Budapesti Kereskedelmi Akadémia, Budapest, 1887
Figyelmeztetés. A nagyméltóságú m. kir. belügyministerium 1887.40,180. sz. alatt kelt körrendelete értelmében Budapest főváros polgármesteri hivatala az 1887. évi XXII. t.-cz. 4. §-ában foglaltak végrehajtása tekintetéből elrendelte, hogy a főváros területén bármely tanintézetbe lépő, élte 12. évét betöltött tanuló, ki az iskolaév elején a himlő elleni újraoltást igazolni nem képes,, a kerületi elöljáróságnak mint I. fokú közegészségi hatóságnak bejelentendő. — Ennek következtében az 1888/9. iskolaévre való beiratás alkalmával minden jelentkező tanulónak igazolnia kell, hogy az újraoltást kiáltotta, különben az illető a kerületi elöljáróság közbelépésével fog újraoltatni. A budapesti kereskedelmi akadémia igazgatósága