BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 2. (1990)
1990 / 1. szám - LEVELEZÉS - Gombár Csaba: Levél Vági Gábornak. (Hankiss Elemér Kelet-európai alternatívák című könyvéről írott véleményéről, BUKSZ, 1989. 1. szám) - Barabás Jenő: Válaszút vagy útvesztő. Észrevételek Niedermüller Péter cikkéhez. BUKSZ 1989. dec. 79-84. old.
LEVELEZÉS Levél Végi Gábornak Kedves Uram! Érdeklődéssel olvastam véleményét Hankiss Elemér legújabb könyvéről, a „Kelet-európai alternatívák” ról a BUKSZ egyébként kiváló, bemutatkozó számában. Mondhatom, sikerült meghökkentenie. Ön ugyanis nemcsak élesen kritizál egy könyvet — ami természetesnek veendő —, hanem nekilát a szerző kikészítésének is — amit sem természetesnek, sem helyesnek nem tekinthetek. Egy mellékes körülmény folytán magam is érintett lettem, ezért is szólok most. Történt ugyanis, hogy még a tanév elején egyetemi hallgatóimnak melegen ajánlottan Hankiss könyvét, úgy vélvén, hogy ebből jól tájékozódhatnak országunk és régiónk megoldásra váró kérdéseiről, s mindarról, amit ehhez a hazai és külföldi kutatók — egymással is vitatkozva — mondani tudtak. Ön most nyolc hasábon keresztül taglalta ezt a munkát, amelyet végül üresnek minősít. Nem vitathatom, hogy az Ön ismereteihez képest e könyv semmi újat és értékeset nem tartalmaz. Ugyanakkor pironkodva be kell látnom, esetemben más a helyzet. Ám, ha az ember tudatlansága következtében hibás útra lép, azon nehéz megállni. Én sem tudtam. Hankiss Elemér könyvével együtt rögtön Lengyel László „Végkifejlet” című könyvét is olvasásra ajánlottam a hallgatóknak, amely ugyanabban a „Fehéren feketén” sorozatban jelent meg a Közgazdasági és Jogi Kiadónál. Ön eleve kétségbe vonja az egyenes beszéd és igazmondás lehetőségét egy olyan sorozat esetében, amelynek szerkesztőjéül a Tervhivatal elnöke, azaz egy államigazgatási vezető van föltüntetve. Némi kárörömmel, önigazolásul és tekintélyérvként említem csak, hogy a kérlelhetetlen, tiszta logikájáért tisztelt Komár János is milyen vakon megy el az Ön által kimutatott tény mellett, amikor is az „Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében” című legújabb műve első oldalán ajánlja olvasói figyelmébe Hankiss és Lengyel könyvét, nem véve észre, hogy itt a hamisság esete forog fönn. Lehet, hogy csak a könyveket olvasta el, s felületességében nem figyelt föl rá, szerkesztőként ki is jegyzi a sorozatot. Vagy észrevette és nem talált benne kivetnivalót? Tény azonban, kedves Vági Gábor, hogy Ön az első bekezdéstől a záró passzusig bírálatában meghúzza azt az ívet, amellyel Hankiss Elemért a hatalomhoz való törleszkedéssel vádolja. S akik eddig e sorozatban megjelentek, a már említetteken kívül Bogár László, Angelusz Róbert, Kopátsy Sándor és Ferge Zsuzsa is úgy látszanak, mint akik összeszűrték a levet a bűnös hatalommal. De mindez még hagyján! Hankiss Elemér nem elégedett meg ezzel, hanem a hatalom, s nyilván saját hatalma átmentése érdekében sikerült megszereznie lektorként Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt elnökségének tagja, államminiszter közreműködését is. No, persze azt se tudom, Hankiss kérte-e föl Pozsgayt lektornak, s mikor, miképpen született e „paktum” — mert ugye így készülnek nálunk idén a lektori vélemények? Szeretném azonban megjegyezni, hogy szerény véleményem szerint Hankiss Elemérnek eddig sem volt, s most sincs szüksége írásai megjelentetése végett politikusi védjegyre. Talán megállnak azok a maguk lábán is. Hátha ő akart segíteni egy általa progresszívnek tartott politikai törekvést, amikor az veszélyben látszott forogni! (...) De nézhetem ezt a lektor oldaláról is — ha már ilyen perdöntő érvként merül föl a lektor személye. Egy több húron játszani képes politikusról van szó, akiről még az is föltételezhető talán, hogy képes elolvasni és megítélni egy ilyen munkát, amely, bármennyire üres is a könyv az Ön véleménye szerint, némi iskolázottságot igényel. Ön persze nem ért egyet Pozsgay Imre politikájával, kevésnek tekinti azt, amit és ahogyan Pozsgay tett 1956 politikai minősítése végett. Csakhogy még a mostani mából tekintve is politikai történéseinket, amikor tömegével vagyunk körülvéve lényeglátókkal, talán különválasztható a történelmi tisztánlátás kérdése a politikai produkciótól. E vonatkozásban ugyanis mellékes az, Pozsgay mit hitt, mit tudott egy évvel ezelőtt ahhoz képest, hogy sikeresen tudta az évtizedekig fönnálló hivatalos véleményt jelentős politikai hatással megváltoztatni. Ez nem egy „kifejezés keresése” pusztán, hanem pozitív politikai tett. Még ha Önnek más is a politikai álláspontja, szerintem akkor is fölösleges ennek lekicsinylése egy tudományos szemlézés ürügyén. Végül még egy apróság, kedves Vági Gábor. Ön a bírálatában jó néhányszor „új keletű”, „kezdő” stb. politológusnak nevezi a már amúgy is jól befeketített szerzőt. Be kell vallanom, jómagam Hankiss könyvét egy komprehenzív társadalomtudományi munkának gondoltam. Az Ön soraiból pedig az világlik ki, hogy Hankiss Elemér hívatlanul és illetéktelenül behatolt egy számára idegen területre, s így botcsinálta, önjelölt politológus lett. Csakhogy — vélem én — a társadalomtudományban vannak megszokások, klikkek, egyoldalú iskolázottságok és hasonlók — zárt területek azonban nincsenek. De lehet, hogy félreértem az Ön sorait. Lehet, hogy a politológus megnevezés már önmagában pejoratív fogalom. Akkor mi szükség van arra, hogy ezt diffimáló jelzők előzzék meg? Nos, kedves Uram, mindezt csak azért írtam le, mert úgy gondolom, hogy a fölsoroltak nem tartoznak Hankiss Elemér könyvének bírálatához, nem is állják meg a helyüket, s a szerző személyére vonatkozó kitételek és következtetések — még ha elmarasztalót írni-olvasni másról fölöttébb érdekes is sokak számára — nem szükséges részei egy jó bírálatnak. Talán. Tisztelettel! GOMBÁR CSABA Válaszút vagy útvesztő Észrevételek Niedermüller Péter cikkéhez. BUKSZ 1989. dec. 79-84. old. Lehet-e axiómaként kezelni egy olyan tételt, ami ellentétes a produkciókkal, több intézmény eredményes működésével, de fakadhat egynémely