Brassói Lapok, 1939. január (45. évfolyam, 1-24. szám)
1939-01-01 / 1. szám
1939. január 1. Capek Csupán egyszerű jelentés lenne az a szomorú híradás, hogy Capek, a modern cseh szépirodalom legkimagaslóbb egyénisége meghalt. A cikk csak ott kezdődhet, ha analízis alá kerül annak feszegetése: mit csinált volna Capek, ha életben marad? A Saint Germain kreálta L'j-Csehországban három közeli barát élt együtt: Masaryk, Benes és Capek. Alacsony sorsból indult mind a három, valamennyit becézte a szerencse. Capek házi összejövetelein elmaradhatatlanul megjelent a két államférfi, hogy részt vegyen azokon a vitaestélyeken, melyek dacára Capek házi gazdálkodásának, inkább politikai, mint irodalmi estélyek voltak. A viták inkább magáért a téma szerendéért folytak, hiszen humanitás, demokratikus szabadság és világhete dolgában nem akadt itt hangulatrontó senki sem. Meghalt Capek — mondom magamnak s mindjárt utána kikívánkozik túl a fájdalmon — természetes, hogy médiait, hiszen halódik a humanizmus is. A Capek estélyek nagy és szép vitaanyaga is kimúlni készül. Olyan természetesen adóló, hogy most Capek is elment. Egyszer láttam egy felvételt, hárman állottak rajta: Thomas Mann, Márai Sándor és Capek. Thomas Mann már emigrációban élt. Márai meg az Újságnál nőtt Capek pedig ott állott a kettő között és a nézőnek egyáltalán nem jelentett semmi élményt. Azután elolvastam könyvei nagy részét, de egyik sem vágott földhöz, csupán valamennyi tudatosította, hogy el Csehszlovákiában egy végtelenül finom és tehetséges humanista, aki mindenkor eszembe jutott később, mikor Csehszlovákiában utaztam, vagy néztem a térképét és ott láttam az országot Németország és Ausztria között. Van egy színdarabja Capeknek, a „fehér kor". Olyan egyszerű ez a színdarab. Az ember várja olvasás közben, hogy jön valami, ami nagy írókra általában jellemző De nem jön semmi, csak primitíven és egyszerűen annyi, hogy a humanizmusnak győznie kell és a demokráciának győznie kell minden hatalmi önkény, nagy erőszakos módszer felett, mikor az .Egy ember eletet olvastam, láttam, Capek annyira művész, hogy megengedheti magának, hogy időnként egyszerű és világi hangon tiltakozzék közeli és jelenlevő hitangságok ellen. Hogy menen banális lenni s hogy ne idegeskedjek azon, nation írása primitívnek tűnik e,s mederzik-e, hogy nem mindig mondatok ötvözése a művészet, hanem időnként a szürke élet igazságának megvédése is. Tényleg, mi történt volna Capekkel, ha életben marad? Mit csinált volna abban a Csehszlovákiában, ahonnan legjobb barátainak mennie kellett? Valószínűtlennek látszik, hogy a friss földrajzi határokhoz itt könyveket tudott volna írni. Érdekes lenne megtudni, hogy mit érzett az utolsó hónapok napjaiban s mik történtek vele a prágai szanatóriumban, utolsó óráiban miket gondolt, mire, vagy hová készült? Évekkel ezelőtt egyik cikkében többek között a cenzúráról is írt. Capek akkor a Lidove Noviny hasábjain harcolt: „A cenzúra ma, a rádió és nemzetközi sajtó korszakában annyi, mintha drótakadályokkal akarnék megállítani a szelet." Egy irodalmi kritikában egyszer azt olvastam róla hogy minden írásában van valami nagyon mély sokszor társadalmon, társadalmakon túli ideges, revoltáló feszültség, hogy minden sor írásából a mai világ minden átfogó perspektívái nyílnak és stílusának eszköztelenségében olyan átlátszó, mint a gyermek hangja, vagy egy hű kutya nézése. Ez a kritika valóban fedi Capek lényét és munkásságát is. Évekkel ezelőttCsehszlovákiában ez a szép kritika becsületes állásfoglalás volt, ma csak fölösleges buzgalom. Egészen furcsának tűnhet, de nem tudom elhinni, hogy Capek „csak" tüdőgyulladásban halt volna meg. Van néha a dolgok mögött kibogozhatatlan és rejtélyes összefüggés. Ilyenkor Valódi Gessler is „A* WATER a legfinomabb likőrök, rumok, konyak, Savanna rum, etc. Siegfried Gessler Jägendorf, Budapest, Cernáufi—Beresa. Vezérképviselet Erdély és Bánát részére: Agentura Copaerciala „Mawe'*, Arad, Str. Consistorului No. 7. írta Gábor István azután természetesen jelentkezik valami prózai megoldás. De az igazság természetesen, ha van ilyen, mondjuk Urai, vagy észszerű igazság az, hogy Capeknek becsületes világnézetével most mennie kellett vagy emigrációba, vagy a halálba. És Capek elment, 48 éves korában, mondanivalói teljében. Egészen tragikus megoldása ez a dolgoknak, hogy az írónak általában ki kell fejeznie magát. Bárhogy is és bármely után. Egy könyvvel, egy igazsággal, egy ordításal s ha már másképpen nem megy, hét a halállal is. Tudom, hogy tüdőgyulladásban halt meg — hiszen pontosan elolvastam a jelentést — és mégis képtelen nagyok kiverni magamból azt az eszelős érzést, hogy a halál jelen esetben is csupán alibi volt. .L Az en'toi ha'á von a 6'* neve A galafi ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja az őrizetbe 4 idbTot Ifjögyési személye* a t • «n% * toaa vett vasúti tisztviselőket Bucuresti, december 30. Az ismaili törvényszék főügyésze jelentést küldött a galafi tábla főügyészének, közölve, hogy a vizsgálatot befejezte és adatait a galafi ügyészség rendelkezésére bocsátja a további vizsgálat érdekében. A táblai főügyész már meg is hozta döntését ebben az ügyben s ennek értelmében a vizsgálat irányítását Nicolae Lupascu galafi törvényszéki főügyész vette át, aki csütörtökön kihallgatta Juneu Constantin galafi helyettes állomásfőnököt és Grigore Varvarat, Frecafei állomás főnökét, valamint Petre Rasneac forgalmistát. Ezután a vádlottakat átkísérték a vizsgálóbíróhoz, aki a büntető törvény,könyv 262, 263 és 478. szakaszai alapján gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt elrendelte letartóztatásukat. A csütörtöki nap folyamán Dumitrescu és Tomescu államvasúti mérnököket is kihallgatták, úgyszintén Calugareanu volt galasi állomásfőnököt. A kihallgatások eredményéről a főügyész részletes jelentést készített, amellyel a táblai főügyész a fővárosba utazott, hogy személyesen is beszámoljon az igazságügy miniszterneka vizsgálat eddigi megállapításairól.. Csütörtökön délután Galationnakatonai gyászpompával eltemették Mironescu ezredest Orhei megye volt megyefőnökét, aki, mint ismeretes, egyike volt az etnikai halálvonatok utasainak. A temetésen megjelent a Dnyeszter-tartomány királyi széktartója, a 111. hadtest parancsnoka, valamint a hatóságok és a tisztikar képviselői. 5olőa 118.11.6. sj. 1939 elvte kedves vevőinek és fogyasztóinak a SchmoU.%isia Ji. x 1Bm§o»=1Bucut^§ti laisuár 14-ig azok, akik a határszéli katonai zónákban laknak, kötelesek a nemzetilyelmi miniszteriumtól tartózkodást engedely kérni a jövőrben e temüiteteken csak a minisztérium e szeles engedélyével szabad letelepedni Mely esetekben és milyen feltétek mellen települen ki a Catúrzona lakosa, a Katonai Hatóság ? Bucuresti, december 30. A Hivatalos Lap december 16-iki számában törvény jelent meg, amely a katonai zónák felállításáról és megszervezéséről szól. A katonai zónák háromfélék és pedig erődítményi zónák, katonai érdekű zónák és határzónák. Az erődítési zónákba azok a területek tartoznak, amelyekben katonai művek találhatók, melyeknek céljuk az ország védelmének előmozdítása. Katonai érdekű zónák pedig azok a területek, amelyeket biztonsági szempontból ilyeneknek jelölt ki a jelen törvényrendelet. Végül határzónák azok a területek, amelyek a határ mentén 10—30 kilométernyi távolságban vannak. Az erődítményi zónák területén levő összes ingatlanokat ki lehet sajátítani a törvényes formalitások betartása mellett. Az olyan ingatlanok, amelyek nem estek kisajátítás alá és a katonai zónákban vannak, a törvényben meghatározott ellenőrzés alá esnek. A katonai zónák területén miniszteri rendelet útján meg lehet tiltani mindenféle földalatti vagy földfeletti építkezést, erdők, gyümölcsösök és magas takarmánynövények ültetését, mint amilyenek például tengeri stb. Erdők felújítását, területek planírozását, tavak kiszárítását, vízvezeték, gáz, csatorna és villamossági művek létesítését, távirati vagy drótnélküli távirati berendezések létesítését, rádió leadó és rádió felvevő készülékek, telefon, vagy televíziós készülékek felszerelését és általában a nemzetvédelmi minisztérium által megállapított bármilyen közlekedési vagy közvetítési eszközök létesítését. Meg lehet tiltani továbbá bányák, kőbányák, vagy más földalatti kincsek kitermelését, személyeknek gyalog, lovon, vagy más bármilyen szárazföldi, légi vagy vízi közlekedési eszközzel való közlekedést. A katonai területeken csak a nemzetvédelmi minisztérium előzetes engedélyével lehet letelepedni. A katonai hatóságok ebből a zónából minden indokolás nélkül, de 24 órai értesítés mellett eltávolítlt ideiglenesen vagy véglegesen minden ott letelepedett személyt. A további szabályok szerint az államnak elővételi joga van a katonai területen levő összes ingatlanokra azzal a feltétellel, hogy ezt az elővételi jogo a vételi feltételek közlésétől számított 3 hónapon belül érvényesíteni tartozik. Az épületek kibérlési jogára nézve is elővételi joggal bír az állam A határtól 100—150 méter távolságú területen működő összes olyan gyárak és vallírjotok, amelyek robbanószereket vagy hadianyagokat gyártanak, kisajátíthatók. Tilos a határtól 230 méter távolságnál kisebb távolságra ilyen gyárakat létesíteni. A törvény speciális rendelkezéseket tartalmaz a tengerészet és az aviatika védelme érdekében. A büntető szabályok súlyos elzárás és pénzbüntetéssel sújtják azokat, akik a törvény szabályai ellen vétenek. Igen fontos a törvény 36. artikulusa, amely szerint a törvény megjelenésétől számított 30 nap alatt, tehát legkésőbb január 14-én mindazok, akik a katonai zónáknak minősített területen laknak, vagy ingatlannal bírnak, kötelesek a nemzetvédelmi miniszternél jelentkezni abból a célból hogy ott tartózkodásukhoz engedélyt kérjenek. A törvényt egyébként külön végrehajtási utasítás fogja a gyakorlatban alkalmazni . Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell figyelniök, hogy bélműködésük rendben legyen, ezen célt úgy érhetik el, ha 1:1, közönként reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József” keserűvizet isznak. Ukrajnában erősödik az elszakadási mozgalom Kiev, december 30. Szovjet-Ukrajnában egyre erősödő elszakadási mozgalom érezhető. A szovjet hatóságok közlése szerint Sztritsik és Postisev ukrán vezérek forradalmi csoportokat szerveznek és az a céljuk, hogy Ukrajnát teljesen függetlenítsék Szovjetoroszországtól. Az ukrán határon elfogtak két ügynököt, akik bevallották, hogy egy külföldi állam megbízásából fejtenek ki tevékenységet Ukrajnában Dr. Köleszár FOL-, ORR-, GÉGE-SZANATÓRIUM Kolozsvár, Plata Cuza Voda S. Igazgató föor. dr- Köleszár Láula operatőr. A legmodernebbül berendezett toütö, kvarc, diathermia, rövidhullám, teotophoresis, asthma-kezelés.