A budapesti I. István Gimnázium évkönyve, 1981-1982 (80. tanév)
Vörösmarty Mihály Ábránd és Petőfi Sándor Minek nevezellek? című versének összehasonlító elemzése. Kiss Zsuzsanna IV. A osztályos tanuló érettségi dolgozata
Vörösmarty Mihály Ábránd és Petőfi Sándor Minek nevezellek? című versének összehasonlító elemzése (Kiss Zsuzsanna IV. A osztályos tanuló érettségi dolgozata) Ezen a két költeményen is felfedezhetjük azokat a legjellegzetesebb vonásokat, amelyek Vörösmartyt Vörösmartyvá, Petőfit Petőfivé teszik. Vörösmarty kozmikus gondolkodása Ábránd című versére is rányomja bélyegét — ez főleg a harmadik versszakból tűnik ki. Petőfinél legszembetűnőbb az élőbeszéd könnyedsége. Mindkét költő a magyar romantika nagyja, de míg Petőfi — a forradalmár — a plebejus népi romantika úttörője, addig Vörösmarty a nemesi költészettől jut el az egyetemes felelősség demokratikus útjáig. (Ezért természetesebb Petőfi népiessége.) Vörösmarty szerelmi líráját mélyen áthatják közéleti gondolatai. Ábránd című versében is felfénylik nemes erkölcse, felelősségérzete: „Eltépett lelkemet Istentől újra visszakérném, Dicsőbb erénnyel ékesíteném.” A két vers formai hasonlóságokat is mutat. Ritmikus szerkezetbe ágyazva jelenik meg a mondanivaló. (Az Ábránd minden strófája a szerelmedért szóval kezdődik és zárul, míg a Minek nevezzelek? szakaszai a cím ismétlésével válnak keretessé.) Vörösmarty végig feltételes módban ír, mert a be nem teljesült szerelem ihleti. Petőfi végig kérdő hangnemben, de ebben a kérdésben a kijelentő mód bizonyossága, boldogsága dominál. Minden strófa (az utolsó kettő kivételével egyetlen összetett mondat. A főmondat egyezik a címmel, ezután feltételes időhatározói alárendelt mondat, majd legtöbbször szintén alárendelő szerkezet következik (ebből a szempontból is az utolsó két szakasz bontja meg a rendet). Az első négy strófa annyira hasonló, hogy még az utolsó sor utáni gondolatjel és a keretmondatok utáni írásjelek is megegyeznek. A záróstrófa kezdő mondata azonban nem főmondat, hanem kérdés, a gondolatjel is hiányzik. Itt egy kicsit megállítja az olvasót, és lezárja a költeményt. Az Ábránd strófái is egymondatosak (egyetlen helyen van hosszabb megszakítás, elválasztást jelző pontosvessző), de míg Petőfinél az alárendelő, itt a mellérendelő mondatok szerepelnek. Petőfi minden szakaszban hasonlatokkal, metaforákkal zeng kedvese szépségéről, saját boldogságáról. Vörösmarty jelzőkkel (édes, bércnyomta, földalatti, kihalhatatlan, eltépett, dicsőbb), néhány állapothatározóval (némán, örömmel) adja meg verse hangulatát. Petőfi jelzői (szép, szelíd, lágy, lángoló stb.) — ha lehet így mondani — közönségesebbek. Éppen ezért hat olyan természetesen minden szava. Petőfi legfőbb költői eszközként tehát a metaforát és hasonlatot használja, Vörösmarty pedig egyéni, maga alkotta (bérc-nyomta) jelzőit, jellemző szótárát. Vörösmarty a romantikus képzelet legcsodálatosabb, legmonumentálisabb, legáradóbb képeit alkotta meg. Érdekesen nyilvánul ez meg szerelmi lírájában. A kozmosz költője itt is eljut a „villám és vész” haragjának, a „földalatti” lángnak kifejezéséig. Érdekes, hogy másodikként említi képzelmei „édes tartományát” az értékek között, amiket feláldozna (legnagyobb értékeit sorolja fel az első szakaszban: eszét, képzeletét, lelkét, egész valóját) Mindkét vers egyértelműen romantikus, végletes érzés kifejezője, bár 49