Brassói Lapok, 1973 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1973-09-08 / 36. szám
RIPORT l«?4 X. Szoklassa Ferenc, a Hidromecanica üzem pártbizottságának helyettes titkára mesélte a közelmúltban felavatott összpontosított szerszámjenő műhelyről: — Akadtak szép számmal olyanok az üzemben, akik egy kézlegyintéssel elintézték: nem nagy ügy egy szerszámjenő-műhely. Szerintem mégis az Mert ha a borbélyok esetében életbevágóan fontos, hogy éles legyen a borotvájuk — máskülönben elfaricskálják a vendég arcai —, nálunk is életbevágóan fontos, hogy jól kiélezett szerszámokkal dolgozzunk, máskülönben a kezünk alól kikerülő alkatrészek „arcán" ejtenénk szépséghibákat. A jól kiélezett szerszámok nemcsak a minőségi munka előfeltételei, hanem a termelékenység növelésének is. Megtekintettem a szóban forgó műhelyt, beszédbe elegyedtem a dolgozókkal, ellestem egy-egy munkamozdulatot. Hinnem kell Sioklassa Ferencnek, valóban jelentős intézkedés lehetett a szerszámtenő-műhely berendezése-felavatása, amely az eddig itt-ott elvégzett szerszámélezést összpontosítani kívánja. De azt is be kell vallanom, a Hidromecanica üzemben és ■máshol is találkoztam már ■nagyobb, „látványosabb"megvalósításokkal. Ezzel a vallomással viszont egy pillanatra sem szándékszom azok malmára hajtani a vizet, akik kézlegyintéssel próbáltak napirendre térni fölötte. Nem is lehet, hamarosan kiderül, hogy miért: Szoklassa Ferencnek adom át ismét a szót, hadd fejtse meg a riport címében „kiugrasztott" szám titkát. — Nemrég egy rendkívül meghaló gyűlésen voltam. Hol ? Itt, az üzem gyűléstermében. Részt vett a főmérnök, Mihai Baciu, a szakszervezeti bizottság elnöke, Gavrila Selciu, a tanulmányi és szakmai képzési iroda főnöke, Nicolae Palade és néhány idősebb ■szakember. A gyűlés főhőse az a harminchét leány és fiatalasszony volt, akit azon az emlékezetes napon szakemberré avattunk. Kitalálhatja : a szerszámélező szakmában képesítettük a harminchét leányt, nyolchónapi tanfolyam elvégzése után. Számukra rendeztük be az előbb említett műhelyt is. A harminchét új szakmunkás nevében Lita Stanciu mondott — leplezetlen elfogódottsággal — köszönetet az üzem vezetőségének a kitűnő feltételekért és fogadalmat tett, hogy munkájukka igyekeznek majd adósságukat törleszteni. Mi, akik az idősebbek nevében szóltunk hozzájuk, arról beszéltünk, hogy az üzem munkaközössége tulajdonképpen egy hatalmas család, és minden tagjának egyformán kell osztoznia a közös gondokban-örömökben, ismertettük az üzemi közösség terveit, célkitűzéseit. Az ő nevükben csupán Lita Stanciu beszélt, amint már említettem, de harminchét szempárból sugárzott a meghatódottság, amely átragadt ránk is, idősebbekre és ugyanakkor felfedezhettük az emberi önmegvalósulás büszkeségét is. Esetleg azt gondolhatja, könnyen lelkesedő ember vagyok, hogy ennyit beszélek erről a gyűlésről, de meggyőződésem, hogy a harminchét leány mindegyike külön nyereség. — Meg tudná egy kissé részletesebben indokolni ezt a meggyőződését ? — kérdeztem Szoklassa Ferenctől. — Elsősorban a lányok komolyságát, kitartását emelném ki. Harmincnyolcan kezdték meg a tanfolyamot, harmincheten végezték el, és mind a harminchéten az üzemben maradtak. Minek tagadjam : ilyen teljesítményt a fiúkkal még nem értünk el. Köztük inkább akad, aki a tanfolyam idején lemorzsolódik és sajnos olyan még inkább, aki a szakképesítés megszerzése után veszi a kalapját és elköszön. — Ez a körülmény csak annak tulajdonítható, hogy a leányok komolyabbak lennének ? — Annak is és nem csak annak. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy nem elégséges, ha a fiataloknak szakmát adunk a kezébe. Hozzá kell segítenünk őket ahhoz is, hogy magánéletüket kialakítsák, beilleszkedjenek a város életébe. Vannak még lakásproblémáink, de még nagyobb problémánk az, hogy nincsen üzemi étkezdénk. Az ilyen nehézségeket aztán a leányok — akik a keresetüket is jobban be tudják osztani — könnyebben legyőzik. De — hogy előbbi gondolatomat folytassam — a leányok jelenléte üzemünkben azért is nyereség, mert nélkülük a munkaerő-hiányt — amely 2 éven belül különösen szembeötlő lenne — nem tudnák csak férfiakká pótolni. Ezért határoztuk el, hogy a közeljövőben két újabb tanfolyamot szervezünk leányok részére a palettacsiszoló- és a fúrószakmák elsajátítására, természetesen más tanfolyamokkal párhuzamosan, amelyeken a fiúknak teremtünk lehetőséget a munkahelyi szakképesítésre. — Említést tett arról, hogy egyelőre gondot okoz Önöknek az üzemi étkezde és lakásgondjaik is vannak ... — Valóban, de reméljük, ha az idén nem, a jövő év elején már az étkezde felavatásáról tudósíthatjuk, s elkészül legénylakás-tömbházunk is. Úgy képzeltük el, hogy az egyik lépcsőházat fiúk, a másikat leányok lakják. A tömbház elkészítését egy adósságunk is sietteti : az egyik vállalat munkásszállásán ugyanis kölcsönkértünk huszonöt helyet a leányaink számára, s azt jövőre vissza kell adnunk ... A Hidromecanica üzembeli szilárd közösségi szellem városszerte, országosan is közismert. Ezt fedezhettem fel újra Szoklassa Ferenc szavaiban, amelyekben az üzem érdekei, valamint az új alkalmazottak érdekei szerves összhangban nyilatkoztak meg. Nem véletlen, hogy a szövetgyári kezdeményezés, amely Az új alkalmazott barátai (nem jelképes) elnevezést viseli, a Hidromecanicában nyomban követésre talált. A beszélgetésbe bekapcsolódott Nicolae Palade elvtárs, az üzem tanulmányi és szakmai képzési irodájának főnöke. Elhozta magával a szerszámfenő-tanfolyam jelenléti naplóját, a vizsgaeredményeket, sőt, a vizsgatételeket is rendelkezésemre bocsátotta. S ha az utóbbiakból nem tudtam eléggé jól olvasni, az előbbiekből annál többet. A jelenléti naplóból azt, hogy a tanfolyam legtöbb résztvevője egyetlen órát sem hiányzott, s a legnagyobb „lógós" is mindössze hat óra hiányzást gyűjtött a neve mellé nyolc hónap alatt, ami fölött nyilván szemet lehetett hunyni. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a vizsgaeredmények közt leggyakrabban felfedezhető nyolcas-kilences osztályzatokat nem tulajdoníthatjuk a vizsgáztató bizottság nagylelkűségének. — Komolyak, fegyelmezettek, törekvőek voltak mind — felelte Nicolae Palade elvtárs arra a megjegyzésemre, hogy a vizsgajegyek — kevés kivétellel — egyöntetűen jók és kitűnők.— Könnyű volt szakmára tanítani s könnyű volt más szempontból is formálni őket. Ez a jó tapasztalat biztatott arra bennünket, hogy szakiskolánk kapuit is jobban kitárjuk a leányok előtt. Majd minden szakmára jelentkeztek leányok, s az ősztől lesz egy kimondottan leányosztályunk is, amelyben a marós szakmát fogják elsajátítani. — Palade elvtárs túlságosan szerény, hogy tőle tudja meg, de ő volt a harminchét leány pater familiaja — kapcsolódott a beszélgetésbe Szoklassa Ferenc. — Ő megmondhatja, milyen átalakuláson ment át egy-egy leány. — Egyes kollégák már ugrattak, hogy olyan vagyok, mint egy dajka, mindenbe beleszólok — mosolygott Nicolae Palade. — S ez igaz is. Volt rá eset, hogy egy leány úgy jött be az üzembe, mint a mezőre, ruhában és nadrágban, szóltam neki, szebb egy szép ruhában, vagy blúzban-nadrágban, de a kettő egyszerre nemigen megy. Nem sértődött meg, igazat adott nekem. S felhívtam a figyelmüket egyéb problémákra is, ezt megtették mások is. Ott dolgoznak a leányok a férfiak mellett, szomszédságukban, de nem is okozott egyetlen egy sem gondot, még egyetlen pletyka sem kelt szárnyra. — Viszont — vette át a szót a párttitkár-helyettes — amióta nálunk vannak az üzemben, talpra állítottuk a tánccsoportot, amelyben eddig leányhiány volt, az agitációs brigád tevékenysége is megélénkült és több mint valószínű, hogy A-ligás női tekecsapatunk utánpótlása is közülük kerül majd ki. Szóval, mindezzel azt akarom mondani, hogy igyekeztünk a leányokat a termelésen kívül is bevonni az üzem életébe. * A szerszámfenő-műhelyben a buzáui barna leány, Voica Dumitru és a régens szőke Elena Hărşan szomszédos gépeken dolgoznak. Megtudtam, hogy nem a Hidromecanicában találkozott életútjuk, hanem Hermányban, a Covorul szövetkezetben. Mindketten a szőnyegszövést, a jellegzetesen „női” foglalkozást cserélték fel a „férfi" szakmával. — Hogyan kerültek a Hidromecanicába ? — kérdeztem. — Az újságban olvastunk a tanfolyamról — felelte Voica Dumitru. — Én azért határoztam el, hogy jelentkezem rá, mert a szőnyegszövés — noha tetszett az is — nagyon fárasztotta a szememet. — Én meg azért — így a szőke régeni leány —, mert a szerszámfenő szakmát „igazibb" mesterségnek véltem, s elmondhatom, nem is csalódtam. — Könnyű volt a döntés ? — Nem volt éppen könnyű, hiszen nem ismertük az üzemet, a szakmáról sem volt fogalmunk, s ezért — legalábbis bennem — volt egy kis félelem, kétkedés, de azt itt az üzemben már az első napokban eloszlatták — emlékezett Vonca Dumitru olyan hangon, amelyben az egykori kétkedés szikrája nem villant fel. — Számomra sem volt egyszerű— mondta Ileana Hârşan —, hiszen soha üzemben nem dolgoztam, iskolás koromban is ritkán voltam gyárlátogatáson. És ugye, más a gyár ,a látogató szemében, ismét más annak a szemében, aki benne dolgozik. Izgultam is egy kicsit az elején, de a közösség meg a személyes tapasztalat átsegített rajta. — Milyen személyes tapasztalat ? — Hát az, hogy a nehézipar sem olyan nehéz, hogy ne biztosíthasson számos munkahelyet a nők számára, olyan gépeket, amelyekhez nem feltétlenül szükséges a a férfi fizikai ereje. Amikor terveikről faggattam őket, szinte szó szerint ugyanazt a választ kaptam: tervük, hogy minél jobban dolgozzanak, minél előbb az élmunkások soraiban emlegessék őket, hogy minden munkafeladatukat pontosan és idejében teljesítsék, egyszóval, hogy az üzem mindig és minden problémában számítson reájuk. Mindketten részt vesznek az üzemi műkedvelő mozgalomban, a közös kirándulásokon, a hazafias munkában és a tekecsapat edzésére járnak. Ileanát egy női kézilabdacsapat gondolata is foglalkoztatja. Ha szabad prozódiai kifejezéssel élnem, s lányokról lévén szó, talán nem túlságosan hiperbolikus a hasonlat, azt mondhatnám, hogy Sáftica Ilie és Afrodita lánca, akikkel a szerszámkészítő részlegen ismerkedtem meg, tökéletesen rímel az előbbi két leánnyal. Nem külsőre természetesen, hanem abban az útban, és megérkezésben, amelyet a szerszámfenő-tanfolyam jelentett számukra, amelyet belsőleg tettek meg, amely rokon gondolatokat, érzelmeket, rokon elhatározásokat indított bennük. Antal Edit, a szerszámfenőtanfolyam egyik végzőse egy másoló gépen dolgozik. — A tanfolyam idején főleg szerszámélezést tanultunk, de rotációban több munkahelyen dolgoztunk, több mesterségbe nyertünk betekintést, több gépet és több anyagot ismerhettünk meg. Akkor tetszett meg a pantográf, és körtem helyezzenek ehhez a géphez. Azért is jó, hogy ide kerültem, mert édesanyám is itt dolgozik a szerszámrészlegen. — Akkor feltételezem, volt annyi előnye kolléganőivel szemben, hogy az üzemről már hallott egyet-más! . . — Nemcsak egyet-mást, sokkal többet Édesapám is a Hidrában dolgozik, a karbantartásnál, az üzem otthon is állandó beszédtémp. De azért nem mondhatom, hogy belőlem teljességgel hiányzott a kezdeti drukkolás — emlékezett Antal Edit. Még azt kérdeztem : — Úgy érzi, hogy ezzel a szakképesítéssel megvalósította önmagát vagy egyébre is gondol ? — Egyelőre igyekszem a szakmában minél többet nyújtani, de gondolok arra is, hogy később — talán jövőre — esti líceumba felvételizzek Győrbíró Margit, arcára, akivel ugyancsak a szerszámfenő-műhelyben beszélgettem el, mosolyt hozott elő az emlékezés. — Engem a férjem szervezett be a tanfolyamra. Előbb azon gondolkoztam, hogy komolyan beszél-e vagy tréfálkozik, de eljöttem vele az üzembe. Komolyan beszélt. — Azelőtt,, hol dolgozott ? — Prázsmáron, a szövetgyárban. Azzal, hogy a Hidromecanicába kerültem, sok problémától megszabadultunk. Nem kell tovább ingáznom, több időt tölthetek együtt a férjemmel, szabad időnket is jobban ki tudjuk használni. Aztán — ez az igazság — jelenlegi munkámat érdekesebbnek találom. Győrbíró Margit jövőbeni terve a megtévesztésig hasonlít a kolléganői terveihez. Úgy kíván dolgozni, hogy ne csak ő legyen megelégedve, hanem az ő munkájában sem találjanak semmi kivetni valót. Nicolae Palade elvtárs, aki az „idegenvezető" tisztét töltötte be mellettem, nem fogyott ki a dicsérő jelzőkből. Talán nem veszi rossz néven Szoklassa Ferenc, ha egy „titkot" is elárulok. Mind a harminchét leány és fiatalasszony tevékenységét megkülönböztetett figyelemmel kísérik, mert a legjobb kettőt mesterképzőbe szándékszanak irányítani . Egyelőre férfiember vezeti a szerszámtenő-műhelyt, de hangsúlyozom, csak egyelőre, nemsokára ugyanis a lányok közül választjuk ki a csoportvezetőt is , hiszen így méltányos — mondta. Októberben kezdték meg harmincnyolcan, asszonyok-leányok a tanfolyamot, júliusban fejezték be , harmincheten. Pártunk Központi Bizottságának júniusi plenárisán hozták azt a határozatot, amely a nei munkaerő jobb hasznosítását hivatott előrelendíteni. Az említett időpontok közelsége újabb gondolatokra indíthatja az embert. Olyanokra, amelyek a Sioklassa Ferenc véleményét erősítik meg , az újonnan felavatott szerszámjenő-műhely nem csak nagy „ügy", hanem olyan ügy, amelynek eszmei üzenete, jelentéstartalma túlnő az üzem „magánéletén", hétköznapjain. cfCwmnUicheten írta: Apáthy Géza áflfc ááfc -kik. ^!F ^F f M Mc-ktk. oMfc vttk. (C 'WT fST W W ^ BL 36. SZÁM 3. oldal