Brassói Lapok, 1979 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-28 / 30. szám

BL Múlt és jelen Nemrég unokám évzáró­ ünnepélyén vettem részt. Elnéztem a jól öltözött, vidám arcú fiúk, lányok csoportját, a gyerekeket, akik már nem is annyira gyerekek, hisz a nyolcadik osztály végzettjei, maholnap kenyérkeresők, ifjúmunkások. A végzős diákjaitól bú­csúzó osztályfőnök szavaira többnek könny csillogott a szemében. Számukra ma már meseszámba megy nagyapáik gyermek­kora, a zsindelytetős, petróleumlámpás kis falusi iskola, mezít­lábas, solt hátán telt öltözetű nebulókkal. Ma elképzelhetetlen, hogy valaki télen, cipő hiányában, ne menjen iskolába. Mesé­nek tűnik a palatábla (nagytata, milyen is volt?), a madzaggal összekötött, kopott tankönyvek, a tarisznya. És mesének tűnik az iskolából a hátralékos tandíjért hazazavart szégyenkező nebuló ... Nem, nem volt mese, aki tanulni akart, annak szetnie kellett. Emeletes, központi fűtéses iskolában tanuló, egyenruhás uno­káink számára ez már történelem. Nagytata meséje, amely nép­szerűségben nem vetekedhet a tévé sportadásának vonzerejével. És nem is akar. KARÁCSONY KÁLMÁN EZEN A HÉTEN pontosabban vasárnap, július 22-én délután 4 órakor megnéztem­­megcsodáltam az Apáca községi sportlétesítményt, amelynek avatásán néhány évvel ezelőtt személyesen részt vettem. Meg­­néztem-megcsodáltam a labdarúgó­pálya friss-zöld gyepszőnye­gét, a fedett tekepálya napfényt visszaverő ablakait... Most, vasárnap a labdarúgó­pályán sok tucat liba legelt békés egykedvűséggel... A tekepálya épületében és körülötte nagy-nagy csend ho­nolt... Vasárnap volt, délután 4 óra. Magamnak tettem fel a kérdést: merre lehet ilyenkor ez apácai fiatalság? A választ is magamnak­ magamban adtam meg... „Han­gosan“ azonban nem merem kimondani... (szamosi) Nem ért...? Nem túlontúl öreg épülete Brassának a közkedvelt Postăva­rul szálloda-vendéglő. Emiatt érdemes volna itt-ott és néha-néha több gondot fordítani nemcsak az épület belsejére, hanem an­nak külsejére is. Itt csak arra célzok, hogy az épület félkör­ív alakú részén a vízlevezető csatorna megszakított girbegurba fűzérhez hasonló. Egyszóval igaz, hogy a csatorna az esővizet gyorsan levezeti, de az épület falára. Vajon ez nem árt...? (martonosi) Füst és szémítótechnika De írhatnánk úgy is, hogy a régi és az új találkozása. A helyszín: a brassói számítóközpont vidéke. Ez képviseli az előre­haladott technikát, tehát az újat. A füst... ez ugyancsak itt ke­letkezik. Úgy, hogy egyes számítóközponti hullad­ékanyagokat — különböző papírokat — elégetnek, mert a szabály az, hogy azo­kat meg kell semmisíteni. Azonban ezt nem krematóriumban vég­zik, hanem egyszerűen a régi módszerrel, alájuk gyújtanak. Nem minden régi módszerről állítható, hogy elavult, de ez a papír­­gyújtogatás talán mégis az. Különben ezt vallják róla maguk a számítóközpontiak — bár ők jól szigetelt környezetben dolgoz­nak —, de a környék lakói is, akik már többször panaszolták, néha úgy érzik, hogy „két tűz" — a számítóközpont, illetve a kő­­olajfinomító füstje — közé kerültek. (szőke) Nedves pimaszság Esett az eső, az út szélén a víz megduzzadva kanyargott a csatorna felé. Egy teherautó robogott el és csuromvizesre spric­­celt két ártatlanul társalgó asszonyt. A sofőr továbbhajtott, láttam, olyan jókedvűen röhögött a póruljárt gyalogosokon, hogy majd lenyelte a volánt. A jóérzés, úgy látszik, nem mindenkinek erőssége manapság... (páll) Kísérlet Szikrát ugyan nem vet — mint a nótában — a cipőnk sarka, amikor végigmegyünk Brassóban a Republicii utcán (Kapu utca), de csikorog, ropog, porzik lábunk alatt az oda szórt homok, mintha mezei úton járnánk. Újabb kísérlet történt, immár nem tudni, hányadik, hogy, a bazalt kockakövek közé öntött szurok olvadását, szétfolyását meg­akadályozzák. Ez a központi utca negatív előjelű mintapéldánya annak, hogy „dolgozni csak pontosan és szépen" szabad. Mert — mondja a közmondás — „a jó munkához idő kell, a rosszhoz még több." (teleki) Avatás A múlt vasárnap Szecselevárosban felavatták az Electropre­­cizie sportegyesület korszerűsített sporttelepét. Az esemény alkal­mával a vállalat nevét viselő C-osztályú labdarúgó-csapat barát­ságos mérkőzésre hívta az országos bajnok FC Argeş együttesét. Az eredmény 5:3 lett a pitestiek javára. De ettől eltekintve a sze­­cselevárosiak kétszeres sikernek örülhettek: a korszerűsített sport­telepnek és vendégeiknek, az FC Argeş csapata jelenlétének vá­rosukban. Hiszen ha nem lett volna a pályaavatás... (gellérd) JEGYZETEK ZEN HÁROM SORBAN ,,Ha meg akarsz bennünket látogatni, vigyázz, mert a kapu le van döntve" — figyelmeztetett régi ismerősöm, B.A., aki Bras­sóban a Ch. Dima sor 3. szám alatt lakik. Kissé csodálkoztam, mert tavaly is lebontott kaput találtam náluk. Két évvel ezelőtt bővítették a szomszédos kórház épületét, s megkérték a lenti cím alatt lakókat, engedjék lebontani a építkezés idejére kapujukat, hogy a gépjárművek odaszállíthassák az építkezési anyagot. A munka befejezése után — mondották — azonnal helyreállítják. Azóta eltelt két év, de a ház lakói még mindig különböző átira­tokkal, kérvényekkel járják az építtető (a megyei egészségügyi igazgatóság) és egyéb hivatalok illetékeseit a kapu helyreállítása ügyében. Mindenütt igazat adnak a kérelmezőknek, gyors elinté­zést ígérnek, de nem történik semmi. Meddig?... .— váradi — 30. SZÁM 6. OLDAL Kinek lesz igaza ? A szereplők felnőtt emberek és a lángosnők egy tulajdonsága körül zajlik a vita: tudniillik olajban sütik. A forró olajról már az inkvizíció szakemberei is tudták, hogy az elég kellemetlen dolog. Tudjuk mi is. (Vajon tudja-e mindenki? Az alábbiakban ki­derül.) Nos, arról van szó, hogy Brassó egyik lángos­­sütödéje az N. Balcescu utca 8. számú házának földszintjén működik (egyesek szerint jól, mások szerint rosszul). Az égett olaj átható szaga meg­tölti a környéket, különösen az illető egység feletti lakószobát. A lakók szóbeli panasza hatástalan ma­radt, ezért írásban a következőkhöz fordultak: — a közélelmezési vállalathoz, hogy költöztesse el az egységet, mert a helyzet tarthatatlan; — a municípiumi néptanácshoz, hogy utasítsa a közélelmezési vállalatot a helyiség el­költöztetésére; — a helyi sajtóhoz (Drum nou, BL), hogy tudja mindenki, mi a helyzet; — az egészségügyi szervekhez: az olajbáz, a füst káros az egészségre, vonják meg a működési en­gedélyt a lángossütödétől; — a tűzoltókhoz: a ház régi, a kemence tűzve­szélyes, tehát... Jöttek a válaszok: — a municípiumi néptanácstól: „A panasz jogos, de... lángossütöde kell, ez ott van jól, ahol van. Utasítottuk a közélelmezési vállalatot, hogy 1979. I. évnegyedében szereljen egy füstelszívó-berende­zést. Minden megoldódik..." — A Drum noutól: „Megírtuk..." — a BL-től: „Szintén..." — az egészségügyi szervektől: „A panasz nem ránk tartozik. Döntsön a néptanács...” — a tűzoltóktól: „Az ügy nem ránk tartozik..." — a közélelmezési vállalat egyesek szerint vála­szolt, mások szerint nem. A lakók a fenti panaszlevelek után fél évvel újab­bat küldtek az említett szervekhez. A helyzet válto­zatlan, nekik pedig nem válasz, hanem megoldás kell. És még valami: nem füstcsövet kértek, hanem az egység elköltöztetését. Az épület és környéke műemlék, azt egészen elcsúfítja egy bádogcső. Ta­núsíthatja ezt a műemlékvédelmi bizottság is, a­­melyet, ha kell, majd kihívnak a helyszínre. A közélelmezési vállalat illetékesei mondották, hogy ők a füstcsövet pár napon belül felszerelik. De ventillátort nem tesznek bele, mert akkor a zaj miatt fog panaszkodni mindenki. S hogy a város­kép se romoljon, a csövet rejtve, a szomszéd ház udvarára vezetik. A lakók replikája: Nem addig van az! Nekik nem kell lángossütöde, sem csővel, sem anélkül. Külön­ben a nemrég beérkezett válaszok szerint közös néptanácsi, kereskedelmi, műemlékvédelmi és egész­ségügyi bizottság érkezik a helyszínre, a helyzetet kivizsgálandó (a tűzoltók még nem nyilatkoztak). Hívják a sajtó képviselőit is... BALÁZS JÁNOS Nótaszó és hanyagság Az élénkzöld fenyveserdő és a falu közé szo­rítva terül el a zajzoni diáktábor. A napokban, a zuhogó esőben, mint egy éden­­kert, úgy tűnt fel a tábor, a rendezett, a táj alapszínébe olvadó sötétzöld kerítéssel. No de hamar rájöttem, hogy ez csak látszat, külszín. Sajnos, ahogy a kapun beléptem, többször is kö­rül kellett néznem, hogy meggyőződjek: való­ban a táborba értem és nem egy elhanyagolt, pusz­tulásnak ítélt legelőre. Sáros, gondozatlan ösvé­nyek s egy röplabda-pályára emlékeztető latyakos, gödrös terület szúrt szemet. — Általában mivel töltitek ti itt az időt? — közeledtem kérdésemmel az eresz alatt kuncogó lányok csoportjához. Végül egyikük válaszolt: — Ó, mi sokat, sokat énekelünk! Ezen nevettek, ám csak ők értik, hogy miért. A tábor soros igazgatója, Ion Arghirescu is egyetértett a lányok feleletével. — Hát va­lóban, nem marad más szórakozási lehetőség számukra — mondotta. — Amíg szép idő volt, sokat kirándultunk, összejártuk a vidéket, vol­tunk Brassóban, Brassó-Pojánán, feledhetetlen élményben részesültek a gyermekek. — Milyen problémákkal küzdenek a táborban, igazgató elvtárs? — Hát a szervezésben nincs semmi hiány, u­­gyanis egyáltalán nem létezik ilyesmi. A kirán­dulásokat is mi rendezzük. — Hová valósiak a táborozók? — Teleorman megyéből jött SOO KISZ-tag. Mi vagyunk az első csoport. Még jön három ugyan­onnan. — A KISZ- vagy valamilyen más szervezet nem gondoskodott, mondjuk, valamilyen össze­jövetelről a brassói fiatalokkal? —­ Sehol semmi. Ilyenkor, rosszabb időben alig várják a délutáni 7 órát, hogy kezdjük el a tánc­estét. A táborozók végül is fittyet hánynak arra, hogy egy kissé elhanyagoltak bennüket és jól szórakoznak. Brassóban a KISZ-nél, amikor mindezt szóvá tettük, vállukat vonogatták az elvtársak. Nekik semmi közük, nem hozzájuk tartozik a zajzoni tábor — mondották —, ugyanis nemrég még pio­nírok üdültek ott. A pionírszervezethez kopog­tattam be, onnét azzal küldtek el, hogy ha a tá­borról akarok társalogni, menjek Silea Voicu elv­társhoz, őt pedig ugyan kereshettem,­­mert ál­landó „terepen” van, táborban. Hátha Zajzonba is elkerül, s akkor rájön, hogy valamiképpen gondozásba kéne venni a tábort. Jönnek a fiatalok Brassó megyébe, vonzza ő­­ket a táj. De ha már ide hívtuk őket, törődni is kéne egy kicsit velük. Mert nekünk sem jóleső érzés az, hogy a vidékünkön üdülő tanulók vi­dám énekkoncertjébe fészkelje be magát a szer­vezéshiány okozta kiábrándulás... PALL SZILÁRD Ki ül a volán mögött ? A brassói szállítási vállalat több mint 3800 dol­gozójából a gépkocsivezetők száma meghaladja a kétezer háromszázat. Érthető, hogy napjaink­ban korszerű eszközökkel, elsőrendű felszerelés­sel, tudományos megközelítéssel keressük a­ le­hetőségeket a balesetek számának, egyúttal sú­lyosságának a csökkentésére. Ezt segíti a vállalat munkalélektani és ergonómiai kabinetje, ahol nemcsak feljegyzik a balesetet elkövetők sza­bálytalan magatartását, hanem a balesetet előidé­ző okot is. Sokkal fontosabb viszont, ha kiderítik a szabálytalan magatartás okát. Enélkül nem lehet hatásosan küzdeni a balesetek ellen. Bokor Dénes tehergépkocsi-vezető több mint egy évtizede balesetmentesen közlekedett, nem­régen azonban szabálytalan előzés következ­ményeként balesetet okozott. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. A vizsgálat nyomán az illetékesek úgy dön­töttek, hogy a vezetőt látásvizsgálatnak vetik­­alá. Persze nem a hagyományos módon. A ha­gyományos vizsgálatot elvégzik a jogosítvány megadásakor és az időszakos ellenőrzés alkalmá­val. Most arra voltak kíváncsiak — pszicholó­gusok, orvosok —, miként működik a gyakor­latban funkcionálisan érzékszerve. Hogy például egy bonyolult közlekedési helyzetben — ahol váratlanul többféle hatás is éri — oda figyel-e, ahová leginkább figyelnie kell, felismeri-e a sokféle hatás közül a közlekedés szempontjából a legfontosabb jelenséget. Mert a gépjármű­közlekedés talán az egyetlen foglalkozási ág, amely a szabályokat állandóan betartó magatar­tást követel. Ehhez az alapvető képességeken és adottságokon kívül megfelelő jellem, személyiség szükséges. Ezért nemcsak ennél és az ehhez ha­sonló baleseteknél, hanem általában az alkal­mazásokkor nagy szerepe van a munkalélektani és ergonómiai kabinetnek. A balesetek alkalmá­val többnyire kitűnik a gépkocsivezetőnél vala­milyen személyiségjegy, kiegyensúlyozatlan ér­zelmi, indulati élet, agresszív beállítottság, csök­kent felelősségtudat, az alkohol hatására bekö­vetkező személyiségrombolás és mások. Tehát mindez és még annyi ok szükségessé teszi a munkalélektani és ergonómiai kabinet jelenlétét különösen a szállítási vállalatoknál. Ma már Brassóban számos nagyüzemben mű­ködnek ezek a kabinetek, mert egyes munkate­rületeken az alkalmassági vizsga nélkül elkép­zelhetetlen az egyén munkába állítása. Az alkalmassági vizsgálatok elméleti alapja­­ egyszerű: a dolgozók egyéni különbségei minden területen igen nagyok, mert az egyének viselke­dése és a feladatok megoldási módszerei külön­bözőek minden embernél. Ezt tartja szem előtt a brassói szállítási vállalat munkalélektani la­boratóriuma. Itt vizsgálják meg lélektani szem­pontból a gépkocsivezetői tanfolyamra jelentke­ző fiatalokat, a hivatásos gépkocsivezetőket, de a balesetek előzményeit, okait is. Ez a munka­­lélektani kabinet Brassó, Kovászna és Hargita megye igényeit elégíti ki. A gépkocsivezetés nemcsak általános, de kü­lönleges adottságokat, lelki rugalmasságot kö­vetel. Ezeknek a jelenléti fokát vagy hiányát állapítja meg a pszichológiai vizsgálat. Néhány követelményt sorolunk fel, amelyeknek a jelen­léte feltétlenül szükséges a jó gépkocsivezetés­hez: általános mozgásügyesség, közbiztosság, jó értelmi felfogóképesség, látási-hallási képesség, számemlékezet, műszaki értelmesség, térelképze­lés. Ezen adottságok fejlettségi szintjét tesztek (próbák) segítségével állapítják meg. Ilyen pél­dául a teljesítményteszt, amelynek segítségével a vizsgált személyek adott pillanatban nyújtott teljesítményét mérjük, manipulációs tesztek, a­­melyek egy bizonyos tárgy összeszerelése révén adatokat nyújtanak a technikai értelem fejlett­ségi fokáról, a személyiség­ tesztek pedig olyan pontos adatokat szolgáltatnak, mint a munka i­­ránti érdeklődés, az idegrendszer erősségi foka, munkakedv, kitartás, hivatástudat, rendszeretet, érzelmi rugalmasság, biztos avagy bizonytalan magatartás kritikus helyzetekben, önellenőrzés, önszabályozás stb. Mind a szállítási vállalatnál, mind más mun­kahelyeken a vállalatok vezetői napjainkban fi­gyelembe veszik a munkalélektani és ergonómiai kabinetek javaslatait, s többnyire ennek értel­mében döntenek az alkalmazás vagy az előre­­léptetés esetén, mert látják a munka gyakorlati eredményét. A brassói szállítási vállalatnál pél­dául évente körülbelül 5 000 gépkocsivezetőt vizs­gálunk meg ilyen értelemben és azok, akiket al­kalmasnak javasolunk, csak elvétve, nagyon rit­kán követnek el balesetet. Íme a lélektani vizsgálatok eredménye, s ezért bővülnek, fejlődnek vizsgálataink, szerelik fel mind korszerűbben a technika és tudomány fejlődésével párhuzamosan a munkalélektani és ergonómiai kabineteket, nemcsak a szállítási vál­lalatoknál, hanem más egységeknél is. VIZI MÁRIA pszichológus 1979. VII. 28.

Next