Brassói Lapok, 1934. április (40. évfolyam, 75-97. szám)
1934-04-01 / 75. szám
mmm** 4 o Wal Rendelet a tanuk, vádlottak és elítéltek utazásáról Szabályozta a vasút a bírósági ügyekben történő utazásokat Bukarest, március 11. A vasút igazgatóság a következő rendeletét adta ki a bíróságok által megidézett tanuk, vádlottak, elítéltek és kíséretük utazására vonatkozólag: Fentiek az igazságügyminisztérium hatáskörébe tartozó hatóságok által kiállított vasúti jegyekkel ingyen utazhatnak, de birtokukban kell lennie a bírói idézésnek, végzésnek vagy hasonló igazoló iratnak, továbbá a kitűzött határnap előtt legfeljebb két nappal és vissza is legfeljebb 2 napra kell utazniok, különben jegy nélküli utasoknak tekintendők s a vasút mint ilyenekkel jár el velük szemben. A kísérőknek megfelel más érvényes és tör-1 vényes igazolás is. Semmikép sem engedhető meg, hogy az illetők az utazást megszakítsák, vagy magasabb osztályban utazzanak, mint ahova a jegy szól. Kivételt képeznek a tisztek, akik utazhatnak magasabb osztályban, ha megfizetik a különbözetet, 75 százalék kedvezménnyel katonák és a hadsereg polgári alkalmazottai ügyében a katonai hatóságok által kiállított sárga menetlevelekkel (fei de drum) kell utazni, hasonlót k ép a katonai hatóságok előtt folyó ügyekben szereplő polgári személyeknek is. Ez esetben is csatolni kell az idézést, vagy más bírósági igazolást s csak a határidő előtt és után 2-2 nappal lehet használni. GÁBOR ISTVÁN: JEAN PROSTEANU, AZ ELKALLÓDOTT EMBER Nagyvárad, március 30. Valamikor a Montparnasseon, régi párisi Oszakákban mindig ellenszenvesek voltak azok a művészek, akik szecessziós öltözetükben vélték kiélni zsenialitásukat. Akik nem is termeltek, nem is alkottak, csak roppant nyakkendőket kötöttek s ezekkel járkáltak, mint hangos titánok, vagy ültek hajnalig kávéházi asztaloknál, várva a hajnalt, hogy jön valaki, aki majd mégis kifizeti egyfrankos kávéjukat, amit még előtte való nap este 10 órakor elfogyasztottak. Emlékszem egyre, ez a legkitűnőbb volt, mondhatnám a leghülyébb mind között, egy Szobrász valami spanyol, egy őrült, nem tudom, honnan délről elszakadva, ez a haját, hosszú fekete zorros haját, nem hátrafésülte, hanem előre. A haja úgy lógott az arca előtt, mint egy függöny, mint egy szent takaró, ami Egy cechát takar, valami nagy titkot, holott csak egy feltűnni akaró szerencsétlen embert takart, akinek csak vágyai voltak, ferde agytekercsekkel, de ereje semmi. Örült ismerősöm így járta a párisi utcákat. Így kallódott párisi éjszakákban, hogy mindig csak azt csodáltuk, hogy lát a hajától s hogy nem terül el egyszer borzalmasat zuhanva? hogy lehet, hogy még a nyakát sem törte kivi I * I S amikor Jean Prosteanut megláttam fehér ingvértjével s dús nyakkendőjével, ami mint egy szalvéta volt nyakára tekerve s mikor kiváltkép bársonykabátját megláttam, megrémültem. Jean Prosteanu is igy öltözködik, pedig azt hittem művész! # De sietve korrigálom tévedésem s kit se zavarjon vagy tévesszen Prosteanu Jean öltözéke mert noha bársony kabátban jár ! noha hosszú fekete haja nyakáig öleli körül dantoni fejét, Joan Prosteanu mégis művész. * Nem tudom, ha jöhetek-e azzal a mondattal, amivel Heine ment Herweghez, azmikor Ponsban a húszéves Lassallet vitte, mint egy csodát. Egy új Mirabeaut mutatok be önnek. Nem tudom, ha merjem-e most azt mondani Prosteanura, erre az agyoncsavargot és agyonszenvedett művészre, hogy egy új Paganinit mutatok be Önnek. Zenei felkészültségem és kritikai beállítottságom sokkal szerényebb, semhogy egy ilyen mondatot kockáztatni merjek s úgy vélem, ha érzem is Proeteanut, de ugyanakkor talán nem értem. S talán azért nem merem érteni, mert nem minek megtámadni egy világot, vagy egy országot azért, hogy csavarogni hagyott egy művészt tizenkét esztendeg, hogy züdepi hagyott egy tehetséget tizenkét szörnyű esztendőkön keresztül . Mert, ami Jean Prosteanuval történt, az a legdöbbenetesebb. Ugyanis Jean Prosteanut nem lehet felfedezni, tisztán azért, mert már felfedezték. Felfedezték, vagy húsz évvel ezelőtt, azután elejtették. Hogy ki ejtette el, nem tudni?! A közöny, a krízis, a megnem értés, a rosszindulat? Talán mindegyik! * S ahogy itt ülök vele szemben, a hajnali őszinteség sakkasztalánál megrendít a távolság, mely az értelem s az érzelem között tátong. Érzésem s hitem Prosteanuban a primitív ember megmagyarázhatatlan ösztöne, az értelmet, a megértést már nem merném vállalni, az talán szaktudást követel. S ahogy még harcolok az okkal és az okozattal, ahogy csatázom, mert nem tudom, hogy azért kallódott-e el Prosteanu Jean, mert anyit ivott vagy ivott, ahogy egyre kallódott, megindul a beszélgetés s Prosteanu azt mondja: — Amerika 1912. Tizenhatéves voltam. Hubay-tanítvány, Az impresszárióm vitt. Páris, London, Bécs. Amerikában tomboltak — hinnéd — tomboltak. Az asszonyéi, mikor a művészkijárónál jöttem, összeszaggatták a ruháikat. És mentek az évek... Ismét Budapest. Hubay ingyen tanított. Másodéves akadémista koromban tele voltam tanítványokkal... S ahogy beszél, nyomban igazolja is magát. Érzi, hogy hitetlenkednem kell, ha mostani életét nézem. És előkerülnek régi újságok, sorok, cikkek. Mit cikkek? Kolmanák! Gidaiak! Egy holland lapban két oldal. És tovább beszél... — Mit mondjak most neked? Hogy meséljek el hosszú éveket, estéket, meg éjszakákat. Rövid leszek. Minden volt s most semmi sincs. Ez legyen elég neked. Utolsó sikerem 1926. Bécs. Der rumänische Paganini — kiabálták. A válóikra vetlek. Bécs extázisban úszott. Bécs! Pedig ott értenek a zenéhez, ott, úgy értenek a zenéhez, — mondja előrehajlott szomorú szemekkel, — mint sehol máshol ezen a földön... — Azután még csavarogtam Olaszországban és hazajöttem. Hazajöttem, mert az isten mindent adott, csak észt nem. Ezért jöttem haza. Volt egy félmillió lejem, ez a temesvári Albina bankban maradt. Mikor a pénzemért mentem, elküldték. Mit tudom én, mit mondtak. Azt mondták, most olyan világ van, amikor nem fizetik ki az embernek azt a pénzt, ami a sajátja. Én nem értem ezt most se. Csak azt mondtam: Ha ilyen világ van, akkor rablóvilág van és mentem... Egy fej nem volt a zsebemben. Ekkor kezdődött minden baj, vagy talán, hogy sok nőt szerettem?... És ismét mereng. Kutatja az életét, ahol elhibázta. S ahogy hallgat, megkérdem: Mi most a legszebb az életedben? Nem is gondolkozik, hanem azonnal felel. Spontán, mély, dörgő hangján. A nők... fiát igen, de most nem erre gondolok, hanem a legszebb impresszióidra, a legszebb percedre, amire azt mondhattad volna, ennél megállok... Egy keveset gondolkodik és azután azt mondja: — A nők... Látom, megint nem értett Nézd, nem ezt értem, hanem, hogy művész vagy egy szál vonóval és a hegedűddel egy olyan világban, amit más meg sem ért, amikor talán a csillagokig is felérkeztél, ha csak egy pillanat is volt, ezt mond, mi volt a legszebb?! A fejét rázza, végigsimítja kövér homlokát és ordít egyet: — A nők!... Pár nappal ezelőtt koncertet adott Váradon. Voltak erős negyvenen. Az előadás előtt diákok akartak bejönni, lelkes fiatalok, pénz nélkül és azt mondták :— Öt lejt fizetünk egy jegyért... De Prosteanu ekkor már lázongott, hogy ilyen kevesen vannak, elöntötte a harag, hogy akik jönnek, azok kiszabják a jegy árát és kiabálni kezdett.• Ez nem cirkusz, itt Paganinit fognak játszani. Tíz lejt fizessetek fejenként A lelkes fiataloknak azonban csak öt fejük volt és eltávoztak. Prosteanu ezután felment a dobogóra és játszani kezdett Rosszkedvű volt és szomorú. Fejét előrebuktatta a hegedűjére és a haja utána omlott, mintha meg akarná simítani. Így játszott. — Paganini — mondotta — és játszani kezdett. Moses fantasie. Nem ment. Hiányzott a lendület, hiányzott az erő. Egy ideig kínlódott, és azután azt mondta: — Ma nem megy Paganini ... És azután eljátszott néhány könnyű dalt és azután vissza, valami hallatlan erővel, Paganinihez. A terem szinte megremegett és valami olyan ünnepi csendbe zuhant, mint egy messzi rét csendje tavaszéjjel, így hallgattak és hallgatták Prosteanut, a vonó nagy mesterét és virtuózát. És Paganini ment! A gé húron a variációk! Kihasznált minden lehetőséget, minden szépséget, durban és mollban. Még soha ilyen hangokat, mint ezalatt a pár perc alatt, még soha ilyen mesteri kezet, ahogy a scordatura is csillant és benne Sefeik, Kubelik és Paganini, benne a tizenhetedik és tizennyolcadik század, de benne Jean Prosteanu is, tizenkétéves erdélyi csavargásával, amit úgy éreztem, e pillanatban panaszolt el, egy negyven főből álló kis magyar közönségnek s ge húron, egyetlen gé húron, felejthetetlen pillanatok! S ahogy még beszélünk, már reggel felé járva, ezt mondja: — A múltkor sirtan éjszaka, mert felébredtem és azt álmodtam hogy Párisban vagyok, a Rue de la Sorbon neon... Azután még felkapja a fejét: — írjad meg, hogy a fiatalok bejöhetnek máskor öt lejért is a koncertemre... * E pillanatban nem tudom megérteni, mién hagyja Románia Prosteanut elkallódni, mién hagyja csavarogni tizenkét éve Erdélyben. És bátor vagyok felhívni a bukaresti rádió figyelmét, hogy Jean Prosteanut tizenkét éve senki sem segíti, vagy támogatja, koncertjeire csak magyar közönség jár. E pillanatban nem tudom, merre jár. Melyik város, vagy melyik korcsma a hazája, de könynyű ráismerni. Bársonykabátban jár, fehér ingben, hatalmas lavalie nyakkendővel, nagy fekete körhajával és művész! Tizenkét évi kaj- sódás, közöny és harc nagyon meglátszik az arcán. Senki sem törődik vele. Senkije sincs Léptessék fel végre a bukaresti rádióban! Művész! — A serdülő ifjúságnak adjunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József“ keserűvizet, mert gyomor-, bél- és vértisztító hatásának, fiuknál és leányoknál egyaránt, igen fontos eredményeket köszönhetünk. A gyermekklinikákon a Ferenc József vizet a kisdedek makacs szétszorulásánál és nagyobb gyermekek gyomorbélhumijánál már régóta kitűnő sikerrel alkalmazzák. Két új vasútvonal épül Bukarest, március 11. A képviselőházba már benyújtották a Resica—Karánsebes és Kisilva— Dorna- Vatra közti vasútvonal építéséről szóló törvénytervezetet. A Resica-karánsebesi vonal 39.500 méter hosszú lesz, a munkálatokat részben a vasút végzi saját rezsijében, részben kiadja a resicai műveknek, szerződés alapján, amelyet rövidesen megkötnek. A munkálatok értékét 260 millió 430 ezer 281 lejben állapították meg. Az építés befejezésének végső határideje három év. A Kisilva—domavatrai vonal építésénél igénybe veszik a katonaság segítségét is. A katonai munkaerővel a földmunkálatokat és az építéshez szükséges kő kitermelését végzik. Ez az építkezés is több százmillió lejbe kerül. Scifijárás jelentés Budapest, március 31 A budapestiidőjáráskutató intézet jelentése szerint keleti szél várható, a hőmérséklet némi csökkenésével. A felhőzet változó, néhol eső is lehet. FZOMÁR-MOSiRK«.^