Brassói Lapok, 1973 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-29 / 52. szám
RIPORT Brassó és a nagyvilág ? Igen, Brassó délkörökön, Brassó hosszúsági és szélességi fokokon, Brassó óceánokon innen és túl, Brassó a szélrózsa minden irányában, Brassó minden földrészen, Brassó nevét ismeri a világ és egyre több alkalma nyílik megismerni. Brassó a szocialista Románia egyik nagyvárosa. Hazánk, a szocialista Románia nevét is ismeri a világ és egyre több alkalma nyílik megismerni. Ismer a világ és megbecsül. Ez pártunknak és kormányunknak, elsősorban Nicolae Ceauşescu elvtársnak köszönhető, hiszen a béke jelszavával, a béke hitével van jelen a nagyvilágban. És nemcsak a béke szavával, de a béke tetteivel is : traktorral, tehergépkocsival, csapággyal, szövettel, bútorral, búzával, borral, sok szerszámmal és szerszámmal előállított anyagi javakkal, az anyagi javakon kívül a művészetekkel, sportokkal, mindennel, aminek egyetlen nevet adhatunk : béke, -anus-arcú földünkön ez a jelenlét, ez a küldetés nem véletlenül örvend messzemenő megbecsülésnek, elismerésnek. Mert nagyon korszerű és időszerű nemcsak ezen a földön, hanem ebben a században, amelyre igazán mindenfajta jelző ráillik. Hazánk nevével együtt Brassó nevét is megismerik, megtanulják a Földön, délkörökön, hosszúsági és szélességi fokokon, óceánokon innen és túl, a szélrózsa minden irányában, minden földrészen. Évszázados hagyomány éli virágkorát a szorgalmas, dolgos brassói emberek békeüzeneteiben, amelyek az egész román nép önkifejezői. Ezt a virágkort nem tudja „számbavenni" egyetlen krónikás sem. De felmutathatja - ahogy mondani szokás - cseppben a tengert. Ezt kísérelném meg az alábbiakban. 5jíjfejfe: Sokáig töprengtem, hol kezdjem riporturamat, Brassó melyik üzemét, vállalatát keressem fel, hogy az olvasónak cseppben a tengert felmutathassam, olyan emberekkel beszélgessek el, akik a román ipari termékek iránti, illetve a hazánk városunk iránti megbecsülésről a közvetlen élmény hatása alatt szólhatnának. Azért töprengtem sokáig, mert sok helyre indulhattam volna. Hogy a dolgomon könnyítsék, a traktorüzemet és a tehergépkocsi-üzemet választottam. A könnyítés pedig abban áll, hogy egyiket sem kell az olvasónak bemutatnom, a nem brassói olvasónak sem. A traktorüzem külkereskedelmi irodáján Gheorghe Ghiman közgazdászhoz intézem első kérdésem : - Milyen nemzetközi vásárokon, kiállításokon vettek részt az idén traktorjaink ? - Egy pillanat - mondta Ghiman, elvtárs, és egy testes füzetet lapozott fel, amely a legpontosabb választ tartalmazza. A válasz nem más, mint egy hosszú felsorolás, amelyet viszont érdemes elolvasni és amelyen érdemes eltöprengeni. A következő válaszokat mondta tollba Gheorghe Ghiman elvtárs : Algír, Plovdiv, Brno, Kairó, Bern, Helsinki, Manila (Fülöp-szigetek), Párizs, Marseille, Szaloniki, Lipcse, Markkleberg (NDK), Hannover, Hamburg (a hamburgi, kiállítást Nicolae Ceaușescu elvtárs nyitotta meg), Zágráb, Íréjrút, Casablanca, Karacsi, Poznan, Khartum, Saragosa, Bilbao, Bangkok ... Hát ezek lennének az idei útjaink - összegezte Ghiman elvtárs olyan hangnemben, mint aki már hozzászokott a hasonló terjedelmes listákhoz. A felsorolt városok zömében a legújabb román tehergépkocsik szintén bemutatkoztak. De maradjunk a traktornál : a Párizsi Szalonban tizenegy traktortípus hívta magára a közönség és a szakemberek figyelmét. - Még csak arra lennék kíváncsi Ghiman elvtárs, hogyan alakult az utóbbi esztendőkben a traktorexport ? - írja, ezt fejből is el tudom mondani. 1971-ben 10 800 traktort adtunk el külföldön, 1972-ben 20 200-at, az idén pedig 2300-zal többet az év eleji eredeti tervhez viszonyítva. - Köszönöm szépen, ezek az adatok önmagukról beszélnek. Dumitru Morariu technikussal, aki idestova harminchárom éve a traktorüzem alkalmazottja, a következő párbeszédet folytattam : - Hol járt utoljára külföldön, Morariu elvtárs ? — Az idén tavasszal tértem haza Elefántcsontpart Köztársaságból, két és fél évi távollét után. — Nem volt nehéz annyi ideig távol a hazától, a várostól, a kollégáktól, a családtól ? — Hát könnyűnek nem volt éppen könnyű, de az emberek, akikkel érintkezésbe kerültem, nagyon kedvesek voltak hozzám és szerencsémre sok volt a munkám. Én voltam az egyetlen román, csupán egy év múlva találkoztam össze egy hazánkbeli orvossal... — Milyen nyelven értekezett az ottaniakkal ? — Franciául. Azelőtt huzamosabb időt töltöttem Franciaországban, és elég jól megtanultam a nyelvet. — Milyen céllal tartózkodott Elefántcsontpart Köztársaságban ? — Megfigyeltem, hogyan dolgoznak traktorjaink. Minden típusú kerekes traktort exportáltunk, ezt szükséges megjegyezni, mert hernyótalpasokat még nem adtunk el nekik. Igen sajátos éghajlati és terepviszonyok között dolgoztak traktorjaink, főleg az öntözött rizsföldeken. Állandóan hatvan centis vízben működtek, ehhez sajátos kerekekkel láttuk el, s elmondhatom - minden elfogultság nélkül —, kiválóan állták a próbát. Az is feladatomhoz tartozott, hogy az esetleges üzemhibákat kikorrigáljam, de ilyen szempontból csak nagyritkán akadt dolgom, s akkor is kevés. - S ezzel kimerült feladatköre ? - Korántsem. A traktorosok kiképzését is én vezettem. Olyan is akadt közöttük, aki életében nem látott traktort, s ezért különösen figyelemre méltó gépeink teljesítménye. Az első kampány után, amelyben erős, állóképes traktorjaink tízesre vizsgáztak, újabbakat rendeltek. Pedig világhírű márkákkal kellett felvenni a versenyt, mint amilyen például a Massey- Ferguson . .. — Hol tartózkodott legtöbbet Elefántcsontpart Köztársaságban ? — Abidzsánban, a fővárosban, a raktárunk is ott volt, de pontosabb a válasz, ha azt mondom, az egész országban. A csupán hárommillió lakosú országban a települések messze esnek egymástól, olyan nap is volt, amikor több száz kilométert kocsikáztam egyik munkahelyemről a másikra. — Tapasztalt-e érdeklődést hazánk iránt? Nyilván, az emberek, akitekét érintkezésbe kerültem, sokszor és sokat kérdezősködtek, jól esett érdeklődésük. Egyesek kifejezték óhajukat, hogy Romániában tanulhassanak. De másként is nagy az érdeklődés. Emlékszem, Nicolae Ceauşescu elvtárs afrikai látogatásakor a rádió, a tévé rendszeres adásokat közvetített, a sajtó pedig a látogatás minden mozzanatát lereagálta . .. - Van tévéje a hárommilliós Elefántcsontpartnak ? — Természetesen. Sajátos civilizációs szerepet tölt be, akárcsak a vezetékes és a tranzisztoros rádió. Az utóbbit olcsó áron megvásárolhatják, majdnem mindenkinek van tranzisztoros rádiója, a kormány így kívánja ellensúlyozni azt, hogy a lakosság nagyobb százaléka írástudatlan. Egyébként függetlensége kivívása, 1960 óta, Elefántcsontpart dinamikusan, forradalmian lépett a civilizáció útjára. Csak egy példát említenék : újabban törvény tiltja az évszázadok hosszú során divatos tetoválást. - Milyen más országokban tevékenykedett, Morariu elvtárs ? - Említettem már Franciaországot, ahol három évig tartózkodtam, és jártam Görögországban, Pakisztánban, Észak-Koreában, Belgiumban, Olaszországban, Kínában és egyebütt. Mindenütt azt tapasztalhattam, hogy traktorjainkat megbecsülik, értékelik... A traktorüzemből jómagam is a jól végzett munka elégtételével távoztam. ^ ^ s|^ A tehergépkocsi-üzemben „régi" ismerősre bukkantam, akit most — riportalanyként ismertem meg igazán : Jakabos Csaba Istvánra. Egy olyan emberre, akinek életrajza szorosan összekapcsolódik az üzemmel, aki egyszerre nőtt az üzemmel. Autószerelőként alkalmazták, tizenöt évvel ezelőtt, hogy mesterré, technikussá, majd az egyetem esti tagozatának elvégzése után gépészmérnökké nőjön. Tudják-e hány éves ez az ember, aki szorgalmával-tehetségével ennyi „állomáson" keresztül most már tudományos kutatóként a szaktekintélynek kijáró tiszteletnek örvend ? Harminchárom. És most sikerrel felvételizett a Ştefan Gheorghiu pártakadémia másfél éves továbbképző tanfolyamára. Többek között Jakabos Csaba István felel a különböző gépkocsi-prototípusok kipróbálásáért, ő dolgozza ki a különböző éghajlati és útkövetelmények által igényelt vagy a külföldi partnerek által javasolt módosításokat, s a gépkocsik nehéz terepviszonyokhoz való alkalmazása a specialitása. És ugyancsak többek között Brassó iparának külföldi követe. Utóbbi minőségéről kérdezősködtem. — Nemrég érkeztem haza Pakisztánból, ahol két hónapig tartózkodtam azzal a tehergépkocsi-karavánnal, amelynek elindulásáról annak idején a Brassói Lapok is tudósított... — Úgy emlékszem, maga az út jelentette a próbát. Elmondhatná néhány mozzanatát ? — Én nem kísértem el a karavánt, repülőgépen utaztam Pakisztánba, de azért nyilvánvalóan sokat beszélhetnék róla. Három előretolt vezetőfülkés, 135 lóerős ROMAN-Diesel, egy 126 lóerős SR-113 N, egy 135 lóerős Diesel-motoros, egy AB 55-ös billenőkocsi, valamint egy normál vezetőfülkés tehergépkocsi indult neki a hoszszú útnak, amelyre egy ARO 240-es terepjárókocsit — a piteşti-i üzem terméke — elkísért. Igaz, ebből két kocsi hajón utazott, négy pedig keréken állta a próbákat és megpróbáltatásokat a terepjáróval együtt a Brassó-Karacsi között 8500 kilométeres távon. — Megpróbáltatásokat mondott ? — Igen, mert ha Bulgária és Törökország útjain még aránylag vidáman kocsikázhattak, Irán és Afganisztán fennsíkjain, sivatagjain szembe kellett nézniük a homokviharokkal és embernek-kocsinak el kellett viselnie az ötvenfokos hőséget. De az igazi megpróbáltatások Pakisztán területén érték, a Queta-Lahore-Karacsi közötti 1500 kilométeres útszakaszon. Úttalan utakon kellett közlekedni, az Indus áradása ugyanis tönkretette az utak jórészét. Az is előfordult - a helyi hatóságok nem tiltották, de eltanácsoltak tőle, hogy a gátakon kellett az utatfolytatni, és volt nap, amikor minden igyekezet ellenére, mindössze harminc-negyven kilométert sikerült előrehaladni. Mindenesetre, amit dióhéjban itt elmondtam, regénnyé terebélyesedhetett volna, ha egy író elkíséri a karavánt. És tudtommal a vezetőfülkékben akadt volna hely számára. — Milyen volt a megérkezés ? — A karaván szerencsésen, minden defekt nélkül tette meg 8500 kilométeres útját. A kocsik teljesen üzemképesen mutatkozhattak be — traktorjaink társaságában — a karacsi kiállításon. — Mondana néhány szót a kiállításról ? — Erről már közvetlen élményem van, hiszen végig jelen voltam. Két hétig százával érkeztek a farmerek, traktorjainkat, gépkocsijainkat már a kiállításról meg akarták vásárolni. Elismerően vélekedtek a szakemberek is. És joggal, hiszen minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a mi kocsijaink egész sor szempontból „lepipálnak" minden Pakisztánban ismert kocsit, beleértve a Fordokat is, amelyekből nem a legújabb típusokat szállítják. — Melyek azok a jellegzetességek, amelyek a román tehergépkocsik jó hírét keltették ? — Állíthatom, hogy a nagy teherbíróképesség, az alacsony üzemanyagfogyasztás, a gyorsaság, a megbízhatóság és a servohidraulikus vezérlés által biztosított könnyű vezetés, amely mind beletartozik a korszerűség fogalmába, minden Pakisztánban ismert kocsinál felsőbbrendűvé avatja a mieinket. — Végül egy utolsó kérdés : mit csinálnak jelenleg kocsijaink ? — Pakisztáni sofőrökkel dolgoznak, újabb próbákat állnak ki Meyer Wilhelm kollégám felügyelete alatt, nehéz körülmények között, trópusi éghajlaton, nagy hőmérsékleti ingadozások közepette. Az állandó szállítási kötelezettségek miatt a karbantartási lehetőségek elég szerények, de tudomásunk szerint a gépkocsik és vezetőik derekasan állják a sarat. — Köszönöm szépen a beszélgetést. dk Köszönöm szépen a beszélgetést, Dumitru Morariu elvtárs és köszönöm szépen a beszélgetést, Jakabos elvtárs. öröm volt önöket meghallgatni, hallani, hogy hazánktól távol, idegen földrészeken közvetlen társai, tanúi voltak annak a megbecsülésnek, tiszteletnek, amelyet a brassói dolgozók százai-ezrei építettek ünnep- és örömteremtő hétköznapokon. Románia nevével együtt Brassó nevét is megtanulta Elefántcsontpart Köztársaság és Pakisztán és sokan megtanulták az önök nevét, a Dumitru Morariu és Jakabos Csaba István nevét is és sok más nevet. BRASSÓ rajzl. írta: Apáthy Géza 1973 BL 52. SZÁM 3. oldal