Polgári Leányiskola, Budafok, 1918

A BUDAFOKI M. KIR. ALL. POLGÁRI LEÁNYISKOLA STS ÉRTESÍTŐJE bTs □ □ AZ 1918/19-1919/2°-1920/21. tanévekről, o­­ljp n Q Ül g SZERKESZTETTE: MIHALIK SÁNDOR IGAZGATÓ. g t|j g I. A) Visszatekintés az 1918/19. és 1919 20. tanévekre. Minthogy fenti években értesítőt nem adtunk ki, ez évekről röviden jelentjük a következőket : Az 1918/19. tanévvel kezdődik iskolánk kálváriája. Az 1918. október 31-diki összeomlást követte a nemzeti tanácsnak az iskola ügyeibe való fokozatosan erősbülő beavatkozási törekvése. Az igazgató ez ellen Imre Sándor államtitkár úrnál keresett védel­met, aki 1919. január 19-én 9640. sz. a. rendeletében kijelentette, hogy „a budafoki Nemzeti Tanácsnak iskolaügyekben intézkedési joga nincsen. Igazgató úr mindenben törvényes felettes hatóságai­nak rendelkezéseihez tartozik alkalmazkodni.“ Egyébként e tanévben a tanítást megzavarta a spanyolláz s azon körülmény, hogy november 21-én 2 óra leforgása alatt az anyaépületet ki kellett ürítenünk a francia megszálló csapatoknak helyet csinálandó. A tanítás most a bérelt helyiségekben folyt, de itt is megzavarta az újból fellépett spanyolláz-járvány. Az igazgató — látván a francia csapatok elmaradását — az anyaépület birto­kába önkényesen visszahelyezkedett s 1919. január 7-től kezdve a rendszeres tanítások annyival inkább megindulhattak, mert erre az évre szénnel el voltunk látva. Március 21-én kitört proletárdiktatúra következtében március 27-én eltiltották Németh János rk. hitoktatót a vallástannak az iskolában való tanításától, május 2-án a szovjet kormány Mihalík Sándort az igazgatói teendők alól fölmentette s az igazgatást Mezey Lajos tanárra bízta. A tanév június 7-én minden vizsga s ünnepség nélkül ért véget. A polgári leányiskolában minden tanuló „megfelelt“ bizonyítványt nyert.

Next