Brassói Lapok, 1935. március (41. évfolyam, 49-75. szám)
1935-03-01 / 49. szám
1935. március 1. Lehet-e gazdasági elzárkózás? Mi van a cipődben, pajtás? A lábad, a tyúkszemed, talán egy kavics. De mi nem így értettük a kérdést, hanem thingográ-fiailag. Thingography: Így nevezi egy O. K. Davis nevű tréfás amerikai a dolgok (things), jobban mondva az áruk eredetének és vándorlásának tudományát. Nagyon érdekes tudomány. Saját cipőnk tringográfiája mindjárt egy csomó meglepetéssel szolgál. A talp, amit koptatunk, például nem sok idővel ezelőtt egy fekete bivaly bőre volt és az a bivaly valamely délamerikai prairie-en száguldott vadul és boldogan. Ki tudta ezt? A legjobb talpbőröket argentínai, perui, ritkábban ausztráliai nyersbőrökből vágjuk ki. A cserzésnél pedig nagy szerepet játszik egy quebracho nevű cserzőanyag, az szintén Dél-Amerikából származik, de a paraguayi erdőkből A quebrachefa kérgét európai gyárak dolgozzák fel cserzőanyaggá, a legnagyobb mennyiséget talán egy nagy délnémet gyár. Az argentínai Buenos Aires és az uruguayi Montevideo ennek a cserzőanyagnak főkikötői. A cipősarkot külön erre a célra készült szegekkel rögzítik meg, acéljukban mangán is van. Mangán nélkül ez az acél nem is volna tökéletesen alkalmas arra, amie használják. A mangán fémet azolban Oroszország szolgáltatja, ritkábban Brazília és India. A vastag talp felett még egy másik, vékonyabb talpréteg is van, a cipész branzolnak hívja (és a német Brandsohle-t a szótár nemigen tudja lefordítani), ez jó cipőkben gyakran egy kis púpos indiai őz bőréből készült, a zebuéból. De a két talpréteg közti űrt finom cipőknél egy masszával töltik ki, mely néha csak cement, gyakrabban azonban szurok és parafatörmelék. A parafaipar egy melléktermékéről, hulladékáról van itt szó, a spanyol parafa durvára őrölt beléről. Néha pedig venezuelai aszfaltot is öntenek a két talp közé. A lyukak keretén, amelyekbe a cipőszalagot fűzzük, sok nép dolgozott. Főműk nikkel, ón és cink ötvözete. A nikkel leginkább Kanadából jön hozzánk, de kapunk nikkelt Új-Kaledóniából is, egy Ausztráliához tartozó szigetcsoportról. A fémet zománc fedi, amely viszont egy csomó forró égövi gumifaj keveréke: kopal, kauri, tragaeanth-gumi és gumi arabicum van benne A gumi arabicum egyébként nem Arábiából jön, hanem Indiából, pontosabban Kalkuttából. Ilyenformán kiszámíthatjuk, hogy egy európai átlagcipő anyagát husz-harminc nép szállította. De hogyan szállították hozzánk ezt a húsz-harmincféle anyagot? Korunk minden közlekedési eszköze szerepelt a szállításnál, talán csak a repülőgép nem: teherhordók, riksakulik, targoncák, öszvérek, kocsik, csónakok, autók, gőzhajók és vonatok. A felsőbbrendű szállítóeszközök természetesen még sokkal nagyobb mértékben követelik az egész emberiség munkamegosztó összjátékát, mint a gyári cipő; enélkül az összjáték nélkül voltaképpen el sem képzelhetők. Első hallásra hihetetlennek hangzik, de mégis igaz, hogy egy autóban legalább 2900, de némelyikben még sokkal több alkatrész van, egész 4000-ig. A kerékpántra esik a tekintetünk és mindjárt a trópusok gumierdeire gondolunk, megcsillan a friss lakk a napfényben és felrémlik a nagy festékgyár, ahonnan a pompás lakkok kikerülnek. De ki gondol a nubiai krómra, a perui vanádiumra, a kínai tungtsenre és antimonra, az orosz vagy keletindiai mangánra? Pedig ezek nélkül nem lehetne modern autót gyártani! A gőzmozdony régibb az autónál, de egy modern gőzmozdony mégis több és egzotikusabb alkatrészből és anyagból áll össze az autónál is. Kemény dió a mozdony a thingográfusnak, de még keményebb dió és ezért még nagyobb gyönyörűsége a gőzhajó, mert nemcsak összegyűjti a legkülönfélébb anyagokat a világ minden tájáról, hanem önmaga is a legkülönfélébb anyagok gyűjteménye. A thingográfus szíve nyilván akkor dobog fel, amikor két nagy óceánjáró gőzhajó egy nagy kikötőben találkozik, egy kifutó meg egy befutó hajó. Megnéztük két hajó raktárkönyvét a hamburgi kikötőben, az egyik Sanghaiból jött, a másik Sidneybe indult. Csodálatos, mennyi mindenfélére van szüksége az embernek! (De vájjon igazán van-e?). A befutó hajó Sanghajból dominóköveket, porcellánt, bivalybőröket, wolfram fémet, fagyasztott tojássárgáját, kecskebőrt, sertésszőrt, antimoni, libátokat és nyersselymet hozott; Manilából, a Fülöpszigetekről szivart, kopásgumit, gyöngyházat, háziszőttest és elemi gumit; Singaporéból hozott gumit és ónt, szarvasbőrt, béka fadeszkát, damar-gumit és falakkot; a ceyloni Colombóból teát, gumit, akazzudiót és gyíkbőrt. Az Ausztrália felé igyekvő gőzhajóra meedig a következő dolgokat rakták be: üllőt, fürdőkádat, fertőre való szurkospapírt, féldrágaköveket, főzőedényt, pázsitnyirót, orgonát, selyempapírt, felvonócsigát, napraforgómagot, juhnyiró-osót, szalmafonatot, fogorvosi széket, nyálcsapdát, kakukosórát, pecsétviaszt, bengáli gyufát, hangyasavat, képkeretet madárkalitkát, hordódongát, Wertheim-szekrényt, halászhálóra való üveggolyót, komlót, fűzőt, linóleumot, szedőgépet, biciklipumpát, tejszinkonzervet, dörzsölőpapírt, porszívót, gépkocsi-karosszériát, másolótintát, vasúti sint, aszbesztlemezt, keserűsét, papírzsákot, zabjavát, fütyülőt, tulipánhagymát, harmonikát, görbeelőnyt, bélhúrt, üvegsört, fujtatót, vasalót, fogkefét, sárga vajfestéket, paplant, nyomdafestéket, Soxleih-üveget, Légyfogót, palackos szénsavat, fateknőt, patkót, szigetelőt, bőröndöt, harántfát, golyóscsapágyat, likőrt, ernyőtartót, köszörű követ, olvasztótégelyt, sztrichnint, kaptafát és csokoládét. Minden árucikknek megvan a maga pályája a földtekén, és igaz, hogy nem olyan örök, mint a bolygóké a világűrben, mert a gazdasági élet több zavarral jár, mint a csillagoké A költöző madarak emberemlékezet óta évről-évre egy és ugyanazt az utat járják, a gumiszopókák nem. Vannak népek, amelyek azelőtt gumiszopóka nélkül fel sem tudták nevelni gyermekeiket, de ma, rejtélyes okok következtében, lemondtak a gumiszopókáról, amely azonban, ugyanilyen megmagyarázhatatlanul, közben más népeket hódított meg, köztük egy pár egzotikusat is. A thingográfia világtérképe első pillantásra kusza, kibogozhatatlan gombolyagnak tetszik. De ha jobban odanézünk, szabályos ismétlődések és erős ellentétek jelentkeznek és a kutató szem már megsejt valamit, ami talán még meg sem született igazán, de meg akar születni: a jövő igazi világgazdaságát. B. E. TT". Zürich, február 28. A berni szövetségi kereskedelmi törvényszéknél néhány héttel ezelőtt igen érdekes szabadalompert indított egy H. nevű német emigráns. A peranyag élesen rávilágít, hogy egyes nemzetközi kartellek miként igyekeznek anyagi érdekeiket és piacaikat megvédeni. Közismert, hogy a körülbelül tíz évvel ezelőtt alakult nemzetközi izzólámpakartell az egyezmény egyik legfontosabb feltételéül azt kötötte ki, hogy A feltaláló német mérnök a találmányát benyújtotta a berlini és a svájci szabadalmi hivatalokhoz. Ugyanakkor tárgyalásokat kezdett különböző tőkésekkel a szabadalom értékesítéséért, amiről a kartell vezetősége is tudomást szerzett. Rövid időn belül megérkezett a berlini szabadalmi hivatal döntése, amely szerint a találmányt nem szabadalmazták. Ugyanakkor azonban a svájci szabadalmi hivatal szabadalmazta a találmányt. A feltalálót nem kedvetlenítette el a berlini szabadalmi hivatal döntése és tovább folytatta a tárgyalásokat és össze is hozott egy konzorciumot. A kartell akciójának hatása alatt azonban a konzorciumban résztvevő tőkések az üzlettől visszaléptek. Egy napon a kartell egyik megbízottja azt az ajánlatot tette a fiatal feltalálónak, hogy hagyja abba a kísérletezéseket és a találmányt adja át a kartellnek, annál is inkább, mert a kartellel úgy sem fog tudni versenyezni. A találmány átruházása esetén a fiatal feltalálót alkalmazzák az egyik kartellgyárban, havi egyezer márka fizetéssel élete végéig. A fiatal munkanélküli mérnök hosszas gondolkodás után kilátástalannak tartotta a kartellel való viaskodást és elfogadta a kartell ajánlatát, aláírta a találmány átruházására vonatkozó szerződést és ugyanakkor megkapta az alkalmaztatásáról szóló levelet is. A kartell a havi ezermárkás fizetést pontosan folyósította és a páncélszekrényben gondosan őrizte az öt évig égő villanykörte eredeti modelljét és a vonatkozó iratokat, anélkül, hogy egyetlenegy darabot is gyártottak volna belőle. A HOROGKERESZT IS KÖZBELÉP A nemzetiszocialiista uralom első napjaiban bizottság szállt ki a vállalathoz és megállapította, hogy a vállalatnál az az állás, amelyet a feltaláló betölt, fölösleges és indítványozta a mérnök elbocsátását. A vállalat igazgatóságának felvilágosításai alapján a bizottság hajlandó volt a fiatal feltalálót meghagyni állásában egy más beosztásban, azonban a fizetését a bizottság havi 409 márkára szállította le. A mérnök nem nyugodott bele a szerződésnek egyoldalú megváltoztatásába, a a kartellben résztvevő vállalatok csak olyan villanykörtéket gyárthatnak, amelyek legfeljebb 1200 órán át égnek. 1931-ben, a gazdasági válság kezdetén, a villanykörtefogyasztás világszerte megcsappant és ezért a kartell — amely gyártmányaival az egész kontinenst és a közelkeletet ellátja — úgy határozott,, hogy a gyártott villanyégők élettartamát 800 órára szállítja le. Még 1926 évben egy németországi fiatal mérnök feltalált egy olyan villanykörtét, Háború egy ember ellen mire a német kormány által a vállalathoz delegált vezető megfenyegette, hogy elbocsátja. Megállapították, hogy a fiatal feltaláló nem tiszta árja, mert a nagyanyja izraelita vallású volt. A vizsgálat alapján a német munkaügyi bíróság állásvesztésre ítélte a fiatal feltalálót, azonban a kartell nem szolgáltatta vissza a fiatal mérnök találmányát. LÖVÉS DÖRDÜL A fiatal feltaláló elhatározta, hogy kivándorol Németországból, azonban a hatóságok nem voltak hajlandók útlevelet adni. Erre elhatározta, hogy átszökik a német—svájci határon. Egy ködös hajnalon indult el egyik bajorországi határvároskából a svájci határ felé és már majdnem célhoz ért, amikor eldördült a német határőrök sortűze és a fiatal feltaláló holtan terült el , amely egyfolytában ötvenezer óráig, azaz több mint öt évig ég. Minthogy az új találmány előállítási költsége csak alig haladta meg a rendes villanykörték előállítási költségeit, érthető volt a villanykörte vállalatok megdöbbenése, mert ez a találmány azt jelentette, hogy ezentúl egy tizedrész annyi villanykörtére lett volna szükség, vagyis a kartell is egytizedrészre lett volna kénytelen redukálni a termelést, svájci határtól néhány lépésnyire. Másnap kiszállt az illetékes vizsgálóbizottság, amely megállapította, hogy a határőrök szabályszerűen használták fegyvereiket. A drámai vég után néhány héttel a feltaláló bátyja — akit nagyanyja rendezetlen vallása miatt szintén állásvesztésre ítéltek — valahogyan kiszökött Svájcba, magával vitte a tragikus módon elhunyt öccse találmányának leírását és a svájci szabadalmi hivatal patentirozásáról szóló iratokat és tárgyalásokat kezdett egy svájci konzorciummal a találmány értékesítésére és ezzel egyidejűleg kérte, hogy a patentjogot írják rá, mint törvényes örökösre. A kartell azonban a feltalálóval kötött szerződésre való hivatkozással kérte a svájci szövetségi kereskedelm törvényszéktől, hogy tiltsa meg az elhunyt feltaláló bátyjának a szabadalom kihasználását. Az öt évig égő villanykörte rémregénye A nemzetközi izzólámpakartell halálba kergetett egy feltalálót A szökés közben agyonlőtt mérnök bátyja pert indított a kartell ellen 5 oldal ■ Heves szóváltás a marseillei vizsgálóbíró előtt a merénylők egyik védője és a jugoszláv rendőrfőnök között Újból bifjangattál a három vádlott forvátot Marseille, február 28. A marseillei törvényszék vizsgálóbírója tegnap újból kihallgatta, majd szembesítette Sándor jugoszláv király és Barthou gyilkosának három letartóztatásban levőcinkosát. A szembesítésnél jelen voltak Mária jugoszláv királyné jogi képviselői, élükön Paul-Boncour volt francia külügyminiszterrel, valamint a vádlottak védői. Paul-Boncour igyekezett megtudni a letartóztatottaktól, kitől és hol kaptak utasításokat a merényletre vonatkozólag, a vádlottak azonban többnyire kitérő válaszokat adtak s nem vallottak Pavelicscsel és Kvaternikkel való kapcsolataikról. Ugyanígy eredménytelenül vallatták őket a titokzatos szőke nőről és annak útitársáról, Petárról is. A három letartóztatott kihallgatását a vizsgálóbíró szerdán is folytatta. Simonovics jugoszláv rendőrfőnöknek ama állítása ellen, hogy az Usztasa terrorista szervezet volna, a három vádlott védői útján erélyesen tiltakozott. Desbons, az egyik védő kifejtette, hogy az Usztasa a horvát szabadságmozgalom szerve és célkitűzéseinek elérésében nem él a terror eszközeivel. Rámutatott továbbá arra, hogy Pavelics Ante dr., az Usztasa vezére, Szófiában nem terroristákkal, hanem a macedón nemzeti szervezetek vezetőivel tárgyalt. A kihallgatás további során éles szóváltás keletkezett Desbons és Simonovics jugoszláv államrendőrségi vezérigazgató között. Desbons ugyanis feltette a kérdést, vájjon Jugoszláviában hivatalos keretek között nincsenek-e terrorszervezetek? Simonovics felháborodva tiltakozott a gyanúsítás ellen, mire hosszasan tartó, mérges vita keletkezett közöttük. A védők ezután kérték a vizsgálóbírót, hogy a Népszövetség elé terjesztett jugoszláv vádiraton kívül Magyarország védekezését is szerezze be és csatolja az ügyiratokhoz.