Az Angolkisasszonyok budapesti katholikus Sancta Maria leánygimnáziuma, Budapest, 1922
.v.ri I. ISKOLÁNK AZ 1922—1923. ISKOLAI ÉVBEN. Nevelési vezércsillaga intézetünknek ezen iskolai évben is az volt, hogy a legmostohább körülmények között is derűs otthont teremteni tudó művelt nőket adjon a megpróbáltatás útjait járó magyar nemzetnek. Nagy segítségére volt az intézetnek e törekvése elérésében dr. Pintér Jenő, tankerületi kir. főigazgató úr, azzal is, hogy személyesen szerzett tapasztalatai alapján nemes szive sugallatára hallgatva, jelentékenyen közreműködött, hogy a Nm. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1922. évi december hó 20-án 174.081. V. n. o. szám alatt kelt rendeletével folyó 1922—1923. tanévtől kezdve véglegesen megadta a nyilvánossági és érettségi vizsgálat tartási jogot az iskolának. Változások a tanári testületben. M. Arányi Margit szerzetestanár szellemi és lelki kincseit gyarapította, hogy mennél többet adhasson gyengéd anyai szeretettel gondozott növendékeinek, mikor a halál elragadta körünkből. Helyébe lépett Sz. Schürz Irén szerzetestanár. Az iskolaépület ezen iskolai évben is tisztaságával és ízléses berendezésével egyik bizonyítéka az Angolkisasszonyok jó szerzetesi szellemének és nemes ízlésének. Ügymenet. Az iskolai évet szeptember 5-én Veni Sancte-tel és évmegnyitó ünnepéllyel kezdtük. Az előadások menetét a karácsonyi és húsvéti rendes szüneteken kívül az október és április hónapokban tartott 3—3 napi lelkigyakorlatok szakították meg. Egészségügy. A tanulók egészségi állapota lehetővé tette a rendes iskolábajárást azon két hét kivételével, amelyre a tisztiorvos az I. és II. osztályt járványos betegség miatt bezáratta. A halál angyala boldogabb házába ragadta tavasszal, élte tavaszán, az inkább égnek, mint földnek született angyaljóságú Wolff Livia II. osztályú tanulót. Látogatások. Január hóban tette hivatalos látogatását és tartott erősen katholikus, nemzeti és értelmi irányt jelölő értekezletet dr. Pintér Jenő, tankerületi kir. főigazgató úr. Többször volt szerencsénk a szakfelügyelő urakhoz is, akik minden egyes esetben a legnagyobb jóakarattal adtak igen hasznos útbaigazításokat az érdekelt szaktanároknak. A tanulók vallásgyakorlatai, erkölcsi magatartása, szorgalma és előmenetele. A növendékek buzgón vettek részt a rendes házi és nyilvános vallásgyakorlatokon. Erkölcsi maguk viselete hű kifejezése volt lélekben és igazságban gyakorolt vallásosságuknak. Szorgalmukat megfeszítették, hogy mennél több készültséggel felelhessenek meg ama feladatoknak, amelyekkel rombadőlt hazánk újraépítésében ők is résztvehesse k.