Brassói Lapok, 1980 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-18 / 42. szám

l­ L­ujra felfedezett Kemény Zsigmond utókora — az y kiengesztel, az utókor, a­­■1, az utókor, amely össze­­szakt és olvas, olvas, olvas , következett el. Kemény megelőzte korát, de meg e­­korunkat is, s a temetőt­­ a sírköve fölött meggyúj­­tva már kilobban.” Kosz­­,ő sóhajtott fel ekként „a írűtlenről” írván, még az korú küszöbén, 1914 febru­­árikor, és még igen sokáig iza volt. Utak az idők, s változott a az befogadó világ és lélek, belső együttrezgése is. Mos­­tszadik század második fé­­l negyedében,­ a humánum : aggódók és küzködők, a k­ísérletezők, szabványokat lát újítók — gyakran dúlt ,­ ellentmondásos — szek­­­ában, a fokozott lélektani tanúsító, emberi és türté­­■eretre áhító olvasótábor mény műve, hirtelen meg­­ént, időszerűvé vált, változott szellemi-közérzeti pia Kemény felé is a hosz­­■esterségesen is lankasztott, lájkolt olvasói és szakmai pozitív jelenséget ne har-­­, de ne is becsüljük le.­inek, Kemény első elfogult, értékelőjének igaza volt, Ja: „Kemény nem lehet di­­a divat sem fogja megölni mesére nem vált divattá, noha az elmúlt években viszonylag ma­gas példányszámban, sorra­­ jelentek meg regényei, kötetnyi elbeszélése is. Pillanatnyi örömünk azonban nem a magyar nyelvű kiadásoknak szól, ha­nem a fontos feladatot betöltő s így fokozott figyelmet érdemlő Biblioteca Kriterion-sorozat (gondozza: Domokos Géza) új kiadványának, az Özvegy és leányának, (Văduva şi fiica ei), tudo­másunk szerint az első románul meg­jelent Kemény-regénynek. A kiadó választása helyes volt, Ke­mény forradalom után írt három nagy regénye közül kétségtelenül ez a leg­­megközelíthetőbb a más művelődési körben felnőtt olvasó számára, miután romantikus szövetében talán ez a leg­­regényszerűbb. Aki Walter Scott Lam­­mermoori nászát olvasta, rokon mo­tívumokra bukkanhat ebben is. A mű történelmi kerete sem túlterhelt. Ke­mény erdélyi fejedelemsége végső so­ron félelmetes, kiegyenlíthetetlen élet, indulatok és szenvedélyek áradása, áb­ránd, hibás nagylelkűség, bukás. A tör­ténelemnek a személyes létbe kivetített látomása. Az olvasó pillantását a fő alak tartja fogva, a tébolyig feszülő in­dulatait a kegyesség színébe bújtató özvegy Tarnóczyné, aki a megbukott bosszúállás arkangyalává nő. A ro­mán olvasó — Livia Bacaru gondos­érzékeny fordításában — sokat ki­­érez Kemény bozótos, szakadékos, zúz­­marás világából, még ha nem is a leg­többet kapja, amire Kemény egyálta­lán képes volt, hiszen mind A rajongók, mind a Zord idő­szerkezetükben, bör­ románul cseleti alápincézettségükben, egyetlen, szélsőséges szenvedélyre húrozott hő­seikben kétségen kívül az Özvegy és leánya fölé nőnek. S talán épp emiatt támad hiányérze­tünk. A kötetet Radu Theodoru három­oldalas előszava vezeti be, melyben épp csak érinti Kemény életét és művét, s inkább I. Rákóczi György uralkodásá­nak időszakáról, valamint Erdély, Ha­vasalföld és Moldva kapcsolatáról érte­kezik. Ezzel hozzájárul az olvasó kor­­történeti eligazításához, de sajnos nem ismerteti meg Keménnyel, az íróval, a politikai gondolkodóval, ezen a regé­nyen túlmutató súlyú és jelentőségű szép- és közírói életmű vitatható és sokat vitatott szerzőjével. S ami épp­oly fontosnak tűnik, nem oldja meg az özvegy és leánya behatóbb megközelí­tésének feladatát sem, elemzés helyett néhány általánosítással vetve pallót az örvények fölé. Ha a magyar kemény­regényeket a Kriterion elemző kísérő tanulmányokkal adta ki, mennyire in­dokoltabb lett volna a román kiadás­hoz bő utószót csatolni, miként erről az igényről szó esett Szárhegyen is, a nyáron, a műfordítók munkamegbeszé­lésén. Hisszük, hogy a Biblioteca Kri­terion további kiadványai ebben a vo­natkozásban jobban az olvasók hóna alá nyúlnak, segítenek eligazítani nem­zetiségi múltunk, művelődésünk, mű­alkotásaink világában. Ám addig is örüljünk Kemény újrajelentkezésének, most már román nyelven is. VERESS DÁNIEL shki.rék, iromama Évad - eredeti darabokkal a bábdarab-szerzőket talál­­­ja Stefan Dedu Farca, a színház igazgató-rendezője, mert a műfaj sajátos techni­kát, sokágú lehetőségeit terni, hanem érezni is kell, színdarabot írni, és egészen­­előadásban gondolkodni.A gyermekek színházának ta­lálja viszont mintha rég­­is ezt a fenntartásos véle­­malyi három bemutató min- heti darabnak számít. És tért nehézségek ellenére (a­z újítása) is kihozták ezt a rést, abban nem kis szere­­erzők, a rendezők, a díszlet­­a színészek jó együttműkő­­fiatal társulat vállalkozó kedvének is. Tavaly ősszel volt egy csendes évfordulójuk: 30 év telt el az együttes megalakulása óta. Az esemény a felújítás, átalakítás összevisszaságá­ban találta a székhelyet, ezért hangza­tos szónoklatok, felköszöntők helyett inkább turnéra indult a társulat. Mert a municípium, a megye számos óvodá­jában, iskolájában várják szeretettel a bábművészeket. Máshol, mint a bras­sói 15-ös számú általános iskolában vagy Szecselevárosban nem is annyira az előadásokat, mint inkább Liviu Ste­­ciuc színészt, aki bábcsoportokat szer­vez és irányít. Hogy milyen sikerrel ? A Megéneklünk, Románia fesztivál el­ső kiadásán elért országos első helye­zéshez nem szükséges külön magyará­zat. Mint ahogy önmagukért beszélnek azok a helyezések, amelyeket az utolsó öt év folyamán nemzetközi és hazai versenyeken-feszti­válokon elértek. Kristálykupa (Bielsko Biale — Len­gyelország), színpadi újítás díja (zág­rábi eszperantó bábfesztivál), nagydíj és a színpadtervezés külön­díja (bakói bábfesztivál) és mások. A következő erőpróbára november végén kerül sor, a kolozsvár-napocai bábfesztiválon sze­retnének kitenni magukért. És az izmo­sodó gyakorlatnak m­egfelelően, ismét csak eredeti darabokkal. Az idei évad első előadásai: A játék, Alexandrina Davidescu, illetve a Fehér Galamb, Viorica Huber-Rogoz darabjai. Hogy miről szólnak ? Mindenki megtudhatja vasárnap délelőttönként, a művelődési ház épületében, a szokásos előadásokon. PALKÓ ZSOLT forró bádogtetőn hanyatt fekvő fiatalembert, aki elmerülten szemlélte a ragyogó kék égboltot, akárki bolygóközi utazások, neutronhajtóművel működő űrhajók, a végtelenbe fúródó ember alkotta szerkezetek szenvedélyétől megszállott embernek, az üres égbolt szerelmesének tart­hatta volna. Délelőttönként, amikor a levegő ég a nap hevétől s szinte hallani a sercegését, , ahol senki sem láthatja, kigombolja ingét, le­­s szandálját, hanyatt veti magát, kezeit összekuk­­­kója alatt, s tekintete elvész a felhők fáradha­­nygásában vagy a kéken izzó magasságokban. (...) legebb van, mint tegnap volt. A napsugarak ■ják a bádogtetőt. A nyár olvadt aranya végig­­szemhéjain és felhevült arcán. Ion testvér, nem születtem hősnek. Egyetlen vá­­r mindenkinek jól menjen a dolga, de a legin­­v­­ette kucorgó legényke úgy ül ott térdével állát mint egy primitív szobor, már több ízben hallott mentéseket; Rita mintegy bocsánatkérést vagy ’,a magából kibocsátani őket, és hősiesen kell hogy gondolkozzék, hitétől lán­­a szive, íjként feszül, fáklyaként lángol előttünk. I is megelégszem. Nincs melldöngető öntudatom, . Én, öcskös, jobban kedvelem a Boney M-et e melési értekezleteket. És egy papírgyűjtési akció amely után a szél ismét szertefújja a hulladékot, gyűjtő autó nem jött, hogy elszállítsa — a köz­­­ább megiszom egy jó feketét és elszívok egy Nem tűröm, hogy Fili torkaszakadtáig üvöltözzél­k a tervet, az anyátok nemtommijét! Hogy hi­unk az igazgatóságnak ... / Fütyülök rá / fin nem •Ságnak dolgozom ! Nem akarok. A tervért sem d­ükségem. Én nem terveket eszem. Én füstölt olda­­paszullyal és néha egy gombás-sajtos pizzát, s pohár Cabernetet. Megkérdeztem azt a nyamvadt kám, mi miért dolgozunk ? Hogyhogy miért hol­­ úgy meredt rám, mintha más bolygóról jöttem Vagyis miért tesszük ki a lelkünket, izzadunk, vak ? —• Hát te nem tudod ? Én mondjam meg Mondja hát — noszogattam —, mert hogy én rég rágódom és nem jutottam kielégítő magya­- Egyszerű, mint az egyszeregy — mondta ő, írül és meglátod. Azért dolgozunk, hogy turbo­légkompresszorokat gyártsunk. Turbolégkompresszorokat, hallod ? — Hát nem igaz ? — jegyezte meg félénken a fiú, állat a térdére támasztva kuporgott, mint egy naiv szobor. — De nem ám ! Az MF 725-ös turbolégkompresszor. Te­szek rá! Nekem nincs rá szükségem! Nekem Taifun­ing kell, Bega cigaretta vagy legrosszabb esetben filteres Car­­pafi, egy jó forró fürdő stb., vagyis olyan dolgok, amiktől embernek érzem magam. Nem holmi, ,,a legmagasabb mű­szaki paramétereknek“ megfelelő vasdarabok. Ion Sic nem­igen értette a dolgot, de óvakodott ezt hangosan kifejezni. Megszokta már barátja „furcsa ötleteit“, azt, hogy mindig mindenkivel vitatkozott, mindennek ellene volt, mindenkié DANIEL DRÁGÁN - za kéddé? (Részlet a szerző Ember a viharban című készülő regényéből) nél okosabb akart lenni. Vagyis hát nem a turbolégkomp­­resszorok miatt dolgoznak, erőlködnek naphosszat ? Még ő, Rita is, bár folyton jár a szája, még ő sem, kivétel. Ide­­oda rohangál különböző alkatrészek után, ordít, ha vala­melyik nem szorította meg a csavart megfelelő módon, ha tarajt hagynak a csatlakozási járomban, botrányt csap, ha kiderül, hogy nem felel meg a fémszerkezet, vagyis ponto­san az MF 725-ös turbólégkompresszorért teszi ki a lelkét, s közben azt pofázza, hogy fütyül rá. Hiányzik­ egy kereke, no, Rila meg ő, meg Fili mester s a többiek mind azért es­nek keresztül a fejükön nap mint nap, abba ölik bele ide­geiket s idejüket, hogy a gépek jók legyenek, hogy kelen­dőek legyenek a világpiacon stb., stb ... — No, látod — mondta Rita, mintha kitalálta volna Sic gondolatait —, én is tudom, hogy ha van gép, pénz is van, s ha pénz van, ing is van meg cigaretta stb., stb. Csakhogy én nem pénzt meg gépet akarok, én inget akarok, s ha azt akarom, hogy ingem legyen, akkor pénz kell, ha pénzt aka­rok, akkor meg gépet kell hogy gyártsak. — De hát nem mindegy ? •— Persze, hogy nem ! Egy az, dolgozni, hogy éljünk, s más azért élni, hogy dolgozzunk. Az a hülye Fili azt kép­zeli, hogy én azért élek, hogy dolgozzak, márpedig én pont fordítva: azért dolgozom, hogy élhessek. Vagyis az élet a cél, te, érted ? Nem a munka ! Ez nagy különbség. A munka az csak olyan nő, hogy eljuthass valahová, egy hajó, amelyen az ember valahová igyekszik, vagyis egy eszköz, hogy filozofikusan fejezzem ki magamat. (...) — És ha nem azért élsz, hogy dolgozz, hanem azért dol­gozol, hogy élj, akkor boldog vagy ? Ezen Rita még nem gondolkozott, s most már nincs is ideje rá, mivel hogy a szolgálati lépcső felől léptek hallat­szanak. A fémredőny hosszasan nyikorog és a következő másodpercben Rila teljes nyurgaságában felegyenesedik és a csarnok déli része felé iszkol, tudván, hogy ott a szállító­­szalag tartóoszlopán simán leereszkedhet, anélkül, hogy az üldözők észrevennék. Meztelen talpát istenesen égeti a forró bádogtető. Nincs ideje visszafutni ottfelejtett szandáljáért. Ion Sic is rohan, de őt nem égeti a bádog, a lábán a cipője. Rita úgy szökdell, mint medve az égő parázson. A redőny felnyílik, s a tetőn megjelenik az a sózott hering külsejű Zibermann és Borz, az elmaradhatatlan fényképezőgéppel a nyakában. Ritának még csak annyi ideje marad, hogy a villanólámpa fémes csillogását észrevegye, s futtában oda­kiáltja Ionnak: — Vigyázz, fordíts hátat, mert nem viccel! (...) Borz győzelmes kiáltást hallat, megtalálta a „lógósok“ szandálját. Míg az üldözők a „zsákmánnyal“ vannak elfog­lalva, a két szökevény eléri a tartóoszlopot. De kellemetlen meglepetés: ott is néhány vagány — a Mindent a tervért, mindent a termelésért rovat kliensei —, csak arra várnak, hogy kitárt karjaikba szaladjanak. Rita hirtelen irányt változtat és nagy szökellésekkel, hogy minél kevesebbszer érintse talpával a forró tetőt, a légtisztító torony felé rohan, és valósággal rátapad. Felkú­szik az első gyűrűig és megragadja a feszítősodronyt. Erre nem godoltak az üldözők. Lesz, ami lesz! — gondolja és csúszni kezd lefelé a ká­belen, amely cudarul égeti tenyerét. Rila mezítláb összete­­kert kábeldróthalmazokra huppan, meg fémreszelék-kupa- LENDVAY ÉVA fordítása (Folytatása a 6. oldalon) KL APÁTHY GÉZA Invokáció egy bagolyhoz Csutak Leventének a Riadt értelem című grafikája alá Nem halál­, de élet-madár baglyom, szállj az éjszakára és huhogj, rikácsolj, búgj, amikor alszom. A virrasztás: gyönyörű harcom... Hajnaltájt úgyis elűzlek téged, de akárha szívemmel űznélek, nappal is térj vissza, baglyom, legyen felkiáltójellé hangod éltemen. Amikor másképpen nem ütlek, szavakkal és tettekkel sebezlek, térj vissza mégis, szép­ nyugtalanságom, hogy kérdőjel lehess a virrasztáson. Harc vagy te is, megbékülök veled «­ miért is tiltakoznék térden!? —, őrködj továbbra napjaim felett, s csak akkor szállj el, ha arra megértem. 1972 Négy évvel ezelőtt halt meg APÁTHY GÉZA, de versei azóta is megtartó emlékezetünkben „köröznek”. „Halhatatlan erekben” él tovább a suttogóra fogott szavú KÖLTŐ. 42. SZÁM, 4-5. OLDAL

Next