Brassói Lapok, 1938. július (44. évfolyam, 146-172. szám)

1938-07-01 / 146. szám

1938. július 1 ­ ,­­TALLÓZÁS FRANCÓT FILMBEMUTATÓRA HÍVJÁK Egy amerikai lapban azt a hírt olvas­suk, hogy május 22-én Franco tábornok egy hollywoodi film premierjére kapott meghívást s a meghívóhoz mellékelt pro­gramon az egyik főszereplő, Queenie Astor szőke filmszínésznő neve vörös­ ceruzával alá volt húzva. Arról a filmszí­­nésznőről van szó, akinek arcképét az amerikai lapok ezzel a címmel közölték: „A Spanyol diktátort elbűvölte egy ame­rikai filmszínésznő”. És megírták a lapok annak idején azt is, hogy a filmszínésznő férjét a nemzeti spanyolok halálra ítél­ték, de Franco tábornok a feleségre való tekintettel megkegyelmezett a férjnek. A Screen című amerikai filmújság hezé­ben közli a Franconak küldött meghívót. Nem valószínű, hogy Franconak lesz ide­je hollywoodi filmpremierekre utazni. De érdekes és jellemző az amerikaiakra. Nekünk itt Európában ég a tetőnk, mert nem tudjuk lokalizálni a spanyol tüzet és ők filmpremierekről álmodoznak és film­­szépségekkel akarnak hatni reánk. A FELGYÚJTOTT KONCENTRÁCIÓS TÁBOR HELYETT. . . Emlékezetes még, hogy milyen nagy kül­sőségek között gyújtották fel a horogke­resztesek Ausztria megszállása után a wöl­­lersdorfi koncentrációs tábort. Ebben a tábor­ban helyezték el Schuschnigg uralma alatt az osztrák nemzeti szocialistákat és fel­­gyújtását a bevonulók oly cselekedetnek hirdették, mint a párisi Bastille vagy a pesti Citadella lerombolása volt. A filmhír­adók nálunk is közöltek jeleneteket a wöl­­lersdorfi koncentrációs tábor felgyújtásá­­ról és a nagy tüzet ujjongva körülálló „felszab­­t“ osztrák nemzeti szocialis­tákról.­ondoni „Times" bécsi levelezője most k­s, hogy több fogolyszállítmány után b­e újabb hétszáz foglyot szállítottak Ausz­tól a dachaui koncentrációs tá­­­­bort ahol már nagyon sok osztrák nem­zets­zocialistát zártak be, akik elégedet­­tek a német uralommal. Bécsben azt h­­oztatják, hogy a wöllersdorfi koncen­­t­rós táborban éveken át nem zártak he­lyi nemzeti szocialistát, mint a dachaui sorba néhány nap alatt. L­ASZORSZÁG GAZDASÁGI KÉPE A Daily Telegraph szerint a gazdasági­ig gyenge Olaszország nem bírja el a gyors egymásutánban viselt két háborút: az abesszin hadjáratot és a spanyolorszá­gi önkéntesküldést. Az ország gazdasági helyzetét már az abesszin hadjárat is sú­lyosan megrázkódtatta, a spanyolországi önkéntesküldés pedig a gazdasági bajo­kat katasztrofálissá tette. Mussolini n­em­­sejthette annak idején, mikor az első ön­kéntescsapatokat elküldte a Pireneusi fél­szigetre, hogy a polgárháború két évig fog tartani. Annak idején, mikor Francóék akciójukat előkészítették, katonai szak­értők úgy vélekedtek, hogyha a hatalmat nem is lehet egy-két napon belül átvenni, de egy hét alatt minden bizonnyal Franco kezébe kerül az ország, mivel a kormány­nak katonája nem volt. A puccs nem si­került. Bár Franco jelentős területeket nyert, a köztársaságiak megszervezték a néphadsereget. Keresztülhúzta az olasz és német számításokat az a tény, hogy nemzetközi csapatok siettek a spanyol köztársaság segítségére s Francoék elő­nyomulását feltartóztatták addig, m­íg a néphadsereg megalakult. Ekkor a helyzet már olyan volt, hogy Olaszország nem fújhatott takaródét és mint kártyás nyel­ven mondani szokás,­­ Olaszország „futott a pénze után”. Kénytelen volt újabb és újabb csapatokat küldeni, m­íg végül a spanyol hadjárat az ország gazdasági helyzetét teljesen felborította. Néhány héttel ezelőtt, mikor Franco a tenger­nél jelentékeny győzelmet ért el, a katonai szakértők azt jósolták, hogy a háború most már néhány héten belül végetér. Ál­talában a katonai szakértők ezzel a hábo­rúval mindig tévedtek. Franco offenzivá­­ja a tengernél ismét elakadt s most a leg­optimistább számítás szerint sem végző­dik be a polgárháború a jövő év tavaszá­nál előbb. Közben Olaszország gazdasági bajait betetőzte a katasztrofális termés­­kilátás, úgyhogy Mussolini kénytelen a polgárháború befejezése előtt valamilyen kompromisszumos megoldást keresni. Anglia ismeri azt a kényszerítő helyzetet, melybe Olaszország került. Eddig Anglia volt az a partner, amely mindig engedmé­nyeket tett, most fordult a kocka, Anglia tart ki szilárdan követelései mellett. Ang­lia az eddiginél sokkal határozottabban követeli a Spanyolországban harcoló olasz katonák elszállítását. 10. ) Aki a Phönix mérnökének mondja magát, annak van hitele Eltűnt Nagybányáról a mérnök, aki csak Camel-cigarettát szívott és csak ezresek­ben játszott táblajátékot Baia-Mare,Nagybánya, június 29. Néhány nappal ezelőtt jólöltözött fia­talember jelent meg Nagybányán. A ká­­véh­ázak törzsvendége lett, ezresekben játszotta a táblajátékot és csak Camel ci­garettát szívott. Mindenütt az mondta, hogy a Phönix-gyár mérnöke. Ezen a cí­men Lébi Hermannál ruhaszövetet vásá­rolt hitelben 3870 lej értékben, Kardos Jenőnél cipőért maradt adós 1300 lejjel, Kepecs Ferenctől divatárut vett 1800 lej­ért, Zélinger utódánál munkaruhát csinál­tatott, míg Salamon Benjámin házigazdá­jától 500 lejt kért kölcsön. Mindannyiuk­­nak azt mondta, hogy július elsején fizet, amikor megkapja fizetését. Mint megállapították, az állítólagos mérnököt Moldovan Teofilnak hívják, a­ki a városban számos szélhámosságot kö­vetett el. Egy terménykereskedőtől 3500 lejt vett fel s felmutatta a Ph­önixtől járó fizetésének a bonját. Időközben Moldo­van eltűnt a városról s ekkor kiderült, hogy a szélhámosságok sorozatát követte el, mert állítólag nem is mérnök, megke­verte a Phönix alkalmazottja. Feljelen­tést tettek elene. Ezzel egyidőben Zoltán Miklós nyugdí­jas is feljelentést tett a rendőrségen Iva­­nescu Flórian ellen, aki a feljelentés sze­rint szintén a Phönix nevében szélhámos­­kodott. Olasz- is Németország nem lesznek idén a tivisionhil állam evlani komerenciáján AMERIKA SZERINT AZT IS POLITIK­AI MENEKÜLTNEK KELL TEKINTENI, AKI NÉMETORSZÁGOT EL AKARJA HAGYNI Pakis, június 29. Megírtuk, hogy júlus hatodikén ül össze Evlanban a politikai menekültek ügyével foglalkozó nemzetközi értekez­let. Az értekezleten 27 állam kiküldöttjei vesznek részt. Németországot nem hívták meg, Olaszország pedig visszautasí­totta a meghívást. Beavatottak szerint az értekezleten az amerikai küldöttség szen­zációs javaslattal áll elő. Nevezetesen azt indítványozza, hogy ne csak a Németországból már elmenekült egyéneket tekintsék politikai menekütőknek, hanem azokat a Németországban élő embereket is, akik saját bevallásuk szerint szeretnék elhagyni a birodalmat. A volt berlini és oslói orosz hövesek a legújabb szovjet­ per fővádlottjai Tanult. Litvinov, MtajsssUi és Surics Moszkva, június 29. Moszkvai magán­jelentés szerint július elején kezdik tárgyalni Moszkvában a nemrégiben letartóztatott szovjetdiplomaták trockista­ perét. A per fővádlottja Jurenyev volt berlini szovjet nagykövet és Jakobovics volt oslói követ, Litvinov külügyi népbiztos, Majszki londoni nagykövet és Surics párisi nagykövet, akik korábbi híresztelések szerint szintén kegyvesztettek lettek, nem szerepelnek a vádlottak között, hanem tanúskodnak egykori kartársaik ellen. Százhúsz munkást elbocsát­ás 300 munkás felmondását bejelentette az aradi Hefe"! A megélhetési index nem emelkedett olyan mértékben, hogy a kollekt HvilDf­tivszerződésben megállapított fizetéseket emelni lehetne Arad, június 29. Annak idején megemlékeztünk arról, hogy az aradi Astra-gyár munkásai a kolektívszerződés értelmében fizeté­seik felülvizsgálását kérték._ A kollek­­tívszerződés ugyanis úgy intézkedik, hogy félévenként a fizetéseket felül lehet vizsgálni és abban az esetben, ha­ a megélhetési index 8 százalékkal emelkedett, a fizetések emeléséről tárgyalásokat kezdenek. A munkafel­ügyelőségen megindult megbeszélések során a munkásoknak nem sikerült igazolniuk, hogy a félév leforgása alatt a megélhetési index nyolc száza­léknál magasabbra emelkedett volna. A SÁRGA FOLYAM MÚLTJA ÉS­­ JÖVŐJE Kína legősibb gondja mindig a Sárga Folyam volt. Ez a zabolátlan, vad folyó már évezredekkel ezelőtt sok bajt okozott folytonos áradásaival. Semmi sem bizo­nyítja jobban fenti állítást, mint az, hogy 2278-ban Krisztus előtt — tehát több mint négyezer éve — Kína akkori császára egy Yü nevű alattvalójának adta trónját, mert mint „vízszabályozási“ szakértőnek először sikerült a rakoncátlan és medrét egyre-másra változtató Sárga Folyamot szabályoznia. Yü el is foglalta a kínai trónt s miként az ősrégi feljegyzésekből kiderült, nemcsak kitűnő „mérnök", de nagyszerű uralkodó is volt. Yü munkája, amelyet a Hoanghon végzett, másfél évez­reden át dacolt a makrancos folyóval. Krisztus előtt 700 évvel azonban a mai gáttörések helyétől mintegy 800 kilométer­nyire áttörte a Sárga Folyó a Yü-gátakat s új medret mosott magának. Ezután ismét elmúlt másfélezer év, ami alatt egymás­után kétszer változtatta medrét az óriási folyó s milliók pusztultak éhen és fullad­tak meg. Később, 1194-ben Kr. e. egészen 1494-ig Kr. u. újból és újból kitört partjai közül a Hoangho­u Csengtau és Kaifeng között pusztított. Uj folyásában a Sárga­tengerbe is beömlést keresett, a Jangcse­­folyó torkolatától délre. Bár uj betorko­­lását megtartotta a következő három év­század alatt, egészen hosszúságának négy­ötöd részén folytonosan változtató medrét, míg 1853-ban a világtörténelem legnagyobb árvízkatasztrófáját okozta. Elborította ak­kor Kína nagy részét — háromszor akkora területet, mint a volt központi hatalmak országai —, mígnem önkényesen elfoglalta mai medrét. Önkéntelenül kérdezhetjük, mi okozza ezt a folytonos meder­változást? Sajno csak feltevésekre vagyunk utalva, bár az utóbbi időben már komoly szakértők is foglalkoztak a kérdéssel. A Sárga Folyam hossza körülbelül 5100 kilométer. Ez a vi­lág legnagyobb lösz­folyója. Olyan folyam tehát, amely kőzetes hordalékot visz ma­gával. A vízben oldott agyag miatt is ne­vezték el Sárga Folyamnak. .Normális víz­magasság mellett 10 százalék löszt visz magával, de 1931-ben és 1935-ben a lösz­­tartalom elérte az 50 százalékot! Az árvíz tehát mindig úgy keletkezett a múltban, hogy a folyam medrében a hordalék lera­kódik s ezzel egyre magasabb lesz a fo­lyam ágya. Végül is a víz kénytelen ki­lépni „medréből" s új medret mosni. Ott, ahol ma áttörték a gátakat, a folyam víz­­sebessége már igen csekély, a hordalék lerakódik s ha emberi kéz nem vet gátat a folytonos vízszintemelkedésnek, újból árvízkatasztrófa keletkezik. Érdekes, hogy napjainkban a folyam medrének talpa ép­pen egy méterrel magasabb, mint a kör­nyék szintje, a víztükör pedig 6—8, sőt 10 méterrel is magasabb. Ez a veszélyes sza­kasz Csengtcsau és­­ Kaifeng között fek­szik. Ugyanez a helyzet a Jangcse folyónál is Hankau és Wucsang között. A Hoangho, mint a Jangcsekiang, valamint a Kaiser­­csatorna tehát bármikor iszonyú árvízka­tasztrófát okozhatnak. 5 oldal (MM mm A habzó OVENALL fogpép­e , maradéktalanul eltávolítja fogairól a zsíros lerakodást és az ételmaradékokat. A tárgyalásokon a fizetésemelésen kívül egy másik kérdés is szóba ke­rült. Az Astra-gyár ugyanis július 1.-i hatállyal 120 munkásnak felmondott és bejelentette, hogy a közeljövőben még 300 munkást kíván elbocsátani. A munkások Popescu Petre munkaügyi vezérfelügyelőt közbenjárásra kérték a munkáselbocsátások visszavonása érdekében, de ez a közbenjárás nem járt eredménnyel. A munkások ezért elhatározták, hogy küldöttséget me­nesztettek Bucurestibe és Ralea mun­kaügyi minisztert kérik meg arra, hogy érdekükben az Astra igazgatóságánál közbenjárjon. Az utazók kérik: ne tévesszék össze őket a bizományi ügynökökkel Timisoara—Temesvár, június 29 A temesvári kereskedelmi utazók, va­lamint az ország különböző hasonló szer­vezetei, a közelmúltban országos szövet­ségbe tömörültek, amely a napokban tar­totta közgyűlését Temesváron. A közgyű­lésen a kereskedelmi utazók határozatot fogadtak el, amely szerint kérni fogják az illetékes minisztériumokat, hogy ne azonosítsák a kereskedelmi utazókat azokkal az ügynökökkel, akik magukkal viszik árujukat és így tisztességtelen kon­kurenciát jelentenek a kereskedőknek. A csupán árumintával utazó kereske­delmi utazók arra kérik a minisztériu­mot, intézkedjék, hogy a közvéleményt is megfelelően tájékoztassák a közöttük és a bizományi ügynökök között fennálló lényeges különbségről és az utóbbi kate­gória ne részesüljön a kereskedelmi uta­zók által kapott kedvezményekben. Elhatározták ezenkívül a kereskedelmi utazók, hogy kérni fogják a kereskede­lemügyi minisztériumot, interveniáljon az államvasutak vezérigazgatóságánál az áruminták személyi podgyászkénti­­ fel­adásának megkönnyítése és szállítási díj­szabásának mérséklése érdek­é­ben. Az áruminták személyi podgyászként való feladása elé ugyanis a vasút gyakran ne­hézségeket támaszt. A kereskedelmi uta­zók remélik, hogy részletes beadványuk a fenti kérdésekben meghallgatásra talál a minisztérium részéről. A védelem a cagero-Grosz Jenő ártatlanságia! Strigo­rafia Bucuresti, jan. 29. A fővárosban most folyik a Cagero-Grosz per. Emlékezetes, milyen feltűnést keltett annak idején Grosz Jenőnek, az import-export üzletek nagymesterének vád alá helyezése. A nagy perben már a védőbeszéd­ekre került a sor. Valjean, a neves fővárosi ügyvéd hangoztatta Grosz ártatlanságát. Grosz — úgymond — Niederhoffer áldozata, aki Constantában a vádirat által Grosz ter­hére írt hamisításokat elkövette. Abban az időben, amikor Niederhoffer a behoza­tali deklarációkat hamisította, Grosz nem is tartózkodott az országban. Valjean után Bentoiu ügyvéd védőbeszéde követ­kezik.

Next