Budapest, 1911. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1911-10-01 / 233. szám
4 éles ellentétben áll a pénzügyminiszternek a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságban tett kijelentéseivel, amely nyilatkozat, ha a jövőben érvényesülhetne, teljesen feldöntené azt a költségvetési rendet, melyet a pénzügyminiszter éppen a most tárgyalás alatt levő véderőreformmal kapcsolatban kilátásba helyezett? Ha van tudomása, milyen álláspontot foglal el e nyilatkozattal szemben? (Helyeslés a baloldalon.) Az interpellációt kiadták a pénzügyminiszternek. Az érmelléki gazdák, Jaczkó Pál kérdi a földművelésügyi minisztert, hajlandó-e az érmelléki és krasznavidéki kisgazdák válságos helyzetén haladéktalanul segíteni és mit szándékozik a bajok orvoslása céljából cselekedni. (Helyeslés a baloldalon.) Az interpellációt kiadták a földmivelési miniszternek. Hol a költségvetés? Bósy Zoltán kifejti, hogy a törvény világosan intézkedik, hogy a delegációk által megszavazott költségekkel szemben a képviselőház mikép járhat el. Vagy egészükben elfogadja, vagy elveti. A tételeken nem változtathat. Az 1911. költségvetés Átmeneti kiadás I. fejezetében megállapított rendkívüli közösügyi hitelek 3. címe alatt a delegációk 20 milliót állapítottak meg, amelyből Magyarországra hét millió kétszáznyolcvanezer korona esik s ez az öszeg be is állíttatott a rendes költségvetésbe. Kéri a pénzügyminisztert, hogy adjon felvilágosítást, hogy ez az összeg miken folyósittatott és használtatott fel. Interpellációjának második tárgya az 1912. évi költségvetés benyújtására vonatkozik. Kiemeli a költségvetési jog fontosságát. Ezt a baloldalon mindig elismerték s a múltban nem gördítettek akadályt a költségvetés törvényerőre emelése elé. Foglalkozik az igazságügyminiszternek vádjával. A képviselőház nem intézhette el előbb a költségvetést, mert a pénzügyi bizottság az 1911. évi költségvetésről szóló jelentését csak január 15-én terjesztette elő. S azért sem illethető szemrehányás az ellenzéket, ahogy a bankjavaslatot két hónapig tárgyalta, márciusig. Márciustól júniusig folyt a költségvetési tárgyalás. Azért kellett ehhez ennyi idő, mert 1909. óta nem volt költségvetés. Az ellenzék tehát a költségvetés tárgyalásánál erőszakos eszközöket nem vett igénybe a múlt évben és nem vesz igénybe a jövőben sem. (Felkiáltások a baloldalon : Hozzájárulnunk !) Ehez az egész ellenzék hozzájárul, mert mi a költségvetésnek normális tárgyalása elől nem zárkózunk el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mi minden eszközt fel akarunk használni arra, hogy az ex-lexnek káros következmnnyeit elhárítsuk és ha az bekövetkezik, nem a mi működésünk következtében áll elő. (Úgy van ! Úgy van ! balfelől.) Egy hang a jobboldalon : Hát az obstrukció? Lovászy Márton : Az csak a katonai javaslatokra vonatkozik! (Zaj.) Ábrahám Dezső : Tessék az igazi nemzeti munkát idehozni! Désy Zoltán : Ismételni vagyok kénytelen, hogy mi a költségvetés letárgyalása elé akadályokat nem gördítünk, a netalán bekövetkező ex-lexért és annak következményeiért a felelősséget önökre hárítjuk. (Éljenzés és taps a baloldalon. Zaj jobbfelől.) Egy hang a jobboldalon : Önök obstruálnak ! Désy Zoltán : Ezt a szerencsétlen javaslatot ebben a formában igenis mi mindig meg fogjuk obstruálni. (Élénk helyeslés balfelől..) De a törvény nem a kormány tetszésére bízza, hogy beterjeszti-e a költségvetést, vagy nem. A törvény világosan kötelességévé teszi a kormánynak, hogy a költségvetési előirányzatot olyan időben terjessze a Ház elé, hogy az év végéig letárgyalható legyen. Ez tehát a törvénynek egy imperatív rendelkezése, amely elől a kormány semminemű más céljai és tervei miatt ki nem térhet. (Úgy van . Úgy van balfelől.) A következő interpellációt terjeszti elő : Kérdem a pénzügyminisztert,mi az álláspontja az 1911. évi költségvetés Átmeneti kiadás I. fejezetében megállapított rendkívüli közösügyi hitelekre nézve s így elsősorban a 3. cím alatt «A közös hasereg fejlesztése« végett a közös ügyek tárgyalásaira kiküldött bizottságok által megállapított költségvetésben felvett 20 millió koronából Magyarországra eső 7.280.000 korona folyósítása és felhasználására nézve? Kérdem a pénzügyminisztert, szándék ‘ s házszabályok szelleme. — A politikai helyzet. — Budapest, szept. 30. Két félhivatalos kormánylapban, magyarul az egyikben, a másikban németül, cikk jelent ma meg Ssoránszky Lajos tollából. A cikk cime ez : Az 1848-iki házszabályok és az obstrukció. Célja az, hogy a negyvennyolcas nemzetgyűlés eredeti házszabályaiból, abból az embrióból, amelyből a magyar parlamentarizmus kifejlődött, fegyvereket kovácsoljon az obstrukció ellen. Magától értetődik, hogy bármily komolyan legyen is beállítva a cikk, bármily mesterkélten is igyekezzék egy kezdetleges stádium analogonjába belegyömöszölni a mai kiszélesedett és idejét múlt mértékekkel egyáltalán föl nem mérhető állapotokat: érveit, következtetéseit, nemzetiszintre festett csalafintaságait és halálosan veszedelmes végkonklúzióit elfogadni józan ember nem fogja. Nem érdemben kívánunk itt foglalkozni a cikkel, melyet a gyakorlat a világ minden egyes parlamentjében állandóan cáfol, csak rá akarunk itt mutatni néhány sarkalatos hibára, amelyek már elméletileg is kizárják (holott, ha van a cikknek némi értéke , úgy ez csak elméleti), hogy a benne foglaltak az igazság erejével hassanak. A cikk tudniillik, mint általában szokás ilyenkor, mikor a többség tehetetlensége házszabályrevízió után rimánkodik, abból indul ki, hogy a parlamentarizmus bázisa, tehát a házszabályok legelső alapelve : a többségi akarat föltétlen érvényesülése. Nos, itt a hiba. Mert ez a tétel egyetlen nemzet parlamentjében sem állott és nem áll ma sem föltétlenül, de legkevésbbé áll nálunk, ahol a hatvanhetes törvényhozás éppen azért nem akceptálta a negyvennyolcas házszabályokat, mert lehetetlennek tartotta, hogy az ellenzék egy klosür bilincsei között senyvedjen. Eötvös József báró, akit a cikk szintén idéz, a kérdéses vitában a következőket mondotta : «Fő dolog a szabályoknál, hogy úgy alkottassanak, miszerint mellettük és általuk mindig jó törvényeket lehessen hozni, mégpedig a lehető legrövidebb idő alatt. Ezt mi is aláírjuk s állítjuk, hogy a negyvennyolcas házszabály a mai viszonyok között, amikor bécsi célokért lelkesülő pálinkában foggant többség ül a Házban, ezt a fődolgot nem tudná elérni, ellenben a mai házszabály, amely széles ellenzéki kritikát és a nem mindig jó törvények hatékony felülvizsgálatát teszi lehetővé, igenis megközelíti Eötvös felfogását a gyakorlatban. Mert nézzük, miként kívánta megoldani a negyvennyolcas házszabály a vita bezárásának kérdését. A harmadik szakasz 59. pontja a következőleg hangzik : «A ház a tárgyalást bezártnak nyilváníthatja, ha azt az elnök, vagy tíz tag indítványozza.« 60. pont. «Ezen esetben a tárgyalás bezárása mellett és ellen csak egy tag emelhet szót, mindkét részről külön.« A negyedik szakasz 82. pontja így szól : «Kérvényeket egyeseknek, vagy küldöttségeknek a házba vinni nem szabad.« A hetedik szakasz 106. pontja következőleg hangzik : «A házhoz a budapesti nemzetőrségből minden illésre kellő számmal rendeltethetnek nemzetőrök, kik az elnök intézkedése szerint a rendre felügyelnek.« 107. pont. «Szükség esetében a parancsnokokhoz intézendő írott rendelet által a törvényhozás biztosítására az egész helybéli, mind nemzetőrségi, mind katonai fegyveres erővel rendelkezik az elnök, saját felelőssége mellett.« A szakaszokat a nemzetgyűlés két napi vita után, amelyben igen komoly és igen aggodalmas ellenző hangok vegyültek, elfogadta. Azonban a klotür gyakorlati alkalmazására egyáltalán nem került a sor, mert következtek a negyvenkilences események, majd az abszolutizmus sötét korszaka s végül a hatvanhetes kiegyezés, amely a parlamentarizmus és a közös ügyekkel telített politikai élet szempontjából már egészen új és egészen megváltozott viszonyokat talált. Kérdjük Ssoránszky Lajost és mindazokat, akik cikkét és okoskodását aláírják : miért nem vette át a hatvanhetes törvényhozás azokat a házszabályokat, amelyeket a mai rezsim oly ideálisoknak tart ? Miért nem vette át azokat legalább nagyjában, legalább körvonalaikban, legalább alapelveikben, legalább azokban az intézkedéseiben, amelyek arra szolgálnak, hogy a kisebbséget a technikai obstrukció fegyverétől megfoszszák ? Miért ? Mi megmondjuk : azért mert a hatvanhétben kialakult és azóta tartó közviszonyok a kisebbség jogának kasszálása mellett minden védelem nélkül kiszolgáltatnák ezt az amúgy sem eszményi függetlenségben tengő országot Ausztriának s ezt Deák Ferenc és vele együtt a hatvanhetes politika többi titánjai igen jól tudták, ők ismerték jól a magyar vezető osztályt s megsejtették már akkor, hogy lesz olyan idő, amikor Magyarországon a választók urna helyett kisebb-nagyobb űrmértékű kupicák útján gyakorolják alkotmányos jogaikat , hogy akad még olyan magyar kormány, amelynek törekvéseit igenis a kisebbségnek kell megakadályoznia, mégpedig a parlamentben és csak a házszabályok alapján, mert mindig a kisebbség az, amely kitart a törvényes alapon. Akkor is, amikor a törvénytelen vagy közveszélyes szándékú többség ellen harcol . . . Nos, egyelőre ez az, amit Horánszky cikkére vonatkozólag el akartunk mondani. És még csak egyet most. A cikk egyhelyütt azt mondja : «A sors véletlen játéka volt az, mely kezünkbe adta a legsúlyosabb fegyvert, mely a magyar nemzeti állam belső ellenségeit egy csapással semmivé teszi.« Erre a mondatra van megjegyzésünk : ne higyjenek a kabalákban, pláne ha hamisak is. Az önök fegyvere nem súlyos az önök kezében. Az csak akkor válik súlyossá, ha az ellenzék kiveszi azt az önök kezéből és ezzel a magyar nemzeti állam belső ellenségeit egy csapással csakugyan semmivé teszi. És ez nem lesz véletlen játéka a sorsnak, hanem magától értetődő BUDAPEST 1911 október 1. vasárnap.O kozik-e az 1912. évi költségvetést az 1897. évi XX. t.-c. 5 §-ának rendelkezéseihez képest oly időben beterjeszteni, hogy annak országgyűlési letárgyalása ez év végéig befejezhető legyen? (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Az interpellációkat kiadták a pénzügyminiszternek. Az elnök az ülést fél kettőkor berekesztette.