Bridzsélet, 1987 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1987 / 1. szám

Új szerkesztő A Bridzsélet megjelenésével akkor lehetnénk megelégedve, ha minden hónapban ugyanazon a napon kezükbe vehetnék az olvasók. Ez a jelenlegi helyzetben szerkesztési és nyomdai okokból egyaránt illuzórikusnak látszik. Azt hiszem, már az is nagy eredmény lesz, ha 1987-ben kéthavonta, de késés nélkül olvashat­juk a lapot. A Comporgan a bridzsversenyek szervezésé­ben már bebizonyította hozzáértését, s úgy látszik a folyóirat nyomdai előállítása is egyre inkább sikerül. Reméljük, ebben az évben végre előbbre lépünk. Persze nemcsak az a fontos, hogy rendszere­sen megjelenjék az újság, hanem az is, hogy olvasásában minél többen leljék örömüket. Bizonyára nem válik majd a színvonal kárára, hogy mostantól szerkesztőként is a lap munkatársai közé számíthatjuk Dumbovich Miklóst, az első számú magyar bridzsjátékost. És ez nem jelenti azt, hogy ezentúl csak egészen magasröptű, csupán az éljátékosok számára érthető eszmefuttatások fognak megje­lenni. Sőt, célunk az, hogy minél több olvasót toborozzunk a Bridzséletnek, azok is érdeklő­déssel forgassák lapjait, akik csak mostanában ismerkedtek meg a játékkal. Az természetes, hogy elsősorban a versenyzők és a versenyzés problémái izgatják a szerkesztőket. De nem feledkezünk meg a társasági bridzsezőkről sem. Igaz, nem tagadjuk, azt szeretnénk elérni, hogy közülük is minél többen próbálják ki a versenybridzs izgalmas kalandját. Változnak a szabályok A bridzs nemcsak bonyolultságával és magas színvonalával emelkedik ki a kártyajátékok közül, hanem azzal is, hogy a világon mindenütt érvényes, egységes szabályrendszere van. 1743-ban Edmond Hoyle jelentette meg a whist első szabálykönyvét. Azóta a játék és a szabályok is sokat változtak, s természetesen sohasem válhattak teljesen kielégítővé minden játékos számára. Ezt nem várhatjuk el a legújabb módosításoktól sem, azoktól, amelye­ket idén vezet be a Bridzs Világszövetség. Mindenesetre az megnyugtató, hogy a játék menetében semmiféle változtatás nem lesz. A módosítások elsősorban a különböző szabály­­sértések büntetésére vonatkoznak majd. Ezzel együtt nem árt megismerkedni velük, nehogy meglepetés érjen bennünket, amikor szokás szerint az asztal mellett, a tornavezető odahívása nélkül, szabjuk ki a büntetéseket, a végén meg kiderül, hogy sokkal jobban is járhattunk volna. A nemdohányzók jogai Félek, a dohányosokat nem érdeklik a támadások. Pedig nincs mit tenni, úgy látszik eljött az idő, amikor a nemdohányzók érvénye­síteni fogják jogaikat. És ezzel már annál is inkább egyetértek, mert a „nemszemetelők" is közülük kerülnek ki. Hihetetlen, hogy hány értelmes ember képes az odakészített szeméttá­roló mellé, a földre dobni a csikket a Népstadion sajtótermének mindkét előterében! A magyar válogatott A Szocialista Országok Kupáján ismét felemás eredményt ért el válogatottunk. Nem égett le, sőt végig versenyben volt az első helyért, de nem tudta kihasználni a nagy rivális Lengyelország gyengélkedését, és a bolgár csapat mögé szorulva most is csak a második helyet szerezte meg. Talán az a baj, hogy minden eredményt ugyanattól a hat-nyolc játékostól várunk. Éppen ez a verseny lenne alkalmas arra, hogy új párokat, másik együttest is harcba küldjünk. Azokat a játékosokat, akiknek az itt elért jó eredmény a kiugrást jelentené. JANUÁR-FEBRUÁR 3

Next