Berza László (szerk.): Budapest Lexikon (Budapest, 1973)
SZ
nagyobb hegyre is (Nagy-Sváb-hegy). Ezt megelőzően a hegy középkori neve Négyhegy volt, ami arra utal, hogy több hegyrészből tevődik össze. Buda város tanácsa 1847-ben Isten-hegynek nevezte el; ez mint út- és dűlőnév maradt fenn. 1945-ben a Szabadság-hegy nevet nyerte. Hagyományos szőlőgazdálkodását, melyet a 18. sz.-ban főként sváb és rác szőlőbirtokosok emeltek magas színvonalra, a filoxéra tette tönkre. A 19. sz. ötvenes éveiben kezdetét vette a Sváb-hegy átalakulása nyaralóhellyé, színészek, művészek, írók (köztük Jókai) kedvelt pihenőhelyévé. A ~ betelepítését, forgalmát jelentősen előmozdította az 1874-ben megnyílt, a Városmajorból felvezető► Fogaskerekű Vasút. A ~ DK-i lejtője a főv. egyik legszebb villanegyede — több múlt századbeli műemlék jellegű villa is található itt —, emellett igen látogatott kirándulóhely. Az en, ill. a*Széchenyihegynek nevezett platón van az MTA Csillagvizsgáló Intézete és a Magyar Rádió és Televízió televízió-adóállomása, odébb a Csillebércen pedig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézete és az Úttörő Nagytábor. Az egykori Svábhegyi Egyesület több mint fél évszázadon át eredményesen tevékenykedett a hegyvidék fejlesztésében. Úthálózata jórészt már a múlt század végén kiépült. — írod. Siklóssy László: Svábhegy (Bp., 1929); Budapest természeti földrajza (szerk. Pécsi Márton, Bp., 1959). Szabadság-hegyi Állami Gyermekszanatórium (központ: XII. Mártonhegyi út 6.), az Egészségügyi Min.-hoz tartozó országos jellegű gyógyintézet. 1949-ben létesítették a Szabadság-hegyen (volt Sváb-hegy) levő több magánszanatórium állami kezelésbe vétele után. Egyes részlegei a XII. Eötvös u. 2. és a XII. Béla király út 20. sz. alatt működnek. Kezdetben a 0—14 éves tuberkulotikus gyerekeket kezelték, később 15— 18 éveseket is felvettek. A gyerekek oktatására külön általános és érettségiztető jogú középiskola is működik a ~ keretében. A gyermektuberkulózis csökkenésével egy évig idős, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket is ápoltak. 1965-től pedig 158 ágyon krónikus légzőszervi betegségben szenvedő gyerekek kezelését is végzik. Ágyszáma (1970): 585. A tüdőgondozókkal együttműködve részt vesz a tuberkulózis elleni küzdelemben. 1957-től a Calmette-nővérek (Calmette [1863—1933] francia bakteriológus, az első tüdőbeteggondozó intézetek egyik szervezője után) képzését is végzi. Szabadság-hegyi Állami Tüdőgyógyintézet (XII. Eötvös u. 12.): az Egészségügyi Min.-hoz tartozó gyógyintézet. Helyén 1927-ben egy részvénytársaság Jakab László orvos (a Liget Szanatórium és a Park Szanatórium tulajdonosa) vezetésével Svábhegyi Szanatórium névvel „diétás, klimatikus, fizikoterápiás” magángyógyintézetet nyitott. 1932-ben a gazdasági válság következtében az intézmény csődbe jutott, többször gazdát cserélt. 1941-ben a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) vette meg. 1944-ben rendőrlaktanya, majd német hadikórház volt. A MABI 1946-ban újjáépítette és tüdőszanatóriummá alakította. 1950-ben került állami kezelésbe s lett~té. Ágyszáma a kezdeti 160-ról 273-ra (1970) emelkedett. Fő feladata a felnőtt tuberkulotikus betegek gyógyítása, de foglalkozik más krónikus tüdőbetegségekkel is. Szabadság-híd, Ferenc József-hid, Fővámtéri hid: építését az 1893. évi XIV. tc. rendelte el, tervpályázatát a kereskedelemügyi miniszter 1893. júl. 26-án hirdette meg. A jelenlegi Dimitrov tér és Gellért tér (az akkori Fővám tér és Sáros fürdő) között Feketeházy János (1842—1927) második díjat nyert pályaterve alapján, Czekelius Aurél és Nagy Virgil építészeti tervezésében 1894. szept. 1-től 1896. okt. Szabadság 1052 Szabadság A Szabadság-hegy télen