IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1936
indulatait és duhajságát szólaltatta meg — kesergőiben, hallgatóiban vagy ropogós csárdásaiban. Bennünket elbűvölt, az idegent indulatba és tomboló lelkesedésbe ragadta. Operaszínházunkban adott Csárdajelenetei ünnepi és fejededelmi látogatások alkalmával elmaradhatatlanok. Csodálatos lelkének egy-egy darabja költözött a hegedűbe. Fiatalos tüze megmaradt mindvégig és mindig különös ünnep volt, ha nagy nemzetközi hangversenytermekben Hubay Jenő is fellépett. Már a természet is lenyűgöző varázszsal ruházta fel személyét. Megjelenésében méltóságos, tiszta homlokán a szobor szépsége, szemének sugárzó tekintete a felsőbbrendű embert állította elénk. Tudott ujjongón a magasba törni és tudott alázattal lehajolni. Szíve minden dobbanása, lelke minden rezdülésével benne élt a mai magyarság életében. Az élet és a lélek művésze volt. Az embert szebbé, jobbá, emelkedettebbé akarta tenni. Muzsikájának ellenállhatatlan erejével százezreket, lelkes odaadó táborokat hódított meg a magyarság számára. Apostolává lett a magyar zenének. Meggyőződéssel hitt csodálatos erejében. Tudását és készségét hiánytalanul igyekezett átadni tanítványainak is. Boldog büszkeséggel vallják mesterüknek ma már beérkezett tanítványai. Társadalmi és művészeti eseményt jelentettek a Hubay-palota zenedélutánjai és a rádió hullámain megkeresték a világ minden magyarját. Akkora művészi örökséget hagyott, hogy sokáig nem tudjuk eltékozolni. Az iskola hajol itt meg a kivételes, a nagy Tanítvány előtt. A rövidnadrágos kis Huber Jenőből, aki gyermeki boldog öntudatlansággal itt szaladgált öreg iskolánk falai között, szárnyra kelve bontakozott ki a magyar zenei élet felejthetetlen Hubay Jenője. Szeretettel gondolunk re, és mi is felsírunk veszteségünkön. Mert Hubay Jenő is szeretett minket. A kivételesek ráeszmélésével tudta, hogy a szeretetnek hűséggé kell válnia, hogy ne csak követeljen, hanem tartozzék is. Itt tanulta meg a legnehezebben megtanulhatót, a háladatosságot. Lelke egyensúlyát, megelégedettségét és boldogságát, hálás, kiegyensúlyozott egyéniségének köszönhette. Amikor alkalma volt, tettekkel bizonyította háláját és ragaszkodását az öreg iskola iránt és sok derék növendékünk köszönhette hangversenyein keresztül kapott segítségének könyveit vagy tandíját. Hálásak vagyunk Istennek, hogy Hubay Jenőt adta nekünk és most, megfosztottan ettől a nagy örömtől és büszkeségtől, érezzük fájó veszteségünket. Legyen életének szépsége, egyéniségének jósága és művészetének kivételes nagysága el nem múló érték — drága ajándék és példa tanítványaink előtt. Kubinyi Bertalan.