Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Dr. Pénzes János: Akiknek nehezebb...

Akiknek nehezebb... A társadalompolitikai célok megvalósításának egyik alap­vető eszköze a szociálpolitika. Feladata, hogy a jövedelmek újraelosztásával mérsékelje a különböző lakossági rétegek, csoportok, családok és egyének életszínvonalában, életkörülmé­nyeiben meglévő egyenlőtlensé­geket. Az MSZMP XII. kong­resszusának életszínvonal-poli­tikai határozatából követke­zően, a tartósan mérsékelt gaz­dasági növekedés időszakában különös jelentősége van annak, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű rétegek — gyermekes családok, pályakezdők, csök­kent munkaképességűek, ala­csony nyugdíjú időskorúak stb. - életszínvonala ne csökken­jen, életkörülményeik ne rosz­szabbodjanak. A jelen gyakorlat szerint a szociális gondoskodás rendsze­rében meg vannak határozva az állami és nem állami, központi és helyi, a társadalmi és érdek­képviseleti teendők, valamint az intézmények és vállalatok fel­adatai. A szociálpolitikai fel­adatok végrehajtásában kiemel­kedő szerepük van a tanácsok­nak. A feladat nagyságát és a szo­ciálpolitikával szemben támasz­tott igényeket érzékelteti leg­utóbbi felmérésünk. Budapest lakosságának egynegyede — közel 500 ezer ember — túl van a munkaképes koron. A nyug­díjasok száma 476 ezer. Az 1980. évi népszámlálás adatai szerint csaknem 20 ezer há­rom- és több gyermekes család van, vagyis az összes családok 3,6 százaléka. Rokkantsági nyugdíjban több mint 76 ezren részesülnek; 3300 a 14 éven fe­lüli testi és szellemi fogyatékos; a gyógypedagógiai intézmények­ben tanulók száma 1982-ben 6400 volt. Az állandóan vagy ideiglenesen itt lakó cigány la­kosok száma 60—65 ezer, kö­rülbelül 3 százaléka a főváros la­kosságának. A munkaképes kor feletti la­kosság 85 százaléka nyugdíjban vagy járadékban részesül. A nyugdíjasok egyharmadának a nyugdíja, járadéka nem haladja meg a kétezer forintot. A kis­nyugdíjasok nagyrészt az igen idős rétegekből kerülnek ki. Az alacsony nyugdíjúak fokozott és rendszeres segítséget, támo­gatást igényelnek. Ezt szolgál­ják a kormány nyugdíjpolitikai intézkedései is az alacsony nyug­díjak rendszeres emeléséről. 1983. szeptember 1-től emel­ték az úgynevezett „régi" nyug­díjakat. Havi 200 forinttal nőt­tek az 1959 előtt megállapított nyugdíjak, havi 150 forinttal az 1983. augusztus 1-ig megálla­pított egyes rokkantsági nyug­díjak, ugyancsak 150 forinttal emelkedtek — legfeljebb 2800 forintig — az 1959 és 1970 kö­zött megállapított öregségi és egyes rokkantsági nyugdíjak. Emeltek ugyanakkor egyes öz­vegyi szülői nyugdíjakat és há­zastársi pótlékokat is. Az időskorúak jelentős része családban él, hozzátartozóival. Nagyobb részük sem anyagi, sem egyéb társadalmi gondoskodást nem igényel. A főváros lakosságának 10 százalékát kitevő 70 éven felü­liek 40 százaléka azonban egye­dülálló, közülük sokan anyagi támogatásra s egyéb gondos­kodásra szorulnak. A lakással és megfelelő nyug­díjjal rendelkező, de önmagu­kat teljesen ellátni nem képes időskorúak segítésére létesítet­tük a házi szociális gondozást, mely az 1960-as években alakult ki. 1983-ban 10 200 öreg házi gondozását 345 főfoglalkozású gondozónő és 2572 tiszteletdíjas látja el. Ezt a munkát segíti mintegy 600 társadalmi aktíva. A házi szociális gondozás iránti igény nő, ezért szükséges a fő­állású gondozók és a tiszteletdí­jasok számának növelése. A fővárosban is kialakult az öregek napközi otthonának há­lózata. Ezeket azok az idős em­berek veszik igénybe, akiknek elsősorban a társtalanság okoz problémát, s az étkezés megol­dásában is segítségre szorulnak. Jelenleg 59 napközi otthon mű­ködik a fővárosban, ezekben 2870 főt gondoznak. Az ottho­nokban folyó élet szervezettsé­ge javul, működésük egyre in­kább klubjellegű. A VI. ötéves tervidőszakban a Fővárosi Ta­nács 35 új napközi otthon léte­sítését, mintegy további kétezer idős ember napközi ellátását je­lölte meg feladatként. A tanácsi szociális otthonok­ban 1982. év végén közel 5800, önmagát teljesen ellátni nem képes, rendszerint idős embert gondoztak. 24 szociális otthon van a tanács kezelésében. Kö­zülük 10 a főváros területén 27 telephellyel összesen mintegy 2700 öreg szociális gondozását biztosítja. A VI. ötéves város­fejlesztési terv előírása szerint 600 hellyel bővül a szociális ott­honban való elhelyezési lehető­ség. 1983-ban ezt az előirány­zatot teljesítettük, így 1985 vé­géig újabb helyeket lehet kiala­kítani. Az otthonokban élők 70 százaléka idős, egyharmaduk rendszeres orvosi ellátásra, ápo­lásra szorul. A feltételeknél mindezt figyelembe vesszük. Je­lenleg a szervezett szociális ott­honi helyek száma 6450, s mintegy 700—1000 személy vár elhelyezésre, többségük már a beutaló határozat birtokában. A Fővárosi Tanács nyugdíjas­házak építésével is segíti az öre­gek problémáinak megoldását. Ezek létrehozása az 1960-as évek második felében kezdődött. Ide azok az idős emberek kerülhet­nek, akik el tudják önmagukat látni, de közösséget és bizonyos segítséget igényelnek. Ennek megfelelően jelenleg is épülnek nyugdíjasházak, ahol megvaló­sítható a közösségi élet és az egészségügyi ellátás. 1980-ban 370 nyugdíjaslakás volt a fővárosban, 1981-ben 120 újabbat adtak át. 1985 végéig mintegy 600 lakás építését ter­vezzük. Mind a nyugdíjasok el­látása, mind pedig az így fölsza­baduló lakások száma indo­kolja, hogy a jövőben több nyugdíjasház épüljön Budapes­ten. A nyugdíjasok egy része igényli a megfelelő foglalkozta­tást. Ennek egyik formája a szociális foglalkoztatók, intéz­mények által adott munka. A fővárosban nem kifejezetten az idősek, nyugdíjasok foglalkoz­ A Fővárosi Tanács szociálpolitikai tevékenysége hatására alakultak ezek az intéz­mények, de a 7500 foglalkozta­tottnak majdnem a fele nyugdí­jas. Mintegy 90 ezren dolgoznak a nyugdíj folyósítása mellett. Az összes nyugdíjasok 19 százalé­kát teszik ki. Nemcsak az érin­tetteknek előnyös a nyugdíj ki­egészítése, hanem a munkaerő­hiány okozta gondokat is csök­kenti a nyugdíjasok munkavál­lalása. Az öregekről, nyugdíjasokról való sokirányú gondoskodásnak fontos eszköze a szociális se­gélyezés. Az eltartó nélkül élő, alacsony jövedelmű öregek egy része rendszeres vagy rendkívüli segélyt kap. A fővárosban 1982-ben 16 700-an kaptak szociális se­gélyt, köztük 2900-an rendsze­resen. Havonta átlagban 1200 forintot. A segélyezettek között természetesen olyanok is van­nak, akik nem idős korúak, de szociális helyzetük miatt rászo­rulnak erre. 1983. január 1-től havi 100 forinttal emelkedtek a különböző tanácsi szervek és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kifizetett segélyek, így a rendkívüli segély összege 1850 forintra, a rendszeres szociális­áradék összege ugyancsak 1850 forintra, a rendszeres szociá­lis segély legnagyobb összege pedig 1700 forintra emelkedett. Budapesten a tanácsok 1980-ban 64,5 millió forintot fordí­tottak szociális segélyezésekre, 1983-ban már 94,3 milliót. Eb­ben az évben központi intézke­dés eredményeként 9,6 millió forinttal emelkedett a szociális segélykeret. Az idős emberek támogatásá­ban jelentős részt vállalnak a munkáltatók és a szakszerveze­tek. A szakszervezeti segélykere­tek egy részét erre a célra hasz­nálják: szervezik a nyugdíjasok üdültetését, klubszerű foglal­koztatását. A szociális ellátás keretén be­lül a rendszeres szociális segély­ben részesülőknek ingyenes a közgyógyellátás (gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök). A Szakszervezetek Budapesti Ta­nácsa Társadalombiztosítási Bi­zottsága évente mintegy 5 ezer esetben nyújt segélyt — gyógy­szerre stb. — az erre rászoru­lóknak. WW

Next