Budapest, 2006. (29. évfolyam)
1. szám január - Nagy Béla: Több dudás egy utcában
Több dudás egy utcában SZÖVEG: Nagy Béla Budapesti kereskedelem az ezredforduló után FOTÓ : Sebestyén László KEZDŐDÖTT A PIACCAL, folytatódott a szatócsbolttal, következett a hiánykereskedelem, megérkeztek a hipermarketek. Aztán, a legutóbbi bő egy évtizedben, megszületett az új metódus, amelynek gyakorlói visszahozták a személyes kapcsolatot a kereskedelembe. És egymás elrendezését a szokásoknak, a használatnak. Ami aztán egy-egy városnegyed arculatára is rányomta-rányomja a bélyegét. De ezt a bélyeget szeretjük, örömünket leljük benne. És praktikus is a viszonyunk ezzel a városi világgal. Az üzletutcák kiépülése-megszervezése jövőnk örökségének értékes része lehet. S már ma vonzó terepet jelentenek az igényes vásárlók vagy akár az idegenforgalom számára. A trend a kereskedelemben: „szinte minden egy helyen". Napjaink szokásrend-változásaira jó példa a multiplex esete, ahol tucatnyi terem kínál egy házszám alatt s egyszerre különbözőfilmeket. Ma már nincsenek filmszínházak és köpködők; mások, más indíttatásból járnak ide, nem úgy, mint mi régen (értsd: a múlt század hetvenes éveiben), amikor képesek voltunk a világ végére (értsd: a város másik sarkába) is elmenni Bergman vagy Fellini kedvéért. Ma úgy keres és talál a közönség mozit, mint ahogyan kávéházat vagy éttermet is. Kiválasztják a kedvüknek, hangulatuknak megfelelő kör Először volt a piac A Liszt Ferenc téren — a Terézvárosban — egymás mellett sorakoznak a különféle kávéházak, éttermek, teraszok. Kicsik és nagyok, néhány ételféleséget kínálók vagy széles választékkal működők. A Ferencváros egyik nevezetességévé vált Ráday utcában csaknem harminc kávézó, vendéglő, büfé. Mindegyik más. Más ízek, ételek, italok, környezet, hangulat. Szinte érthetetlen, nyezetet, és az éppen aktuális kínálatból — a menüből — választanak egy fogást. Vagyis egy filmet, hogy hogyan élhetnek meg ennyien az üzletből egyetlen utcában... Másképpen olvasva: ahol ennyi étterem működhet, ott elfér még egy újabb. És, érdekes módon, nemcsak a vendéglők, kávéházak koncentrálódnak egy-egy utcába, hanem sok üzlet is: az antikváriumoktól a ruházati nagykereskedőkön, az antik bútorok üzletein és a régiségboltokon keresztül a művészeti galériákig. Vajon mi az a szervező erő, rendező elv, ami úgyszólván kényszeríti a szolgáltatások legkülönbözőbb műfajaira szakosodott vállalkozókat, hogy személyes közreműködésükkel kialakuljanak Budapesten ezek az egynemű üzletutcák?