhangzott beszéde ösztönzésére, a ma­gyar nemzetiségű dolgozók Brassó megyei tanácsának kezdeményezésé­re, a helyi pártszervek és művelődési intézmények közvetlen irányításával és támogatásával megalakult Brassói Magyar Dalegylet lelkes munkájáról több ízben hírt adtunk olvasóinknak. Örömünkre szolgál, hogy ez a munka elérkezett első nyilvános megmérette­téséhez és az, hogy a közönség tap­sainak hőfokából ítélve elmondhatjuk a közös véleményt : az első „tűzpróba" meghozta az első biztató sikereket. Szép ország a mi hazánk — ezt a címet választotta bemutatkozó műsorá­hoz a Dalegylet, amely nemcsak cí­mében sugallta, hanem tartalmában is igyekezett kifejezésre juttatni szocialis­ta hazánk, valamint vezető ereje, a Ro­mán Kommunista Párt iránti szeretetet, hűséges. Noha élénk érdeklődés előzte meg a színjátszók, táncosok, versmondók pro­dukcióját is, a figyelem középpontjá­ba kétségtelenül a mintegy nyolcvan tagú dalárda került. És joggal, mert amíg a színjátszás, a tánc, a vers — ha nem is rendszeresen — jelen volt a brassói magyar közművelődési élet­ben, a rangos dalos hagyományokkal rendelkező városban egy ideig mintha elapadt volna a közös éneklés for­rása. A dalárda bemutatkozása tehát indulás egyszersmind egy hagyomány újjá­élesztését is jelentette, jórészt ezzel magyarázható a megkülönböztetett fi­gyelem is. A dalárda műsora, amelyen hazafias és mozgalmi dalok, magyar és román népdalok, népdalfeldolgozások szere­peltek, az újrakezdés folyamatát is je­lezte, és kifejezően szemléltette a pró­bákon kifejtett munka irányát is, a­­mely egyszólamú népdaloktól, káno­noktól az igényesebb, bonyolultabb dallamképletű, többszólamú népdalo­kig, népdalfeldolgozásokig vezetett. El kell mondanunk, hogy a karvezetők, Klára Mária és Gyerkó András, vala­mint a kórustagok — köztük egykori Törekvés-tagok és „újoncok" — szí­vós-türelmes munkája, példamutató i­­gyekezete máris biztató eredményt ho­zott, annak ellenére, hogy az első be­mutatkozáson a lámpalázzal is meg kellett küzdeniük. De megbizonyosod­hattunk arról is, hogy a többszöri nyil­vános szereplés, a további próbák az esetleges kezdeti egyenetlenségeket könnyűszerrel feledtethetik s ezzel egy­időben a művészi színvonal maga­sabbra emelkedhet. Klára Máriának és Gyerkó Andrásnak az együtténeklés ábécéjével kellett küzdeniük, de sike­rült megteremteniük azt a biztos ala­pot, amelyre a jövőben építeni le­het az igényesebb művelődési színvo­nalra helyezkedés érdekében. A Páll Ferenc irányítóba színjátszó csoport bemutatkozása mindenekelőtt egy figyelemre méltó tanulsággal járt: ha műkedvelő színjátszók műkedvelő szerző „szövegkönyvéhez" nyúlnak, az­zal a kockázattal kell számolniuk, hogy legjobb igyekezetük ellenére, legfen­­nebb félsikerre várhatnak. Erről győ­zött meg Szakács István A béremelő hátizsák című egyfelvonásosának szín­­revitele. A rendező, Páll Ferenc és a szereplők, Gáspár József, Dániel Lajos, Toós János, Szentpáli Viktor, Lázár Má­ria igyekeztek tehetségük legjavát csil­logtatni, elsősorban nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült mindig játékkal el­lensúlyozni a szöveg laposságát, szel­­lemtelenségét, feledtetniük a drámai szerkesztés kezdetlegességét. Ezt a ta­nulságot még jobban alátámasztja Mó­ricz Zsigmond A dinnyék című jelene­tének színrevitele, amelyben a szöveg, valamint a szereplők (Ilyés Lajos, Pa­jor Sándor, Végh Ilona, Lázár Mária) ötletdús, szikrázó humorának gyakori egymásra találására mindannyiszor „bejött" a közönség kirobbanó tapsa. A tánccsoport, amely Csiszár Katalin vezetésével néhány hónapi késéssel kezdte meg próbáit, felesik­ táncokkal mutatkozott be. S noha a késést mű­vészi kivitelezés tekintetében nem si­került teljességgel feledtetnie, jobb per­ceiben kivetítette az elkövetkező „za­josabb" sikerek távlatait. A Ménessy Erna irányításával felké­szült versmondók közül Boros Erika tűnt ki a Barcsay című népballada drámaiságának, érzelmi-indulati feszült­ségének átélt-ihletett tolmácsolásával, de Takó Margit, Szabó István, Végh Ilona, Bálintné Páll Ilona szavalata is megajándékozott a hangos vers szép­­ségélményével. A Brassói Magyar Dalegylet önma­gában is változatos műsorát az Uni­rea líceum, valamint a 6-os számú ál­talános iskola magyar tagozata é­­nek- és táncegyüttesének műsora tel­jesítette ki,­­ lenyűgöző sikerrel, amely Reiff István és Fehér Sarolta tanárok nevelő munkáját dicséri. S egyszers­mind arra figyelmeztet, hogy a Kultúr­palota együttesei mellé sikeresen fel­zárkózó Brassói Magyar Dalegyletnek — további sikerek érdekében — nyitott „kapukkal" kell kifejtenie tevékenysé­gét, mindig készen a tehetséges fiata­lok felfedezésére, befogadására. Apáthy Géza Csíki táncokkal mutatkozott be a tánccsoport (SZABÓ SÁNDOR felvételei) BL 17. SZÁM 5. oldal

Next