VII. kerületi állami felső kereskedelmi iskola, Budapest, 1918-1919

bomlásnak csak ideig-óráig tudtunk ellenállani! A társa­dalom, a család bomlása magával ragadta a gyermeket ,s vele az iskolát is. E szomorú állapot betetőzést nyert 1919 március 21-én, amikor a forradalom és romboló intézkedé­sei a hatalmat, az időközben megszervezett kommunisták­nak kezére játszotta át. E pillanattól kezdve megszűnt az iskola ,­iskola“ lenni! A kommunisták is tudják, hogy „akié az iskola, azé az állam", legelső intézkedéseikben az isko­lára vetették magukat s a régi szép rendet, mondhatni, pil­lanat alatt felborították. Tönkre tették a tanári tekintélyt, a tanulók lettek az irányadók az iskolában, a tanároknak a tanulókkal együtt kellett tanácskoznunk fegyelmi esetek­ben, sőt az osztályozásnál is szavuk volt. Természetesen, ilyen körülmények között márciustól, illetőleg április kö­zepétől kezdve már szó sem volt tanulásról és tanításról. A tanuló el volt foglalva a diáktanácsnál s a szakszerve­zeteknél. Tanórákra nem jöttek el. Sokszor oly kevés volt a tanuló egy-egy osztályban, hogy az órát nem velt érde­mes megtartani. S mindezekkel szemben a tanári kar te­hetetlen volt. Az iskola e szomorú pusztulását csak távolról szem­léltem, mert a kommün kormány, mint­ megbízhatatlant, állásomtól felfüggesztett s az iskola vezetésével dr. Barta László, VIII. ker. felső ker- isk. tanárt bízta meg. Az ő is­kolavezetése alatt a kommün nem igen érte el célját isko­lánkkal, mert állásának elfoglalása után nemsokára sza­badságot kért s a szükséges intézkedések megtételét a ta­nári karra bízta. E körülménynek mindenesetre meg volt az a kedvező eredménye, hogy intézetünkben a tanári kar ébersége mellett a kommunizmus és bolsevizmus nem ta­lált termékeny talajra. Ilyen körülmények között fejező­dött be a szomorú emlékű 1918—19-ik iskolai év, illetve minden eddigi szabály­i rendszer mellőzésével, nem tudni mikor, kimúlt. Egyedüli hivatalos formája az év befejezé­sének az az aktus volt, amikor a tanulókból rajodén am­­bitiót kiölő „szovjet" látogatási bizonyítvány*!? kiosztat­tak! Jelentésem záradékául megjegyzem, hogy e tanévet a rendes időben, szept. 1-én kezdettük meg. A tanítás me­netéről az előbb mondottak számolnak be. Az előzőleg megtartott beírások alkalmával az intézet 9 osztályába, (mind a 3 évfolyam 3-szorosan volt párhuzamos) összesen

Next