Brassói Lapok, 1939. augusztus (45. évfolyam, 174-199. szám)

1939-08-02 / 174. szám

oldal HÍREK CSÖNDES ÉVFORDULÓ Vasárnap délután, mialatt ezrek és ezrek hódoló tisztelgésre gyűltek össze a fehéregyházai csatamezőn, öt férfi és egy fiatalember állott meghajtott fejjel, egy repkénnyel befutott kettős sirhant mellett, a kisbaconi temetőben. Itt nem hangzot­tak el beszédek és szavalatok, nem éne­keltek dalkarok sem. Perceken át még csak szó sem tolakodott az ajkakra. Néma le­lkiismeretvizsgálat volt ez, a magunkba­­jz,állás és el­gondolkozás percei. Megáll­ha­tunk-e tiszta szemmel és tiszta szívvel tíz év után is e sirkant előtt, melynek kettős feliratát nem lehet mélységes megillető­­dés nélkül olvasni: Jézus tanítványa voltam, Gyermekekhez lehajoltam, A szivemhez fölemeltem, Szeretetre így neveltem: áll az egyik márványtáblán, míg a mási­kon Ruth asszony könyvének halálos sze­relmi vallomása markol a szívbe: Ahova te mégy, oda megyek én, Ahol te lakozol, én is ott lakom. És a te néped lesz az én népem És a te Istened én Istenem... Ahol te halsz meg, ott halok én is És oda temethetem el. Ebben az évben lesz tíz esztendeje Be­nedek Elek és síron túl is hű élettársa, Fischer Mária halálának. Ez a vasárnap pedig évfordulója Petőfi centennáriumá­­nak, mikor Benedek Elek, fogadalmához híven, a hazatértét követő esztendei elvo­nulás után először lépett ki a kisbaconi kertjéből, hogy első útja a fehéregyházai tömegsírhoz vezessen. Ezen a napon talál­kozott első ízben személyesen az akkor bontakozó fiatal erdélyi irónemzedékkel a segesvári pályaudvaron, hogy élete hát­ralévő hét évét velük egy arcvonalon har­colja végig, az erdélyi magyar nép és a gyermek lankadatlan szolgálatában. Ki­­m­ondatlan szövetségkötésnek uj testamen­tumnak napja volt ez, öreg és ifjú nem­zed­ék között. Szent elkötelezés napja, me­­­lyet ö, Benedek Elek, utolsó lélegzetéig híven állott és korai halálával pecsétel meg. Úgy beszéltünk össze, hogy ezen a na­pon a kisbaconi sírnál találkozunk Bene­dek Elek „fiai" közül azok, akik tiz év­vel ezelőtt, vállainkon az 5 kihűlt tetemét záró koporsóval, elindultunk a temetőkert felé. Fájdalom, a napi munka robotja Nyirő Józsefet, Finta Zoltánt és Tom­pa Lászlót akadályozta a testi jelenlétben, de Benedek Marcell és András fia társaságá­ban így is kiballagott a sírhoz egy kisded csoport: Kacsó Sándor, Paál Árpád dr. Tamási Áron és e sorok írója. Paál Árpád annak idején a temetésen nem lehetett, je­len. Mostani leutazásával ezt a mulasz­tást kívánta pótolni. Nem volt szükségünk hangos szavakra, mondom. Hirteleneben fűzött cserkoszorú jelzi csak a sirkant fe­jénél, hogy jártak valakik­ messziről jött zarándokok, a kettős simái. Álltunk per­cekig szótlanul, aztán összevillant­ a sze­münk: Mehetünk. Paál Árpád meg visz­­szanézett és visszaszólt: — Az Isten áldja meg őket halo pora­ikban is. Az Isten áldja meg őket. SZENTIMREI JENŐ — A szatmári járásbíróság elutasította ezer zsidó lakos állampolgársági revíziós keresetét. A szatmári járásbíróság ezer zsidó lakos ál­lampolgársági revíziós kérésében elutasító vég­zést hozott. A végzéseket szombaton tették át a városházára, ahol azokat betűrendben kiír­ják és hétfőtől kezdve megtekintés végett az érdeklődők rendelkezésére bocsátják. A járás­­bírósági végzés ellen öt napon belül fellebbe­zésnek van helye. Ilyenformán azokat, akik az elutasítottak névjegyzékén szerepelnek, a já­­rásbírósági végzés alapján még nem törlik az állampolgárok sorából, csak abban az esetben, ha a fellebbezést elmulasztják, vagy ha a vég­zés a felettes bírói fórumok előtt is jogerőre emelkedik. — Új rendszer az idegen állampolgárok tu­lajdonát képező máramarosi birtokok művelé­sére vonatkozólag. A határvidékeken, ingatla­nokkal rendelkező idegen állampolgárokat kö­zelről érintő új rendelkezést hoztak a mára­marosi közigazgatási hatóságok. A román Má­­ram­arosban ugyanis számos magyar állampol­gárnak van földje és egyéb ingatlana. Ezek az idegen állampolgárok eddig kölcsönösségi alapon kibocsátott úgynevezett földműves ha­tárátlépési igazolvány birtokán átjuthattak az országba, hogy földjeiket maguk művelhessék, illetve ingatlanaikat maguk kezelhessék. Az új rendelkezés ezt a kedvezményt megszünteti és előírja, hogy az idegen kézen lévő romániai birtokok kezelését ezután az illetékes községek végzik. A birtokok jövedelméből levonják az adót, míg a többletet eljuttatják a tulajdono­soknak. — Hangverseny Tusnádfürdőn. Faragó Ernő fiatal hegedűművész édesapja, a temesvári ze­neiskola tanára és testvérei közreműködésével jól sikerült hangversenyt adott a tusnádi Csu­kástó partján fekvő Strand-vendéglő nagyter­mében. Műsoron Bach, Kreisler és Vecsey he­gedűre írott művei, Haydn és Popper gor­donkaszerzeményei és Mendelssohn örök szép „Eszdur“ vonósnégyes szerepeltek. — Kolozsvárra érkezett Fortunato Perille, a híres olasz tudós. Az elt­últ nap Olaszország­ból Kolozsvárra érkezett Fortunato Perille olasz tudós, a népi szokások híres kutatója. Perille azért érkezett Romániába, hogy a ro­mán nép életét, viszonyait és hagyományait, tanulmányozza. Útjáról könyvet ír. Az olasz tudós Kolozsvárt elsőnek Tataru Coriolan dr. királyi széktartót kereste fel, akivel hosszas beszélgetést folytatott. A széktartó az előkelő olasz vendég mellé úti vezetőnek kirendelte Constantin Savát, a széktartóság egyik tiszt­viselőjét, az erdélyi románlakta vidékek jeles ismerőjét. Perille a széktartósági tisztviselő társaságában Kolozsvárról a Mócföldre utazik, azután a hunyad- és naszódmegyei románság viszonyait fogja tanulmányozni. Az olasz tu­dós erdélyi útja után Bucureștibe utazik. A CFR sofőrvizsga Nagyszebeniben és Ma­rosvásárhelyen. A CFR új társasgépkocsiveze­tőinek alkalmaztatási vizsgáját augusztus 6-án és 7-én tartják a nagyszebeni, illetve maros­­vásárhelyi állomások épületében. A feltételek megtekinthetők a brassói társas gépkocsi köz­pontban, továbbá a nagyszebeni és marosvá­sárhelyi állomásokon. I — MIHAI NAGYVAJDA A HADITEN­GERÉSZET HADNAGYA LESZ. Őfelsége a király legmagasabb határozatára Mihai nagyvajdát augusztus 15-én, a tengerészet napján, ugyancsak hadnagyi rangban, a ha­ditengerészethez helyezik át. A trónörökös, mint ismeretes, eddig a sinaiai hegyivadá­szoknál teljesített szolgálatot. — Készül a mezőgazdasági kamarák új tör­vénye. Fővárosi lap­jelentéseik szerint a föld­művelési minisztérium a mezőgazdasági kama­rák új szervezési törvényén dolgozik. A Tim­­pul úgy tudja, hogy a tartományi kamarák felállításának tervét elejtették. — Megnyílt a nagyszebeni ipari kiállítás. Nagyszebenben megnyílt az ipari kiállítás. Az avató ünnepségen a kormányt Bujdiu nemzet­­gazdasági miniszter képviselte. — Megkezdődött Bernben az eszperantisták világkongresszusa. Amint Svájc fővárosából jelentik, az idei, 31-ik eszperantista világ­­kongresszus vasárnap megnyílt. A kongresszus augusztus 5-ig ülésezik. — Stephen King Hall Párisban, Párisból je­lentik, hogy Stephen King Hall, a Németor­szágba küldött levelei révén híressé vált angol közíró, hétfőn a francia fővárosba érkezett, a­hol két napot tölt. Stephen King Hall hétfőn délben fogadta a francia sajtó kiküldötteit. — Rablótámadás Baljiben. Vakmerő rabló­­támadás történt szombaton hajnalban Balji belvárosában. Három álarcos férfi álkulc­sokkal behatolt Schmarg nagykereskedő lakásába. Itt revolverrel kényszerítették a nagykereskedőt, hogy készpénzét, valamint a lakásban lévő ék­szereket átadja. A vakmerő banditák ezután több mint 300 ezer lejt kitevő zsákmányukkal eltávoztak. Szatmáron összesen heten jelent­keztek közmunkára. Szatmáron most kezdődött meg a közmunkára köteles polgárok behívása. Az első csoportban harminckét egyénnek kellett volna je­lentkeznie, de a gyülekezés színhelyén mindössze heten jelentek meg. Mint ki­derült, huszonöten fejenként 375 lejjel váltották meg a közmunkakötelezettség alóli felmentést. A többiek megkezdték a munkát. — Megszűnik a bucuresti vasúti kedvez­mény. A Bucuresti Hónap időtartamára nyúj­tott vasúti kedvezmények hétfőn éjszaka meg­szűnnek. Aszpirinnel akart öngyilkos lenni egy szatmári fiú. Szécsi György 17 éves szatmári fiú, szüleinek Hegyi­ út 61. szám alatt lévő lakásán nagymennyiségű asz­pirinnel öngyilkosságot kísérelt meg. Tettét azonban idejében észrevették, kórházba szállították és kimosták a gyomrát. A fiú magához tért, de ön­­gyilkosságának okáról nem akart felvi­­lágosítást adni.­­ Felakasztotta magát egy vizsgálati fo­goly a kolozsvári ügyészség cellájában. Ko­lozsvárról jelentik: Dúca Alexandra vizsgálati fogoly a szombatról ’ nsá'-n'inra virradó éjsza­ka felakasztotta magát a cellában és mire ész­revették, már halott volt. Dúca a hetekkel ez­előtt Kolozsváron leleplezett nagyobb arányú bélyeghamisíási bűnügynek volt az egyik fő­vádlottja. Tettét minden valószínűség szerint a súlyos börtönbüntetéstől való félelmében kö­vette el Tiltott fegyverviselésért pénz­­büntetésre ítéltek egy hadnagyot A KATONAI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE SZERINT MÉG KATONATISZT SEM TARTHAT LAKÁSÁN VADÁSZFEGYV­ERT ENGEDÉLY NÉLKÜL Kolozsvár, július 31 A katonai törvényszék nagy érdeklő­dés mellett tárgyalta Ghimbasiu Jancu kolozsvári hadnagy tiltott fegyverviselési bű­nperét. A bű­npert érdekes események előzték meg. A kolozsvári polgári és ka­tonai hatóságok Flavius Stefanescu-Go­an­ga egyetemi rektor ellen elkövetett me­rénylet után először Francu Nicolaet gyanúsították a gyilkossági kísérlet elkö­vetésével. Francut — mint ismeretes — a Búza­ utca egyik nyilvános házában fogták el. A fiatal diák ittas állapotban tért be a nyilvános házba. Néhány perc múlva rendőrőrjárat érkezett, hogy raz­ziát tartson. Mikor az ittas Francu ezt meghallotta, kést kért. — Miért? — kérdezte tőle a leány. — Jobb, ha élve nem kerülek a kezeik közé — válaszolta a diák. — Miért? — Mert én lőttem rá a rektorra. A leány Francu közléseit elmondta az őrjárat vezetőjének, aki a diákot letartóz­tatta. Francu heteken át a kolozsvári rendőrség foglya volt. Mikor elfogták a rektor két valódi merénylőjét, a diákot szabadon engedték. Francu még letartóz­tatásban állott akkor, mikor úgy vallott, hogy azt a revolvert, amelyet a lakásán tartott házkutatás során találtak nála, Ghimbasiu Jancu kolozsvári hadnagytól kapta. A rendőrség erre felkereste a hadnagyot, aki kijelentette, hogy nem adott revolvert Francónak. A hadnagy­nál a katonai ügyészség felhatalmazása alapján szintén házkutatást tartottak En­nek során találtak nála egy vadászfegy­vert, amelyre nem volt engedélye. Ezért tiltott fegyvertartás címén bűnvádi eljá­rás indult ellene. A katonai törvényszék rövid tárgyalás u­tán 5000 lej pénzbüntetéssel sújtotta a vádlott hadnagyot és elvi jelentőségű döntésében kimondta, hogy engedély nél­kül még katonatiszt sem tarthat vadász­­fegyvert. Szabadtéri játékok Brassóban E hó 5-én és 6-án a brassói róm. kát. főgimnázium udvarán szabadtéri elő­adásban szinte hozzák Johann Strauss: Cigánybáró és Sidney: Gésák című­ nagyoperettjeit. Ez az első eset, amikor szabadtéren hangzanak fel a múlt szá­­­­zadvégi operettzene világszerte ismert melódiái. Az együttes 1924-ben alakult Tóth Sándor országos karnagy kezde­ményezésére és rövidesen a marosvá­sárhelyi egyházzenei élet vezetőténye­zője lett. Amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az operett mint műfaj, lehe­tőségei kimerültek, az együttes tagjai elhatározták, főkép az új nemzedék ze­nei neveléséért, hogy évenként bemutat­nak egy-egy klasszikus zenéjű operet­tet. Azóta az együttes a Rip Van Wink­le, Koldusdiák, Tosca (a kolozsvári Op­e­­ra művészeivel) Leányvásár, Rózsaál­mok, Bolon,­ Istók, Nagymama, Cigány­­szerelem, Cigánybáró, Gésák és sok más színrehozatalával nemcsak színházi hé­zagpótlójává vált Marosvásárhelynek, hanem valóban nemes zászlóvivője is a komoly értéket jelentő színpadkultúrá­­nak. Szombaton este 9 órai kezdettel a Ci­gánybáró, vasárnap este a Gésák kerül színre. Kedvezőtlen idő esetén a Redout termében játszanak. Jegyek előjegyezhetők az Elekes hír­lapíródéban, Kolostor utca. — A „Hangya4“ raktárt avat Sepsiszentgyör­­gyön. A „Hangya“ szövetkezetek szövetsége augusztus 6-án, vasárnap avatja fel sepsi­szentgyörgyi árusdtett áruraktárait. Az ünnep­ség sorrendje a következő: D. e. 9—10 óra kö­zött az átalakított rakárhelyiségek és a szö­vetkezeti mintabolt megtekintése. 10 órakor körzeti értekezlet a Székely Mikó kollégium tornatermében. Az értekezlet tárgysorozata: 1939. augusztus 1. Elnöki megnyitót mond gróf Haller István, a szövetség elnöke. 2. Az építőbizottság jelen­tése: Báró Szentkereszthy Béla. 3. A raktár-­ építés szükségéről és időszerű szövetkezeti­ kérdésekről: Tövissy Géza vezérigazgató. 4. A szövetkezeti mintaboltról: Unghy Mihály cégjegyző. 5. A technikai osztály átszervezé­se: Dósa Albert igazgató. 6. Iskola­szövetke­­zetek alakítása: Dr. Nagy Zoltán. 7. Körzeti szövetkezeti ügyek megbeszélése. 8. Elnöki zárószó. Az értekezlet után közebéd lesz a kollégium konviktusában. A szövetség ezu­tán is kéri a szövetkezeteket, hogy a résztvevők számát postafordultával levelezőlapon jelent­sék be a sepsiszentgyörgyi áruraktárnak.­­ Hajtási igazolványok láttamozása­ A brassói rendőrség a belügyminisztérium vo­natkozó rendelete alapján az érdekeltek tudo­mására hozza, hogy július 15. és augusztus 15. között a hajtási igazolvánnyal rendelkező egyéneknek (ideértve mindennemű géperővel vont járművet, így a motorkerékpárokat, trak­torokat stb.) tekintet nélkül arra, hogy szak­mabeliek, vagy sem, a brassói hadkiegészítő­nél (Cereal de Recrutare) jelentkezniük kell az igazolvány láttamozása végett. Ez a köte­lezettség mindenkire szól, aki Brassó város és Brassó megye területén él, tekintet nélkül arra, hogy milyen hatóság állította ki a hajtá­si igazolványt. Akik mindezideig nem cserél­ték be hajtási igazolványaikat, sürgősen je­lentkezni kötelesek annál a hatóságnál, amely az igazolványt kiállította, hogy kérjék a be­csülését, amely után az új igazolványt a hadkiegészítőnél kell láttamoztatniuk­ Mind­azok, akik augusztus 15-ig nem tesznek ele­get a láttamozási kötelezettségnek, elvesztik hajtási jogukat.­­ Húszmillió lej kutakra. Az egészségügyi hadjáratnak, mint ismeretes, egyik fő célja a kutak tisztítása és rendbehozatala. A Rador jelentése szerint az egészségügyi minisztérium most 20 millió lejt utalt ki kutak fúrására azokon a vidékeken, amelyek ivóvízhiányban szenvednek. — Hatalmas összegeket irányoztak elő út­javításra. Fővárosi lapjelentések szerint a köz­lekedési minisztérium 1939—1940-ben 300 mil­lió lejt fordít útjavításra. Az 1940—1941-re előirányzott összeg 285 millió lej lesz, míg 1941—1942-be® ugyancsak 285 millió lejt for­dítanak az utak kijavítására. — Gyors ütemben folynak a Câmpina—bras­sói új vasútvonal építési munkálatai. Ion Ma­­covei mérnök, a CFR vezérigazgatója, több ál­­la­mvasúti igazgatótól kísérve, megtekintette a Câmpina—brassói új vonal építésének munká­latait. A látogatás során megállapították, hogy a földmunkálatokat az egész vonalon már csak­nem teljesen befejezték. A tömösi alagút bő­vítésében 300 méternyire haladtak elő, ezen­ kívül pedig számos kisebb hidat építettek a hozzáfogtak a na­erv hidak építéséhez is. Te­kintve a munka ütemét, az új vonalat előre­láthatólag már a jövő év végén átadhatják a forgalomnak. — Kerti ünnepély Brassóban. Az óbrassói nagy székely szomszédság au­gusztus 6-án, vasárnap a Székely Társa­ság (Gambrinus) összes helyiségében kerti ünnepélyt rendez. Vendégeket szí­vesen látnak. Belépés díjtalan. — Értekezletet tartanak a munkakamarák elnökei. A foglalkozási ágak szervezéséről szó­ló törvény szakmai vitája szerdán kezdődik meg. Erre a napra ugyanis a munkakamarák szövetségének vezetősége értekezletre hívta össze a munkakamarák elnökeit.­­ Tanfolyamon képezik ki a céhek vezetőit. A munkaügyi minisztérium elhatározta, hogy kiképző tanfolyamot létesít a céhek vezetői részére A tanfolyam, amelyen elsősorban a cé­hek főtitkárait képezik ki. Calimanceti fürdő­helyen nyílik meg szeptemberben és egy hó­­­napig fog tartani. A költségeket a munkaügyi minisztérium fedezi.­­ A fogarasi havasokban halálos szeren­csétlenség áldozata lett egy kőhalmi bankigaz­gató. Vasárnap délután megrendítő turistasze­rencsétlenség történt a fogarasi havasokban. Lahni Ferenc kőhalmi bankigazgató egy ba­rátjával hegyi túrára indult s az Urlea-tó felől felhágott a Drumul Musletului nevezetű szik­lás oldalra. Társa, aki előre sietett, egyszerre csak borzalmas kiáltást hallott s mire vissza­sietett, nem találta többé sehol sem Lakni Fe­renc barátját. Kétségbeesett keresés után ered­ménytelenül visszatért Breaza községbe s je­lentést tett a csendőrségen. Azonnal útnak in­dítottak egy kutatócsoportot a lezuhant turis­­a felkeresésére s a közben beállott sötétségben fáklyafény mellett kezdték meg a nyomozást. Hosszas keresés után megtalálták az eltűnt bankigazgató holttestét. Megállapítást nyert, hogy az egyébként kitűnő turista hírében ál­lott Lahni Ferenc egy százötven méter magas sziklaoldalról zuhant le a mélybe s azonnal meghalt Danka Frand­ával rendelkező volt önálló kereskedő, ipar­­üzemtulajdonos, román, német, magyar nyelvtudással, mérlegképes könyvelő, ál­lást, képviseletet, vagy hasonló elhelyez­kedést keres. Ajánlatok Brassói Lapok, Cluj, Str. Dubálarilor 15. keretnek.

Next