Brassói Lapok, 1977 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-08 / 1. szám

„A kastély a falunak napkelet felől való részén, a Felszegben, az Olt vizére lenyúló egyik bérceskéjének sarkán igen szép, kies helyen helyeztett" — olvassuk a rákosi u­­radalom 1765-ös leltárában. Az Olt-kanyar legszámottevőbb műemlékének építtetője Sükösd György, a község birtokosa, Beth­len Gábor fejedelem mezei hadainak pa­rancsnoka volt. Építési anyaga a közeli Kápolna nevű hegy bazaltjából, valamint palából és vulkáni salaktömbökből került ki. A reneszánsz stílusjegyeit viselő várkas­tély 1624-ben készült, alakja szabálytalan négyzet, a sarkokban erős, alacsony, kúp alakban fedett bástyákkal van ellátva. A sarokbástyákat csak északon köti fal, a másik három oldalon épületek övezik. Be­lül, a lőrések és szurokcsatornák számára egykor széles fa körfolyosó futott kereken, melynek ma már csak a nyomai látszanak. A déli részen — középen — az egyetlen bejárat fölé 1700-ban Bethlen Sámuel tor­nyot építtetett, és kőbe vésette a koronás kígyót ábrázoló Bethlen-címert. A vár 1694-ben került Bethlen Sámuel birtokába, aki mindjárt nagyarányú épít­kezésbe kezdett. Mind a falakat, mind a bástyákat magasabbra emeltette. A keleti szárny emelt részén lévő lovagtermet vagy palotát művészies, barokk ízlésű féldombor­­művekkel díszíttette. Sajnos a kastélynak ezt a művészileg legértékesebb részét 1918 őszén lebontották. A nagyterem az eme­leti rész közepén állott. A terem alatt a bástyákig lakószobák és más helyiségek voltak. Ma a legépebb a délkeleti bástya­szoba, ott látható az egykori „Asszony Há­za", szép stukkó díszeivel s a boltozat A rákosi kastély homlokzata és alaprajza MUNKAHELY-SZERETET Üzemekkel,­­ gyárakkal „emberközelből" ismerkedve, számtalanszor találkoztam egy-egy család tagjaival — férjjel-feleséggel-gyermekkel — egyazon munkahelyen. A jelenség egyik magyarázata : az illető gyár, üzem meg­teremtette az apa (az esetek döntő többségében ő az „el­ső alkalmazott") számára az anyagi biztonságot, akinek bizalma munkahelyével szemben így állandóan nőtt. Véleményem — tapasztalataim — szerint azonban jó­val többről van szó. Mint ahogy létezik szakmaszeretet, éppen úgy létezik munkahely-szeretet is. Férj-feleség-gyermek egyazon munkahelyen — említet­tem volt. Nos, találkoztam olyan esettel is, hogy a leány­unoka ma ugyanazt a munkát végzi, ugyanabban a gyár­ban és műhelyben, amit a nagymama végzett. (A nagymama nyugdíjas, Maria Spataru a neve, a brassói csavargyárban dolgozott présgépen, unokája, Cornelia No­vac ma ugyanazt a munkát végzi a gyárban. Maria Spa­taru férje és három leánya is a csavargyárban dolgozott, illetve dolgozik.) Sokaktól kérdeztem : mi késztette őket arra, hogy fe­leségüket, gyermeküket is behozzák a gyárba, üzembe? Általában mindannyiuk válasza ugyanaz volt : „Szerettük és szeretjük itt." Bővebben nemigen beszéltek erről. Két ilyen családról-családról próbáltam ennél a rövid mondatnál többet megtudni. „Hárman vagyunk a családban" Paula Badoiu a brassói Nivea gyár telefonközpontjá­ban dolgozik. Ő mondta : „A gyárban húsz, itt a telefonközpontban pedig mind­össze négy éve dolgozom. Valamikor, még Brassóba jö­vetelem előtt, megtanultam ezt a mesterséget, s amikor felhagytam vele, nem hittem, hogy valaha is gyakorolni fo­gom. Az elődöm most négy éve ment nyugdíjba, a gyár vezetőségéből valaki tudta, hogy én hajdanában telefon­központos voltam, szóltak, nem vállalom-e. Vállaltam. Nem könnyű munka, a kapcsolóasztalt egy pillanatra sem hagyhatom el. Ezt persze nem panaszként mondom. Szük­ség volt reám, hát jöttem, s jól is érzem itt magam. Húsz évvel ezelőtt a gyár szappanfőző részlegén alkalmaztak, szakképzetlen munkásként. A férjem, Teodor Bádoiu akkor a ragtapasz-részlegen dolgozott, ő szakiskolát végzett. Nem ismertük egymást. Később áthelyezték a szappanfőző rész­legre, csoportvezető volt, szigorú ember, szerette a pon­tosságot, a rendet, a tisztaságot. Másokkal vitatkozott, perlekedett nemegyszer, velem azonban soha, mert nem adtam rá okot. Megszeretett, megszerettem, egybekeltünk. 1957-ben megszületett a leányunk. A férjemet közben mes­teriskolába küldték Bukarestbe, amikor végzett, visszake­rült mesternek a szappanfőző részlegre. Tíz évig dolgoz­tam az irányítása alatt. Még fiatal házas korunkban mondta : Paula, neked többet és jobban kell dolgozni, mint a többieknek. Tudtam, igaza van. Egyszer szólt, több­ször nem volt szükség a figyelmeztetésre. Úgy dolgoztam, ahogy kértem,ahogy azt én magam is igaznak éreztem. Véleményem szerint mindkettőnknek előnye származott és származik abból, hogy egy munkahelyen dolgozunk. Kö­zös munkahelyi gondjaink, problémáink ismeretében nem­egyszer adtam én is jó ötleteket a férjemnek a különböző hiányosságok felszámolását, kiküszöbölését illetően. Leányunk már tizenhat éves korától minden nyáron (lí­ceumba járt) egy-két hónapot dolgozott. Először más gyár­ban akartunk munkahelyet szerezni neki. Megsértődött. Azt mondta : ne gondoljuk, hogy azért szeretne az apja mel­lett dolgozni, mert ő esetleg elnéző lenne vele szemben. Az apja kacagott, s magához vette a szappanfőző részleg­re. Napi termelési tervét kivétel nélkül mindenkinek meg kellett valósítania, leányunk, Elena azt rendszeresen túl­teljesítette. Az apja kacagott , vajon meddig bírja ? Bírta. S fáradt sem volt. Legalábbis nem mutatta. Ez az első év­ben történt. Majd, amíg csak nem érettségizett, az apja mellett dolgozott minden nyáron, a szappanfőző részle­gen. Ott is maradt volna, szerette azt a munkahelyet. Meg­nyílt azonban a gyár szaküzlete Brassó főterén, s a vezető­ség a gyár termékeit már valamennyire ismerő, néhány száz — az elárusításhoz szükséges — angol és francia szót is tudó, érettségizett leányokat szándékozott oda helyezni el­árusítónak. Elena minden követelménynek megfelelt, s most ott van. Hárman vagyunk hát a családban, mindhárman a Ni­vea gyár alkalmazottjai. Szeretjük itt. Sokat köszönhetünk a gyárnak. Amikor csak szükség volt rá, mindig megkap­tuk a kért segítséget, s a magunk módján igyekeztünk azt meg is hálálni..." Mátéfiék „Én, kérem — mondja Mátéfi Mihály, a brassói csa­vargyár szerszámműhelyének csoportvezetője —, a mező­­gazdaságot értettem, abban nőttem fel. De azt is mond­hatnám : abban korosodtam meg. Mert harminckilenc éves koromban indultam el új életet kezdeni. A gyermekeimért elsősorban. Mert mit is kezdtem volna hat gyermekkel — öt fiúval és egy leánnyal — egy Udvarhely melletti, negy­vencsaládos faluban ? Jöttünk hát az egészen, s letelepedtünk Szecseleváros­­ban. Na, Mihály, mondtam magamnak, most jól nézz körül, mihez fogsz. Bejöttem a csavargyárba, mondtam, dolgozni akarok. Kérdezték, mihez értek. Mondtam, hogy ami itt van, ahhoz én semmit. Azt mondták, nem baj, megtanu­lom. Meg én, mondtam. Nekik is, nekem is igazam volt, mert lám, tizenhárom év alatt a csoportvezetőségig vit­tem, így ezt könnyű mondani, de nem volt az a gyakor­latban. Dolgozni kellett keményen, pontosan. Mondtam egy idő múlva a főnökömnek, hogy behoznám az asszonyt is, mert nagy a család, s elkelne a keresete. Aztán be­hoztam a nagyobbik fiamat, aztán a következőt és így tovább. Behoztam a leányomat is. Ezek a gyermekek, ké­rem, mind szakképesítettek, mondhatom, hogy itt képeztem ki az egész családomat. Csak a legkisebbik fiam kivétel, aki most a szakiskolában a szerszámkészítést tanulja, de ide készül jönni, ebbe a gyárba. Ha sorba veszem a gyermekeket, a legnagyobb a 2- es üzembe pártolt át az asszonya révén, mert időközben megnősült. A következő, Albert, gépbeállító itt a présosz­tályon. A harmadik is elpártolt a szecselevárosi Electropre­­cizie üzembe, ugyancsak az asszonya révén. A következő, Zoltán, lakatos, innen ment katonának, s ha leszerel, ide jön vissza. A leányom, Gyöngyi, pedig itt tanulta ki a gal­vanizálást, most szülési szabadságon van, de ha az lete­lik, ő is visszajön az üzembe. Háromszobás lakást kaptunk Szecselevárosban, de hát maholnap csak én maradok abban az asszonnyal. A nagyobbik fiam autót vett, a másik házat épített, jól vannak ők is, mi is. S aztán a mező sem maradt idegen nekünk. Nincsen év, hogy ne vállalnánk munkát a mező­­gazdasági termelőszövetkezetben. Az nekünk kikapcsolódás. Szóval röviden ez a helyzet. A gyárat pedig szeretjük, bűn is lenne nem szeretni azt..." Egy kérdésem volt Mátéfi Mihályhoz : „Nem gondolt arra, hogy valamelyik gyermeke tovább tanuljon, több le­gyen, mint egyszerű szakmunkás ?" Szinte megdöbbenve nézett reám a kérdés hallatán. Aztán visszakérdezett : „Hát nem gyönyörű az, amit tanultak ?" Megnyugtattam : „Bizony az". SZENYEI SÁNDOR MUNKAHELY-SZERETET 1977. I. 8. BL A rákosi várkastély csúcsán Bethlen Sámuel és borsai Nagy Borbála 1700. évi házassági címerével. Az ajtók és az ablakok magyarhermányi kő­ből készültek, s szépen faragott keretei mai is elég épek. Az egész kastélyt a falaktól mintegy két méter távolságban erős, a várfalak közép­magasságáig érő kőfal vette körül. Ezen kí­vül a kastélyt egy mély, 20—22 m széles­ségű árok övezte, amely vízzel volt meg­tölthető. A torony alatti bejáróval szem­közt, a vízárok felett egykor híd s ennek belső végén egy erős, láncokkal felvon­ható nagy kapu, azon pedig egy bejáró kis ajtó volt. A torony belső, udvar felőli részén csigákkal felvonható kapuszerkezet is létezett, az ebbe vágott kiskapu mögött 1698-ban még négy szakállas ágyú és egy muskotély védte támadás esetén a bejá­ratot. A kastélyt a rákosi birtokosok (Sükösd György, Budai Péter, a Bethlen család tag­jai) csak ritkán lakták. Az úri lakosztályok mellett a gazdatiszteknek és más uradal­mi alkalmazottaknak is voltak lakrészei. A várban volt takácsház, sütőház, konyha, voltak magtárak, borospincék és a torony alatt volt a tömlöc. A vártól keletre és é­­szakra gazdasági épületek, gyümölcsös, virágos- és veteményeskertek foglaltak he­lyet. Ezt a részt a rákosiak ma is csűrkert­nek nevezik. A vár a hozzá tartozó bir­tokkal együtt 1903-ban vásárlás útján, a rákosiak kezébe került. A rákosi várkastély — noha műemlék — sajnos eléggé elhanyagolt állapotban van. Egy jövendő restaurálás számára igen hasznos útmutató lenne a vár 1698-as rész­letes leltára. A dr. Imreh Barna által meg­szerzett leltárból mi is idézünk, hiszen ízes régi nyelven írja le Brassó megye e­­gyik fontos műemlékét. Descriptio Castelli (1698) „Ezen Alsó Rákosi kastélyban közös kör­­nyül száraz árka, az árok mellett kívül fe­lől az északi szegeletnél elkezdvén kő fal­lal megbéllett a napkeleti, éjszaki és nap­nyugati oldalai, a déli oldalában is fun­damentuma felvetve lévén az hídig. Az ár­kon két kő kerítések, egyik a belső t.i. magas, a másik, a külső félig felrakott új kőfallal, körös körül. Délről a kastélyra járó kapura az árkon által híd, az híd külső szélén egy négyszögű faragott kő és hermányi faragatlan kövek, az híd belső Végén egy erős felvonó kapu, azon bejáró kis ajtó és a kis ajtón egész pánt far­­kastól be­záró fordító. Ezen kapunak fel­vonó két lánca kötelekkel fa csigán járó, azon bemenő kapura és ajtóra egy széles padló, azon három szkála, kétfelől vas sarok és a kapu felett egy magas torony, a torony tetején egy fejér pléh kakas, a kakas alatt egy sárga gömb szárastól, a torony fedele veres és zöld zsendely. A toronyban vagyon egy ütő óra, és egy harang cum omnibus pertinentiis (minden hozzátartozandóságával sz.j.), két rend grá­dics, az alsó rend grádics faragott padlás. A toronyban az óraház alatt egy bolt, mely bolton vagyon három ablak vas táb­lákkal és rostélyokkal azon bolton vas ajtó kereszt rudjával, két lakattal és re­teszeivel együtt és két vas sorokkal. A toronynak a belső szélin a kőfalban más kapu, mely kővel vagyon bérakva, azon vagyon egy kis ajtó két sarkon pánton forgó retesz fő egy nagy bezáró lakat kol­­csostól bevonó karikája, az ajtón kívül egy öreg felvonó kapu, a két végén két darab lánc, azon egy kis ajtó egész pántokkal sarkokkal és három retesz fő, azon alól egy padlócska vastengelyen járó, a belső kapu alja bolthajtásos, a kis ajtó megett szép szakállas (ágyú, sz.j.) ágyastól egy szakállas cső, muskotély ... Ezen kastélynak vagyon négy kerek bás­tyája és körül zsendellyel fedett folyosója, melyen a belső kerítés mellett egyik bás­tyától a másikra, a másikról a harmadikra és consequenter a negyedikbe menvén, a kastélyt megkerülhetni. A kapun bemenvén jobb kéz felől vagyon egy nagy ház, azon be­nyíló ajtó pántostól sarkostól bé vonó fogantyúja. Az ajtón be­lől jobb kéz felől egy bolt, mely a tisztek háza, azon egy ajtó pántostól-farkastól, vas kilincs pléhestől, alól egy kis zár, bé vonó retesz, reteszfővel, azon háznak egy üveg ablaka, az alsó része fából rakott, a felső ónba, vas sarkokon forgó és há­rom által foglaló vas rudacskái... A nagy házból bémenvén a dél felől való bástya alatt való boltos pincébe nyí­lik, cserefa melyiken vaspánton sarkon for­gó béllett ajtó retesz, retesz fővel lakattal­­kolccsal paraszt toló zár, melyébe be­­menvén négy lépésű grádicson, ászok fa négy, melyeken vagyon bor keresdi és be­­sei . . . két kosár, melyekben porumbáki kristály üveg van . . . A katonák házába bémenvén, találánk egy ajtót két vas pánttal fa kilinccsel, en­nek fába rakott üveg ablaka mind vas nél­kül... A gabonás házba bémenvén, találunk ajtót két pánttal, sarokkal, törött pléhes zár... A sütő házban bémenvén az északi bás­tya előtt a sütő házban találunk egy ajtót vas pántjaival-sarkaival. A sütő házból bé­menvén az északi bástya alá, mely ká­posztás pincének neveztetik... Ki jővén onnan a kastély közepe táján vagyon egy kút, két vas vederrel láncosan, fa köté­sekkel, zsendellyel fedett, kerek fa gár­­gyája, az alja kőből való. A kastély kö­zepén vagyon strázsáló ház, ajtaja vas sorokon pántokon forgó fa kilincse. A napnyugati bástya alá menvén, találtunk egy cserefa mell­ékü ajtót... A déli bás­­tya alá menvén a konyhára ... A konyhá­ból vagyon egy kis jobb kézre építtetett ház ... A rab ház alatt egy kaloda három retesszel főstől . . A grádicson fel indul­ván az orsós folyosóra. Itt vagyon jobbkéz felől egy tüzelő bolt... A bolt mellett megfordulván jobb kéz felől vagyon az öreg asszonyok boltja... Az öreg asszo­nyok házában be­menvén találunk egy cserefa mellyekü ajtót vas pántokon sar­kon forgó vas kilinccsel retesszel, retesz fővel, benne két béllel t .­ad, egy pohár szék egy négy szakasza ü­eg ablak, mely a kastély piaczára szolgál . . . más ablaka délre szolgál .. . onnan a leányasszonyok házába bé menvén találunk egy cserefa mellyékü béllett ajtót vas sarkon pántokon forgót. . . Onnan az asszony ő nagysága házába bé menvén a mely boltos, ott ta­láltunk kő mellyekü vas pántokon sarko­kon ajtót le csapó pléhes zárral forditostól, bé vonó fogantyúval, ezen három ablakot kő mellyeküeket és négy szakaszból álló fába rakott üveg ablakokat... A leány asszonyok házából ki jővén találunk egy jobb kézre nyíló . . . ajtót, mely a gróf ő­­nagysága házába nyílik . . . (Innen) nyílik ki egy csere fa mellyékü vas pántokon forgó lecsapó pléhes záros forditós bé vonó foglyos szegezős béllett ajtó, a sta­­katurás vagy Palotára . . Dr. BINDER PÁL: Stukkódíszes szoba a délnyugati sarokbástyában \ 1. SZÁM 3. OLDAL

Next