Brassói Lapok, 1974 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1974-06-15 / 24. szám
ELŐDÖK KORTÁRSAK TAMÁS IMRE Nevét kirostálta az idő az utókor emlékezetéből. De sem az időt, sem az utókor hálátlanságát nem „vádolhatjuk". Csupán őt, Tamás Imrét , mindössze huszonöt évet élt. Élete egyetlen nagy készülődés, példás nekiindulás volt, amely megérdemli, hogy felidézzük. Tamás Imre, a Csíkszeredából Brassóba kényszerült éjjeliőr, Tamás István, s egy szász cselédleány, Martha Kasper 1876-ban született gyermeke, merész álmokkal-törekvésekkel indult a szeretet hamuban sült pogácsájával a világba: a képzőművészet, elsősorban a portré- és tájfestészetiránt érzett elhivatottságot. Szülei - két gyermekük ■ elvesztése után, - minden áldozatot meghoztak azért, hogy az egyetlen Imre álmai beteljesedhessenek. Miután kiváló tanulmányi eredményekkel elvégezte az elemi iskolát, majd a líceumot, 1896 és 1900 között a budapesti Szépművészeti Főiskolán gyarapította ismereteit, közben egészen rövid ideig Münchenbe hajtotta tudásvágya, néhány hónapig pedig a nagybányai művésztelepen Hollósy tanítványa, aki nagyra értékelte tehetségét, kitartását, szorgalmát. És mindegyre vissza,kért Brassóba vakációk és ... betegszabadságok idején. Mert a látványosnak tűnhető indulás hátterében ott a szülők, és a fiatal Tamás Imre közös áldozathozatala, közös nélkülözése. . . . A nélkülözések nemcsak" emberiművészi érzékenységét finomitatták ki, hanem felfedeztették vele, hogy sorsa egy ellentmondásostársadalom igazságtalanságaival is vívottszüntelen küzdelem. Az anyagi nehézségek, egészségi állapotának romlása következtében visszatért Brassóba, édesanyja gondozó szeretetéhez. De súlyosan betegen is szívós daccal tiltakozott : megfestette legjelentősebb munkáit. Ezek egy részét a brassói Művészeti Múzeum őrzi, 118 ceruza- és tusrajzot a szebeni Brukenthal Múzeum, de minden valószínűség szerint alkotásainak legjava, hogy megélhetésén valamelyest könnyebbíthessen magángyűjteményekbe vándorolt. A brassói múzeumban őrzött munkái közül különösen önarcképei hívják fel a figyelmet. A könnyed ecsetvonásokkal festett önarcképek, amelyekben a barna és a feketébe hajló szürke színek uralkodnak, a művész szenvedésteli, zaklatott belső életének kifejezői. A szemek fényében rejlő betegesség, az egész arc, a fiatalon megőszült hajzat az idő előtti megöregedés, a közeledő halál megrázó vallomása-előérzete-A brassói Die Karpathen hasábjairól ismert, édesanyjáról készült ceruzarajz nagy művészi : gondra, Heidenra és Dürerre emlékeztető magabiztos és ugyanakkor érzékeny vonalvezetésre vall. Akárcsak a Munkásportré és más rajzai. Egy másik rajzán, a Cenkaljai sétány címűn az őszt, az estét, a magányosságot idéző komor hangulat mellett, szintén a vonalvezetés ritka finomsága, pontossága ragadja meg a szemlélőt. A korai halál meggátolta Tamás Imrét művészete kiteljesedésében. De indulásának biztató, " sajátoserőteljes tehetségre ' valló , eredményei. . .valamint a nehézségekkel , nélkülözésekkel, megaláztatásokkal, betegségekkel — vívott dacos küzdelme arra érdemesítik, hogy példaként idézzük emlékét és a brassói képzőművészeti élet legszebb előzményei között tartsuk számon. APÁTHY GÉZA 1974. VI. 8 I SZENYEI SÁNDOR !- ■ Nem tudom, lőtt-e ön elefántot. Én szelídítettem. Sokat, hetit dolgoztam akkoriban a Zambea bal partján egy Kicsikasabuha nevű telepen, a'szó , tudvalévően vastag lábat jelent. De kérem, ne értsen félre — észrevettem —, ■ az önnek tetsző felszolgálókisasszony lábai csoda-csinosak Öt hasonló jelző : nem illeti, nem illetheti: jjj , - Banánlevelekből főtjük ott a pálinkát, szabad időnkben persze, két szelídítés között, azért iszom ma is a fehéret, mert az íze megdöbbentően errelé- s testet a csikacsihacsi ízéne. Eltalálta. Ez volt a banánlevél-pálinka neve bdfa- bala nyelven. Illetve bald-bala tájszólásban. Mert ugye, a kettő nem ugyanaz. . De erről, részletesebben, talán később..42 elefánt szelídítene nem tévesztendő össze — kérem — mondjuk* a szakképzett famegmunkálással. Nem,, nem. Eszel, a hatalmas állattal úgy kell bánni, higgyen nekem, mint a hímes tojással, attól a pillanattól kezdve, ahogy foglyunk lett. * . • Az első teendő az A . Minek sietni, leérem? Hiszen nem azért kértem ■ helyet az ön asztalánál. Hogy most traktáljon, s különben is inni tudni kell, * ha meg nem haragszik, mielni nem szabad, az ártalmas. Kóstolgatni kell az, italt, .elvezni annak hét aromáját és közben beszélgetni, kibeszélni a szeszt vs marad .dz-aromá:;-leérem. - -.- víz,-, -. A BL NOVELLÁI Hol is hagytam abba ? Igen. A szelídítés —a művészet. Ugyebár ezt nem kell hangoztatnom, ön is tudja. Foglyunk lett az elefánt, az első teendő az, hogy... Na, mit gondol, mi ? Ne fárassza magát, ügysem jön rá, megcsak ki sem találja. Az első teendő az, hogy az elefánttal esikacsikacsit itatunk, sokat; el nem tudja képzelni, mekkora mennyiséget képes benyakalni egy olyan — mondjuk — középnagy elefánt. Hallott-e ön daloló elefántról ? Természetesen, nem. Ahhoz el kell utaznia — velem, ugye, csak velem, mert ha egyedül megy, felkoncolják —, tehát el kell utaznia Kicsikasabuhába ahhoz, hogy daloló elefántot lásson. Nincs szebb látvány egy daloló elefántnál, kérem. Nekem, az öreg vadásznak elhiheti. Annak idején, ott, a Zambezi bal partján le is kottáztam néhány elefántdalt, azzal a céllal, hogy később, itthon zenekarra ültetem át, de jötta háború, a felfordulás ottvesztek valahol a kottáim a dzsungelben. Ita már dalolt az elefánt,".akkor nyert ügyünk volt. Egy ideig — amolyan hangulatrögzítő szándékkal—még adagoltuk a csikacsikacsit az állatnak, aztán már dalolt az elefánt magától is, akkor is, amikor hiányát érezte a banárilevéllének. Érti, kérem, a módszer rációját ?.•:' • Daloló elefántjaimért csengő aranyat fizettek... No, de ez már igazán fölösleges volt, kérem... És egyenesen két deci? Ez a pazarlás, látja, ez a pazarlás, amit én a farmjaimon, Zeii, a Zambezi bal partján senkinek, de senkinek meg nem engedtem. Képzelje csak, mi is történt volna, ha én, Kisha, a Nagy Vadász, ahogy alattvalóim neveztek, szemet huhyok a tékozlás fe ' lett ? Ilyet nem engedhettem meg ! *: : Kérem, kisasszony, egy nagy pohár szódát is. .. Joaloló elefántjaimért vagyonokat kaptam, kérem. Tudja, mi volt az ára egy ilyen elefántnak ? Az súlya, aranyban.Az bisa, 4 súlya, aranyban. Alku ,nálam nem volt. Királyoknak árultam, maharadzsáknak s más efféléknek, tudtam, milyen árut adok íriadkezemből, meg is kértem érte a pénzt. Gróf Pallavicini volt lent ,nálam egy nyáron, vadászni jött, gondterhelten vártam. Rögtön a megérkezne után a keblére ölelt, nem kedveltem az ilyenfajta érzékenységet. Meg aztán tudtam, miért jött: ölni jött, ölni jött az 'irfki 'altol állat...’Tetialábbis 'ahttótaTétiTött voltam — '■csalik természetes háláik tam puskáit, meg ! Egy kis banán verték el a jó bala Én a balabj húst azt nem ettei tát. Itták a csikat elefántjaimat őrön Látott-e ön I dig — hiába élt ! Friss pálmáé mindenesnek mellé A gróf egy vitte hordágyon, át meg volt mentve ! Nos, ezután, mint édesanyjukra Nem lesz sok azt a szót, hogy „ Jön, ahogy megérk szert — vagy most látták, hogy anyagi nem felejtettek el. Fel is írom beszélnék el eijy é: promtul tudjam ki most már, hogy ki hogy kérjen még ci Akkor jégyz diszkrét ? Mi-i-i ? ! Öt percet az adért hívok, Rendőr t &$$)% Hát nem azt is halt meg. Ilyen helyre jött Pallavicini, és ölni jött, látruháján éreztem a vérszagot. ..erdő van ott lent a Zambezi bal partján, azt rólam nehalák. Hálából. A gróf távozása után.ilákat is megszelídítettem, leszoktattam őket az öldöklésről, kisóskát meg spenótot, termeszttettem velük, meg káposzsikacsit és ették a zöldfőzelékeket, túldalolták szelídített lükben, s akkor jön egy Pallavicini — ölni. Igen, ölni, bala-bala női csípőt ? Nem? Akkor maga — legalábbis ed- mennyországot látta ? Csak hallott róla ? Szomorú.jakból épült kunyhóba kisértem a grófot, s kisegítőnek adtam egy bala-bala lányt, hét múlva elutazott tőlünk. Hat markos bala-bala harcos a Zambezin — de,vér nem folyt, kérem! A vadállomány hálából, a törzs vénei, akik egyébként úgy hallgattak rám. .. az én nevemet adták a fiatal banán-erdőnek, ó, kérem? Becsületes, őszinte ember vagyok, nem is merem kihasználni“, s kedves, amit tesz, honorálni is fogom végezik a bala-balák küldeménye: két daloló elefánt. A redderséget, ahogy akarja , tőlem tanulták. S most, mert ballag megcibált, kissé a történelem, segíteni akarnak rajtam, a nevét és d. címét, mielőtt magáról a bala-bala törzsről ? mást, ígéretemhez híven, felírom, hogy idejében osztosítani majd, hálámról. És amíg jegyzek,, megengedem — , rtokomban lesz a neve és a címe —, most megengedem, tyrundot. Szófiával. Nagy szódával s em. Igen, igen, igen,foglalkozása, ha nem vagyok m'ijságíró ? ! Asyh !önnek, öt percet ahhoz, hogy eltűnjön. Különben renét hívok s becsukatom, becsukatom ... Csalásért, hamisib'wndia' voffi'hogy kőfaragó ? ! BL PETRARCA, A TERMÉSZETJÁRÁS ÚTTÖRŐJE Hatszáz évvel halála után is úgy áll előttünk Francesco Petrarca, mint a korai reneszánsz irodalmának egyik legkiválóbb képviselője. Tankönyveink szintén úgy ismertetik, mint az első humanista kutatót, az első, jeles, modern lírikust és az első alpinistát. .................................Petrarca Firenze mellett született, 1304-ben. Életének jó részét Dél-Franciaországban • töltötte a pápák avignoniudvara közelében, de közben rengeteget • utazott. Élményeit naplószerű leveleiben jegyezte fel. Bár kedvelte a társaságot, utazni igazában csak egyé, dűl szeretett. 101-ik szonettjében így vall erről : Mindig szerettem a magános éltet, Tudják a rétek, mezők, patakok, Kerültem a sok siketet és vakot, Akik e mennynek útjáról letértek. Az ókor utáni szenvedélyes érdeklődése kolostori könyvtárak hűvös homályába száműzte a költőt, de a kutatás gyönyöre sem tudta feledtetni vele a természet ezernyi szépségét. Ez avatja őt a világ első alpinistájává, mégpedig abban a korban, amikor laikus és tudós egyaránt azt vallotta, hogy odafent, az alpesi csúcsok zord világában sárkánykígyók, koboldok, lidércek laknak, és a tengerszemekből rettentő viharok születnek, elsodorva minden élőlényt, amely útjukba kerül. És ekkor hirtelen megtörte a jeget egy költő, akinek édesszavú szonettjei már nemcsak az imádott Laurát dicsérik, de a természet szépségeit és a vándorélet gyönyöreit is. Andrea Dandalo velencei dózséhoz írt levelében olvashatjuk : „Hallom, csodálkozol, hogy én szüntelenül egyik helyről a másikra bolyongok, úgy tűnik, rettegek megállni és nem lelem állandó lakhelyem... Igaz, hogy sokan, akik még soha lábukat ki nem vittek ősi tanyájukból, gondolatban bolyonganak, tévézjenek, viszont mások, akik örökké mozgásban, örökké úton vannak, mind komoly és szilárd elméknek mutatkoznak ... Elevenembe vágott a kíváncsiság,hogy új vidékeket, magas hegyeket, széles tengereket, tirei’ tavakat, titkos forrásokat, neves folyókat keresse" fel. Beláttam, hogy ez a leggyorsabb és legrégibb útja annak, hogy unalom nélkül, sőt igen sok gyönyörűséggel jussak el a bölcsességhez,ami első és leg-, főbb óhajom.“ Ezeket olvasva nem csodálkozunk azon, u°gy 1336-ban már szabályos alpinista utat tett a 2000 méter magas Mont Ventoux-ra, Provence egyik összebb csúcsára. És ha elolvassuk a több mint hatszáz esztendős túraleírást, azt látjuk, hogy máraz új megszervezésében hasonló problémák merültek fel, mint manapság. „Amikor az útitárs kiválasztására gondoltam, hihetetlen, de annyi jó barát közül egyet sem találtTM, aki minden tekintetben megfelelőnek mutatkP20a volna... Az egyik nagyon tunya, a másik nai?y°n vidor, az egyik nehézkes, a másik hebehurgya ... az egyik balgább, a másik óvatosabb, mint szerelmi. Olyan hibák ezek, melyek otthon elviselhetők.. . de amikor úton vagyunk, igen terhesekké válnak."* Végre is öccsét választotta, vele vágott neki a szokatlan útnak. ■Csakhamar egy hegyalatti kis faluba érkeztek, éjszakára. Egy öreg pásztorember kétségbeesetten próbálta lebeszélni őket a veszedelmes vállalkozásról, ők viszont hajnalhasadáskor útnak indultak. A költő eleinte nehezen jött bele a kapaszkodásba, s öccsének minduntalan várnia kellett reá. A keskeny ösvényeken meg-megpihenve déltájban érkeztek el arra a csúcsra, amelyet a Helybeliek Fiúcskának nevezek. Lapos, kis sziklatömbön pihentek meg. A költő útitáskájából előkerült az írószerszám, s percek alatt megszülettek az első igazi túranapló kezdő sorai . „Az első pillanatban — írja a költő — a roppant látványtól megrendülve álltam és mintegy elzsibbadtam a szokatlan könnyű levegő bűvöletében. Körülnéztem s láttam a felhőket lábaim alatt, aztán arrafelé fordítottam tekintetemet, amerre szívem leginkább hajlik, Itália felé, és noha hosszú távolság választ el a havas, fenséges Alpesektől, közelinek tűntek előttem.“ Néhány, órán át élvezték a csodálatos panoráma részleteit. Aztán eljött a hazatérés pillanata is. A túra végetért, de minden egyes lépés, amely Petrarcát a csúcsok felé vitte, mély nyomokat hagyott benne. Nyomokat, amelyekből Sebes Folyó című szonettje született is -Sebes Folyó, kiindulsz alpi tájról, s neved szerint én partjaidba marva éjt-nap vágyódva szállsz le velem arra, merre a Természet hajt s engem Amor, fuss csak előre, fáradtság se gátol, álom sem, és mielőtt még behajtja adad a tenger, jól figyelj a partra, hol van zöldebb fű s kékebb égi sátor. Ott, ott az édes Nap, ki minket éltet, s ékes virágot sarjaszt bal meződben ; Tán késedelem bántja (mit remélek ?!)■?Csókold lábát s fehér kezét előttem, s mondd meg (de csók, s ne szó legyen beszéded). A lélek kész, csupán a test erőtlen. NEMES NAGY ÁGNES fordítása A lélek, amely felismerte azt, hogy „a boldogság igen nagy magasságban lakik, s csak keskeny út vezet hozzá ... E magaslat azonban célja és végpontja életünknek, feléje tart zarándokutunk“. Dr. XANTUS JÁNOS ZERIND Új név került be szellemi köztudatunkba : az Arad megyei Zerind község nevével gyarapodott közművelődésünk. Azzal, hogy felavatták a Falvak Dolgozó Népe által kezdeményezett és következetesen felszínen tartott zerindi képtárat. . A huszonhét művész és műgyűjtő önkéntesfelajánlásából összeállt Katen akét alkotást tartalmazó — és mintegy húsz további ígéretet számon tartó — képtár jelentőségével Cseke Péter foglalkozik a Falvak Dolgozó Népe május 29-i számában. , - ' Mire jó a zeríndi képtár ? — tette fel a kérdést Cseke Péter a zeríndi irodalmi körben tartott kerekasztalbeszélgetésen. A kört tagok válaszából, valamint a megnyitó ünnepségen elhangzott beszédekből figyelemre érdemes gondolatokat idézhetünk. Tyukodi Lajos : A gazdasági fellendülés egyre inkább lehetővé teszi, hogy jobban törődjünk az emberek szellemi, művelődési igényeinek a kielégítésével. Hogy jól érezzék itthon magukat. Kocsik József : Azt hiszem, hogy a Falvak Dolgozó Népe szerkesztősége nagyon lényeges dologra figyelmeztetett mindannyiunkat, amikor a zerindi képtár létrejöttével kapcsolatos felismerései alapján kiadta a jelszót : „Szellemi javak gyűjtésének jött el az ideje !“ Kusztos Endre : Bár lenne többfelé ilyen igény, mint a zerindieké, mely immár egy állandó képtár létesítéséért is szót tudott emelni. Legutóbb egy petrozsényi bányásztól kaptam levelet. Azt írta, hogy Zetetoka és Zerind után... most már szülőfalujában kellene ilyen képtárat nyitni. Csanádi János : Néhány évvel ezelőtt, amikor a zerindi olvasók találkoztak a Falvak szerkesztőivel, akörül gyűrűzött a vita , miként lehetne a falut is szellemi vonzópirnttá változtatni. Úgy érzem, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk ennek a megvalósításához.Folytathatnák az idézeteket, de a zerindi példa kapcsán inkább térjünk vissza Brassó megyébe. Megyénkben is számos olyan község, műemlék, turisztikai vonzópont létezik, amelyet képtárak létesítésével — szellemi vonzóponttá változtathatnánk. És nem csupán a képzőművészek és műgyűjtők önkéntes adományozásával. Egyes múzeumok raktáron fekvő képeit kapcsolhatjuk egy eleven áramkerbe azzal, hogy ismét a nyilvánosság elé visszük őket. Arra is emlékezhetünk. ..hogy a megyei szocialista művelődési és nevelési bizottság által felvásárolt képek kevésbé nyilvános vagy éppenséggel ismeretlen hegyekrekerültek. A zerindi képtár példáján tehát Brassó megyében ,is elgondolkodhatunk. Alkotó módon. OLTI GÉZA ----------------------------------------- Tamás Imre : Cenkaljai sétány . SZELLEMI LÁTOMATÁK KIS IRODALOMTÖRTÉNET írta KICSI ANTAL egyetemi lektor két világháború közötti szocialista irodalom életében és fejlődésében igen fontos momentumot jelentenek Szilágyi András regényei : az Új pásztor és Az idő katonái. Amikor 1930-ban az első regény napvilágot lát a Barbussé vezette Monde kiadó magyar könyveinek sorozatában, Gaál Gábor elragadtatással üdvözli a könyvet és szerzőjét, s néhány hónap múlva már úgy hivatkozik az Új pásztorra, mint a „tiszta osztályvonal“ irodalmának eladdig egyetlen remekére. A könyvet köszöntő Gaál Gáborírás néhány passzusát érdemes felidézni ma is, mert hitelesen beszélnek a sorok arról, hogy mit is jelentett Szilágyi András regénye abban az időben. "... Ez a könyv a legteljesebb könyv, ami hosszú idő óta a magyar irodalomban megjelent - írja róla a szocialista eszmeiség, irodalom előretörésének éles szemű figyelője. Olyan teljes és egész és kész, hogy a végén majd te is felkiáltasz : mi ez ? És ha másodszor elolvastad, majd akkor is felkiáltasz : ének ez ? A nyomorultak éneke ? Mi az, ami szüremlik, ömlik ilyen ütemvesztetten, tisztán egyetlen tételen át, de annyi sok változatban mégis ! ? Mi ez a könyv a megcsinálásában ? Új műfaj ? S miért olyan egyszerű és ősi, ha új is ? Mi ez a sok apró, ki se rajzolt, ki se írt, széles mondatokban nem tagolt, se mesére, se dialógusra, se rajzra, se okoskodásra nem hangolt, versszerű, mégse vers, mégis vers, énekszóra menő, mégse ritmusos, brutálisan durva, de mégis selymesen szőtt, drasztikusan mindent kimondó, se fület, se szemet nem sértő, mert finom, s bár állandóan öklöket ráz és Zolánál naturalistább... mégis a hárfapengetésű ... Mit mondjak még ?... Az idő harsányabb kürt. Az ő fia ez a könyv, s az idő a leghálásabb anya. Ezért tehát majd senki sem fogja kikerülni ezt a könyvet, s ha nem olvassa magyarul, majd elolvassa idegen nyelven. Valahol mindenkinek az útja SZILÁGYI ANDRÁS u. (1904—) ba kerül, filtert mögötte a történelem dobol, s ezt a dobpergést nem lehet elfojtani." (Új pásztor. Korunk, 1930.V. évf.7—8.SZ.590—593.I.) Az életút Az új pásztor szerzője, akit Gaál Gábor ilyen lelkes hangon ünnepel, 1904. április 25-én született Bálincon. Szülőfaluja ott fekszik, ahol végződik a Bánság és kezdődik Erdély. Magyarok, románok, svábok, szerbek és zsidók laknak benne A szülőföld tehát már a gyerekbe beleplántálta a testvériség eszméjét. Édesapja viszonylag jólkereső állatorvos volt. A leendő író jó anyagi körülmények között töltötte gyermekkorának első éveit. Egészen az első világháborúig, amikor az ő családjára is rászakadtak az anyagi gondok. Az anyagi jólétben töltött gyerekkor azonban korántsem szakította el a szegények életétől. „Úri gyermek" volt ugyan, de a béresek és kocsisok gyermekeivel nevelkedett. Velük együtt játszott a faluban, velük járta be a környező hegyeket, dombokat, velük együtt ismerkedett atermészettel, a favágók és pásztorok világával. A gyerekkor mélyre ivódott falu élményei után nemsokára egészen más jellegű élmények következnek. Temesvárra kerül középiskolába, a Bega-parti munkásvárosba, ahol már kamasz fejjel kapcsolatba lép a haladó gondolattal, haladó irodalommal. Kapcsolatba kerül a szocia- listákkal. Látókörének fokozatos kibővüléséről, saját emberi és eszmei fejlődéséről a következőket mondja : „Én a politikai felébredésemet az éhségnek köszönhetem. Az éhségnek és az embereknek. Körülöttünk világháború dúlt, Európa fiatalsága, de középkorú embereinek többsége is lövészárokban lapult... S körülöttünk a falvakban és városokban éhség pusztított... Később engem kivettek az internáitusból és két testvéremmel együtt anyámmal Temesváron éltem,de ez mit sem változtatott az éhezés tényén. Ezres tömegekben sorban álltunk kenyérért, tüzelőanyagért, s mi gyerekek leckéinket és házi feladatainkat is a sorban csináltuk meg. És akkor — 1917 októberének végén - éhező orosz munkások, parasztok és katonák olyan forradalmat vittek győzelemre, ahol munkás-, paraszt- és katonatanács került hatalomra ... Lázban égtem... Politikai ember lett belőlem. Kijártam a vadászerdőbe a szököttek közé. A szököttek között voltak a közeli lágerből kitört orosz foglyok, akik .. .félig magyarul, félig románul magyarázták nekünk, hogy mi lesz a jövő. Aztán voltak olyan szököttek is, akik az árkokban összetestvériesültek az orosz katonákkal, és ezt a jelenetet nem tudták elfelejteni többé. Nem akartak harcolni tovább. Várták a forradalmat, a dolog végét, és szívesen részt is vettek volna ebben a forradalomban. Aztán akadt a szököttek között egy harmadik, munkásokból álló csoport, amely sztrájkolni merészelt vagy sztrájkot vezetett, s ezért a hadvezetőség büntetésből bevonultatta. Ők is a dolog végét és a forradalmat várták. S én ott ültem köztük s nagyon büszke voltam, hogy bevettek maguk közé. Ez volt az én akkori életiskolám, az »egyetemem«...“ (Az indulás évei. Igaz Szó. 1963.6.SZ.921-922.1.) Ilyen előzetes tapasztalatokkal kerül Szilágyi András egyetemre. Életének az ezt követő, döntő fontosságú szakaszáról előbb idézett vallomásában a következőket mondja: „Már prágai orvostanhallgatóvoltam, amikor kezembe került Lenin Állam és forradalom című műve, az imperializmusról szóló munkája és a háborúról szóló írásai. Ekkor kezdtem írni. Első verseim ódák, ditirambusok, irodalmi síkra vetített kiáltványok voltak. Majakovszkij volt a költői mintám, azideálom. S csak két évvel később, 1923-ban jelentek meg első verseim egy bécsi kommunista lapban. Már a versek címei is jellemzőek. Első versemnek címe : Oroszország. A másodiknak : Az agitátor. A harmadiknak : A halhatatlan paraszt tizenharmadik fia. Különben azt is mélyen jellemzőnek tartom, hogy ez a csoport magát aktivistának, az egész irányt pedig aktivizmusnak nevezte. Akkor még a fogalmak és a célkitűzések nem tisztázódtak : a forradalmi irodalom kora már a hordókban erjedt, de még nem tisztult föl. Mindenesetre nagyon büszke voltam, amikor két évvel később Moszkvában a magyar forradalmi írók lapot alapítottak, és a címlapon engem is bevettek maguk közé. Én azonban sem magammal, sem a lap írányzatával nem voltam megelégedve, úgy éreztem, hogy valami olyasmit kell csinálni, amely valóban utat nyit a tömegek szívéhez , amit meg is értenek a széles tömegek. így kezdtem prózát írni, s így kezdtem szókimondóan írni. így kezdtem el írni 1928-ban Az idő katonáit, majd 1929- ben az Új pásztort." (I.m.922.l.) Az orvosnak készülő fiatalemberre hamarosan felfigyel az irodalmi közvélemény. Hiszen tarsolyában két regénnyel tér haza. Az Új pásztor megjelenése (1930) vihart kavar. A hagyományőrző, konzervatív kritika ’Th"élő"frí megdöbbenéssel fogadja, az erkölcstelenség vádját olvassa rá. A bal-oldal azonban osztatlan, elismeréssel üdvözli , az első bátor szavú, szocialista eszmeiségű romániai magyar regényt köszöntve benne. Másik regénye, Az idő katonái (1932) már nem arat ilyen osztatlan sikert. De a benne rejlő időszerű írói üzenet erre is parancsolóan felhívja a figyelmet. . .-A harmincas évek közepén egyre fokozottabban jelentkezik nála az az igény, hogy a „társadalmi-termelési harc" adott szakaszát mutassa be. A regények után elsősorban kisebb méretű, balladás hangvételű írások jelzik ezt a törekvését. Ezekben az írásokban a hegyvidéki parasztok ijesztő nyomarát, döbbenetes kulturális elmaradottságát mutatja be. És nyílt szókimondással vádolja a bajokért az igazságtalan társadalmi rendet (Lépfene, Lefelé a hegyről). Publicisztikájában türelmetlenül, indulatosan szól hozzá a közéleti kérdésekhez. (Talán épp türel-metlensége az ok, hogy a művészi megformálás néha' elnagyolt a rövid terjedelmű írásokban ) ' ' * * * T 1 Akárcsak nagy kortársa, Móricz Zsigmond, ő is gyalog- ' szerrel vág neki az útnak, hogy bejárja az országot, hogy Zébfer szemmel megfigyeljen mindent, s hogy igaz szavakkal világgá kiáltsa. Riportsorozatot indít (Gyalogszerrel Erdélyen át) a Bukaresti Lapokban. „Objektív, becsületes jelentést akarok tenni arról - hirdeti a célkitűzést —, ami mg lejátszódik fejekben, gyomrokban, öklökben és erszényekben." És az objektív jelentésből megdöbbentő tények kiabálnak. Az életsorsok feltérképezése elkeserítő. , Hiszen a kisparaszt reménytelenül, izzad kevés földjén, a favágó vérlázító nyomorban küzd a megélhetésért, a középparasztot adósságok sújtják, a falusi tanítók éveken át nem kapnak fizetést, az abrudbányai mócok két évtizede éheznek, fejletlen gyerekek nehéz fizikai munkával, kő- töréssel keresnek nyomorúságos kenyeret. Ezt látja és ezt írja meg Szilágyi András az egymást követő riportokban. Nyilvánvaló azonban, hogy a riportok egyre kényelmetlenebbek a társadalom urainak. A hatóságok nem is engedik befejezni a tervezett riportsorozatot. A szerzőt kommunista agitáció vádjával letartóztatják. Az igazmondásért fizetni kell. „összesen tíz riportot írtam - summázza, az eredményt az író és közben kétszer kerültem börtönbe." A negyvenes években utána is kinyújtja kezét a fasiszta barbárság. Előbb egy dunántúli büntetőtáborban sínylődik, majd Auschwitzba deportálják.. Szerencsére átéli az elszabadult embertelenség dühöngését, de a háború után betegen tér haza Németországból.’ Csendre és nyugalomra vágyik. Elhatározza, hogy orvos praxist folytat. ' ' Előbb Bánffyhunyadra, majd Kelecébe megy gyógyítani, végül pedig Várfalván magánorvoskodik. Az irodalomtól azonban nem tud elszakadni. Előbb csak cikkeket küldözget Várfalváról a lapoknak, aztán ismét visszatér az időközben megújult irodalmi életbe. A felszabadulás utáni irodalmi életbe visszatérve termékeny és sokoldalú munkásságba kezd. Fiatalos szen- vedéllyel járja az országot,, figyeli és jegyzi a változó ,valóság jeleit. Az országjáró utakból eleddig , elsősorban riportok születtek. Riportkötetei (Hazai képek, 1955; Pista és Ille, 1958 ; Gyalogszerrel, 1961 ; Agronómus menyecske, 1964) szép líraisággal beszélnek a megváltozott ország-ban napról napra változó emberről. .A riportok mellett néhány novellát is termettek, a változó esztendők. Újabb regény azonban még nem, született Szilágyi András tollán. Egy nyilatkozatának ígérete szerint viszont még ezután szándékszik feldolgozni a deportálás idején szerzett élményeket. S ahogy a nyilatkozat mondja (Vö. Huszár Sándor : Az író asztalánál. Bük.1969 137.1.) regény vagy novella lesz ezekből az élményekből. 23. SZÁM 4.5. OLDAL