Magyar Új Iskola Egyesület nyilvános jogú leánygimnázium, Budapest, 1942

Neveléslélektan Az Új Iskola Neveléslélektani Kutató Állomásának feladatai és működése Leánygimnáziumunknak az 1938—1941. tanévben volt tanulmányi fel­ügyelője, dr. Imre Sándor egyetemi tanár úr a nm. V. K. Minisztériumhoz intézett, az iskola szervezeti és tanulmányi ügyeire vonatkozó beadványá­ban többek között egy neveléslélektani munkahely felállítását javasolta. E javaslatot a nm. V. K. Miniszter úr magáévá tette és 1942. szept. 1-től az Új Iskolához osztotta be szolgálattételre dr. Baranyai Erzsébet egye­temi magántanárt, azzal, hogy neveléslélektani kutatásokat folytasson. Ezzel felállította az Új Iskola Neveléslélektani Kutató Állomását (a címet a V. K. Miniszter úr 104.355/1943. VI. 1. sz. a. engedélyezte) és ez azt jelenti, hogy az Új Iskolának megbízást adott tudományos neveléslélek­tani kutatómunka folytatására. A Magyar Új Iskola Egyesület az Állomás céljaira helyiséget bérelt az Új Iskola gimnáziumának közvetlen szom­szédságában és a munka 1942. szept. 1-én kezdetét vette. Az új munkaterület vezetője az alábbiakban közli beszámolóját:­­ ❖ Munkánk nem volt előzmény nélkül való, hiszen az Új Iskola a Gyer­mektanulmányi Társaság égisze alatt indult és már alapvetését is az a tipológia adta, melyet Nagy László állított fel és Domokos Lászlóné dol­gozott ki. Az iskola, már megalapítása óta, nemcsak a gyakorlat terén működik, hanem jeles munkákra tekinthet vissza az elmélet területén is. Elsősorban Domokos Lászlóné és Blaskovich Edit, valamint többen az Új Iskola tanárai és tanítói közül sok neveléslélektani kérdés vizsgálá­­sáról számoltak be könyvek és folyóiratok hasábjain. Mindezek miatt a múlt év szeptemberében megindult munkát folytatásnak tekintjük. Mind­azonáltal ez az időpont mégis új szakaszt jelent az iskola történetében annyiban, hogy a nm. V. és közoktatási minisztérium külön munkakört és ennek betöltésére külön egyént rendelt a neveléslélektani vizsgálódás céljaira. A neveléslélektan tudományát oly kérdések teszik, melyek a nevelő hatás lélektani visszahatásával foglalkoznak. Középen van tehát e tudo­mány a lélektan és a nevelőtudomány között. A lélektan kiindulása

Next