Budapest, 1979. (17. évfolyam)
1. szám január - A címlapon: A vörös sün a Hess András tér 3. sz. házon Hemző Károly felvétele
Igaztalan volna most számolgatni: ha kereken háromszázezer a pesti gyerek, akkor egy-egy játszótérre százötvenen jutnak. Valójában egyikre többen, másikra kevesebben. Csakhogy a legtökéletesebb és a leggondozottabb játszótér is más, mint a gondozatlan, szabad természet. Éppen egy esztendeje, hogy első ízben tartottak tudományos eszmecserét Játszóterek, játszószerek címmel. Vita támadt a játékterek, játszószerek veszélyességéről. A tudományos tanácskozás vezetője dr. Mőcsényi Mihály, a Kertészeti Egyetem professzora, ember és természet humanista híve, elmondta, hogy Köln játszótereiről egy időben eltávolítottak minden veszélyes vagy annak titulált játékot , mire ugrásszerűen megnőtt az ügyetlenségből, bátortalanságból fakadó gyermekbalesetek száma a városban. Mégsem egyenrangú a mászni-kínálkozó göcsörtös fa meg a játszóterek fémvázas mászókája. Az utóbbi készen áll, nem kell hozzá a gyermek teremtő töprengése, kísérletező kedve, sem szorongásból és kalandvágyból ötvöződő ügyességi gyakorlata. Jelképnek sem rossz, ha azt mondjuk: ágaira veszi a fa a gyereket, öleli is, kezét nyújtja olykor. Tapogatódzó kéz, tapogatódzó láb keresi rajta az utat, a támasztékot, a biztonságot. Persze, esett már le gyerek fáról is, törte ott is kezét-lábát, s meglehet, a statisztika szerint kevesebben estek le játszótéri mászóalkalmatosságokról. Mégis jobb a természetes játék, mint a készen kapott: a fokozatosságot is megadja, ami nélkül se tanulás, se fejlődés nem lehetséges. Játszóterül sok pesti gyereknek megteszi a pesti utca. Valaha azt nevezték utcagyereknek, akit kilökött az otthona, aki nemcsak neveletlen volt, de alkalmasint nevelhetetlen is. Mára kiveszett ez a kifejezés, talán azért is, mert sok gyerek kényszerül ki az utcára, találkozni pajtásokkal, labdázni vagy legalább futkározni. Esetleg eltölteni az időt az iskola és a szülők hazatérte között. Csakhogy az utca nem jó játszótér: szépre, jóra, tartalmas, értelmes foglalatosságra ritkán csábít. S helyszíne sok balesetnek. Mostanában egyre több a gyermekbaleset, holott ha csak egy volna évenként, az is sok volna. Ráolvasás itt sem segít. Persze, lehet füstölögni azon, hogy a kerékpárhoz miért nem adnak kis, könnyen érthető képes füzetet a közlekedési szabályokkal, s hogy a városi utcán kerékpározó gyerekektől igenis vizsgát kellene megkövetelni (ismerik-e például a jobbkézszabályt ?). Fontosabb mégis a felnőttek példaadása. Szülője kezét fogva szabálytalankodó gyerekkel is előfordul baleset. S ha akkor megússza is, megmarad a veszély. Aki Budapest utcáit, kivált forgalmas főútvonalait járja, akár autón, akár gyalog, megszámlálhatatlanul gyakran láthat karján-kezén gyerekkel az úttesten ugrándozó, keresztül-kasul szaladgáló vagy akár a középvonalon a járműfolyam apadtára váró felnőttet. Csak azt nem látni, hogy valaki, például rendőr, visszatartja őket. Ennyit a jó idő rosszul sikerülő játékairól. Hát rossz időben? Szobában hintát erősí