Budapest, 1901. február (25. évfolyam, 32-59. szám)
1901-02-01 / 32. szám
(*) 82. szám. „BUDAPEST Ausztria és mi. Budapest, I?,u. 31. Bécsben ma nyílt meg az új Reichsrath. S mindjárt a legelső ülésen, az alakuláskor megújultak a régi botrányok. A korelnök szavát a süketítő zajtól, a durva közbekiáltásoktól alig lehetett hallani. Ha ilyen a bevezetés, a nyitány, képzelni lehet, minő lesz a folytatás. De mindezt előre lehetett látni. Hisz a lefolyt választások megadták a kegyelemdöfést Ausztria egységének. Megadták annyira, hogy ma már csak rövid idő kérdése, mikor bomlik nemzetiségi elemeire az osztrákoknak hajdan hatalmas birodalma, melyben egykor a nap sohasem nyugodott le. Alig húsz esztendeje annak, hogy egy osztrák lovag, kinek neve ma már zászló. Schönerer felszólalt a bécsi képviselőházban s nyíltan kijelenté, hogy ő és néhány elvtársa el akar szakadni Bécstől. Nekik nem kell az osztrák állameszme. Szivük őket oda vonzza Berlin felé, mert ők a nagy német egység eszméjének hívei. Igen! Alig húsz éve annak, hogy ezt a programmot nyíltan, álarc nélkül kiadta Schönerer az osztrák parlamentben. Lehet képzelni, hogy a bécsi Burgban mily rossz néven vették ezt a kijelentést. Schönerer lovagot egy alkalommal elvei, nézetei miatt el is zárták. De Schönerert a fogság nem törte meg. Amint kibocsátották a fogságból, újból hirdette eszméit. És ezek az eszmék csakugyan gyökeret vertek az osztrák népben. Eddig csak három-négy hívével hirdette Schönerer a bécsi képviselőházban a nagy német egység eszméjét, az utolsó választások azonban Schönerer lovag palájának adtak igazat. Alá már mintegy huszonöt oly képviselő ül a bécsi képviselőházban, akik nyíltan kimondják, hogy nincsen semmi szükség arra, hogy az osztrák birodalom fennmaradjon. Magától értetődik, hogy Schönerer és pártja minden oly eseményt nagy örömmel üdvözöl, mely okot és alkalmat ad nekik arra, hogy Ausztriát a nagy német birodalomba beolvaszthassák. Ezen a törekvésen éppen nekünk magyaroknak van legkisebb okunk csodálkozni. Hiszen tudjuk, hogy Ausztria nem oly államszervezet, melyet akár a cseh, akár a német, akár a lengyel, akár a ruthéni vagy olasz hazája gyanánt ismerhetne el. — Ausztria nem az az államszervezet, melyet a benne élő nemzetiségek bármelyike hazaszeretettel ölelhetne keblére. Ausztria keletkezése óta nem volt más, mint egy családi hitbizomány, melyben a legkülönfélébb fajokat és nemzetiségeket minden vegyi rokonság nélkül hatalmi parancsszóra, mint az uralkodó család jobbágyait tömöritették össze. Melyik nemzetiségnek áll voltaképen érdekében az, hogy Ausztria mint egységes állam tovább is fenmaradjon ? Egyiknek sem. Az a körülmény, hogy Schönerer pártja oly nagyon megerősödött, nekünk ad igazat. És nekünk magyaroknak kötelességünk ez igazságból levonni a tanulságokat. E tanulság pedig nem egyéb, mint az, amit a függetlenségi és 48-as párt 1867 óta folyton hirdet: hogy a szövetség Ausztriával úgy gazdasági, mint politikai tekintetben nemcsak hátrányos, de veszélyes reánk magyarokra. Hátrányos, mivel Ausztria feloszlásban levő állam ; olyan mint a sajt, melynek belsejét a kukacok megrágták. Csak külső burka látszik szilárdnak. Ez az Ausztria nem támogat, nem támogathat bennünket, mert maga is támaszra, vagy legalább oltalomra, védelemre szorul. Veszélyes, mert az Ausztriában dúló nemzetiségi mozgalmakból esetleg még a magyarországi nemzetiségek is tápot nyernek oly vágyakra, melyek itt at múltban, egy esetet kivéve, sohasem merültek fel. De van még egy más tanulság is ! Az, hogy a Habsburgok jogara alatt álló területen egyes-egyedül Magyarország az a szilárd állami szervezet, mely itt, ezen az ezer év óta lakott haza szent földjén akar is, képes is mint önálló független Magyarország fennállani. Megvan az a tanulságunk az osztrákok széthúzásából, hogy az esetben, ha mi ezzel a saját magával ellenséges lábon álló osztrák tartományokkal a közösséget megszakítjuk, akkor nemzeti önállóságunk biztos alapja teljesen megszilárdul. Az élősdi, kúszó növények képesek a legerősebb, legegészségesebb fákat megrontani. Felkúsznak reá, kiszívják életerejüket. A fa tengődni kezd, aztán sorvadozik, korhad, míg végre lassanként elveszti minden életerejét. Az okos, eszes kertész levagdalja az élősdieket és nem engedi, hogy az egészséges fa életnedvét teljesen kiszívják. Ha kormányférfiainkban van annyi politikai bölcseség, amennyi előrelátással bír egy jó és okos kertész , akkor illetékes helyen megmagyarázzák, hogy a magyar alkotmány egy oly szilárd ősi tölgy, amely Ausztria nélkül, szabadon sokkal jobban fog virulni, mint most az osztrák zűrzavarok senyvesztő árnyékában. S jöhetnek pusztító zivatarok, amikor jó védőül szolgálhat ez az ezredéves magyar tölgy. Hentaller Lajos, orsz. képviselő. A BUDAPEST TÁRCÁJA. A hétéves háború kurucai. (Történeti apróság.) A közönségesen hétéves háborúnak nevezett, harmadik sziléziai hadjárat alkalmával utoljára tűnt fel a kuruc név. A jó üreg Avadányi magyar lovassági generális, aki megírta Rontó Pál, kemény huszár gyerek verses históriáját, felemlíti, hogy a porosz huszárok legtöbbnyire szökevény magyar fiukból állván, a kuruc névvel kérkedtek; ellenben a császár lobogója alatt küzdő kollégáikat labancoknak gúnyolták. Kontó Pál egy ízben, maga is felcsapott „kuruc“-nak s mikor kézre került, kis híja volt, hogy fel nem magasztalták. De nemcsak a háború színhelyén bukkantak fel kurucok. Magyyarország elégedetlen volt s ebből magyarázható meg, hogy az arany kalászt termő alföldünk földmivelő népe, a már régen elhunyt Rákóczi és Bercsényi nevétől felvillanyozva, kitűzte a fölkelés zászlóját. Elhitették szegényekkel a porosz ügynökök, hogy Rákóczi és bujdosó társai még élnek s lengyel és török földön hadsereggel várják a szebb napok felvirradását. Ezekből a szebb napokból azonban semmi sem lett. Ellenkezőleg, a róluk álmodozókra súlyosabban nehezedett az osztrák járom mint valaha. Egy osztrák katona író, Kienast a neve, a bécsi hadi levéltárban történt kutatásai közt rájött, hogy Nagy Frigyes az osztrákverő porosz királynak Mária Terézia legádázabb ellenségének nagy része volt a lázadás szitásában. Az asszony-király, akiért a kibékült magyar nemzet annyi vért és pénzt áldozott, soha sem tudta a hurkos fejedelemnek megbocsátani, hogy Sziléziát elhódította. Mindenható minisztere Kaunitz azon mesterkedett, hogy az orosz birodalom és Franciaország segítségével visszafoglalja az elvett országot. A szövetség megkötése sikerült is neki. A minden oroszok cárnéja akkor Erzsébet volt, aki többféle okból szíve mélyéből gyűlölte a porosz királyt, Franciaországot pedig a szép Pompadour, XV. Lajos király kedvese forgatta az ujján. Mikor, Frigyes kitűnő kémei útján értesült a hármas szövetségről és azok hadi készülődéseiről, olyan kifejezésekkel illette a három asszonyt, aminőket nem szokás kinyomatni. A háború változó szerencsével folyt. Mivel kezdetben a szerencse istenasszonya a szövetségesekre mosolygott, akik közel 500.000 embert állítottak talpra, a maroknyi, alig 60.000 főből álló, de kitűnően begyakorlott porosz hadsereget „potsdami rakta. A képviselőház holnapi ülésén a kérvényeket, mentelmi ügyeket tárgyalják, továbbá a bizottságokban és a jegyzői karban megüresedett helyeket töltik be választás útján. A földmivelési tárca folytatólagos tárgyalása tehát, a szombati ünnep miatt, hétfőre maradj"adó"-nak gúnyolták. Frigyes országát pedig a türelmes papiroson felosztották maguk között. De végén csattant az ostor. A lángeszű porosz uralkodó, diadalmas csaták után, nemcsak hogy Sziléziát tartotta meg, hanem rettegette tette nevét, s helyet foglalt a népek sorsát intéző nagyhatalmak sorában. Ezerhétszázötvenkettőt írtak, a nagy magyar alföldön megmozdult a föld népe. A mezőtúri református tiszteletest az egri papok ellen tartott dörgedelmes prédikációi miatt a község főembereivel egyetemben elfogták, s Egerben börtönre vetették. Ugyanekkor az egri érsek megkísérlette a túri református templom elfoglalását, úgy okoskodván, hogy a templom valaha a katholikusoké volt, s amikor a mezőtúriak hátat fordítottak ősi vallásuknak és kálvinistákká lettek, ahelyett, hogy maguk számára templomot építettek volna, elfoglalták a katholikusok templomát. Természetes tehát, hogy a templomhoz semmi közük sincs. A mezőtúriak azonban másként vélekedtek. S mikor az érsek karhatalommal el akarta az istenházát foglalni, kaszára-kapára kaptak, s Törő Pál, kurátor, biróviselt ember vezetése alatt véres fejjel verték vissza az érsek embereit. Ezzel a kurátorral léptek azután érintkezésbe a burkus király emberei. Rövid idő múlva a nagy alföldi város táborrá változott . Bujdosó György hazavonult obsitos huszár és Jenei István volt debreceni diák voltak az Február 1. POLITIKál HIBEL Budapest, jan. 31.