Budapest, 1892. június (16. évfolyam, 152-179. szám)
1892-06-01 / 152. szám
152. szám. (2) «BVDiCKIT« Szerda, 1892. junius 1. Meleg napok. Budapest, május 81. Budapest fővárosában és az egész országban nincs szánandóbb teremtés azoknál a képviselő uraknál, a kik komolyan veszik a kötelességüket. Négy órán keresztül ott ülni a t. Ház üvegteteje alatt, klaszin párák közt, afrikai bőségben, hallgatni az izzadtságtól olvadozó szónokok beszédeit, melyek a gőzfürdői levegőben tompa egyhangúsággal mormolódnak le, mint valami malom kelepelése és mégsem szunyókálni el : a lelki erő olyan kifejtését kívánja, amely határos a martiromsággal. Hogy e munkában nincs köszönet,, az mit sem von le az illetők érdeméből, valóságos hősökké teszi őket magában az, hogy ellen tudnak állani a természeti kényszernek s a szemüket nyitva tartják. Ennél többet tenni felül áll a legmagasabb emberi mértéken is, s valóban a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk azoknak, akik meg tudják őrizni a látszatot, mintha ami most a képviselőházban történik, az parlamenti tanácskozás volna. De bár nyilvánvaló, hogy a képviselők csak testileg vannak jelen s szellemüknek az egész komédiához semmi köze , az országgyűlési ülésszakot még jó hosszú ideig nem lehet berekeszteni, minthogy még az erre az esztendőre szóló költségvetés sincs megszavazva. Most még a vallás- és közoktatási miniszter előirányzatával bajlódik a Ház, s tekintve, hogy az általános vita csakis egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozott, nem lehetetlen, hogy a részletes tárgyalás során fölkerülnek a közoktatási ügyek is s lefoglalnak néhány napot a maguk számára. Közbe jön pünkösd, azután a koronázási jubileum s úgy tudjuk, hogy június 12-én ül össze ismét a Ház tanácskozni. Akkor még három tárca költségvetése van hátra : a kereskedelmié, a honvédelmié s a pénzügyié. Mind a három olyan, hogy legalább 3—4 napi vita nélkül lehetetlen keresztülesni rajta, úgy hogy junius 20—25-ike előtt a költségvetési előirányzat semmi esetre sem lesz letárgyalva. S csak most következik meg a költségvetési törvény, az u. n. apropriáció. Ezt előbb a pénzügyi bizottság tárgyalja s akkor kerül azután a Ház elé. A legnagyobb sietés s az ellenzék legnagyobb előzékenysége mellett is tehát merőben lehetetlen, hogy a költségvetéssel való munkáját a képviselőház július eleje előtt bevégezze, így is csak abban az esetben, ha semmi zavaró körülmény nem jön közbe. Jön-e valósággal, nem-e, nem mondunk próféciát. Annyi azonban bizonyos, hogy amíg Szapáry Gyula gróf ül a miniszterelnöki székben, mindig készen kell lenni valami baklövésre, a nemzeti önérzet valami megcsúfolására, ami a kedélyeket a kánikulai bágyadtságból is napokra, sőt hetekre kizavarhatja. A koronázás jubileuma pedig erre bőséges alkalmat nyújt. Igaz ugyan, hogy a miniszterelnök úr az ellenzék vezéreinek megígérte, hogy minden tapintatlanságtól tartózkodni fog , de hisz az eddigi baklövéseket sem azért követte el, mert tudta, hogy azok. Tehát még eféle izgalmak bekövetkezését is be kell vennünk a legvalószínűbb eshetőségek közé. Mindenesetre azonban kétségtelen, hogy a költségvetés tárgyalása körülbelül július közepéig le fogja kötni a törvényhozást, tehát addig az ideig, amelyen túl ily nagy testületnek tanácskozás végett való együtt-tartása egyszerűen beleütközik a józan észbe. Világos ennélfogva, hogy a jelen parlamenti ülésszakban szó sem lehet arról, hogy az országgyűlés valami alkotó, organikus munkát végezzen. Talán még a valutarendezésről szóló javaslatot is jobb volna elhalasztani, mint tárgyalni valamikor július végén, mikor a képviselőknek lehetetlen azt a figyelmet és érdeklődést kifejteniük, melyet a tárgy fontossága megérdemel. Csakhogy az őszi ülésszak megint ellenzése dacára az érdekes külsejű festő nejévé jön. Elegáns lakásuk szalonjában találjuk őket. A férj a velencei tükör előtt áll és öntelt mosolylyal pödörgeti szőke, selymes bajuszát, majd Irén felé fordul. — Drága Irénkém, köszönöm, köszönöm, annyi mintha életemet adtad volna vissza. Báró Lelley gúnymosolya és az egész klub alattomos célzásai elnémulhatnak immár. — Hát sejtik ők, hogy minő áldozatok árán tudsz eleget tenni kötelezettségednek? — Nem sejtik, de tudják, arcomnak egy izma sem árulta el előttük helyzetemet és mégis beszédjükből, modorukból, kiérzem a lenézést. — Ne menj vissza közzéjük. Elköltözünk falura, megélünk a magunk munkája után. — Igen aztán majd hallgatjuk, hogyan csiripelnek a verebek szalmakunyhónk eresze alatt. Oh milyen idilli életet fogunk élni! — vágott vissza gúnyosan a férj. — Egy év előtt, állításod szerint, képes lettél volna erre is — rebegő a nő csalódott szívének keserűségével. A férj nem válaszolt semmit, csak a nyitott zongora billentyűin futtatta végig ujjait, majd futólagosan köszönt és távozott. A műcsarnokba ment, hol modern tárgyú festménye az egyik terem szögletében függött. Sokat várt ezen képtől, mely reális tárgya által ugyan szembeötlött, de hiányos kidolgozás és a színek diszharmóniája miatt, csekély művészi értéket képviselt, nem lesz használható egyébre, mint folyó munkára, a delegációk tanácskozásaira s az 1893-iki költségvetés tárgyalására. Ezalatt természetesen felszaporodnak azok az apróbb ügyek, melyek nem érintenek ugyan nagy elvi kérdéseket, de sürgősen kívánják a törvényhozás intézkedését,úgy hogy valódi reformmunkásságra, amennyire számítást lehet tenni, belátható időben az országgyűlés nem is gondolhat. Ez az átka annak a gonosz tettnek, mely az országgyűlés feloszlatásában állt. A parlamenti gépezetnek a munkára legalkalmasabb időben majd három hónapon keresztül történt vesztegeltetése a törvényhozás restanciáit megtorlasztotta, s az ebből támadt zavarok, a dolog természeténél fogva, mértani arányokban növekesznek. így tekeredik a hurok, melylyel az ellenzéket akarta megfojtani, magának Szapáry uramnak a nyakára. k BUDAPEST MPITÁRCIM. i..m ... --------------------------- - ..................... ■■ u ------------------------A művész felesége. (Elbeszélés.) "... Fejem zug, minden idegem túlfeszült Közeledik a végső veszedelem — tudom érzem. Csak pár lépés választ el tőle, de kétségbeejtőbb a tudat, hogy a felém gördülő lavina elől nem vagyok és nem leszek képes menekülni. Tegnap is itt volt, leányom Irén, halványnyá vált arcán könyek gördültek alá. Vádolja önmagát, amiért miatta, érette közeledem a bukáshoz. Pedig én nem vádolom. Küzdöttem a lehető végső határig, hogy megakadályozzam a házasságát. De most nem tudom tőle megtagadni a további segélyt. Érdemel kíméletet ? Nem, százszor nem ! Parancsolt volna szívének. Nem tette. Győzni engedte a szerelmet a gyermeki szeretet fölött. És én becsületemet áldoztam föl, megaláztatás, gúny legyen osztályrészem? Ez nem fog megtörténni ! Elég volt. . . .« Nem folytatta tovább az Írást, heves mozdulattal becsapta a naplót, párszor alig hallhatóan mormogva. Elég volt. * Imrey Andor rajzolni tanította nejét lány korában s ezt a legnagyobb érdekkel telte. A szép tehetséggel megáldott leány mesteriség kezelte az ónt. A gyakori találkozás és egyenlő ideális világnézetük következtében erős vonzalom fejlődött a két fiatal között és Irényi özvegy apjának egyetlen gyermeke volt, ennek ( Budapest, május 31. — Az országgyűlési „Függetlenségi és 48-as pászt“ j június 1-én .1. II. Gázakor értekezletet tart. — Mameluk nyugdíjintézet. A mandátum nélkül maradt kormánypárti képviselőkről atyailag gondoskodik a kormány. Varasdy Károlyt, Szombathely volt kormánypárti képviselőjét, akitől kerülete úgy szabadult meg, hogy Baross minisztert választá meg képviselőül, a hivatalos lapban ma feszlett királyi kézirat szerint Szilágyi Dezső igazságügyminiszter ellenjegyzésével a szegedi kir táblához bíróvá nevezték ki s ilyen módon Szilágyi a kir. táblából mameluk nyugdíjintézetet csinál. A kir. táblák decentralizálásakor épen azért kapott az igazságügyminiszter meghatalmazást táblai birák nyugalomba küldésére, hogy megszabadítsa a felső bíróságot az oly tagoktól, akik kortesjutalomból jutottak e díszes bírói polcra s most újra kormánypárti kortes és mameluk érdemek jutalmazására használják fel a kir. táblai bíróságot. Varasdy képviselősége és polgármestersége előtt alügyész volt s igy most legfölebb törvényszék . Milyen boldog vagy édesem, szived szerint választottál, mondá egy alkalommal Margit, egy gazdag bankárnak húsz éves leánya Irénhez. És e megjegyzés után olyan élvezettel szürcsölte beáját, hogy azt lehetett hinni, az képezi fő-fő boldogságát. — Miért nem követed példámat ? válaszolá a fiatalasszony. — Oe én nem hiszem, hogy nekem enynyi elég volna az üdvösségre. Tudod nem vagyok idealista. Nem is hiszem, hogy valakit úgy tudnék szeretni, mint te, olyan önzetlenül, olyan igazán. A bordó ablakfüggönyön átszüredő napfény pirosas fényt hintett a leány arcára ; barna haja, sötét szemei, halvány arca e viszfény következtében sajátszerű kifejezést nyertek. Irén még évek múlva is emlékezett ezen arc minden vonására, a mai beszélgetés minden szavára. Sok álmatlan éjen, midőn a csendet csak az óra ketyegése és gondolatainak forrongása zavarta, megcsendült a fülében, agyában, a szivében. »Milyen boldog vagy, szíved szerint választottál ! Atyád egyetlen gyermekéért föláldozta mindenét, amivel birta vagyonát és társadalmi létjogát , becsületét. Férjed tudomásul sem veszi mindezt, és önmagának, élvezeteinek és művészi hajlamának, ez minden ami érdekli. Ráadásul ma holnap a nyomor kopogtat be nálad. Mily boldog vagy!* »Kedves Margit! Fél éve múlott, hogy utolszor láttalak. Megígértem, hogy időrőlidőre hírt adok magamról, de fölza*a*t ke- POLITIKAI HÍREK.