I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1945
I. Iskolánk az 1945/46 iskolai évben Az iskolai év lefolyása. Romépületben felszerelések nélkül a legnagyobb nehézségek között kezdettük meg az 1945-46 tanévet. Csak 5 osztályterem volt használható állapotban, ezekben tanítottunk délelőtt—délután 3 csoportban. November 26-án tüzelőanyag, de ablakok hiánya miatt is abba kellett hagynunk a tanítást. Február 23-án az I.ker.elöljáróság életveszélyesnek nyilvánitotta az iskola épületét, így hontalanok maradtunk s más iskolák vendégül látását kellett kikérnünk. Az érseki gimnázium fogadott be először bennünket s március 15-i ünnepélyünket már az érseki gimnázium aulájában tarthattuk meg s majdnem 4 hónapi szünetelés után március 18- án újból megkezdhettük a tanítást az érseki gimnáziumnak a délutánokon rendelkezésünkre bocsátott 8 tantermében. A tantermek elégtelen száma miatt csak a 7. és 8. osztályok jöhettek mindennap, a többi osztályok naponként felváltva jártak iskolába. Munkánkban csak akkor állott be némi könynyebbülés, mikor a Székesfőváros is rendelkezésünkre bocsátott 5 tantermet a Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban, így április hó 30-tól kezdve minden osztályban teljes óraszámmal megindult az oktatás, persze újabb nehézség elé állítva a tanári kart, azáltal, hogy két egymástól elég távol levő helyen kellett a tanítást lebonyolítani. Itt kell megemlítenünk, hogy felterjesztésünkre a V.K.M. megengedte, hogy az intézet elnevezéséből Werbőczy István nevét elhagyjuk s igy 1946. jun. 6. óta iskolánk címe: I.ker. állami gimnázium. Az egységes munkát nagy mértékben nehezítette az év folyamán beállott sok személyi változás is, így elsősorban az igazgató személyében voltak változások. Dr.Pálfi János az iskola igazgatója december 10-én betegszabadságra ment, helyette április 1-ig dr. Marcsek Tibor c. igazgató vezette az iskolát, majd április 15-ig Finta Gerő igazgató, míg végre április 12-én a V.K.M. dr. Fischer Vilmost az iskolához helyezte és megbízta az igazgatói teendők végleges ellátásával. Az iskolai év lefolyásának fontosabb mozzanatait a következő dátumok tüntetik fel.: