Tóth Endréné (szerk.): Budapest Enciklopédia (Budapest, 1970)

103 ben látta Marlow-ban Tierney William Clark angol mérnök hídját. Ő az új híd tervezője, míg 1839-48 közötti kivitelét Clark Ádám végezte. A Lánchíd után a Margit-híd (1872-76) építésére negyedszázad múltán került sor, a Société de Construc­tion des Battignoles (Gouin Ernest és tsa.) cég tervei és kivitele szerint. A Margit-hidat követte 1896-ban a Ferenc József-híd (ma Szabadság-híd), melyet Feketeházy János elképzelése alapján Czekelius Aurél tervezett, Beke József és Gállik István statikai számí­tásai alapján. Építészeti részei Nagy Virgiltől valók, akinek e korai időben (1895) az anyag igazságáról és a híd esztétikájáról írt fejtegetései akkor is érdekesek, ha ezekből a megvalósítás keveset árul el. A híd 1894-96 között épült meg. Végül 1903-ban épült fel az előbbiek tervei szerint a két parti pillérre feszülő, a teljes dunai víztükröt egyetlen ívben átívelő Erzsé­­bet-híd, sok évtizedig a kontinens legnagyobb fesz­távú ívhídja. A déli vasúti híd 1873-76-ban épült Feketeházy János tervei szerint, az északit 1896-ban egy torinói cég tervezte. Az 1930-as években a Lágymányost a pesti Boráros térrel összekötő Petőfi-híd, 1939-ben a Margitsziget felső csúcsát érintő Árpád-híd építését kezdték el Óbuda és Angyalföld között; vasszerkeze­tét a felszabadulás után építették meg. A visszavonuló német hadsereg 1944-45 telén az összes dunai hidat felrobbantotta, és azok ívei, szer­kezetei a Dunába omlottak. Ezek az esztelen pusztí­tások a szovjet csapatok előrenyomulását lényegesen nem hátráltatták. A szovjet hadsereg 24 óra alatt Cse­­pel-szigeten keresztül olyan hidat készített, melyen a legnehezebb járművek, tankok is átkelhettek, majd a Szabadság-híd lerobbantott középső nyílását toldották ki uszályokra épített faszerkezettel. Még a tél beállta előtt, rövid nyolc hónap alatt el­készült az ideiglenesnek szánt, kilenc nyílásos Kos­­suth-híd, szűkös anyagi viszonyok között, vasbeton, szögezett palló-rácsok, szegecselt vastartók és hegesz­tett acélcsövek felhasználásával, Széchy Károly tervei szerint, 15 éves fennállása után 1960-ban lebontották. A felrobbantott Duna-hidakat lényegükben a régi rendszerben és formában állították helyre, legkoráb­ban a Szabadság-hidat (1946), majd a többit is, míg az Erzsébet-híd kábelhíd formájában, Sávoly Pál ter­vei szerint, a régi két parti pillérre állított pilonnal, a réginél szélesebb útpályával épült újra. B. L.­G. L. HORDÁR A hordár hazai őse a targoncás szegényember lehetett, de ettől az igazi hordár már sok mindenben különbö- Budapesti hidak 1966-ban, légifelvétel

Next