Bridzs-élet, 1960 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1960 / 1. szám
Legutóbbi számunkban azt írtuk,, hogy emberi számítások szerint már tisztázódott a kieső csapatok kiléte,, Megkockáztattuk azt a megjegyzést is, hogy a Solti, Merza, Debreczeni Dániel csapatot csak a csoda mentheti meg a kieséstől. Nos a csoda megtörtént* A SOLTI csapat, amelyik 10 fordulón keresztül csak két sovány döntetlent tudott elérni, és két pontjával az utolsó helyen kullogott az utóbbi fordulókban nyolc pontot szerzett. Két várra fektették a Vég, Kertes és Merza csapatot és döntetlenül mérkőztek a Serényi és a Hirsch csapattal Ezzel megmenekültek a kieséstől Óriási meglepetésre a kiesés sorsára a KERTES csapat jutott* A Kertes csapat, amelyben olyan közismert klasszis játékosok játszanak, mint Kertes Ottó, Sasi Iaiász, Kócz Ján és Vésey kiesett. Ehhez nem tudunk és nem is akarunk megjegyzést fűzni Röviden csak annyit, hogy megérdemelték. Egy ilyen csapatnak az első helyért kell küzdeni, és balszerencsével lehet nyolcadik, de hogy 15 mérkőzésen csak 9 Gy, pontot szerezzen,, ez minden kommentált feles-Ifj^OSSGOS/i* A MERZA, DEBRECZENI és DÁNIEL’ csapatok, egy-egy fellángolástól eltekintve nem ütötték meg az I. osztály színvonalát és megérdemelten estek ki Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a bajnokság rendkívül izgalmas, és az utolsó oktávig nyílt volt. A versenyeket a múltban az jellemezte,, hogy két-három élcsapat uralta a mezőnyt és a többiek csak a helyezésekért küzdöttek. Ma már a fiatal csapatok is egyre inkább beleszólnak a bajnokság eldöntésébe. Megváltjuk, hogy ennek őszintén örülünk. Ez a fejlődés útja, és ez az 1959. évi csapatbajnokság legnagyobb pozitívuma. Az utolsó öt forduló részletes eredményei: XI. forduló Vég - Widder 1:1 + 2 Ez a forduló nem igen tartogatott szó-Kovács - Kertes 2 :0 + 18 iunkra meglepetéseket Talán csak a Hirsch -- Serényi 2:0 + 13 Vég - Widder, a Pál - Szeleczky és a Pál- Szeleczky 2:0 + 17 Perneczky - Keleti mérkőzések végződ-Solti- Merza 2: 0 + 6 hettek volna más eredménnyel is. Várkonyi - Debreczeni 2:0 + 13 Góth- Dániel 2:0 + 15 Perneczky - Keleti 2:0 + 13 XIL forduló Solti -- Vég 2 : 0 + 12 Ez a forduló már koránt sem igazolta Góth - Kovács 20+6 a papírformát A legnagyobb meglepetést Ifidder - Hirsch 11+ 4 talán a Solti csapat győzelme okozta Pál -- Debreczeni 2 :0 + 19 Végék ellen, de a Merza csapat nagy-Serényi -- Kertes 1:1 + 2 arányú győzelme sem volt kisebb meg-Merza -- Keleti 2 : 0 + 28 lepetés a Keleti csapat ellen. A Hirsch-Szeleczky - Dániel 2:0 + 39 iddei mérkőzés igazságos döntetlen-Várkonyi -- Perneczky 2 G + - nel végződött A legnagyobb érdeklődés a nagy rangadót a Góth - Kovács mérkőzést kísérte. Kovácsék az első oktávban megszerezték a vezetést és ezt megtartották a harmadik oktáv végéig. A negyedik oktávban azonban megfordult a mér