VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1910
Az élő idegen nyelvek tanításáról. Alig van bővebben megvitatott kérdése az iskolai és lzi tanításnak, mint a gyakorlati nyelvoktatás. Valóságos tengeri kígyója ez a nehéz probléma az iskolai pedagógiának és házi nevelésnek egyaránt, mellyel tanítók és szülők, tanügyi hatóságok és elméleti pedagógusok, tankönyvírók és kulturpolitikusok minden időben élénken foglalkoztak. De különösen az újabb időben, amikor a vasút közvetlen közelbe hozta egymáshoz a különböző népeket — nyomul ez a kérdés mindinkább előtérbe, úgy az iskolában, mint a magánnevelésben. A legváltozatosabb sorozata áll előttünk azoknak a különféle eszközöknek és módoknak, melyekkel erre hivatott egyének és testületek ezt a fontos kérdést megőrteni törekedtek. A tanítási rendszerek terén ott látjuk egész régióját az ú. n. „új módszer“-eknek, melyek segélyével „tanítómester nélkül hat hónap alatt idegen nyelven írni, olvasni és beszélni meg lehet tanulni.“ Kezdve az Ollendorf lehetetlen mondatain s áthaladva s Jacotot, Toussaint-Langenscheidt, Gouin, méthode maternelle, direkt módszer, Schidlof-féle 1000 szórendszer, a magyar specialitásé Rozsnyai-féle tanításmód változatain s elérkezve a ma domináló ú. n. Dent-féle módszerű könyvekig. A gyakorlati eljárásmódok közül pedig előttünk állanak a legváltozatosabb kísérletek: cseregyermekrendszer, bonneók és északnémet nevelőnők, korai külföldi iskolázás, idegen nyelvű családi társalgás, idegen nyelvű cselédek, idegenben való vakációzás, szünidei kurzus Svájcban, Berlitz-school, beszélő gép, stb .stb. És mindezen százféle elméleti és gyakorlati kísérletezés dacára is mind e mai napig csak ott tartunk e fontos probléma megoldásában, ahol évekkel ezelőtt. A tanítók egyre változtatják a tanítási módszert, a szülők pedig mind csak azt panaszolják, hogy