Bridzs-élet, 1961 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1961 / 1. szám
AZ 1960. ÉVI BRIDZS CSAPATBAJNOKSÁG GYŐZTESE A SZELECZKY CSAPAT ■ár több ízben megfogadtuk, hogy nem jósolunk. Widderéket vártuk az első helyre, de Szeleczkyék az utolsó fordulóban legyőzték a Vég csapatot, és Widderék erejéből csak döntetlen eredményre futotta a kieső Sarlós csapat ellen, így a Szeleczky csapat nyerte a bajnokságot a Widder és a Vég csapat előtt. A SZELECZKY csapat megérdemelten jutott a bajnoki címhez. Első mérkőzésétől eltekintve nem szenvedett vereséget, végig egyenletesen megtorpanás nélkül játszottak, és a "klasszis" szempontjából is a mezőny fölé emelkedtek. A Szeleczky - Bánó - Cohen - Kovács L. összeállítású csapat jelenleg kétségtelenül a legerősebb a mezőnyben, és kiegészítő párjaik is magas színvonalat képviselnek. A WIDDER csapat sokáig a bajnokság elsőszámú esélyese volt, de a Végektől elszenvedett súlyos vereség erősen visszavetette őket. Az utolsó fordulókban a csapat kapitánya hivatali elfoglaltsága miatt nem játszott, és ez az eredményekben is megmutatkozott. Teljesítményük koránt sem volt olyan egyenletes, mint Szeleczkyéké, kimagasló teljesítmények után gyengébb periódusok következtek, és így meg kellett elégedniük a II. hellyel. A VÉG csapat igen jó szereplésével végleg bejutott az élmezőnybe, és nem volt esélytelen a bajnoki cím elnyerésére sem. A Szikszayné csapattól elszenvedett váratlan vereség után azonban erről le kellett mondania. Szereplésük így is igen kitűnő volt, harmadik helyüket senki sem veszélyeztette. A KOVÁCS csapat az utolsó fordulóban szerezte meg a negyedik helyet. Csapatkapitányuk távolléte miatt igen gyengén rajtoltak, s később szinte az egész bajnokságot négyen játszották végig. Kétségkívül nem szerepeltek úgy, mint a múltban, de mindezek ellenére is a legjobbak közé tartoznak. A GÓTH csapat végig egyenetlen teljesítményt nyújtott, és csak az utolsó fordulóban sikerült biztosítania helyét a "hatok" között. Érthetetlen, hogy ez a csapat, amelynek minden tagja első "klasszisa" játékos, már hosszabb idő óta gyengén szerepel. Megítélésünk szerint nem a játékosok tudása kopott meg, hanem szerkezeti hibák vannak a csapatban, amelyek kiküszöbölésével visszaállíthatják régi jó hírnevüket. A PAL csapat az utolsó 5-6 fordulóban kiábrándítóan játszott, és bár esélyesek voltak az első három hely bármelyikére, végül épp hogy csak megkapaszkodtak a "hatok" között. Úgy gondoljuk,rájuk is ugyanaz vonatkozik, mint a Góth csapatra. A KORBASZ csapat szereplése már nem meglepetés. Végig esélyük volt arra, hogy bekerüljenek az első hat közé, és csak hajszállal lettek hetedikek, ezt a helyüket viszont senki sem veszélyeztette. Változatlanul a jövő csapatának tekinthetjük őket, és nagy versenyek élmezőnyében sokszor fogunk még velük találkozni.Nem jóslat akar lenni./ A KELETI és SOLTI csapat sokkal jobban szerepelt, mint az elmúlt bajnoki versenyeken. Még átmenetileg sem voltak kieső jelöltek, szilárdantartották helyüket a középcsoportban, és gyakran szereztek kellemetlen perceket még a legjobbaknak is. A jövőben még javíthatnak is a formájukon, és nem leszünk meglepve, ha felzárkóznak az élmezőnyhöz.