Brassói Lapok, 1937. július (43. évfolyam, 126-152. szám)

1937-07-01 / 126. szám

1937. június 1 Illyes Dénes gyulafehérvári helyettes püs­pöki h­elyettes nyitotta meg és emelkedett (gondolatokban gazdag beszédében a Fe­­renc-rend feladatait és társadalom­mentő­s munkásságát vázolta. . László Ignác gyergyósz­entmiklósi fő­esperes plébános „Ferences szellem a hit­községek életében“ címmel emelkedett­­szavakkal vezette végig azt a gondolatot,­­milyen nagy feladatot teljesítenek a fe­­rencrendi szerzetesek azzal, hogy össze­kötő kapcsolatokat építenek ki a hívek­­és a hitközség plébánosa között . Ezután Lukács Mansrét szárhegyi­­ (misszionárius atya és Boros Fortunát ko­lozsvári ferencrendi házfőnök ismertette jó, ferencesek hittérítő munkáját. A KERESZTÉNY EGYSÉGÉRT ÉS ERKÖLCSÖSSÉGÉRT­­ Kedden délután 5 órakor a katolikus fő­gimnázium udvarán népgyűlés volt, amely egyben befejezése volt a háromnapos gyűlés­­sorozatnak.­­ Elsőnek Ambrus Imre lelkész tartotta meg­lőadását „Vissza a kereszténység egységé­­r­ől" címmel. Krisztus utolsó szavai: „Atyám tod, hogy mindnyájan egyek legyenek“, — ki- Sörölhetetlenül belevésődött az apostolok és utódaik szivébe, — mondta a szónok. — De a­örténelmi események megbontották ezt az egységet. Luther, Kálvin, Zwingli hitujítása volt többek között az egyik nagy szakadásnak az okozója. Az egyháznak legnagyobb felada­­­ta, amikor a bolsevizmus ellen felvette a har­­cot, az egységet visszaállítani. Az Anyaszent­­fegyház, mint jó anya, övéinek tekinti nem ka­tolikus testvéreit is. Biztató jeleket látunk a­­protestánsok részéről is az Anyaszemegyház­ba való visszatérésre. Meg kell szüntetnünk a félévezredes haragot. Legyen elégtétel az,­­hogy Róma orvosolta a reformáció idején­ fennállott hibákat. Egyedüli mentség az isten­­telenséggel szemben az egységes keresztény­ig. — fejezte be előadását Ambrus Imre ! Utána Tímár Sándor plébános beszélt az al­koholról, mint az istentelenség egyik legfőbb okozójáról. „El kell tüntetnünk népünk életé­ből az alkoholt, minden baj előidézőjét.“­­ A népgyűlés utolsó szónoka P. Lukács Mansvét ferences atya volt, ,istentelen tüne­tek népünk életében“ című előadásában be­tért a káromkodásról és duhajkodásról. Az ádság teszi az embert bátorrá és férfiassá,­éldát kell adni a népnek a káromkodás b­­ikására. Lukács Mansvét beszéde után az elnök bí­rta a népgyűlést s a katolikusok három-n­apos nagygyűlését. Köszönetet mondott a Ka­­tlikus Népszövetség elnöksége nevében mind­­zoknak, akik munkájukkal biztosították n­agy­gyű­lés sikerét. A zárószavak után Antoni János káplán is­ítette a sport fontosságát az ifjúsági neve­­zerén. Rámutatott arra, hogy sport nélkül ifjúságot megszervezni nem lehet. Következett a Kolping legényegylet torna­mutatója. A Kolping tornászai kitűnő mu­­tatványokat végeztek nyújtón és korláton, ezenkívül talajtornát. A közönség lelkes taps­sal jutalmazta a tornászok teljesítményeit. A GYERTYÁS KÖRMENET . A nagygyűlést kedden este 9 órakor ünnepi gyertyás körmenet zárta be. A kát. gimná­zium udvaráról kiindulva égő gyertyákkal a kezükben felvonult a Kolostor­ utcán, Kapu­­utcán, a tanács­téren át a hívők sokezres tö­mege. Az első sorokban a fiú- és leányiskolák növendékei, a cselédleányok és falusi nőrész­t­v­evők haladtak székely népviseletben. Példás egyetemben sorakoztak utánuk a brassói nő­­k­et és magyar lánykongregáció tagjai, kato­likus nő- és férfiszövetség, a kolozsvári Mariá­­lmm növendékei és a Kolping Legényegylet, táz Oltári szentséget vivő Vorbuchner Adolf üspökhelyettes előtt haladtak a világi papok , szerzetesek, utána pedig a világi előkelése­­ik, majd hívők beláthatatlan sorai. A fényes és hatalmas körmenet, amelynek résztvevői egyházi énekeket énekeltek szünte­lenül, mély benyomást tett az útvonalat elle­­pő közönségre.­­ A brassói katonai ze­­nekarok hang­ver­senye Brasov—Brassó, június 29 A helybeli katonazenekarok, Partenie I.­­tábornok, az ötödik hadtest parancsno­kának fővédnöksége alatt és Klicka Jó­­­zsef kapitány-karnagy vezénylete mellett nagyszabású szimfonikus hangversenyt rendeznek július elsején, csütörtökön este 9 órai kezdettel az Olimpia sporttelepen. LA 160 tagú, kibővített zenekarban bőgő­sök, szakszofonosak és huzafonosok is j­elyet kapnak. A hangverseny jövedel­mét a katonamenedékházak céljaira for­dítják. Jegyeket 10—40 lejes árban a Hiemesch könyvkereskedésben lehet be­szerezni. B. I.. Nagy pompával várja Krakkó I. Károly királyt Varsóban sűrű politikai megbeszélések folytak­ kedden Rydz-Smigly marsall az ősszel Romániába jön Varsó, június 29. A II. Károly király lengyelországi lá­togatásáról érkezett újabb jelentések szerint hétfőn, a Poznan melletti parádén az uralkodó azt a kívánságát fejezte ki, hogy a helyszínen akarja megszemlélni a légi és tüzérségi bombázási gyakorlatok eredményét. Noha kísérete tagjai kifeje­zésre juttatták aggodalmukat, hogy az odavezető út meglehetőse­n nehézkes , hogy az esetleg fel nem robbant löve­dékek veszélyessé is teszik a terep meg­szemlélését, az uralkodót nem lehetett eltéríteni szándékától. A helyszínen az után meggyőződött róla, hogy a bombá­zást a lengyel katonaság igen eredménye­sen végezte: 36 bomba közül 32 találta el a célt. Az uralkodó tiszteletbeli parancsnok­sága alatti 57 gyalogezred tisztikara dísz­­ebédet adott, amelyen Knell­ Kownowski tábornok tartott lelkes pohárköszöntőt. Károly király itt is megköszönte meleg fogadtatását, majd így folytatta: — Talán különösnek látszik, ha egy katona katonák között a békéről beszél. Nem kell azonban elfelejteni, hogy éppen a hatalmas hadseregek mentették meg a békét. Így értendő a mi bajtársiassá­­gunk és a két ország közti szövetség. Bol­­dog vagyok, hogy itt láthatom az önök két hatalmas oszlopát: Rydz-Sm­igly marsallt és Beck külügyminisztert. Eme­lem poharamat a lengyel hadsereg és az 5­. gyalogezred fejlődésére és dicsőségére. Az uralkodó, Mihály nagyvajda és kí­séretük a bolechovi állomásról este 10 órakor érkeztek vissza Varsóba. Amikor a Lazienki-kastélyba hajtattak, az útvo­nalon összegyülekezett tömeg lelkesen ék­jenezte a királyi vendégeket A keddi ünnepségek kedden délelőtt Károly király Sklad­­kowszki lengyel miniszterelnököt és Beck külügyminisztert fogadta kihallgatáson. Ezután az uralkodó megtekintette a vá­rost. Délben Moscicki elnöknél bizalmas villásreggelin vett részt az uralkodó. Este a Lazienki-kastélyban az uralkodó adott díszebédet, amely után fogadás kö­vetkezett. Antonescu Victor külügyminiszter ked­den délben Szembeck gróf külügyi állam­titkár vendége volt. AZ URALKODÓ KRAKKÓI LÁTO­GATÁSA A program szerint lengyelországi látogatása során az uralkodó egy napot szentel Krakkó megtekintésére, ahol koszorút helyez Pilsud­­szki marsall síremlékére. A város polgármes­tere kiáltványban hívta fel a lakosság figyel­mét a látogatás rendkívüli jelentőségére. A két államfő Pilsudszki marsall sírja mel­lett a két ország közti barátságot fogja meg­pecsételni. A város, amely egykor nagy szere­pet játszott Lengyelország történetében és a lengyel királyok székhelye volt, páratlan pompát fejt ki a szerdai fogadtatásra. RYDZ-SMIGLY MARSALL ROMÁNIÁ­BAN A bucuressti Lupta úgy tudja, hogy az ősz­ Szel Rydz-Smigly tábornagy, akit a lengyel állam életében Pilsudszki utódjának tekinte­nek, Bucurestibe jön és az uralkodó vendége lesz. A látogatás valószínűleg a királyi had­gyakorlatok idején történik és újabb szaka­szát jelenti annak a katonai együttműködés­nek, amelynek fontosságát a lengyelországi királylátogatás mutatja. Hozzáteszi a lap, hogy a két ország védelmi jellegű katonai együttműködésének terén a közeljövőben egyéb megnyilatkozások is várhatók. A lap azután a két állam követségeinek nagykövetségekké való előléptetésével foglal­kozik és megállapítja, hogy ezt az ügyet a két kormány már a királylátogatás előtt le­tárgyalta. A lap végül úgy véli, hogy amikor Románia felállítja a varsói nagykövetséget, más követségeket is nagykövetség lángjára emel. H kolozsvári és marosvásárhelyi írásbeli érettségi eredményei Tg-MureS—M-Vásárhely, jan. 29. ■ Marosvásárhelyen is most folynak a­­Papiu Ilariu-liceumban az írásbeli érett­ségi vizsgálatok Bianu bucuresti egy. ta­nár elnökletével. Kedden délben hirdet­ték ki az írásbelii érettségi eredményeket, amelyek a következők: a besztercei Odo­­bescu-liceum 18 jelöltje közül nyolcan, a­­ marosvásárhelyi Unirea-leányliceum 19­­növendéke közül­ 17-es, a marosvásárhe­lyi református kollégium 18 maturandu­­sa közül 9-en, a Papiu Ilariu-liceum 54 növendéke közül 28-an, a marosvásárhe­­lyi Mihai Viteazul katona-líceum 5 nö­vendéke közül 5-en mentek át az írásbeli vizsgálaton. Cluj—Kolozsvár, június 29. Kolozsváron kedden délelőtt hirdették ki a baccalaureatusi vizsgák írásbeli ré­szének az eredményét. Az eredmény szokatlanul kedvező ebben az évben. A baccalaureatusi vizsgára jelentkezett 96 kisebbségi növendék közül 69-en, 24 leány és 45 fiú, sikeresen tették le az írásbeli vizsgát. Az eredmény iskolán­kénti megoszlása a következő: Marianum: 13 jelentkezőből az írásbelin átment 11, Ref. leánygimnázium: 17 közül 13, Unit. fiugimnázium: 20 közül 14, Ref. fiugim­­názium: 23 közül 9, Róm. kat. fiugimná­zium: 24 közül 13. Ezen kívül sikeresen letette az írásbeli vizsgát 9 olyan kisebb­ségi diák is, aki már több ízben állott sikertelenül az érettségiztető vizsgabi­zottág elé. A Kolozsváron vizsgázó vidé­ki gimnáziumok 120 növendéke közül mindössze 15 bukott el az írásbeli vizs­gán. Röviden jelentik: MAJOMVÉRREL ÉS MIRIGYEKKEL GYÓGYÍTJA A RÁKOT EGY OLASZ ORVOSTANÁR (Róma) A Giornale d‘Italia közlése sze­rint Sabatino Lenge olasz orvosprofesz­­szor felfedezte a rák gyógymódját. A professzor szerint a rák­betegséget a mi­­rigyek elégtelen kiválasztása okozza. Nyolc évi kísérletezése azt igazolja, hogy majom vér- és mirigykivonatokkal sike­resen gyógyítható a rák. CHAMBERLAIN A KOMMUNIZMUS ELLEN (London) Chamberlain miniszterelnök az egyik angol folyóirat hasábjain cikket irt az angol külpolitika irányvonaláról s ebben óva inti Angliát attól az aknamunkától, amelyet a kommunisták a politikai és gazdasági élet­ben kifejtenek. A konzervatív párt feladata a romboló erők leküzdése. A kormány külpoli­tikáját nem irányíthatják ködös nemzetközi elvek, amelyek a kommunizmus útját egyen­couver között, hétfőn ünnepélyesem fo­gadták a Fehér­ Házban. Roosevelt elnök szerencsekívánatait fejezte ki a bátor szovjetrepülőknek. MÉGIS ELMEGY LONDONBA A NÉMET KÜLÜGYMINISZTER (Berlin) Itteni politikai körökben kire jár, hogy Neurath báró külügyminiszter a közel­jövőben, valószínűleg 10—14 nap múlva, mégis elutazik Londonba. Hivatalosan erről még nem nyilatkoztak, de a német félhivata­los sajtó hangsúlyozza, hogy Neurath nem mondott le véglegesen a londoni meghívás tel­jesítéséről, hanem útját csak elhalasztotta. * FELROBBANT INDIÁBAN EGY LŐSZERGYÁR (London) Az Indiában levő taxilai pus­­ki*porgyár felrobbant. A szerencsétlen­ségnek 13 halottja és 40 súlyos sebesültje van.* NŐSÜL MAKKAI LÁSZI­Ó (Debrecen) Makkai Sándor volt erdélyi püs­pök fia, Makkai László, a Nemzeti Múzeum éremtani osztályának vezetője, eljegyezte Hor­váth Magdolnát, aki ugyancsak az éremtani osztályon van alkalmazásban. Érdekes, hogy getnék.* ROOSEVELT FOGADTA A SZOVJETREPÜLŐKET (Wasinghton) A három orosz pilótát, a­kik leszállás nélkül tették meg az utat , az Északi sark fölött Moszkva és Van­ 3-oldal mindkettőjüket nemrégen kitüntetéssel avat­ták doktorrá. TÖMEGMÉRGEZÉS OLASZ­ORSZÁGBAN (Róma) A lorelloi elmegyógyintézetben tö­meges ételmérgezés történt, ötvenkét beteget szállítottak kórházba s kettő közülük már ki­­ is szenvedett.* BLOMBERG TANÁCSKOZÁSAI BUDAPESTEN (Budapest) A magyar fővárosban tartózko­dó von Blomberg tábornok német hadügymi­niszter hétfőn délután 2 órás látogatást tett Röder magyar honvédelmi miniszternél. Ked­den reggel megkoszorúzta az Ismeretlen Ka­tona sírját, majd meglátogatta Darányi mi­niszterelnököt, Kánya külügyminisztert, Jó­zsef főherceget, a magyar hadsereg főparancs­nokát és vezérkari főnökét. Délben Darányi villásreggelit adott Blomberg tiszteletére. Felülvizsgálják a zsombolyai elmekórház főorvosának vagyonát Timisoara—Temesvár, június 29 Érdekes ügy került a temesvári tábla vagyonellenőrző bizottság elé. Dr. Bor­­cea Miklós, a zsombolyai őrültek háza volt igazgató főorvosa ellen már régeb­ben eljárás indult állítólagos visszaélések miatt. Ezzel egyidejűleg az ügyészség az állami vagyon védelméről szóló törvény 21. szakasza alapján a vagyonellenőrzés elrendelését kérte dr. Borcea ellen. A temesvári tábla vagyonellenőrző bi­zottsága megállapította, hogy a zsombo­lyai volt igazgató főorvos jelenleg a fővá­rosban lakik. A vagyonelenőrzési tör­vény intézkedéseinek megfelelően ezért dr. Borcea ügyiratait átteszik az ilfovi tábla vagyonellenőrző bizottságához, a­mely a vizsgálatot le fogja folytatni. ★ ORVOSI HÍR: Dr. Herskovits János gyermekorvos hazaérkezett és rendeléseit új­ból megkezdte. Brasov, Egres­ utca 17. Tele­fon 289. GHSHD HOTEL EFORIE Szoba előjegyzések : Restaurantul Cina, Bucuresti Telefon 3.63 03. I­I Szobák 150 lejtől.

Next