Brassói Lapok, 1935. december (41. évfolyam, 276-299. szám)

1935-12-01 / 276. szám

4. oldal 8 fob hidegben IS MENEKÜLÉS , mezítláb, millió lej és előzményei egy vatrim­entj­e és jegyzőkönyvéből Brassó, novemlier 30. November elsején ragasztották ki az ország minden városában a Vörös Kereszt hirdetmé­nyeit, amelyekben segélyakcióra szólítják fel Románia minden polgárát. Besszarábiában egy­millió ember éhezik — hirdeti a kiáltvány —, négy déli megye termését teljesen elpusztította e szárazság, kilencvenezer lélek, asszonyok, férfiak, öregek, fiatalok, de főleg gyermekek, közvetlenül az éhhalál küszöbén állanak. Eny­­nyinek nincsen még máról holnapra betevő fa­latja sem. A tartalékok elfogytak — adjatok! Tavasszal hallatszott először, hogy Besszará­­biában ijesztően rossz a termés. Hogy a szo­kottnál is kisebb területet vetettek be és a szá­razság ezt is elpusztította. A német szerveze­tek megkondították a vészharangot. Ország­szerte megindult a Hilfsaktion, utánuk a mun­kásság gyűjtött, őszre, mikor már nem lehetett leplezni azt a tömeghalált, ami a Prut és a Dnyeszter között készül — a kormány is meg­mozdult. ÓH, NEM A KORMÁNY, KERESZT A VÖRÖS A kormány, amely Mihalache Ion 1935 no­vember 27-iki parlamenti beszédje szerint két év alatt 270 millió lejt költött a rendőrségre, csendőrségre és szigurancára, 1935 áprilisától november elsejéig 80 milliót, ez a kormány a romániai Vörös Keresztet kérte fel, hogy a besszarábiai éhségsegélyzést intézze. A Vörös Kereszt tehát, egy formailag magánjótékony­sági intézmény vállalta a segélyakció keresz­­tülvite­lt. Az állam, illetve a kormány eleinte egyetlen lejjel sem járult hozzá a segélyezés­hez. Csak most, november 23-án utalt ki 3 mil­lió lejt a Vörös Keresztnek. Adományából min­den éhezőnek egyszersminden­korra három lej jutott. Mármost, hogy az éhínség csak idén tört ki, az tiszta véletlen. Ugyanígy már tavaly is ki­törhetett volna, hiszen Besszarábiában évek óta nem jut rendes táplálékra. Abban a Besszarábiában, amelyről a földrajzkönyvekben tanítják, hogy területének egy részét csernoz­­jom borítja, a hires fekete föld. C* nem remémy — tizenffél órányira gyo* télinkéi esznek TaracS­an, Grece­­­ niben, Bgmar^San, freîeşrin — 1 e<iza>ál>iában kabát nélkül a besszarábiai éhség elől A tighinai mezőgazdasági kamara számai­ ra a tighinai mezőgazdasági kamara kimu­tatását olvassuk, megdöbbenünk. Megráz az a nemtörődömség, amellyel a besszarábiai ügye­ket intézték. Hiszen Besszarábiában előre lát­ták, tudták, hogy az éhínségnek jönnie kell, úgy, ahogy 1928—20-ben jött. Tighina, Cetatea Alba, Cahul és Ismail, ez az a négy megye, a­melyeket az éhínség a legsúlyosabban érint. A négy megyében körülbelül egymillió lélek la­kik, vetési felületük pdig 1.500.000 hektár. Tighina mgyében 1932—33 évben 40.000 vagon gabona, 1933—34-ben már csak 17.500 vagon, 1934—35 évben, tehát idén mindössze 7000 va­gon gabona termett. A lakosság legszűkebb szükségének fedezésére és vetőmagnak, szűken számítva, 13500 vagon gabonára lenne szük­ség. Idén Tighina megye 120 millió lej veszteség­­­get könyvelhet el. Illetve százhúszmillió lej árát éhezik ez a dnyeszterparti megye. Hogy nem látták már tavaly, hogy a termés­­ végzetesen zuhanó irányt vett? Hogyan adhat­ta ki a földművelésügyi minisztérium május elsején, júniusban, júliusban és augusztusban azokat a hivatalos jelentéseket, amelyek sze­rint az idei termés minden várakozást felül­múl? Hogyan lehetséges, hogy a dunai kikö­tőkben 20.000 vagon tengeri és búza vár be­raktározva kivitelre, míg Besszarábiában már máséra való sem jut? A föl­dmű­velésügyi minisztérium ma őszinte jelentést adott ki: 1935 őszén 20 százalékkal kevesebbet vetettek, mint előző években ELHELYEZÉS, BOR, HAJÓZÁS, VAS­GARDA Az éhség mellé évek óta érik a csapások Besszarábiát. A tighinai központi vasúti mű­helyt áthelyezték az ország központjába. A b­esszarábiai bort képtelenek eladni, mivel a közlekedési lehetőségek révén, míg a termelő­től a vasúti állomáshoz kerül, a bor már „nem cikk“. A Dnyeszteren most indult felfelé az első hajó. Tizenhét éve nem közlekedtek áruszállí­tó hajók a Dnyeszteren. Besszarábia kikapcso­lódott a forgalomból. Besszarábia a köztudat­ban úgy élt, mint valami nagybeteg, akit sor­sára hagytak. Mindezeken felül­­ az adóbehajtás amely az eddig felsorolt csapásokat is meghaladja, hatá­sát tekintve. Lupu­di mondta el a parlament­ben november 27-én délután, hogy falujában lakodalom közben a menyasszony kelengyéjét foglalták le 80 lej adótartozás fejében. Ez csak egy eset az ezer közül. BESSZARÁBIA „KIVITELE“ Besszarábiának idén kivitele van. Külkeres­kedelmi mérlege nyereséges. csönyöradományok futnak be, vézna, lázas, csillogószemű gyerme­kek kerülnek ki. A skarlát- és a vörhenyjár­­vány onnan indult ki, az éhségterületekről. A Sc­ickeneller-alapítvány mozgó ambulanciákat állít fel és az egészséges, megmenthető gyer­mekeket százával indítják útnak a kevésbé ínséges területek felé. Besszarábia kivitele me­zítlábas, rongyos gyermekekből áll, akiket le kell emelni a vonatról, akik képtelenek a csé­szét szájukig vinni, akik egy esztendeje nem ettek már rendesen Ilyen gyermekekkel találkoztunk a brassói pályaudvaron. Hatan voltak. Két felnőtt férfi és négy gyer­mek. Szovjetfümeken látni ilyen vállas, hatal­mas embereket, szemükbe húzott sapkával, fá­zósan topogva a szélben. Nyolc fok hideg volt és szüntelen nedves köd szitált az esti állomás­épület körül. Botínareneo Terente és Hrebnicof Nifante, mindketten kikötőmunkások Bugazban, a négy gyermek pedig tarack­ai. A gyermekek közül kettő mezítláb van, egyik rongyokat csavart talpa köré, míg a negyediken egy pár tűrhető cipő van A férfiak harisnyában lábán szandál. Kabátja egyiküknek sincs. A gyermekek lele­ményesen rongyokat csavartak testük köré, fityegőfülü tatársapkájuk van és kucsmájuk. Szinte ráfeküsznek a kályhára, úgy meleged­nek. — Öt napja, hogy Taracliából elindultunk, mondja Hlebnh­off Nifanje. Talán két nap múl­va elérünk a Bánságba. Ott él egy bátyám, az írta, hogy jöhetünk, talán találunk munkát. Vagy ha nem is lesz munka, hát kihúzzuk a telet. — Miből volt pénzük az utazásra? — A bátyám küldött utazásra és valami ru­hára, mert megírtam, hogy nincs mit felvegyek Abból a pénzből viszem a gyerekeket, a má­sik fiú a Vörös Kereszttől kapott pénzsegélyt a gyerekeknek is a Vörös Kereszt adott útise­gélyt. r'vjaamummmaajtaiD wga JERIVO borotvaszappan szakál­lát tökéletesen megpuhitja «« ! Gyök­érmálé - de meg kezd enni — Mit ettek útközben? Az egyik gyerek elővesz egy földfekete, kő­kemény, alaktalan valamit. Ránézünk. Megta­pogatjuk. Vigyázva, mert minden, ami Besszarábiából jön, fertőzésgyanús. Megrántjuk­­ vállunkat. Nem, ilyesmit még nem láttunk.­­ — Ez gyökérmálé. Megőrött fagyökérből ké­­­­szült májé. — Lehet ezt enni? — Ugy látszik lehet, mert Taracsán, Grece­­niben, Jergaraban, Felestin, egész környékün­kön ezt eszik. — Ifikor ettek utoljára kenyeret? — Talán ... tavaly. — A gyerekek jártak iskolába? — Dehogy. Most senki sem jár iskolába az- Tömegmérgezési bűntényt leplezett le a temesvári rendőrség Négy embert tett el a láb alól két elvetemült amerikás asszony Temesvár, november 50. A temesvári rendőrség bűnügyi felje­lentés folytán érdekes, tömeges mérge­zési bűnügyről rántotta le a leplet. Neukom Mária 53 éves és Klitten­binder Erzsébet 48 éves asszonyok egy faluból származtak. A háború előtt, mikor a Bánságból százával vándoroltak ki az emberek, a két asszony is Amerikába költözött, ahol egy gyárban dolgoztak és egy házban laktak. Háború után vis­z­­szajöttek a Bánságba, Temesváron tele­pedtek le, ahol a Mehala külvárosban kis házat vettek. Bittenbinder Erzsébet pár év múlva férjhez ment Weiss And­rás mészárosmesterhez. Házassága azon­ban nem volt boldog, mivel testi-lelki „jóbarátnője“, aki gyűlölte a férfit és tégékenykedett rá, ahol csak szerét te­hette, áskálódott Weiss ellen. Rövid időn belül sikerült elérnie, hogy Bittenbinder Erzsébet meggyűl­öl­te férjét és beleegyezett, hogy Neukom Mária eltegye Weisst láb alól. Neukom Mária, aki már előzőleg is so­kat foglalkozott mérgezési lehetőségek­kel és valóságos laboratóriumot rende­ze­tt be lakásán, mérget kevert Bitten­­bi­der Erzsébet számán és az asszony a mérget beadta Weissnek. Weiss meghalt. A hatósági orvos kez­dődő elmebajt és szMVSzéthű­dé­st állapi­­tott meg a halál oknak A mészáros az e-­gyik temetkezési és önsegélyző intézet­nél temetkezési biztosítást kötött, ugy­­nogy az asszony nagyobb pénzösszeget örökölt. A két nő az összeg kifizetése után térszemet kapott és elhatározta, hogy ezentúl módosabb öregemberek meg­gyilkolásával foglalkoznak. A jól jövedelmező foglalkozás révén összekerültek Schuster Elisa magánzó­­nővel, akit az egyik temetkezési segély­­zőegyesületnél 15 ezer lejre bebiztosítot­t­­ak. Az asszony rövid időn belül meg­halt Szállásadónői belladonnát csepeg­tette át ételébe. Most két férfi következett Sava Poeh és Grossmayer Péter munkások a szom­széd házban laktak. Az asszonyok ma­gukhoz csalogatták a kit férfik közös háztartásra léptek velük és bebiztosítot­ták mindkettőjüket a temetkezési se­gélyegyesületnél. A két férfit pár héten Leírd eltették láb­airól és minden feltűnés nélkül «''temették. Az asszonyok össze­sen harmincezer lej temetkezési segélyt kaptak. Az ötödik gyilkosság azután végzetes volt a két asszony számára. Varkevszki — Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak — tehát fő­leg húsmérgezés vagy gombamérgezés előfor­dulásakor — a gyorsan ható természetes „Fe­renc József“ keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Anna özvegyasszonynak vallami követe­lése volt a vasúttól. A magányos özve­gyet a két nő magához vette, aztal a fel­­hagy Vi­rkovszkiné kártérítési pert indít a vasút ellen és a perben nyert összeget nekik juttatja. Az asszony meg is indíttatta a pert, a melyben csakhamar tárgyalást is tűztek ki A két asszony etette itatta az özve­gyet. Az özvegynek minden egyes ét­kezés után heves fejgörcsei voltak és ezért elment az egyik orvoshoz. Az or­vos szörnyű felfedezést tett. Rájött ugyanis arra, hogy Varkoszvkinét las­san ölő méreggel etetik. A megrémült özvegy feljelentést tett szíves szállásadónői ellen a rendőrségen. A rendőrség rajtaütésszerű házkutatást tartott a külvárosi házban, ahol­ csomó mérget és az elhunytak temetkezési köt­vényeit találták. Az ügyészség elrendelte a négy á­dvo­­zat kih­ontolását. Az eset óriási­ feltűnést kelt°P a Me­halában, ahol a két asszonyt dolgos, sző­lős és takarékos nőknek ismerték. s­ rafelé. — Mégis, mit csinálnak? — Dé­ben elmennek az emberek a Vörös Ke­reszt tábori konyháihoz és megeszik azt a le­vest és darab málét, ami reájuk esik. Azután h­azamennek, lefekszenek. Elalusznak. Betakar­ják magukat és azt hiszik, hogy nincs hideg. — Fa nincsen? — Fa? Most hoz a Vörös Kereszt. Egyébként az ínséges vidéken a gyökeredet — mint lát­hatja — felhasználjuk. — Mióta tart ez a borzalmas helyzet? — Egy év óta nagyon sokat nélkülöztünk. De ami az utóbbi hónapokban történt, az elvi­selhetetlen. Az egyik gyermek ki akar menni. Képtelen felkelni. Felnéz az egyik fiatalemberre. Azt a tekintetet le kellett volna fényképezni. Azt a riadt, ezer bajon keresztülesett remegő szem­golyót — abban benne remegett egész Besszarábia és az egész éhség. A fiatalember ölbeveszi. Viszi. A gyermek tehetetlenül fek­szik. — Hány éves a fiú? — Tizenkétéves. Hatévesnek látszik. Ahogy mennek az állo­más kőkockáin, az a furcsa csetlés-botlás, a­hogy a szandálok odasimulnak a síkos kövek­re, ez a besszarábiai tél. A fiatalember kérdezés nélkül beszél: — Az emberek elájulnak az éhségtől az ut­cán. A hideg lakásokban pusztít a tüdőbaj és a tífusz. A gyermekek vörhenyesek és skarlá­ténak. Ha most véletlenül náthaláz ütne ki ná­lunk, hát alig akadna valaki, aki kibírná. Az én falum kicsiny. Oroszok és zsidók lakják. Nincsen ház, ahol idén tüzet gyújtottak volna. Nincsen gazda, aki vetett volna. Most talán ka­punk vetőmagot, ugy­e? VETŐMAG? Nem válaszolunk. A Dunán horgony­zó, bena­­kott uszályhajókra gondolunk és hallgatunk. Az emelkedő kenyérárakra kell gondoljunk és arra a jegyzékre, amely állítólag elzárja az olasz határokat. — Mért nem kapunk húst, meg búzát? Mért csak kukoricát? Nézze meg az ínyemet, a ku­koricától milyen lett. Felnyomja az orra alatti bőrt Az ingye... ezt nem lehet leírni. Erre csak egy szó van, pellagra. A személyvonattal indultak. Személyvona­tokkal jönnek tizen, ötvenen, százan gyerme­kek. De hányan maradnak ott? Hosszú listákat közölnek a lapok. Az „ada­kozók“ listáját. Eddig 8 millió lej gyűlt össze a Stirbey hercegnő, a repülő- és autóversenyző­­nő, az ország egyik leggazdagabb örökösnője. 100 lejt adott, az állam 3 milliót, a kisenevi dohánygyár munkásai 20.000 lejt, a tárgyvonal kényszermunkatelep politikai foglyai vasárnapi ebédjüket, a szenátus és kamara atyái egyna­pi tiszteletdíjaikat. Nyolcmillió lej. Várjon mennyi jut ebből egy- egy éhezőre. Cseresnyés Sándor 1935. december 1. ■Üí5iir«n 1*1 Brassó Óriási sikerrel (itt a cenzúra által csak most engedélyezett SS» A „eiktiátor“ «f­ilmet németül beszélő hatalmas tűm. — Az­ összes nagy világvárosokban rendkívüli szkerre! hetekig futott e film, a közönség osztatlan tetszése mellett Főszereplő Cuive strvo­k. Ilyen hatalmas filmet régen láttunk Brassóban.

Next