BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 2. (1990)

1990 / 1. szám - LEVELEZÉS - Gombár Csaba: Levél Vági Gábornak. (Hankiss Elemér Kelet-európai alternatívák című könyvéről írott véleményéről, BUKSZ, 1989. 1. szám) - Barabás Jenő: Válaszút vagy útvesztő. Észrevételek Niedermüller Péter cikkéhez. BUKSZ 1989. dec. 79-84. old.

LEVELEZÉS Levél Végi Gábornak Kedves Uram! Érdeklődéssel olvastam véleményét Hankiss Elemér legújabb könyvéről, a „Kelet-európai alternatívák” ról a BUKSZ egyébként kiváló, bemutat­kozó számában. Mondhatom, sike­rült meghökkentenie. Ön ugyanis nemcsak élesen kritizál egy könyvet — ami természetesnek veendő —, ha­nem nekilát a szerző kikészítésének is — amit sem természetesnek, sem he­lyesnek nem tekinthetek. Egy mellékes körülmény folytán ma­gam is érintett lettem, ezért is szólok most. Történt ugyanis, hogy még a tanév elején egyetemi hallgatóimnak melegen ajánlottan Hankiss könyvét, úgy vélvén, hogy ebből jól tájékozód­hatnak országunk és régiónk megol­dásra váró kérdéseiről, s mindarról, amit ehhez a hazai és külföldi kutatók — egymással is vitatkozva — monda­ni tudtak. Ön most nyolc hasábon ke­resztül taglalta ezt a munkát, amelyet végül üresnek minősít. Nem vitatha­tom, hogy az Ön ismereteihez képest e könyv semmi újat és értékeset nem tartalmaz. Ugyanakkor pironkodva be kell látnom, esetemben más a helyzet. Ám, ha az ember tudatlansá­ga következtében hibás útra lép, azon nehéz megállni. Én sem tudtam. Hankiss Elemér könyvével együtt rögtön Lengyel László „Végkifejlet” című könyvét is olvasásra ajánlottam a hallgatóknak, amely ugyanabban a „Fehéren feketén” sorozatban jelent meg a Közgazdasági és Jogi Ki­adónál. Ön eleve kétségbe vonja az egye­nes beszéd és igazmondás lehetőségét egy olyan sorozat esetében, amelynek szerkesztőjéül a Tervhivatal elnöke, azaz egy államigazgatási vezető van föltüntetve. Némi kárörömmel, ön­igazolásul és tekintélyérvként emlí­tem csak, hogy a kérlelhetetlen, tiszta logikájáért tisztelt Komár János is milyen vakon megy el az Ön által ki­mutatott tény mellett, amikor is az „Indulatos röpirat a gazdasági átme­net ügyében” című legújabb műve első oldalán ajánlja olvasói figyelmé­be Hankiss és Lengyel könyvét, nem véve észre, hogy itt a hamisság esete forog fönn. Lehet, hogy csak a köny­veket olvasta el, s felületességében nem figyelt föl rá, szerkesztőként ki is jegyzi a sorozatot. Vagy észrevette és nem talált benne kivetnivalót? Tény azonban, kedves Vági Gábor, hogy Ön az első bekezdéstől a záró passzu­sig bírálatában meghúzza azt az ívet, amellyel Hankiss Elemért a hatalom­hoz való törleszkedéssel vádolja. S akik eddig e sorozatban megjelentek, a már említetteken kívül Bogár Lász­ló, Angelusz Róbert, Kopátsy Sándor és Ferge Zsuzsa is úgy látszanak, mint akik összeszűrték a levet a bű­nös hatalommal. De mindez még hagyján! Hankiss Elemér nem elégedett meg ezzel, ha­nem a hatalom, s nyilván saját hatal­ma átmentése érdekében sikerült megszereznie lektorként Pozsgay Im­re, a Magyar Szocialista Párt elnöksé­gének tagja, államminiszter közre­működését is. No, persze azt se tudom, Hankiss kérte-e föl Pozsgayt lektornak, s mikor, miképpen szüle­tett e „paktum” — mert ugye így ké­szülnek nálunk idén a lektori vélemé­nyek? Szeretném azonban megje­gyezni, hogy szerény véleményem szerint Hankiss Elemérnek eddig sem volt, s most sincs szüksége írásai megjelentetése végett politikusi véd­jegyre. Talán megállnak azok a ma­guk lábán is. Hátha ő akart segíteni egy általa progresszívnek tartott poli­tikai törekvést, amikor az veszélyben látszott forogni! (...) De nézhetem ezt a lektor oldaláról is — ha már ilyen perdöntő érvként merül föl a lektor személye. Egy több húron játszani képes politikusról van szó, akiről még az is föltételezhető ta­lán, hogy képes elolvasni és megítélni egy ilyen munkát, amely, bármennyi­re üres is a könyv az Ön véleménye szerint, némi iskolázottságot igényel. Ön persze nem ért egyet Pozsgay Im­re politikájával, kevésnek tekinti azt, amit és ahogyan Pozsgay tett 1956 po­litikai minősítése végett. Csakhogy még a mostani mából tekintve is poli­tikai történéseinket, amikor tömegé­vel vagyunk körülvéve lényeglátók­kal, talán különválasztható a történelmi tisztánlátás kérdése a poli­tikai produkciótól. E vonatkozásban ugyanis mellékes az, Pozsgay mit hitt, mit tudott egy évvel ezelőtt ah­hoz képest, hogy sikeresen tudta az évtizedekig fönnálló hivatalos véle­ményt jelentős politikai hatással meg­változtatni. Ez nem egy „kifejezés keresése” pusztán, hanem pozitív politikai tett. Még ha Önnek más is a politikai álláspontja, szerintem akkor is fölösleges ennek lekicsinylése egy tudományos szemlézés ürügyén. Végül még egy apróság, kedves Vá­gi Gábor. Ön a bírálatában jó néhány­szor „új keletű”, „kezdő” stb. poli­tológusnak nevezi a már amúgy is jól befeketített szerzőt. Be kell valla­nom, jómagam Hankiss könyvét egy komprehenzív társadalomtudományi munkának gondoltam. Az Ön sorai­ból pedig az világlik ki, hogy Han­kiss Elemér hívatlanul és illetéktele­nül behatolt egy számára idegen területre, s így botcsinálta, önjelölt politológus lett. Csakhogy — vélem én — a társadalomtudományban van­nak megszokások, klikkek, egyolda­lú iskolázottságok és hasonlók — zárt területek azonban nincsenek. De le­het, hogy félreértem az Ön sorait. Lehet, hogy a politológus megneve­zés már önmagában pejoratív foga­lom. Akkor mi szükség van arra, hogy ezt diffimáló jelzők előzzék meg? Nos, kedves Uram, mindezt csak azért írtam le, mert úgy gondolom, hogy a fölsoroltak nem tartoznak Hankiss Elemér könyvének bírálatá­hoz, nem is állják meg a helyüket, s a szerző személyére vonatkozó kitéte­lek és következtetések — még ha el­marasztalót írni-olvasni másról fölöt­tébb érdekes is sokak számára — nem szükséges részei egy jó bírálatnak. Talán. Tisztelettel! GOMBÁR CSABA Válaszút vagy útvesztő Észrevételek Niedermüller Péter cikkéhez. BUKSZ 1989. dec. 79-84. old. Lehet-e axiómaként kezelni egy olyan tételt, ami ellentétes a produk­ciókkal, több intézmény eredményes működésével, de fakadhat egynémely

Next