V. ker. községi Ráskai Lea leánygimnázium, Budapest, 1946
RÁSKAI LEA Dömös apáca volt a XVI. sz. elején, a Nyulak-szigetének klastromában, ahol ugyanakkor sokan élték meg rajta kívül, Istennek szentelt életüket. Csak az ő neve maradt fenn közülük, s fennmaradt évszázadok múltán is, míg a maguk korában sokkal nagyobb port felverő »nagyemberek« nevei százával letűntek. Pedig semmit sem tett azért, hogy halhatatlanságot biztosítson nevének. Választhatott az Isten és a világ szolgálata között, s az előbbit választotta, de a maga módján : úgy szolgálta az Istent, hogy azzal a világnak is igen nagy szolgálatot tett. Volt benne valami szellemi energiatöbblet, irodalmi érzék, túl a többiekén. Mert Isten dicsőségét sokféleképen lehetett szolgálni egy középkori kolostorban és ő a kódexek másolására adta magát. Kétségkívül egészen, mert különben nem köszönhetnek neki ma öt domonkos kódexünket. Szent Margit élete, Szent Domonkos élete, a Példák könyve, a Horvát-kódex, a Cornides-kódex került ki keze alól, lemásolásuk ma is elég volna egy embernek. Felbecsülhetetlenül nagy szolgálatot tett ezzel a műveltségnek. Nemcsak a maga szerzetes- és kortársainak, akiknek öt könyv olvasását tette lehetővé, hanem nekünk is, évszázadok múltán élő magyaroknak, akik szellemi életünk fejlődésének ilyen értékes emlékeit köszönjük neki. Élete egy magasabb célnak szentelt, önfeláldozó élet volt szellemi munkában, olyan egyéni élet, mely egyben szükségképen az emberi közösség szolgálatának is impozáns példájává lett , ezért élő eszményképünk ma is Ráskai Lea. JÓZSEF ATTILA A »szépség koldusainak« gyakran van kolduszsorsuk; az volt az övé is. Életét »a proletár utókorénak« vallotta. A forgó-árulástól a hajósikálásig, sőt az »okos urak közt« való forgolódásig mindenféle megélhetési lehetőséget végigpróbált, de sehol sem engedték megélni. Tehetségét nem bírta el az ország egyeteme, ő meg nem bírta el a szívtelen társadalom levegőtlenségét. Mégis beteljesedett önmagáról írt jóslata: egy egész nemzetet tanít most már »nem középiskolás fokon«, noha már 32 éves korában erőt vett lelkén az élet iszonyata és végleg elkészítette a leltárt. Sorsába valóban belesűrűsödött »az utca és a föld« kisemmizett fiainak egész keserű sorsa, vérében az egész magyar múlt története és viharosan zajló ritmusa lüktetett, egész élete a múlt és jelen égető magyar hibáinak sajgó sebe volt. Megtanított rá mindenkit, hogy hogyan kell a külvárosi éjszakák álmodó nyomorában is fölfedezni az embert és beleharsogta a köztudatba azt is,hogy mit kell tennie a magyarnak, ha itt a Dunánál meg akar maradni. A szocializmus forradalmára volt és egyet nem tudott vele megtenni sem páratlanul nyomorúságos sorsa, sem korának meg nem értő társadalma : azt, hogy mondanivalójával elhallgattassák. A magyar költők és próféták életútja általában nincs rózsákkal szegélyezve, de még így is elmondhatni róla, hogy nagyobb nyomorral és nagyobb tehetséggel kevés költő küszködött ebben az országban, kisebb »létminimuma« és nagyobb szellemi hatása kevés embernek volt ebben a hazában. Alakja azért lett ideáltípussá, mert »belehalt abba, hogy élt«, de amíg bele nem halt, páratlan energiával és intenzitással küzdött az életért.