Bridzsélet, 1995 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám
4 BRIDZSÉLET Házunk táján Nyomasztóak a teremgondok Az MBSZ elnöksége január utolsó napján tartotta idei első ülését. A megbeszélésen egyebek mellett a szövetség pénzügyi helyzetéről, s ezzel összefüggésben az IBBF bevételeiről és kiadásairól, a terembérletről, esett szó. Megtudhattuk, hogy a szövetség pénzügyi egyensúlyát pillanatnyilag közvetlen veszély nem fenyegeti, viszonylag tekintélyes tartalékok állnak rendelkezésre. Ám ez a helyzet azonnal megváltozik, ha a terembérleti díj mértékéről nem sikerül elfogadható megállapodást kötni. Vendéglátó házigazdáink ugyanis majd’ 50 százalékkal kívánják emelni a bérleti díjat, amit nem tudnánk megfizetni. Remélhetőleg sikerül modus vivendit találni. Mindenesetre, mint mindenki tapasztalhatta, a tulajdonos február elején a Balázs Béla utcai termet más célokra foglalta le, ezért a versenyprogram mintegy három hetes késedelmet szenved. Ez végső soron alighanem a nyár eleji Mitchell megrendezésének esélyeit rontja. Az elnökség foglalkozott az IBBF pénzügyi mérlegével is. Megállapította: helyes volt a nevezési díjak számottevő emelése, mert ez nem csökkentette lényegesen a hazai résztvevők számát sem - tekintettel a kedvezményekre. Az IBBF ezzel együtt is ráfizetéses verseny volt. A pénzügyek állásának áttekintését új pénztárnok kinevezésével fejezte be az elnökség: február 1.-től Bán Zsolt kapott megbízást arra, hogy ellássa ezt a feladatkört. Ezt követően az elnökség jóváhagyta a Bridzsélet új kiadójával és főszerkesztőjével kötött megállapodást beleértve a kéthavontai megjelenést és a lap új árát. Áttérvén játékosaink nemzetközi szereplésének kérdéskörére, az elnökség tudomásul vette, hogy március 21. és 26. között Rómában sorra kerülő Philip Morris nyílt Páros Európabajnokságon öt magyar pár óhajt indulni. A nevezéseket elküldték. Június 17. és július 1. között rendezik meg Portugáliában Vilamoura-ban és Algarre-ben a női párosok Európa-bajnokságát, valamint a nyílt csapat Európabajnokságokat a Generáli védnökségével. Az utóbbira rendezett válogatóversenyre hat magyar csapat fizette be a 20 ezer forintos nevezési díjat. A csapatokat két hármas csoportba sorolták. A csoportokon belül 48 leosztásos körmérkőzéseket játszanak, majd a csoportelsőségért a két legtöbb pontot gyűjtött csapat újabb 48 leosztást játszik. Ezt követi a 128 leosztásos döntő, amelyre március elején, tehát lapunk zárta után kerül sor. Ezért a válogatóversenyről következő számunkban adunk tudósítást...*