VIII. ker. Vas-utcai felső kereskedelmi iskola, Budapest, 1918
Mindamellett a tanulók nagy többsége elég tűrhetően viselkedett mindaddig, amíg be nem állott a szénszünet, mert ezzel az iskola fegyelme teljesen megszakadt. A szabadjára bocsátott és féktelenségre hajlandó tanulók most teljes erővel belevethették magukat a diákszakszervezetek mozgalmaiba és az azokban tartott gyűléseken mohón szívhatták magukba az ott hangoztatott romboló hatású elveket és tévtanokat. Sok józanul gondolkozó és jól nevelt tanulónkat, ha nem is hódíthatták meg teljesen, mégis ingadozóvá tették. A szénszünet után az iskolába visszatért ifjúság már erősen át volt itatva a szocialista tévtanoktól és már csak a március 21-én kitört proletárdiktatúra kellett hozzá, hogy a rombolást teljes siker koronázza. Most az ú. n. diákagitátorok már teljesen nyíltan léptek fel és korompálták az ifjúságot ott, ahol csak lehetett; követelték a vallásoktatás teljes eltörlését, a jogismeretek, közgazdaságtan, könyvviteltannak, a keresklevelezés tanításának, valamint az Isten, a haza és a szülők iránti tiszteletnek a beszüntetését. Az egyes osztályokban is valóságos diákbizalmiak működtek, akik közül egynéhány merészebb a tanárok és az igazgató előtt is mint olyan kívánt szerepelni és annyira merészkedtek, hogy végül helyet követeltek maguknak a tanárok fegyelmi- és osztályozó értekezletein is. Szerencsére intézetünk tanári karának hazafiasan gondolkozó és érző tagjai és az igazgató is, nem ültek fel ezeknek az éretlen kívánságoknak és erélyesen ellenállottak ezeknek a túlkapásoknak! Április hó 3-án azonban beállott a legsajnálatosabb tény! A proletárdiktatúra városi intézősége ugyanis az intézetnek régi, kipróbált igazgatóját elmozdította a helyéről és annak a helyét mint „iskola vezetőt“ egy a „művelődési osztály“ által nagyon „megbízhatónak“ talált tanárral töltötte be. Ezután a romboló hatású intézkedések gyors egymásutánban követték egymást. A tanuló ifjúság egymást „elvtársnak“, a tanárt „tanítómesternek“ volt köteles címezni. A diákbizalmiak mindég merészebbek lettek, sőt akadt közöttük olyan is aki az előadás alatt a tanárral nyíltan szembeszállt és követelte tőle, hogy előadását mint úgyis haszontalan időpazarlást, szüntesse be. Az egyes tanárok is, akarva-nem akarva, kénytelenek voltak a külső nyomások hatása alatt „kommunista“ elveket magyarázni és azoknak boldogító hatásaira rámutatni. Hogy egyesek miképpen cselekedték azt, arról tanúságot tehetne maga a hazafias érzésű tanuló ifjúság. Egy-két hét múlva a tanári karnak „megbízhatóknak“ kijelentett tagjai a „művelődési osztály“ intézkedése folytán ugyancsak „iskolavezetőkként“, más iskolák élére küldettek ki, sőt — sajnálattal kell e helyen megállapítanunk azt is — akadtak tanári testületünkből annyira megbízhatók is, akik a proletárdiktatúra alatt jelentősebb szerephez is jutottak. Nem méltatjuk őket arra, hogy neveiket itt megörökítsük! Ha egyéb nem, saját lelkiismeretük furdalása fogja őket egykor nyugtalanítani mindazokért a bűnökért, melyekkel a haza és a nemzet ellen vétettek. Majd megjelentek iskolánkban a katona- és munkástanácsok kiküldött iskolalátogatói is, munkásnők gyarló iskolai képzettséggel, látogatták és bírálgatták a képzett szaktanárok előadásait. A tanári testület legtöbb tagja vértanú módjára tűzte ezeket a kegyetlen arculcsapásokat és bizonyos csöndes, dacos ellenállást fejtett ki az egymást gombamódjára követő „lehetetlen“ rendeletek ellen is, türelmesen várva e keserű napoknak elmúlását és erősen bizakodva egy jobb, egy szebb idő hajnalhasadásában! A tanárok nagy többségének ez az ellenforradalmi magatartása egyrészt, másrészt az akkori tanuló ifjúság józanabb részének dicséretes viselkedése a legszomorúbb napokban is bizonyos reménységgel biztatott bennünket! Ott szunyadt meg ifjainkban az okszerű fegyelmezés és gondos nevelés szikrája, amelyben az intézet igazgatójától és tanári karától ezideig részesültek és ennek köszönhető — és ez az ifjúság dicséretére legyen mondva —, hogy a mi intézetünket nem sülyesztették le teljesen arra az alacsony színvonalra, amelyen sajnos több intézetet láttunk és amelyeknek az ifjai gyakran jártak ide a Vasutcába a mi iskolánk elé és döngették annak kapuját, erőszakosan követelve.