Bridzs-élet, 1962 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1962 / 1. szám

XI. forduló XII. forduló XIII. forduló AZ I. OSZTÁLY ÁLLÁSA A XIII. FORDULÓ UTÁN: II. OSZTÁLY: A II. osztályban még nagyobb a tömörülés, mint az elsőben. Az első helyen álló Cziffra-csapat ugyan megugrott, de a második helyezettet a hetediktől mindössze 3 pont vá­lasztja el, ezért mind a hét csapat esélyes a továbbjutásra. A középmezőny is roppant zárt, hiszen a 10. és 16. helyezett között is csak 3 pont különbség van. A há­rom utolsó helyen álló Rőder, Bö­szörményi,Nagy és Csepeli csap­a­tokat már csak a csoda mentheti meg a kieséstől, míg a negyedik ki­eső helyre a 11. helytől mindenki esélyes lehet, ha nem törekszik jobb eredmények elérésére. Az elmúlt időszak alatt a sorrend a papírforma javára változott, csupán a Zemplé­­nyi csapat gyenge eredményei meg­­lepetésszerűek, hiszen öt hét alatt a második helyről a 14. helyre estek vissza. A II. OSZTÁLY ÁLLÁSA A XIII. FORDULÓ UTÁN: III. OSZTÁLY A III. osztályban az élmezőny és a kiesőjelöltek elváltak már egy­mástól. A negyedik felülkerülő Szelezki—Szikszayné 3:1 +6 Góth—Widder 3:1 +14 Kovács—Vég 2:2 +3 Pál—Bartal 4:0 +41 Csengén—Kolbász 3:1 +12 Debreczeni—Keleti 4:0 +30 Solti—Bolgár 4:0 +33 Hirsch—Kaszab 4:0 +33 Góth—Szeleczky 4:0 +22 Widder—Keleti 4:0 +99 Vég—Kaszab 4:0 +109 Kovács—Pál 4:0 +82 Bartal—Solti 3:1 + 13 Kaszab—Csengeri 4:0 +90 Szikszayné— Debreczeni 3:1 + 7 Bolgár—Hirsch 3:1 +25 Szeleczky—Kolbász 4:0 +113 Widder—Hirsch 4:0 +21 Szikszayné—Vég 4:0 +44 Góth—Solti 3:1 +11 Pál—Keleti 4:0+45 Bartal—Bolgár 4:0 +27 Debreczeni—Csengeri 4:0 +26 Kovács—Kaszab 4:0 +107 Pál Góth Widder Kovács Bükse-V­ég Szeleczky Hirsch Kaszab Solti Bükse-Bart. Bolgár Szikszayné Kolbász Debreczeni Keleti Csengeri 43 + 396 41 + 386 38 + 377 37 + 352 34 + 379 34 + 279 26 + 28 24 — 54 22 —1­98 19 —266 18 —173 18 —196 18 —248 17 — 395 15 — 293 11 —2­­2 Cziffra Sarlós Merza Nagy Im. Géczy Vágó Kolossváry Matskássy Serényi Tóth Tésy Vituki Bálla Zempléni Láng Kozmovszki Perneczky Rőder Böszörményi Csepeli 36 +136 33 + 254 32 +141 32 + 67 31 + 140 31 — 27 30 + 34 29 + 99 29 + 22 27 + 57 26 + 27 26 — 20 26 — 34 25 + 31 24 — 29 24 —104 22 + 18 14 —267 13 —267 10 —301

Next