Brassói Lapok, 1934. június (40. évfolyam, 120-144. szám)

1934-06-01 / 120. szám

1934. június 1. ■ ft. ~~~—-- Levett kalappal Barabás Béla ravatalánál Született: 1855 december 15-én. • Meghalt, 1954 május 28-án. Élt 79 esztendőt. És ez a hetvenkilenc esztendő történelmi korszakokat zárt ma­gába. Ellentétes, egymással homlokegye­nest ellenkező történelmi áramlatok, vi­lágrengető események, országokat,­­címe­reket és trónokat rengető események ro­hantak át a világ felett. Többet élt Bara­bás Béla, mint 79 esztendőt. A történelmi időszakok egész sorozatát élte át. Küzdött a magyarságért, még akkor, a­mikor a történelmi Magyarország határa­in belül, a régi keretek között volt erre szükség. Negyvennyolcas függetlenségi volt albisi Barabás Béla dr. és ebben a pártállásmegjelölésben benne van az a meghatározás, amely élete végéig uralta ennek a kiváló képességekkel rendelkező embernek jellemét. Ellenzéki politikus volt, „a jó béke­­értetem‘ ellenzéki politikusa. Hogy mit je­lentett ez annak idején? Bizony nagy do­log volt szót emelni a bécsi kamarilla el­len. Harcolni a Habsburgok ellen, akiket most egyesek megint visszakívánnak Ma­gyarországon. Egyetlen élet alatt így vál­takoztak az áramlatok. Mindez beletarto­zik a Barabás Béla 79 esztendejébe. Ki hinné? Nem is lehetett más állásfoglalása an­nak az embernek, aki olyan diákévek után lépett a komoly politika útjaira, mint Barabás Béla dr. Az asztalosmester és a szűrszabó leányának fia már diák­korában eljegyezte magát az akkori idők le­ghaladott­abb felfogásával. Barabás Béla — ekkor még nem doktor és nem közis­mert, — a diák Barabás Béla, a magyar hazafias ifjúságnak nem születésénél, de rátermettségénél fogva hivatott vezére, egy jottányit sem változott azután sem, amikor az osztrák—magyar delegáció el­nöki székében képviselte a kitisztult füg­getlenségi gondolatot és a szabadságjogok becsületes eszméjét. Az elmúlt esztendőben történt, hogy Barabás Béla dr. szívvel-lélek­kel csatla­kozott egy tiltakozáshoz, amely innen in­dult el Aradról, ennek a lapnak a hasáb­jain. Választások küszöbén állottunk. Az er­délyi magyarság egységére talán sohasem volt olyan szükség, mint ezekben az órák­ban. És ekkor történt, hogy a budapesti egyetemen ostoba külföldi „hecc-jelsza­vak“ által nekitüzesedett elkeseredésüket vakon és értetlenül kitöltő fiatal felelőt­len elemek, zsidóverést rendeztek. Fele­lőtlen elemek voltak, ha diáksapkát vi­seltek is, mert nem tudták felfogni, mit jelent az, ha valakit akár vallásáért, akár nemzetiségéért, születéséért ütnek, n­ey­aláznak. Nem tudták mi az a többségi erőszak. Megkockáztattunk annak idején innen ennek az országnak a nyugati határszélé­ről óvást emelni egy botcsinálta kisebb­ség brutalizálása ellen. És ekkor váratlan visszhangja támadt ennek az óvásnak. Egy pesti lap első oldalán albisi Barabás Béla dr., úgyis mint az erdélyi magyar­ság vezére, úgyis, mint a magyar diákság egykori hangadója, de legfőképpen és el­sősorban mint ember, a maga részéről is bejelentette leghatározottabb tiltakozását. Ez volt Barabás Béla. A jog és erkölcsi bátorság embere. Aki nemcsak választási kortesbeszédekben, hanem szívében és lel­kében ember volt és éppen ezért bátran vallhatta magát magyarnak, mert az ő magyarsága nem sértett, nem mások meg­győződése és testi épsége árán volt az. A tiltakozásnak, amely — büszkén valljuk — Aradról indult el, megvolt az eredménye. Egyrészt az illetékesek intéz­kedései, másrészt, azonban a magyar di­ákság józan ráeszmélése Barabás Bélá­nak adott igazat. Mert Barabás Bála talán az egyetlen volt a magyar nyelvterületen, akinek nem csak módjában, de jogában állott vétót emelni az ellen, hogy az if­jusig minden­­, kor szent jelszavait prof­ríni­zálják. Bara­bás Béla hivatkozhatott arra, hogy az a diákság, amelynek élén ő vitte a zászlót, nemcsak politizálni, de egyebet is tudott. Ez az „egyebet“ nem ártatlan és védtelen emberek meghu­rcolásából állott. Az az ember, aki most egy aradi ház feketébe öltöztetett lakásában fekszik a ravatalon, mint a magyar ifjúság vezére Szegeden a borzalmas árvíz idején megmutatta, hogy nemcsak prédikálni tudja a jelsza­vakat, de, hogy ő és vele együtt vala­mennyi egyivású diáktársa legény a gá­ton. Ott volt a szegedi árvíznél, ott volt a mentők élcsapatában és sem ő, sem egyetlen diáktársa nem kérdezte senkitől, zsidó-e, vagy keresztény, mi a nemzetisé­ge és mi a neve. Mentették, ami menthe­tő. És anélkül, hogy ezzel közvetlenül számot vetettek volna, mentették a ma­gyar öntudatot és a magyar becsületet is. Mint ahogy Barabás Béla a magyarság egy másik nagy árvízveszedelménél is a helyén volt. Amikor a könny és a bánat áradata ostromolta az erdélyi magyarság öntudatát, amikor az első eszmélés irány­keresésére került sor, Barabás Béla dr. a helyén volt és ott is mentette, ami ment­hető. Ekkor sem kérdezte senkinek a val­lását, nem kérdezte fe, hol és milyen kö­rülmények között született, hanem hir­dette — vallotta és vállalta —, hogy az erdélyi magyarságnak meg kell találnia a lehető leggyorsabban az új körülmé­nyek között az elhelyezkedési lehetőséget. A helyén volt, amikor útba kellett igazí­tani azokat, akik elvesztették az irányt. Ott volt, amikor arról volt szó, hogy a magyarság jogait el kell ismertetni a hi­vatalos hatalommal. Úgyszólván halála napjáig harcolt a magyarságért, akkor is, amikor mint „uralkodónemzetbelinek“ volt erre szük­sége. És akkor is, amikor kisebbségi sor­sunkban volt szükségünk a vezetésre. Nekrológot írni valakiről, aki csak­ugyan Valaki volt, — nehéz dolog. Az új­­ságterület túl kicsi is hozzá. Legjobb, ha ravatala előtt egyszerűen levesszük a kalapot. Ez az egyszerű gesz­tus, amely mögött a szeretet és a megbe­csülés húzódik meg, többet jelent annak az embernek a ravatalánál, aki soha éle­tében kitüntetést nem fogadott el. Nem szabad visszaélni azzal, hogy halott és szép szavakból font érdemrendekkel te­leaggatni a mellét méltatlan volna hozzá Visszaélés volna. Történelmi méltatás jár neki, nem nek­rológ. Bállá Káról. mm Genf, május 51. Rendkívüli érdeklődés mellett, de az előző napok alatt kialakult pesszimista hangulatban tegnap tartotta meg Hen­derson, a leszerelési konferencia elnöke megnyitó beszédét. Henderson azzal kezdte, hogy a helyzetet aggasztónak tartja. Elsősorban a biztonság kérdését kell meg­oldani. Véget kell vetni a légi fegyver­kezési versenynek és nemzetközi ellenőrzés alá kell helyezni a fegyvergyártást. — Kötelességünk, hogy munkánkat eredményesen fejezzük be — mondotta — s ezért tevékeny résztvételre hívom fel az értekezlet valamennyi résztvevőjét. Utána Norman Davis szólalt fel, aki a biztonságra két utat jelölt meg. Egyik a fegyverkezési túlsúly és szövet­ségek kötése. Ez a módszer azonban egy­­izben már háborúra vezetett. Másik: a védőerők erősítése és a támadók gyengí­tése. Ennek az a módja, hogy ki kell küszöbölni a nehéz támadó­fegyvereket. Az Egyesült Államok kormányának az a meggyőződése, hogy csak ezen a máso­dik módon oldható meg a biztonság kér­dése. Sajnos, Európában ez időszerint a másik áramlat van túlsúlyban. Ezért ajánlja, hogy fogadják el Mac­Donald leszerelési tervezetét Ezután Roosevelt megbízására hivat­kozva, leszögezte az Egyesült Államok ál­láspontját, amely szerint az Egyesült Ál­lam­ok hajlandók támogatni minden oy­an törekvést, amely elősegíti a lesze­relési egyezmény megkötését s ezzel a bé­ke biztosítását. Az Egyesült Államok hajlandó megtár­gyalni azokat a kérdéseket, amelyek­­ részvételével kötött békeszerződésekbe erednek, de nem a­kar beleavatkozni az európai államok politikájába és mit hajlandó fegyveres erőt latbavetni a viszályok elintézésére. Végül javasolta, hogy térjenek vissza­­ július 8-iki határozathoz, amelyben Né­metországgal együtt elfogadták tárgya­lási alapul a MacDonald-tervet. A maga részéről nem hiszi, hogy Németország­­ volna hajlandó tárgyalni olyan alapon,­­ melyet egyszer már elfogadott Megindult a beszédek áradata Genfben Menti aggasztónak ítélte a helyzetet a leszerelési konferenciát megnyitó beszédében Oroszország a teljes lefegyverzés mellett foglalt állást — Amerika bejelentette, hogy csak tanáccsal szolgálhat — Litvinov Németországot tette felelőssé a leszerelés sikertelenségéért 3. oldal Utalónk síelni: timetorsiágra hárul a felelősség Ezután Litvinov szólalt fel. Hosszú fejtegetésében célzott Japánra és Németországra és különösen a német kormány külpolitikai propa­gandáját tette felelőssé a leszerelés si­kertelenségéért. A Szovjet továbbra is a teljes leszerelés híve, mert az ellenőrzött leszerelést megvalósít­­hatatlannak­ tartja. A Szovjet ezzel az ál­láspontjával eddig teljesen egyedül állott, de most már az összes többi módszerek csődöt mondottak. Ajánlja, hogy a Nép­szövetség mellett egy külön szervet állít­sanak fel, amelyik őrködik a béke­ felett. Kössenek regionális szerződéseket, meg­nemtámadási szerződéseket, a szánkciók fokozatos életbeléptetését és kölcsönös se­gélynyújtást biztosító szerződéseket. Népszövetségi körök szerint az elhang­zott beszédeknek nem szabad különös je­lentőséget tulajdonítani, mert a mai be­szédeket olyan delegátusok tartották, a­kik nem tagjai a Népszövetségnek. Egy­előre csak időt akarnak nyerni, hogy ez­alatt kialakuljon a helyzet. Holnapra Simon, Barthou és esetleg di Saragua márki beszédére lehet számítani. OROSZORSZÁG BELÉPÉSE A NÉPSZÖVETSÉGBE Moszkva, május 51. A napokban Stalin ünnepélyes keretek­­ között nyilvánosan is bejelenti, hogy Oroszország mikor és milyen feltételekkel lép be a Népszövetségbe. A bejelentésnek már csak elméleti je­lentősége van, mert egészen bizonyos, hogy Oroszország Franciaországgal már megállapodott a népszövetségi tagságot illetőleg és az őszi ülésszakon felveszik Oroszországot a népszövetségi tagállamok sorába. NEMZETKÖZI VISZÁLYOK A NÉPSZÖVETSÉG ELŐTT Genf, május 51. Szerdán délelőtt 11 órakor megtartot­ták a Népszövetség rendkívüli üléssza­kát. Zárt ülésen megállapították az ülés­szak napirendjét. Először a Bolívia és Paraguay közötti viszályt tárgyalják, utána a Saar kérdést, végül a Jugoszlávia ellen beadott ma­gyar panasz kerül tárgyalásra. Most már bizonyosan sor kerül a ma­gyar panasz tárgyalására, mert Barthou is úgy nyilatkozott, hogy a Népszövetség gyakorlatilag is megvitatja a magyar pa­nasziratot. KUBA SZUVERÉN ÁLLAM LETT Washington, május 51. Roosevelt szerződést kötött Kubával,­­ mely szerint Kuba nem tartozik ezután az Egyesült Államok érdekszférájába hanem előlép független állammá. Már megszüntették a beavatkozásra vonatko­zó jogokat is és így Kuba az Egyesül Államokkal szemben szuverén állam sze­repét tölti be. Szétfoszlott egy emberrablási legenda Ellenkezőleg: a rendőrség helyezte őrizetbe az ék­­ szerészt, akiről az a hír terjedt el, hogy elrabolták Budapest, május 31. Schuller Vilmmos ékszerkereskedő vasárnap barátaival együtt ült a Royal-kávéház forra­szán. Hirtelen egy férfi lépett hozzá, aki létre­­hívta és néhány percig beszélt vele. A beszél­getés után Schuller izgatottan közölte barátai­val, hogy kirabolták a villáját, most közölte vele a de­tektív, akivel siet rögtön a főkapitányságra. Schullernek azóta teljesen nyoma veszett és az a hír terjedt el, hogy a válarablás csak ürügy volt, hogy egy áldetektív útján elcsal­ják. Valószínűleg emberrablók kezébe került, akik nagy váltságdíjat remélnek a dúsgazdag­nak tartott ékszerész családjától. A budapesti rendőrség mára kiderítette, hogy az emberrablás csak mese és Schuller eltűnésé­nek sokkal egyszerűbb magyarázata van. Az ékszerészt csakugyan egy detektív kí­sérte el a Royal-kávéház terraszáról, aki elő­állította a mátyásföldi kapitányságon. Mátyásföldön ugyanis elfogtak egy kasszafúró társaságot és az a gyanú merült fel, hogy Schuller összekötte­tésben állott a betörőkkel. Azóta is ott van őrizetben a mátyásföldi rend­őrségen. Schuller nem akarta közölni barátaival az előállítás igazi okát s ezért mondta, hogy a villáját kirabolták. PertzeSícsi SolyriaájáSí a Duca-pör semjenitőszéld­­ás-gyújtását Bukarest, május 31 A Semmitőszék pénteken folytatja De­ca gyilkosainak fellebbezési tárgyalását A védői tisztet Junián, Vasilescu-Valje­an és Móra ügyvédek látják el, akik a fő­városi lapok szerint kérni fogják a tár­gyalásnak őszire való elhalasztását.

Next