Brassói Lapok, 1935. március (41. évfolyam, 49-75. szám)

1935-03-01 / 49. szám

1935. márciu­s 1. ­ Lehet-e gazdasági elzárkózás? Mi van a cipődben, pajtás? A lábad, a tyúkszemed, talán egy kavics. De mi nem így értettük a kérdést, hanem thingográ-­fiailag. Thingography: Így nevezi egy O. K. Davis nevű tréfás amerikai a dolgok (things), jobban mondva az áruk erede­tének és vándorlásának tudományát. Na­gyon érdekes tudomány. Saját cipőnk tringográfiája mindjárt egy csomó meglepetéssel szolgál. A talp, amit koptatunk, például nem sok idővel ezelőtt egy fekete bivaly bőre volt és az a bivaly valamely délamerikai prairie-en száguldott vadul és boldogan. Ki tudta ezt? A legjobb talpbőröket argentínai, pe­rui, ritkábban ausztráliai nyersbőrökből vágjuk ki. A cserzésnél pedig nagy sze­repet játszik egy quebracho nevű cserző­­anyag, az szintén Dél-Amerikából szár­mazik, de a paraguayi erdőkből A queb­­rachefa kérgét európai gyárak dolgozzák fel cserzőanyaggá, a legnagyobb mennyi­séget talán egy nagy délnémet gyár. Az argentínai Buenos Aires és az uruguayi Montevideo ennek a cserzőanyagnak fő­kikötői. A cipősarkot külön erre a c­élra készült szegekkel rögzítik meg, acéljukban man­gán is van. Mangán nélkül ez az acél nem is volna tökéletesen alkalmas arra, amie használják. A mangán­ fémet azolban Oroszország szolgáltatja, ritkábban Bra­zília és India. A vastag talp felett még egy másik, vékonyabb talpréteg is van, a cipész branzolnak hívja (és a német Brandsohle-t a szótár nemigen tudja le­fordítani), ez jó cipőkben gyakran egy kis púpos indiai őz bőréből készült, a ze­­buéból. De a két talpréteg közti űrt fi­nom cipőknél egy masszával töltik ki, mely néha csak cement, gyakrabban azonban szurok és parafatörmelék. A pa­rafaipar egy melléktermékéről, hulladé­káról van itt szó, a spanyol parafa dur­vára őrölt beléről. Néha pedig venezuelai aszfaltot is öntenek a két talp közé. A lyukak keretén, amelyekbe a cipő­­szalagot fűzzük, sok nép dolgozott. Fő­műk nikkel, ón és cink ötvözete. A nikkel leginkább Kanadából jön hozzánk, de ka­punk nikkelt Új-Kaledóniából is, egy Ausztráliához tartozó szigetcsoportról. A fémet zománc fedi, amely viszont egy csomó forró égövi gumifaj keveréke: ko­­pal, kauri, tragaeanth-gumi és gumi ara­bicum van benne A gumi arabicum egyébként nem Arábiából jön, hanem In­diából, pontosabban Kalkuttából. Ilyenformán kiszámíthatjuk, hogy egy európai átlagcipő anyagát husz-harminc nép szállította. De hogyan szállították hozzánk ezt a húsz-harmincféle anyagot? Korunk minden közlekedési eszköze sze­repelt a szállításnál, talán csak a repü­lőgép nem: teherhordók, riksakulik, tar­goncák, öszvérek, kocsik, csónakok, au­tók, gőzhajók és vonatok. A felsőbbrendű szállítóeszközök természetesen még sokkal nagyobb mértékben követelik az egész emberiség munkamegosztó összjátékát, mint a gyári cipő; enélkül az összjáték nélkül voltaképpen el sem képzelhetők. Első hallásra hihetetlennek hangzik, de mégis igaz, hogy egy autóban legalább 2900, de némelyikben még sokkal több alkatrész van, egész 4000-ig. A kerék­pántra esik a tekintetünk és mindjárt a trópusok gumierdeire gondolunk, megcsil­lan a friss lakk a napfényben és felrém­lik a nagy festékgyár, ahonnan a pom­pás lakkok kikerülnek. De ki gondol a nubiai krómra, a perui vanádiumra, a kí­nai tungtsenre és antimonra, az orosz vagy keletindiai mangánra? Pedig ezek nélkül nem lehetne modern autót gyár­tani! A gőzmozdony régibb az autónál, de egy modern gőzmozdony mégis több és egzotikusabb alkatrészből és anyagból áll össze az autónál is. Kemény dió a mozdony a thingográfusnak, de még ke­ményebb dió és ezért még nagyobb gyö­nyörűsége a gőzhajó, mert nemcsak össze­gyűjti a legkülönfélébb anyagokat a vi­lág minden tájáról, hanem önmaga is a legkülönfélébb anyagok gyűjteménye. A thingográfus szíve nyilván akkor do­bog fel, amikor két nagy óceánjáró gőz­hajó egy nagy kikötőben találkozik, egy kifutó meg egy befutó hajó. Megnéztük két hajó raktárkönyvét a hamburgi ki­kötőben, az egyik Sanghaiból jött, a má­sik Sidneybe indult. Csodálatos, mennyi mindenfélére van szüksége az embernek! (De vájjon igazán van-e?). A befutó hajó Sanghajból dominókö­veket, porcellánt, bivalybőröket, wolf­ram fémet, fagyasztott tojássárgáját, kecs­kebőrt, sertésszőrt, antimoni, libátokat és nyersselymet hozott; Manilából, a Fü­löp­­szigetekről szivart, kopásgumit, gyöngy­házat, háziszőttest és elemi­ gumit; Singa­­poréból hozott gumit és ónt, szarvasbőrt, b­éka fadeszkát, damar-gumit és falakkot; a ceyloni Colombóból teát, gumit, akazzu­­diót és gyíkbőrt. Az Ausztrália felé igyekvő gőzhajóra mee­dig a következő dolgokat rakták be: üllőt, fürdőkádat, fertőre való szurkospa­­pírt, féldrágaköveket, főzőedényt, pázsit­­nyirót, orgonát, selyempapírt, felvonó­csigát, napraforgómagot, juhnyiró-osót, szalmafonatot, fogorvosi széket, nyálcsap­­dát, kakukos­órát, pecsétviaszt, bengáli gyufát, hangyasavat, képkeretet madár­kalitkát, hordódongát, Wertheim-szek­rényt, halászhálóra való üveggolyót, kom­lót, fűzőt, linóleumot, szedőgépet, bicikli­pumpát, tejszinkonzervet, dörzsölőpapírt, porszívót, gépkocsi-karosszériát, másoló­tintát, vasúti sint, aszbesztlemezt, keserű­sét, papírzsákot, zabjavát, fü­tyülőt, tuli­pánhagymát, harmonikát, görbeelőnyt, bél­húrt, üvegsört, fujtatót, vasalót, fog­kefét, sárga vajfestéket, paplant, nyom­dafestéket, Soxleih-üveget, Légyfogót, palackos szénsavat, fateknőt, patkót, szi­getelőt, bőröndöt, harántfát, golyóscsap­ágyat, likőrt, ernyőtartót, köszörű követ, olvasztótégelyt, sztrichnint, kaptafát és csokoládét. Minden árucikknek megvan a maga pályája a földtekén, és igaz, hogy nem olyan örök, mint a bolygóké a világűr­ben, mert a gazdasági élet több zavarral jár, mint a csillagoké A költöző madarak emberemlékezet óta évről-évre egy és ugyanazt az utat járják, a gumiszopókák nem. Vannak népek, amelyek azelőtt gumiszopóka nélkül fel sem tudták ne­velni gyermekeiket, de ma, rejtélyes okok következtében, lemondtak a gumiszopó­káról, amely azonban, ugyanilyen meg­magyarázhatatlanul, közben más népeket hódított meg, köztük egy pár egzotikusat is. A thingográfia világtérképe első pil­lantásra kusza, kibogozhatatlan gombo­lyagnak tetszik. De ha jobban odanézünk, szabályos ismétlődések és erős ellentétek jelentkeznek és a kutató szem már meg­sejt valamit, ami talán még meg sem szü­letett igazán, de meg akar születni: a jövő igazi világgazdaságát. B. E. TT"­.­ Zürich, február 28. A berni szövetségi kereskedelmi tör­vényszéknél néhány héttel ezelőtt igen érdekes szabadalom­pert indított egy H. nevű német emigráns. A peranyag élesen rávilágít, hogy egyes nemzetközi kartellek miként igyekeznek anyagi érdekeiket és piacaikat megvédeni. Közismert, hogy a körülbelül tíz évvel ezelőtt alakult nemzetközi izzólámpa­­kartell az egyezmény egyik legfontosabb feltételéül azt kötötte ki, hogy A feltaláló német mérnök a találmá­nyát benyújtotta a berlini és a svájci sza­badalmi hivatalokhoz. Ugyanakkor tár­gyalásokat kezdett különböző tőkésekkel a szabadalom értékesítéséért, amiről a kartell vezetősége is tudomást szerzett. Rövid időn belül megérkezett a berlini szabadalmi hivatal döntése, amely sze­rint a találmányt nem szabadalmazták. Ugyanakkor azonban a svájci szabadalmi hivatal szabadal­mazta a találmányt. A feltalálót nem kedvetlenítette el a ber­lini szabadalmi hivatal döntése és tovább folytatta a tárgyalásokat és össze is ho­zott egy konzorciumot. A kartell akciójának hatása alatt azon­ban a konzorciumban résztvevő tőkések az üzlettől visszaléptek. Egy napon a kar­tell egyik megbízottja azt az ajánlatot tette a fiatal feltalálónak, hogy hagyja abba a kísérletezéseket és a ta­lálmányt adja át a kartellnek, annál is inkább, mert a kartellel úgy sem fog tudni versenyezni. A találmány átru­házása esetén a fiatal feltalálót alkalmaz­zák az egyik kartellgyárban, havi egyezer márka fizetéssel élete végéig. A fiatal munkanélküli mérnök hosszas gondolkodás után kilátástalannak tartot­ta a kartellel való viaskodást és elfogadta a kartell ajánlatát, aláírta a találmány átruházására vonatkozó szerződést és ugyanakkor megkapta az alkalma­ztatásá­­ról szóló levelet is. A kartell a havi ezermárkás fizetést pontosan folyósította és a páncélszek­rényben gondosan őrizte az öt évig égő villanykörte eredeti modelljét és a vonat­kozó iratokat, anélkül, hogy egyetlenegy darabot is gyártottak volna belőle. A HOROGKERESZT IS KÖZBELÉP A nemzetiszocialiista uralom első nap­jaiban bizottság szállt ki a vállalathoz és megállapította, hogy a vállalatnál az az állás, amelyet a feltaláló betölt, fölösle­ges és indítványozta a mérnök elbocsátá­sát. A vállalat igazgatóságának felvilágo­­sításai alapján a bizottság hajlandó volt a fiatal feltalálót meghagyni állásában egy más beosztásban, azonban a fizetését a bizottság havi 409 márkára szállítot­ta le. A mérnök nem nyugodott bele a szer­ződésnek egyoldalú megváltoztatásába, a a kartellben résztvevő vállalatok csak olyan villanykörtéket gyárthatnak, a­melyek legfeljebb 1200 órán át égnek. 1931-ben, a gazdasági válság kezdetén, a villanykörtefogyasztás világszerte meg­csappant és ezért a kartell — amely gyártmányaival az egész kontinenst és a közelkeletet ellátja — úgy határozott,, hogy a gyártott villanyégők élettartamát 800 órára szállítja le. Még 1926 évben egy németországi fiatal mérnök feltalált egy olyan villanykörtét, Háború egy ember ellen mire a német kormány által a vállalathoz delegált vezető megfenyegette, hogy el­bocsátja. Megállapították, hogy a fiatal feltaláló nem tiszta árja, mert a nagyanyja iz­raelita vallású volt. A vizsgálat alapján a német munkaügyi bíróság állásvesz­tésre ítélte a fiatal feltalálót, azonban a kartell nem szolgáltatta vissza a fia­tal mérnök találmányát. LÖVÉS DÖRDÜL A fiatal feltaláló elhatározta, hogy ki­vándorol Németországból, azonban a ha­tóságok nem voltak hajlandók útlevelet adni. Erre elhatározta, hogy átszökik a német—svájci határon. Egy ködös hajnalon indult el egyik ba­­jorországi határvároskából a svájci határ felé és már majdnem célhoz ért, amikor eldördült a német határőrök sortű­ze és a fiatal feltaláló holtan terült el , amely egyfolytában ötvenezer óráig, azaz több mint öt évig ég. Minthogy az új találmány előállítási költ­sége csak alig haladta meg a rendes vil­lanykörték előállítási költségeit, érthető volt a villanykörte vállalatok megdöbbe­nése, mert ez a találmány azt jelentette, h­ogy ezentúl egy tizedrész annyi villany­­körtére lett volna szükség, vagyis a kar­tell is egytizedrészre lett volna kénytelen redukálni a termelést, svájci határtól néhány lépésnyire. Másnap kiszállt az illetékes vizsgálóbi­zottság, amely megállapította, hogy a ha­tárőrök szabályszerűen használták fegy­vereiket. A drámai vég után néhány héttel a fel­találó bátyja — akit nagyanyja rende­zetlen vallása miatt szintén állásvesztés­re ítéltek — valahogyan kiszökött Svájc­ba, magával vitte a tragikus módon el­hunyt öccse találmányának leírását és a svájci szabadalmi hivatal patentirozásá­­ról szóló iratokat és tárgyalásokat kezdett egy svájci konzorciummal a találmány értékesítésére és ezzel egyidejűleg kérte, hogy a patentjogot írják rá, mint törvé­nyes örökösre. A kartell azonban a felta­lálóval kötött szerződésre való hivatko­zással kérte a svájci szövetségi kereske­delm törvényszéktől, hogy tiltsa meg az elhunyt feltaláló bátyjának a szabadalom kihasználását. Az öt évig égő villanykörte rémregénye A nemzetközi izzólámpakartell halálba kergetett egy feltalálót A szökés közben agyonlőtt mérnök bátyja pert indított a kartell ellen 5 oldal ■ Heves szóváltás a marseillei vizsgáló­bíró előtt a merénylők egyik védője és a jugoszláv rendőrfőnök között Újból bifjangattál­ a h­árom vádlott f­orvátot Marseille, február 28. A marseillei törvényszék vizsgálóbíró­ja tegnap újból kihallgatta, majd szem­besítette Sándor jugoszláv király és Bar­­thou gyilkosának három letartóztatásban levő­­cinkosát. A szembesítésnél jelen voltak Mária jugoszláv királyné jogi kép­­viselői, élükön Paul-Boncour volt francia külügyminiszterrel, valamint a vádlottak védői. Paul-Boncour igyekezett megtudni a letartóztatottaktól, kitől és hol kaptak utasításokat a merényletre vonatkozólag, a vádlottak azonban többnyire kitérő vá­laszokat adtak s nem vallottak Pavelics­­csel és Kvaterni­kkel való kapcsolataikról. Ugyanígy eredménytelenül vallatták őket a titokzatos szőke nőről és annak útitár­­sáról, Petárról is. A három letartóztatott kihallgatását a vizsgálóbíró szerdán is folytatta. Simono­vics jugoszláv rendőrfőnöknek ama állí­tása ellen, hogy az Usztasa terrorista szer­vezet volna, a három vádlott védői útján erélyesen tiltakozott. Desbons, az egyik védő kifejtette, hogy az Usztasa a horvát szabadságmozgalom szerve és cél­kitűzé­­seinek elérésében nem él a terror eszkö­zeivel. Rámutatott továbbá arra, hogy Pa­­velics Ante dr., az Usztasa vezére, Szó­fiában nem terroristákkal, hanem a ma­cedón nemzeti szervezetek vezetőivel tár­gyalt. A kihallgatás további során éles szó­váltás keletkezett Desbons és Simonovics jugoszláv államrendőrségi vezérigazgató között. Desbons ugyanis feltette a kér­dést, vájjon Jugoszláviában hivatalos ke­retek között nincsenek-e terrorszerveze­tek? Simonovics felháborodva tiltakozott a gyanúsítás ellen, mire hosszasan tartó, mérges vita keletkezett közöttük. A védők ezután kérték a vizsgálóbí­rót, hogy a Népszövetség elé terjesztett jugoszláv vádiraton kívül Magyarország védekezését is szerezze be és csatolja az ügyiratokhoz.

Next