I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1926
REV 2010 Verbőczy István: Budán, fenn a Várban, utcát neveztek el róla. Pest egyik főterén — az ellenreformáció nagy szellemi vezérének, Pázmány Péternek szomszédságában, — tündöklőn fehérükt nemes márványalakja. Iskolánk is az ő nevét viseli. Hogy az egykori köznemes hogyan jutott ehhez a megtiszteltetéshez, mivel érdemelte ki szobrát, mivel szolgált rá, hogy egy iskolának nevet adjon s bizonyos tekintetben az idejáró ifjúságnak eszményképe legyen, megfelel erre a magyar történelem, mely számon tartja minden igaz hazai pályáját és érdemeit. Werbőczy István a XVI. századforduló egyik legérdekesebb egyénisége. Sokirányú, munkás, zajos életpályát futott be. Volt jogtudós, királyi személynök, nádor és diplomata, híven szolgálta Jánost, az utolsó nemzeti királyt mint kancellár, s Buda török kézre jutása után (1541.) agg kora ellenére is, lelkes önfeláldozással vette válláral a budai főbíróság nehéz tisztét. Minderre a méltóságra korántsem születése vagy az esetleges fejedelmi kegy emelte, hanem nagy tudása és a nemzeti ügyi kitartó, buzgó szolgálata, kint jogtudós, úttörője a magyar jogkönyv-írásnak. A középkori magyar jogi fejlődés eredményeit olyan áttekintő világossággal és meggyőző erővel foglalta össze híres művében (Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungáriáé), hogy az törvényes szentesítés nélkül is szinte hivatalos törvényerőre emelkedett. Munkája a magyar nemességnek valóságos bibliája lett. Hasonló elévülhetetlen érdeme, hogy a magyar köznemességnek lelkes vezetője volt nemzeti életünknek éppen a legválságosabb szakában. Eszményéhez, a nemzeti királyság gondolatához, mindig hű maradt. Bár nem érte meg eszménye teljesülését, mert a nemzeti királyság, amelyért egész életén át küzdött, elbukott. Nagy-Magyarország, amelynek naggyá és virágzóvá tétele érdekében lelkesedett, darabokra tört; jómaga, aki valamikor Magyarország első közjogi méltóságát, a nádorságot viselte, élete alkonyán, mint a török kegyelméből kinevezett budai főbíró tengődött: eszménye és főleg élete nagy műve, a Hármaskönyv, túlélték őt és éppen a legnehezebb nemzeti megpróbáltatás évtizedeiben, a török hódoltság másfél százada alatt, egyik legerősebb élesztője volt a nemzeti tudatnak s egyik legszilárdabb kapcsa a három részre tagolt, lélekben osztatlan magyarságnak. Ezzel oly nagy érdemeket szerzett, hogy a most hasonlóan hét részre széttört Magyarországnak minden érte dolgozó vagy dolgozni készülő polgára csak hálával és tisztelettel ejtheti ki nevét.