Budapest, 1881. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1881-01-01 / 1. szám
1-ső szám A „Budapest“ tisztelt olvasóihoz Csak egynéhány óra még, s lapunk negyedik évfolyamának utolsó számát írjuk; csak egynéhány óra még, s lapunk ötödik évfolyamának első számával köszöntünk be. Nyugodt lelkiismerettel teszszük az elsőt és fokozott munkakedvvel látunk az utóbbihoz. Megfeleltünk kötelességünknek s e tudatból nemcsak erőt a jövő munkásságra, de reményt is merítünk, reményt arra nézve, hogy Magyarország olvasó közönsége, s a „Budapest” tisztelt olvasói hűek maradnak hozzánk, s lapunkat nemcsak pártfogolják, hanem a saját körükben terjeszteni is fogják, mint oly lapot, a mely négy évi fennállása óta egyszer sem lett hitelen jelszavához s elveihez; amely tántoríthatlanul küzd az igazságért, a nép jogaiért, a nemzet jólétéért, az ország függetlenségéért; amely bátran szemébe néz a politikai és a társadalmi romlottságnak, a mely a hazaszeretet szent tüzet élesztgetve, a hit s az önbizalom oltárát építgetve, azon irányt követi, a mely irány a megváltás, az üdv, az önállóság, és teljes, legnemesebb értelemben vett szabadság jászolához vezet! A „Budapest“ hű barátja minden magyar családnak, s hit őre minden magyar erénynek, a „Budapest“ nem sért, de csontig vág ott, ahol nemzetiségünk, nyelvünk elleneire talál. Épen ennek köszönhetjük ama nagymérvű pártolást, mely a magyar hírlapirodalom terén eddig páratlan, s épen ezért hiszszük, hogy minden lapok között legolcsóbb lapunk iránt a t. közönség érdeke ezután sem fog csökkenni. Nem szükség, hogy új zászlót bontsunk ki! A függetlenség régi ellenei — bár már inogva — de még állnak, s igy zászlónk is a régi marad mindaddig, mig le nem dőltek az idegen érdekek bálványai. Aégi zászló, kipróbált kötelességérzet, tiszta hazafiság, kellő ildom és minden izében magyar szellem: oly ajánló levelek, amelyeknek elfogadását megtagadni nem lehet! Fogadják tehát a „Budapestet“ jövőre is házi barátnak A „BUDAPEST“ napitárcája. Üdvözöllek, új esztendő! Üdvözöllek, ej esztendő, Légy különb, mint vett az ő ! Hadd jusson már révbe hazánk: Ez a sokat hunyt hajó! Érje már el valahára A boldogság szigetét, A szabadság lényes napja Ragyogja be kék egét. Hadd legyen már nemzet újra A magyar, a hajdani . . . A ki nem tud senkinek so Térdtt fejet hajtani. S a ki előtt meghajíanak ... Szava fontos, szava nyom ; Hadd keresse barátságát Mindeméle hatalom. Ezt kivánom én tetőled, Lj esztendő, semmi mást . . . Ön deríts ránk szebb jövendőt ! Óh hozz egy uj messiást! PÓSA LAJOS. Január esején. — Csevegés. — — No hála istennek, ma az év utolsó napja —, s holnap január 1-je van! Ezt a felkiáltást a mai nap folyamában legalább is annyiszor hallottam, mint ahány forintot már kifizettünk Ausztria hiteleizőinek! “Ha semmi sem, ez a felkiáltás megcáfolhatatlanul bebizonyítja azt, miszerint BUDAPEST Szombat, január 1. és szellem testvérnek, pártolják és terjeszszék! Ez kérelmünk. Előfizetési árak: Az előfizetési pénzek e lap kiadóhivatalához küldendők. Wodianer F. Brankovics György, kiadó-tulajdonos, fel. szerkesztő. Egész évre ! 1 12 frt Fél évre ...•»••••» 6 „ Negyed évre3 „ Egy hóra..............................................1 „ Új esztendő! Budapest, december 31. Van-e tárgy, amelyet hivatott és hívatlan lant húrjain annyiszor elpengettek volna, mint az »új esztendő?« Hazánk ősz költője Arany János is azt dalolta már akkor, amidőn homloka körül még az ifjúság illatos virágai fűződtek koszorúba, hogy: »Új esztendő ócska tárgy.« És azért mégis íme mi is, a közönség ítélje meg, hivatottal! avagy hívatlanul, szintén elmondunk egy dalt az új esztendőről. Hiába, a szokás konvencionális formái a publicistától is megkövetelik, hogy lépjen elő a maga újévi cikkével. Szerencse, hogy fent idézett költőnknek csak félig van igaza ; szerencse, hogy csak a keret ócska s a tárgy—új ! Nem hiszik? Egy kis türelem, s minden machiavellistikai fogás nélkül, rögtön bebizonyítjuk állításunk helyességét ! íme, a beköszöntő új évnek legújabb tárgya mindjárt az új adók. Ezeknek tulajdonítják, hogy cikkünket nem kezdtük a szokásos boldogság-kívánással. Már megbocsát nekünk Apollo és Tisza Kálmán, de nem tudjuk, a nemzet boldogságát az új adókkal összerímeltetni. Sajnos, a jelen kormány boldogtalan politikájának ez a keserű gyümölcse, még nem az egyetlen, már nem az az ember a szokás rabja! Mintha bizony az a január 1-je, december 31-kénél külömb nap volna! Mintha bizony december 31-én több szív törne meg bánatában, mint január 1-én; mintha bizony január 1-je letörölné mind ama kényeket, melyeket december 31-ike sajtol, ki ? Bohó emberiség! Az egyik nap épen olyan mint a másik, s boldog az, ki az év utolsó napján, és oly mérték szerint méri az igazságot, mint az év első napján. És mégis! A polgári év kezdete sok tekintetben igen fontos. Az örökké való időnek egy nyugpontja az, melyről az ember mintegy önmagába szólva visszatekinthet a múltra, s bepillanthat a jövőbe! Ily nyugpontok nélkül elveszne az emberiségre nálave az örökké valóság is; ily nyugpontok nélkül nem jegyezhetne fel az ember emlékezetének lapjára egyetlen egy boldog percet sem , ily nyugpontok nélkül .. . de minek folytassam, hisz úgy is tudja mindenki, hogy csak a küzdelem örök, s a megelégedés, az üdv csak pillanatokig tart ! Ebben leli magyarázatát az, hogy a polgári év kezdetén mindenki „boldog njévet kiván“ felebarátjának, azaz az örökkévalóság láncszemében egy oly nyugpontot, amelyen s amikor boldognak érezze magát! E kívánságra ma nagyobb szükség van, mint valaha! Nem hiszik?! Íme,pillantsanak ama szerencsétlen alakra ott az utca szögletén! Nyílt szemei becsületességre vallanak, első, s még nem is az utolsó gyümölcse. Tisza Kálmán kezében van az ország gyeplője s hogy az ő kormányzatai alatt valami boldog újévnek néznénk elébe,azt a legvakmerőbb reménykedés sem merné kilátásba helyezni. Az ő kegyelméből még más istencsapása is vánreánk. Ha azt hiszik, hogy ez csak sejtelem, akkor felette csalódnak. Elég lenne önöket arra figyelmeztetnünk, hogy Tisza Kálmán politikájának az adók fokozásán kívül a kalandos hadjáratok,terjeszkedési vágyak, hatalmi szereplési viszketegség keleten képezik az alapelveit,de figyelmeztetésünket támogatjuk Tisza Kálmánnak azon kijelentésével is, amely tavaszi mozgósítást helyezett kilátásba! Az új esztendő keretéből tehát nemcsak az új adók, hanem az újabb áldozatok körvonalai is kidomborulnak már. S e két sötét vonal között ott vigyorog már az új kölcsön uzsorás arca is, mert hát ez is elmaradhatatlan. A deficitet kell vele fedeznünk s míg a deficitet fedezzük, az adósságok kamatainak máris súlyos terheit növeljük. No, de mindez egytől-egyig csak olyan dolog, ami már bizonyos, ami már kézzelfogható. Ki tudná azonban még mindazt elmondani, amit a kormány boszorkány-konyhájában,amelynek üstje alá Bécs rakja a tüzet, a nemzet ellen forralnak?! Ha visszatekintünk a múltra, ha végig járatjuk szemeinket azokon, kik hazánk sorsát intézik, ha a józan ész szavára hallgatva, a puszta tényekből a logika részrehajlatlan szabályai szerint következtetünk a jövőre: bizonybizony, szomorú események előfutárának kell az új év első napját tekintenünk. És mégis magas homlokának redői alatt nem mindennapi gondolatok tanyáznak, búbarázdálta arcvonásai intelligenciáról, mozdulatai szaloni könnyedségről tanúskodnak s hosszúra nyölt zilált haja, testét csak pongyolán fedő kopott ruházata, lábujjhegyeit mutogató cipői arra intenek, hogy bátran kívánhatunk neki: boldog új évet! Tanult, hivatalnok volt, de feljebbvalói nem szerették, mert esze volt, nem tudott meghunyászkodni, bátran kimondta az igazat, és------előbb csak háttérbe szorították, azután üldözték, míg végre kitúrták ! S most, minden ismeretei, esze, tudománya, műveltsége dacára is éhezik, fázik és szomjazik! És ha még csak maga volna, de a háta mögött ezer meg ezer oly áldozat áll, kit a protekció karjára vett ostobaság megfosztott mindennapi kenyerüktől; kívánjunk nekik tiszta szívből mindnyájoknak: „boldog új évet!“ Látják ott a kapu alatt azt az izmos alakot? Ennek testét már csak rongyok takarják, torzomborz bajuszát és szakállát az ó év pora lepi, tiszta fehér ruhát ép oly régen látott teste, mint terített asztalt a szeme! Nem süti le szégyenkezve szemét, vadul tekint jobbra balra, átkot szór az ajka, izmai feszülnek s ökölbe szorítja kezét. Utálja a társadalmat, mert a társadalom megveti őt, gyűlöli az államot, mert az állam tönkre teve őt. Virágzó asztalos műhelye volt! De jött a szabad ipar S szomszédságában bútorraktárt nyitott egy nem iparos! Verse-