Brassói Lapok, 1934. április (40. évfolyam, 75-97. szám)

1934-04-01 / 75. szám

mmm** 4 o Wal Rendelet a tanuk, vádlottak és elítéltek utazásáról Szabályozta a vasút a bírósági ügyekben történő utazásokat Bukarest, március 11. A vasút igazgat­óság a következő rende­letét adta ki a bíróságok által megidézett tanuk, vádlottak, elítéltek és kíséretük utazására vonatkozólag: Fentiek az igazságügym­­inisztérium ha­táskörébe tartozó hatóságok által kiállí­tott vasúti jegyekkel ingyen utazhatnak, de birtokukban kell lennie a bírói idézés­nek, végzésnek vagy hasonló igazoló irat­nak, továbbá a kitűzött határnap előtt legfeljebb két nappal és vissza is legfel­jebb 2 napra kell utazniok, különben jegy nélküli utasoknak tekintendők s a vasút mint ilyenekkel jár el velük szemben. A kísérőknek megfelel más érvényes és tör-1 vényes igazolás is. Semmikép sem enged­hető meg, hogy az illetők az utazást meg­szakítsák, vagy magasabb osztályban utazzanak, mint ahova a jegy szól. Kivé­telt képeznek a tisztek, akik utazhatnak magasabb osztályban, ha megfizetik a kü­­lönbözetet, 75 százalék kedvezménnyel katonák és a hadsereg polgári alkalma­zottai ügyében a katonai hatóságok által kiállított sárga menetlevelekkel (fei de drum) kell utazni, hasonlót k é­p a katonai hatóságok előtt folyó ügyekben szereplő polgári személyeknek is. Ez esetben is csa­tolni kell az idézést, vagy más bírósági igazolást s csak a határidő előtt és után 2-2 nappal lehet használni. GÁBOR ISTVÁN: JEAN PROSTEANU, AZ ELKALLÓDOTT EMBER Nagyvárad, március 30. Valamikor a Montparnasseon, régi párisi Oszakákban mindig ellenszenvesek voltak azok a művészek, akik szecessziós öltözetükben vél­ték kiélni zsenialitásukat. Akik nem is termel­tek, nem is alkottak, csak roppant nyakkendő­ket kötöttek s ezekkel járkáltak, mint hangos titánok, vagy ültek hajnalig kávéházi aszta­loknál, várva a hajnalt, hogy jön valaki, aki majd mégis kifizeti egyfrank­os kávéjukat, a­mit még előtte való nap este 10 órakor elfo­gyasztottak.­­ Emlékszem egyre, ez a legkitűnőbb volt, mondhatnám a leghülyébb mind között, egy Szobrász valami spanyol, egy őrült, nem tu­d­om, honnan délről elszakadva, ez a haját, hosszú fekete zorros haját, nem hátrafésülte, hanem előre. A haja úgy lógott az arca előtt, m­int egy függöny, mint egy szent takaró, ami Egy cechát takar, valami nagy titkot, holott csak egy feltűnni akaró szerencsétlen embert takart, akinek csak vágyai voltak, ferde agy­­tekercsekkel, de ereje semmi. Örült ismerősöm így járta a párisi utcákat. Így kallódott párisi éjszakákban, hogy mindig csak azt csodáltuk, hogy lát a hajától s hogy nem terül el egyszer borzalmasat zuhanva? hogy lehet, hogy még a nyakát sem törte kivi I * I S amikor Jean Prosteanut megláttam fehér ingvértjével s dús nyakkendőjével, ami mint egy szalvéta volt nyakára tekerve s mikor kiváltkép bársonykabátját megláttam, megré­mültem. Jean Prosteanu is igy öltözködik, pedig azt hittem művész! # De sietve korrigálom tévedésem s kit se za­varjon vagy tévesszen Prosteanu Jean öltözéke mert noha bársony kabátban jár ! noha hosszú fekete haja nyakáig öleli körül dantoni fejét, J­oan Prosteanu mégis művész. * Nem tudom, ha jöhetek-e azzal a mondattal, am­ivel Heine ment Herweghez, azmikor Pons­ban a húszéves Lassallet vitte, mint egy cso­dát. Egy új Mirabeaut mutatok be önnek. Nem tudom, ha merjem-e most azt mondani Prosteanura, erre az agyoncsavargot és agyon­­szenvedett művészre, hogy egy új Paganinit mutatok be Önnek. Zenei felkészültségem és kritikai beállított­ságom sokkal szerényebb, semhogy egy ilyen mondatot kockáztatni merjek s úgy vélem, ha érzem is Proeteanut, de ugyanakkor talán nem értem. S talán azért nem merem érteni, m­ert nem minek megtámadni egy világot, vagy egy országot azért, hogy csavarogni hagyott egy művészt tizenkét esztende­g, hogy züdepi ha­gyott egy tehetséget tizenkét szörnyű eszten­­dőkön keresztül . Mert, ami Jean Prosteanuval történt, az a legdöbbenetesebb. Ugyanis Jean Prosteanut nem lehet felfedezni, tisztán azért, mert már felfedezték. Felfedezték, vagy húsz évvel ez­előtt, azután elejtették. Hogy ki ejtette el, nem tudni?! A közöny, a krízis, a megnem értés, a rosszindulat? Talán mindegyik! * S ahogy itt ülök vele szemben, a hajnali őszinteség sak­­kasztalánál megrendít a távol­ság, mely az értelem s az érzelem között tá­tong. Érzésem s hitem Prosteanuban a primi­tív ember megmagyarázhatatlan ösztöne, az ér­telmet, a megértést már nem merném vállalni, az talán szaktudást követel. S ahogy még har­colok az okkal és az okozattal, ahogy csatá­zom, mert nem tudom, hogy azért kallódott-e el Prosteanu Jean, mert anyit ivott vagy ivott, ahogy egyre kallódott, megindul a beszélgetés s Prosteanu azt mondja: — Amerika 1912. Ti­­zenhatéves voltam. Hubay-tanítvány, Az im­presszárióm vitt. Páris, London, Bécs. Ameri­kában tomboltak — hinnéd — tomboltak. Az asszonyéi­, mikor a művészkijárónál jöttem, összeszaggatták a ruháikat. És mentek az évek... Ismét Budapest. Hubay ingyen taní­tott. Másodéves akadémista koromban tele vol­tam tanítványokkal... S ahogy beszél, nyom­ban igazolja is magát. Érzi, hogy hitetlenked­nem kell, ha mostani életét nézem. És előke­rülnek régi újságok, sorok, cikkek. Mit cikkek? Kolmanák! Gidaiak! Egy holland lapban két oldal. És tovább beszél... — Mit mondjak most neked? Hogy meséljek el hosszú éveket, estéket, meg éjszakákat. R­ö­­vid leszek. Minden volt s most semmi sincs. Ez legyen elég neked. Utolsó sikerem 1926. Bécs. Der rumänische Paganini — kiabálták. A vál­óikra vetlek. Bécs extázisban úszott. Bécs! Pe­dig ott értenek a zenéhez, ott, úgy értenek a zenéhez, — mondja előrehajlott szomorú sze­mekkel, — mint sehol máshol ezen a földön... — Azután még csavarogtam Olaszországban és hazajöttem. Hazajöttem, mert az isten min­dent adott, csak észt nem. Ezért jöttem haza. Volt egy félmillió lejem, ez a temesvári Albina bankban maradt. Mikor a pénzemért mentem, elküldték. Mit tudom én, mit mondtak. Azt mondták, most olyan világ van, amikor nem fizetik ki az embernek azt a pénzt, ami a sa­játja. Én nem értem ezt most se. Csak azt mondtam: Ha ilyen világ van, akkor rablóvilág van és mentem... Egy fej nem volt a zsebem­ben. Ekkor kezdődött minden baj, vagy talán, hogy sok nőt szerettem?... És ismét mereng. Kutatja az életét, ahol elhibázta. S ahogy hall­gat, megkérdem: Mi most a legszebb az életed­ben? Nem is gondolkozik, hanem azonnal felel. Spontán, mély, dörgő hangján. A nők... fiát igen, de most nem erre gondolok, hanem a legszebb impresszióidra, a legszebb percedre, a­mire azt mondhattad volna, ennél megállok... Egy keveset gondolkodik és azután azt mondja: — A nők... Látom, megint nem értett Nézd, nem ezt értem, hanem, hogy művész vagy egy szál vo­nóval és a hegedűddel egy olyan világban, a­mit más meg sem ért, amikor talán a csilla­gokig is felérkeztél, ha csak egy pillanat is volt, ezt mond, mi volt a legszebb?! A fejét rázza, végigsimítja kövér homlokát és ordít egyet: — A nők!... Pár nappal ezelőtt koncertet adott Váradon. Voltak erős negyvenen. Az előadás előtt diá­kok akartak bejönni, lelkes fiatalok, pénz nél­kül és azt mondták :— Öt lejt fizetünk egy jegyért... De Prosteanu ekkor már lázongott, hogy ilyen kevesen vannak, elöntötte a harag, hogy akik jönnek, azok kiszabják a jegy árát és kia­bálni kezdett.­­• Ez nem cirkusz, itt Paganinit fognak ját­szani. Tíz lejt fizessetek fejenként A lelkes fiataloknak azonban csak öt fejük volt és eltávoztak. Prosteanu ezután felment a dobogóra és ját­szani kezdett Rosszkedvű volt és szomorú. Fe­jét előrebuktatta a hegedűjére és a haja utána omlott, mintha meg akarná simítani. Így ját­szott. — Paganini — mondotta — és játszani kez­dett. Moses fantasie. Nem ment. Hiányzott a lendület, hiányzott az erő. Egy ideig kínlódott, és azután azt mondta: — Ma nem megy Paga­nini ... És azután eljátszott néhány könnyű dalt és azután vissza, valami hallatlan erővel, Pagani­nihez. A terem szinte megremegett és valami olyan ünnepi csendbe zuhant, mint egy messzi rét csendje tavaszéjjel, így hallgattak és hallgat­ták Prosteanut, a vonó nagy mesterét és vir­tuózát. És Paganini ment! A gé húron a variációk! Kihasznált minden lehetőséget, minden szépséget, durban és moll­­ban. Még soha ilyen hangokat, mint ezalatt a­ pár perc alatt, még soha ilyen mesteri kezet, ahogy a scordatura is csillant és benne Sefeik, Kubelik és Paganini, benne a tizenhetedik és tizennyolcadik század, de benne Jean Prostea­nu is, tizenkétéves erdélyi csavargásával, amit úgy éreztem, e pillanatban panaszolt el, egy negyven főből álló kis magyar közönségnek s ge húron, egyetlen gé húron, felejthetetlen pil­lanatok! S ahogy még beszélünk, már reggel felé járva, ezt mondja: — A múltkor sirtan éjszaka, mert felébredtem és azt álmodtam hogy Párisban vagyok, a Rue de la Sorbon neon... Azután még felkapja a fejét: — írjad meg, hogy a fiatalok bejöhetnek máskor öt lejért is a koncertemre... * E pillanatban nem tudom megérteni, mién hagyja Románia Prosteanut elkallódni, mién hagyja csavarogni tizenkét éve Erdélyben. És bátor vagyok felhívni a bukaresti rádió fi­gyelmét, hogy Jean Prosteanut tizenkét éve senki sem segíti, vagy támogatja, koncertjei­re csak magyar közönség jár. E pillanatban nem tudom, merre jár. Melyik város, vagy melyik korcsma a hazája, de köny­nyű ráismerni. Bársonykabátban jár, fehér ing­ben, hatalmas lavalie nyakkendővel, nagy fe­kete körhajával és művész! Tizenkét évi kaj- sódás, közöny és harc nagyon meglátszik az arcán. Senki sem törődik vele. Senkije sincs Léptessék fel végre a bukaresti rádióban! Művész! — A serdülő ifjúságnak adjunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József“ keserű­­vizet, mert gyomor-, bél- és vértisztító hatásá­nak, fiuknál és leányoknál egyaránt, igen fon­tos eredményeket köszönhetünk. A gyermek­klinikákon a Ferenc József vizet a kisdedek makacs szétszorulásánál és nagyobb gyerme­kek gyomorbélhumijánál már régóta kitűnő si­kerrel alkalmazzák. Két új vasútvonal épül Bukarest, március 11. A képviselőh­ázba már benyújtották a Resica—Karánsebes és Kisilva— Dorna- Vatra közti vasútvonal építéséről szóló törvénytervezetet. A Resica-karánsebesi vonal 39.500 méter hosszú lesz, a munká­latokat részben a vasút végzi saját rezsi­jében, részben kiadja a resicai műveknek, szerződés alapján, amelyet rövidesen meg­kötnek. A munkálatok értékét 260 millió 430 ezer 281 lejben állapították meg. Az építés befejezésének végső határideje há­rom év. A Kisilva—domavatrai vonal építésénél igénybe veszik a katonaság segítségét is. A katonai munkaerővel a földmunkálato­­kat és az építéshez szükséges kő kiterme­lését végzik. Ez az építkezés is több száz­millió lejbe kerül. Scifijárás jelentés Budapest, március 31 A budapesti­­időjáráskutató intézet je­lentése szerint keleti szél várható, a hő­mérséklet némi csökkenésével. A felhő­zet változó, néhol eső is lehet. FZOM­ÁR-MOSiRK«.^

Next