Brassói Lapok, 1974 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-04 / 18. szám

BL Verona Bratesch A HAZA Elsőnek kell lennie mindenek előtt , hiszen egyszerre reggel, tavasz és Vers, föld és ég, pillanat és öröklét. Sokan dalolták meg, zengtek ódát hozzá, átlüktet minden gondolaton, s a szívekből virágot bont a napra. De olyannak, mint én, nem látta senki, és senki nem mondta el a szót, az én alig­ született egyetlen szavam. Te, időtlen hang, te nevezd meg a napkelet gyöngyét, míg a mesterek időtálló falakat, csodákat építenek ! Mih­ai Deselaru KATONATEMETŐ Itt az időt csak az emlékezet támasztja fel. Mélyen nyugszik a föld alatt, mélyen. A füzek is ritkán merészelnek egy-egy suttogást, Félnek az éveket zaklatni, mikor csenddel adóznak. A harcosok, íme, haltukban is fegyelmezettek, Miután a csaták golyó­ütemében elestek, Valaki gonddal csontjukat összeszedte, És elültette őket kiszabott gödrökbe, Fehér fejfákat termett belőlük a föld, Ifjú halálok időtlen jelét, És jaj, fáj a jelek fegyelmezett szimmetriája. Jelek útja — hangtalan fejfa-erdő, Fáid csúcsa az ég tisztaságába döf, Kímélet nélkül zilálja szét ragyogását. Előtted, a tisztelettől megroggyant térddel, Fedetlen fővel áll meg — egy percre — az élet ... A sírokon ismét kinyílt az orgonabokor. Levelei úgy rezzenek meg a szélben, Mint az ifjak megrezzenő ujjai, Kik egykor csokrokkal díszítették szeretőiket. A szekfák gyökerei is összefonódnak, gyöngéden. Miként az izzó testek, hajnalig, Halálig keringő-daloló táncban. Iles, leányok, nem bűnöztök, nem bűnöztök, Ha virágot téptek a hősök fejfája mellől. Fogadjátok mosollyal a rózsaszálat, Mit ha idejük engedi — hajatokba tűznek, És csókoljátok szomjjal a bársony-szirmokat, Hisz olyan ajkakon ragyogtak a fényre, Amelyek a csókot, jaj, még nem ismerhették. Emberek, tüntessétek fel a harcosok mellét. Ültessetek rá büszke fákat, égig érő fenyőket, A fejfák erdeje sohse susogjon többé Hallgatásával, amelytől megborzong az, Ki útjaid járja, fájó szimmetria, katonatemető! Kala Tibor fordításait Apátfvy Géza TŰZIJÁTÉK A gesztenyesor ünnepi fáklyásmenet, pirosan ocsúdó virágai a fáklyák.­­ Mindennapjaink súlyos erejével kis játékrakéták lendülnek magasra, és színei súlytalan nyílnak szét, mint levegőben a lebegő virágcsokrok. A csillagok az ég négy sarkába rebbennek szét, és nincs, aki lágyan borzongó fényüket keresné. Május, a szemeket megigézted : új, földi fények virradnak mélyeikben, hogy összevillanva egymást boldogítsák . . . " 1974 KÍSÉRLETI KIÁLLÍTÁS A Viktória-teremben tekinthető meg — a brassói Képző­művészek Szövetsége hazánk felszabadulását és a párt XI. Kongresszusát köszöntő rendezvényeinek keretében — az első brassói kísérleti kiállítás. A kísérleti kiállítás gondolatát, majd megvalósítását képzőművészeinknek az a dicséretes szándéka hívta életre, hogy a tárlatlátogató közönséget avassák be műhelytitka­ikba, tárják fel előttük alkotási módszereiket, technikáju­kat, és ugyanakkor ismertessék meg vele a ma legmeré­szebb kísérleteit is. Ugyancsak ezt a célt szolgálják a Viktória-teremben sorra kerülő találkozók is, amelyeken képzőművészeink megmagyarázzák a kiállított alkotások jelentéstartalmát, gyakorlati kivitelezésének módozatait-lehetőségeit, valamint funkcionalitását. Igaz viszont, hogy a kiállított tárgyak egyike-másika nélkülözhet minden magyarázatot és .. . magyarázkodást. A közönség által rendkívül sok és mindig más hiposz­­tázisban megismert művész, Eftimie Modalca ez alkalom­mal térszobrászként jelentkezik. Térszobraiban félreismer­hetetlenül kifejezést nyer az, hogy századunk a technika, a gépek százada, valamennyi valós vagy elképzelt gépet asszociál a néző tudatában. A művész külön érdeme, hogy a környezetünket ábrázoló fényképekre illesztette térszob­rainak rajzát, és ezzel felhívta a figyelmet funkcionalitá­sukra, egy jellegzetes és korszerű brassói városkép kiala­kításának lehetőségére. Talán Kaspar Teutsch avatja be legközvetlenebbül a nézőt műhelytitkaiba, hiszen Felszabadulás című, golyóbi­sokat és láncokat illusztráló térplasztikáját rajzvázlatokkal illusztrálja, amelyek a mondanivaló kiteljesedésének-él­­celődésének különböző szakaszait villantják fel. A kiállítás leglátványosabb kísérletei közt említhetjük meg Mircea Aşciu két kinetikus panóját, amely az élet dinamikája ábrázolásának új lehetőségeibe-távlataiba en­ged betekintést. Néhány művészi szempontból megoldott munka, amely túllépte a kísérletezés határait, szintén a kiállítás erősségei közé tartozik Mattis János, Harald Meschendörfer, Ale­­xandru Iacubovici, Csutak Levente, Renate Mildner-Müller, Aurelia Stoe Margineanu, Körlö Margit és mások aláírását viseli. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kísérlete­zés ürügyén néhány olyan munka vagy vázlat is bekerült a kiállításra, amely szerzőjüket kevésbé képviseli. Ez viszont semmiképp sem csorbíthatja a brassói Kép­zőművészeti Szövetség kezdeményezésének létjogosultságát, és tekintettel arra, hogy a kísérletezés - a művészi kísér­letezés is - a megismerés kiszélesítésének elengedhetet­len feltétele, javasoljuk, hogy a hazánk felszabadulásának jubileumi esztendejében, pártunk XI. Kongresszusának esz­tendejében életre hívott, képzőművészeink kísérletező ked­vét ösztönző kiállítást a jövőben képzőművészeti életünk hagyományává avassák. Olti Cic­a Eftim­ie Madália : Lehetséges téridom­ok Harald Vieschendörfer : Kozmikus hanghatás Együ­ttélők, férj és feleség vagyunk ; szeretjük egymást, mint két életszerető, emberszerető ember; egymáshoz köt közös szer­vezetünk, életcélunk ; örülünk egymásnak és sohase u­njuk meg egymást ritka szabad óráinkban Ennél aligha volna több a bol­dogságunk, ha húszéves korban, nagy szerelemben lettünk volna egymáséi, s együtt éltük volna le az eltelt húsz évet. A kenyérkérdésünk is könnyebben rendeződött, mint gon­doltam. Egy hirdetésre több jól fizető tanítvány jelentkezett, mint amennyit vállalhattam; válogattam tehát közülük Az egész ro­mán alkalmazott intelligencia németül akart gyorsan megtanulni, nem hitt a király németellenes politikájában, amelynek most már világosan nem volt más alapja, mint az,­­hogy a fasiszták őt fős zsidó szeretőjét a pokolba kívánták A Ruhr■ és Saarvidék megszállása és a spanyol fasiszta előnyomulás láttán ez az értel­miség megértette, hogy örökös réme, a német haderő, a hitleri Rém képében közeledik, és az ország nem számíthat nyugati szö­vetségeseire : meg kell alkudnia a német veszéllyel, a Rémmel Neki, a mérnöknek, orvosnak, vállalati vezetőnek mindenekelőtt meg kell tanulnia németül. Eljött tehát az én konjunktúrám­ ! Ezt növelte még két konjunkturális tünemény: a Hitler-ellenes magyar demokraták románul is siettek megtanulni, tudva, hogy a légionáriusok (vasgárdisták) kormányra jutásuk esetén (ami Hitler erőszakos benyomulásával is, de a kalmár király megal­kuvása útján is bekövetkezhet) erkölcsileg, anyagilag, de fizikai úton is képesek kinyírni minden magyart, aki nem tud románul; ezalatt aztán a seregesen benyomuló német „turisták“ „specia­listák“, satöbbiéi­ is románul igyekeznek valamennyire megtanul­ni, hogy a meghódítóitokkal majd értekezni tudjanak Akadtak még olyan erdélyi románok is, akik magyarul kívántak megtanul­ni arra a valószínű esetre, hogy Erdélyt Hitler szövetségesének, Horthynak engedi át Furcsa dolog megy hát végbe velem: bör­tönviselt kommunista létemre, akit rendes kapitalista üzemébe vagy irodájába be nem enged, nag­y hasznot húzok a fasiszta Rém közeledtéből Tanítottam románokat németre, németeket románra, magyarokat románra és németre S nem is egyszerű tanulni­ vá­­gyókat. .43, hogy sehol sem tanítok, privát tanításból tartom fenn magamat, érthető volt, a kormány — Hitler felé hajlongásként — a zsidó származású tanárokat elbocsátotta Származásom ezeket a javarészt németellenes vagy közömbös urakat nem nagyon bán­totta, örültek, hogy Bécsben és Berlinben vagy Párizsban és Gre­­noble-ban végzett diplomás tanártól vehetnek órát (Nem lévén sem németek, sem franciák, meggyőződtek róla, hogy mindkét nyelven ,,perfektül“ beszélek, hát beszéltem is, írtam cikkeket is ezen a két nyelven de nem annyira „perfektül“ mint ők gondol­tak.) Megtörtént a hihetetlen is: tanult nálam egy hitlerék-kül­­dötte tipikus SS-tiszt is, és azt se bántotta származásom Én sem voltam kényes: duplán fizetett Elveinket fenntartottuk, nem ad­tunk egymásnak kezet, és sohasem váltottunk egymással a tan­anyaghoz nem tartozó egyetlen szót se; hetekig tartott az ügy, akkor sem ő engem, én utáltam meg őt és dolaiban — faronrúgtam Jó nekem, nagyon jó, hogy olyan életté igazi házastársként tisztel, elismer, segít és ezt messe teszi, mint Margitom. Külseje is kielég meghazudtoló szépségét élvezem gyakran tűnő észre (csak fényképen, ha állva levétetjük­­ külső hibáját , hogy minden nőnél és sok fé fél fejjel magasabb, nőnek talán igen magas tok róla mindent, és nem rejtegetem jegyre Kahána Mózes hogy az általam írottak, írásművek, levelek,­­ sornyit sem olvas el, amíg magam nem mutat ismerőse közül senki sem­­vonja kétségbe a bszt­on is meggyőződtem róla, és nem is hatott se­nki mint ő, „mindent“ kockáztatott mozgalmi gán-becsületessége természetes valami, a „leg mozgalmi embereknél nem gyakori: megny, modora, nyugodt bánásmódja mindenféle­en Minden „procc-ság“, sznobizmus nélkül műve bár olvasmányai nem sokoldalúak —­ csak magyar fordításban megjelenő könyveket olv emészteni“ a klasszikus költőket, szószerint el­iadó, szépirodalmi és közírói művet, amely bá­gyarul megjelent, a beengedett magyar folyón falja ...Jól jön nekem ez is, mert éppen azt isme egyelőre rssal élhetek, aki írad óráimat kelle­­tt, különösen korát dve, s nem veszem magunkat) egyetlen rsinál, nálam is jó is Szabadon jegy­­zeimet, kétségtelen,­egyzetek közül egy om neki. Számtalan nút becsületességét, g . kommunistának, becsületből — n«­­kevesebb“ De ami »rá, szinte angolos Tverekkel szemben. Itt nagyon olvasott, magyarul tud, csak as, és „nem tudja­lvasott minden bá­rhol, bármikor ma­­■atokat, a Korunkat is legjobban, amit én tíz-tizenkét éven át — börtönbeli fogságom alatt és szovjetben el­szigeteltségem idején — nem ismerhettem meg, s így irodalmilag nagyon elmaradtam (Más irodalmat is csak a börtönben, szanató­riumokban volt időm s alkalmam olvasni.) Írói munkámban is nagy a Margit segítsége: okosan és hozzáértően, mint fejlett és gyakorlott könyvolvasó bírálja meg írásaimat, s tud őszintén bírál­ni, megküzdve sokszor természetes szerzői hiúságommal is; írók, művészek ritkán tudják megbecsülni egy ilyen „első kritikus“ nagy értékét A közös anyagi lét ügye is kedvem s terveim szerint rende­ződött : óraadással megkeresem a „kenyeremet", vagyis annyit, a­­mennyi a régóta megszokott Élettarsamról nem kell gondos­­kodnopi: ő kitanult szőnyegjavító, egy bútorcégnek és magánosok­nak dolgozik Többet keres, mint én (tapintatból sohase mondja meg a pontos összeget), ketten kétszer annyit keresünk, mint egy fizikai munkás és családja, s a többletből jobban ruházkodik (ezt tapasztalatom szerint a legszigorúbb forradalmárnők is — talán az egy Sztaszovát kivéve — szívesen teszik, és fokozzák a fantázia határáig), és engem is „kiöltöztetett“ egy-két ünnepi ruhával, „hogy ne lássanak mindig ugyanabban a ruhában, cipőben.“ Az elegáns megjelenés különben hivatásához is kellett — mindkettőhöz: az úri szőnyegek javításához és hivatásos forradalmiságához egyfor­mán. A szőnyegjavítási ügyekben célszerű volt jól kereső úrinőnek kinéznie, akkor jobban megbíztak és jobban is fizettek a mester­nőnek, a mozgalomban pedig beosztása (fizetés nélkül, persze) ab­ból állott, hogy elegáns szobákat bérelt rejtőző vezetők részére, akiket mint jól fizető „önálló úrhölgy“ szükség esetén mint „titkos barátait“ is tarthatta magánál, vagy napokon át másolhatta gépen „saját szőnyegszakmai műveit“, vagy akár irodalmi kísérleteit“ (értsd : a pártpropaganda-írásait). Mostanában — megismerkedé­sünk idején — szerény szobákat bérelt, mert a „jól fizető magán­zónő“ vagy „szőnyegügynök“ irányába közeledni látszott a rendőri tapogatózás, és így mozgalmi szerepét ideiglenesen szüneteltették ; most csak az ügynök-hölgy meg szőnyeg-specialista úrnő vigyázott az eleganciára, s engem is azzal az ürüggyel járatott mulatósabb öltözetben, hogy az őt felkereső klienseknek ne kelljen neki egy „snassz“ férjet bemutatnia, akit azért is lesajnálnak, hogy súlyos rokkanton totyog a szobában. 4 dolog gyanússá is válhatik Ez csak ürügy, mondtam : miután Diaconescu úr, a vásárhelyi AB főnöke, felettesei rendeletére kiengedett karmai közül, világos volt, hogy az Állambiztonság — mint azt a pártom vezetői helye­sen sejtették — egyelőre nem­­ kíván engem bántani, célja, hogy megfigyeljen. Ennek megnehezítésére — és hogy nagyobb mozgási szabadságom legyen — együttélésünk kezdete után sem jelentettem be magamat Margitnál De ez is csak ürügy — mondtam —, a hatóság, ha engem meg akar figyelni, hamar megtalál nálad Együttélésünk nem tit­kos, most már az egész párt is -az összes tömegszervezeti tagok tudják ! (Részlet a szerző SÓVÁRI­ÁSOK cin­kű regényéből) im Ant kiállt meg ki tele képzi An; tott gazda figyel a rőt tőjévi gének közt. jellem ti, az termi a kö széps könn; gondi A ségér újjáti­lgozo életv. üzen. A­­ nek­i bői k napi jű, n meke Gyér légár csai, nak, ségér szín­: müví közel Mo­su De pei , célú kifejt généi gik", kék í tes I sitik­i Asvadurova Ciucurencu emléki­rása, amely napokkal ezelőtt nyílt az ARTA-teremben, ismételten ki a művész helyét a román­­művészet történetében.­­ Asvadurova Ciucurencu kiállt­­képei belső fényükkel, szellemi­­ságukkal hívják fel magukra a met,és arról győznek meg,hogy a nánfestészet líraiságainak köve-Dl, a román nép szin-érrzéktínysé­jele■s kifejezőjével arilünkszem-Művészete a mai fest­észet egyik azö fejlődési­­irányát szemlélte­amely derűlátásával, életigenlő fszetszemléletével, az emberi léte­rnyező világ szüntelen megújuló égést tolmácsoló hitével mindig fűszerrel utat talált a közönség Hat- és érzelemvilágához, ének segit- Ciucurencu vonalak, formák el A­na Asvadurova ?remti a természetet kiegyensu- A FÉNY SZERELMESE festészetében egy csodálatos, Idám, mosolygó és békés világ­müvész a valóságból, a művészet­ül­ndig ihletforrásul szolgáló élet­t indulva, a legegyszerűbb hétköz­­tinyt, történést is csodálatos ere­­egbűvölő képpé varázsolja (Gyer­­k az óvodában, Kukoricahántás), mek portréi a gyermekek lelkiin­­ak rendkívül bensőséges tolmá­­függetlenül attól, hogy játsza­­ülnek vagy zongoráznak, lehet­­nyújtanak egy olyan hatásos szimfónia megalkotására, amely a szt Nicolae Tonitza közvetlen­ébe helyezi (Narancsszín és zöld­­kodás stb.). Ana Asvadurova Ciucurencu­ké. sohasem fogantak a színek ön­játékának varázslatában, hanem azőerejükkel a természet szépsé­­g, dicséretének himnuszát ezen­­a zöld, a sárga, nemegyszer a­­rnyalatai a költői érzelem egyút­­olmácsolásában szervesen tette­ki egymást. Anca Popp-Săndulescu VENDÉGÜNK VOLT S­zabó­­Béla Gy. Szabó Béla, akinek neve évtizedek óta foga­lom szellemi életünkben, és ezért rég nem szorul be­mutatásra — vendégünk volt. A Népi Egyetem ven­dége, szerkesztőségünk vendége, a brassói Képzőmű­vészek Szövetségének vendége, városunk és a város környező természeti szépségeinek vendége. És ahol csak megfordult, mindenkit lenyűgözött nyílt, rokonszenves, közvetlen egyéniségével, azzal, hogy földi ember, és mindenkit, aki csak közelébe ke­rült, megajándékozott a kozmikus nagyság érzetével, azzal, hogy művész, nagy művész. Ritka természetes­séggel nyilatkozott meg benne az, hogy társunk, ba­rátunk, és az, hogy mégis más, mint mi, mert áldoza­tos munkájával a mikro- és makrokozmoszt kutatja, tanulmányozza, hogy a maga eszközeivel ő is egyen­súlyban tartsa a világot, megőrizze az emberben azt, ami a legemberibb és legemberségesebb. Úgy vélem, nem tiszteletlenség, ha leírom : en­gem azzal is újra meghódított, hogy nagy öreg. Hi­szen azért nagy öreg, mert a hetvenedik életév küszöbén is képes megszégyeníteni nála fiatalabbakat, bennün­ket, fiatalokat is az ő izzó-lobogó ifjúságával. Ifjúsága: a sajátosan hatalmas munkaerő, a derűs életigenlés, a szüntelen tervezgetés, jövőépítés, az a kivételes tehetség, amellyel töretlen érzékenységgel viszonyul környezetéhez, a világhoz, az a kivételes erő, amellyel az időt, az életkort relativitásában fog­ja fel és az a képesség, hogy a saját hite-törvénye szerint éljen és alkosson. És biztosan nem vagyok az egyetlen, akit lenyűgö­zött azzal, ahogyan beszél. Pedig keveset beszél. A­­mikor beszélt, éreztem : a művész és az ember ugyan­az. Ahogy művészetében, fametszeteiben az anyag (és nemcsak az anyag) iránti tiszteletből lényegretörő, lemond a fölösleges vonalakról, mozzanatokról, épp­úgy, amikor beszél, embertársai iránti tiszteletből szintén lemond a fölösleges szavakról. Szűkszavú, lényegretörő, bölcs és szellemes, ami­kor beszél, és ezért beszédével mindig hat : gondola­tokat ébreszt, mosolyt fakaszt, hitet és derűt sugároz­ó ifjúságot. Brassóban (csak Brassóban ?) mindenki szerette, szereti. Ezért fogadtuk őszinte örömmel ígéretét, hogy a jövő év májusában hosszabb időre ellátogat hozzánk, városunkba egy rég várt egyéni kiállítással és azzal a szándékkal, hogy városunk ember- és természet­ alkot­­ta szépségeit metszetein megörökítse Szeretettel várjuk, várom magam is. Apáthy Géza Gy. Szabó Béla : Kislány a vízesésnél IRODALOM - MŰVÉSZET Kah­ána Mózes emlékezete Kahána Mózes József Attila-díjas író, a forradalmi munkásmozgalom és a párt régi harcosa, a Szocialista tiazáért ér­demrend és több m­ás kitüntetés tulaj­donosa, hosszan tartó, súlyos betegség után április 11-én meghalt... Székelyföldi falusi fényképész fia volt. Egész családját ismertem .. . A Kahána fivéreket a székelyföldi sze­génység, a székelyföldi fadöigo-m­unk­ások világa formálta és nevelte. Ez a hatás a legváltozatosabb emberi pályákat alakí­totta ki. Volt testvér, aki a gyermekkori szegénységből a tulajdonba menekült, a tulajdont keresve, hogy szabaduljon a sivár világból. Ez volt Kahána Bernát életútja. Nagyszerű, virágzó lapvállalatot teremtett Brassóban, végül is kivándo­rolt, s könyvelőként fejezte be sorsát és életét. Volt a fivérek közt orvos, aki a szegénységgel úgy szállt szembe, hogy a szegényeket istápolta, gyógyította . .. A legtávolabbi út Kahána Mózese volt. Ő nem egyénileg és nem gyógyító, alt­ruista orvosként, hanem forradalmárként fek­art menekülni a szegénységből. Úgy hogy a szegénységtől mindenkit meg­ment ... Költőként indult, de­­ líra dalteti me­zejéről hamar elszólította a forradalmi harc. Az expresszionista, a dad­aista ha­tásoktól nem ment poétát, aki Kassák Lajos Ma című folyóiratának a vonzás­körében élt, magával sodorta az októberi polgári, majd az 1919-es proletárforrada­lom. A tanácsköztársaság leverése után emigrált, és e küzdelmes, form évtize­dekben, amelyek nem voltak mentesek a nagy próbáktól és emberi megrendülé­sektől, megrázkódtatásoktól sem, sokszor kényszerült elfordulni az irodalomtól, mert a forradalmi munka teljes embert kívánt. E munkát, sorsát elbeszélni néhány sorban olyan reménytelen kísérlet, mint­ha meg akarnánk számolni minden fát egy sűrű erdőrengetegben. Teljes curri­­culum vitae helyett csak fölvillantásokat tehetünk. Forradalmi munkát végzett Bécsben, illegális pártmunkás volt erdé­lyi szülőföldjén, Romániában, szülőföld­jén fogták el és börtönözték be. Rabtar­tóitól szökni próbált, e szökési kísérlete közben veszítette el egyik lábát. Szovjet közbenjárásra szabadult végül, s ezzel megkezdődött szovjetunióbeli élete. Szovjetunióbeli tartózkodását gyakran szakították meg a különleges feladatok ; ezeknek során járt az Egyesült Államok­ban is, s nem is egyszer tért vissza, ille­gálisan, Romániába . . A második világháború után, amint an­nak előtte is, kiterjedt irodalomszervező­­mu­nkát is végzett... Hét évvel ezelőtt tért haza végleg abba az országba, amelyet 1919 után kénysze­rült elhagyni. Sokszor nem értette már meg azt a világot, amelyhez visszatért, nemegyszer nem értették meg őt, a vala­ha eltávozottat, a hazaiak sem. Gyakran pörölt m­ég a fiatalokkal is. S abban a korban, s abban a társadalomban, amely otthont adott neki s amelynek győzelmé­ért oly sokat tett Kahána Mózes, lassan múltja felé fordult .. Gondolataiban gyakran tért vissza Erdélybe, s volt, hogy hosszabb utat is tett a szülőföldön. Test­véreit túlélte, amint föléjük magasodott megtett útjában is. A székelyföldi sze­génység fia hetvenhat éves korában halt meg Budapesten. R. P. 17. SZÁM 6—7. oldal

Next