VIII. ker. Vas-utcai felső kereskedelmi iskola, Budapest, 1918

Mindamellett a tanulók nagy többsége elég tűrhetően viselkedett mind­addig, amíg be nem állott a szénszünet, mert ezzel az iskola fegyelme teljesen megszakadt. A szabadjára bocsátott és féktelenségre hajlandó tanulók most teljes erővel belevethették magukat a diákszakszervezetek mozgalmaiba és az azokban tartott gyűléseken mohón szívhatták magukba az ott hangoz­tatott romboló hatású elveket és tévtanokat. Sok józanul gondolkozó és jól nevelt tanulónkat, ha nem is hódíthatták meg teljesen, mégis ingadozóvá tették. A szénszünet után az iskolába visszatért ifjúság már erősen át volt itatva a szocialista tévtanoktól és már csak a március 21-én kitört proletárdiktatúra kellett hozzá, hogy a rombolást teljes siker koronázza. Most az ú. n. diák­agitátorok már teljesen nyíltan léptek fel és korompálták az ifjúságot ott, ahol csak lehetett; követelték a vallásoktatás teljes eltörlését, a jogismeretek, köz­­gazdaságtan, könyvviteltannak, a keresk­­levelezés tanításának, valamint az Isten, a haza és a szülők iránti tiszteletnek a beszüntetését. Az egyes osztá­lyokban is valóságos diákbizalmiak működtek, akik közül egynéhány merészebb a tanárok és az igazgató előtt is mint olyan kívánt szerepelni és annyira merész­kedtek, hogy végül helyet követeltek maguknak a tanárok fegyelmi- és osztá­lyozó értekezletein is. Szerencsére intézetünk tanári karának hazafiasan gondol­kozó és érző tagjai és az igazgató is, nem ültek fel ezeknek az éretlen kívánságoknak és erélyesen ellenállottak ezeknek a túlkapásoknak! Április hó 3-án azonban beállott a legsajnálatosabb tény! A proletárdiktatúra városi intéző­­sége ugyanis az intézetnek régi, kipróbált igazgatóját elmozdította a helyéről és annak a helyét mint „iskola vezetőt“ egy a „művelődési osztály“ által nagyon „megbízhatónak“ talált tanárral töltötte be. Ezután a romboló hatású intézkedések gyors egymásutánban követték egymást. A tanuló ifjúság egymást „elvtársnak“, a tanárt „tanító­mesternek“ volt köteles címezni. A diák­bizalmiak mindég merészebbek lettek, sőt akadt közöttük olyan is aki az előadás alatt a tanárral nyíltan szembeszállt és követelte tőle, hogy előadását mint úgyis haszontalan időpazarlást, szüntesse be. Az egyes tanárok is, akarva-nem akarva, kénytelenek voltak a külső nyomások hatása alatt „kommunista“ elveket magyarázni és azoknak boldogító hatásaira rámutatni. Hogy egyesek miképpen cselekedték azt, arról tanúságot tehetne maga a hazafias érzésű tanuló ifjúság. Egy-két hét múlva a tanári karnak „megbízhatóknak“ kijelentett tagjai a „művelődési osztály“ intézkedése folytán ugyancsak „iskola­vezetőkként“, más iskolák élére küldettek ki, sőt — sajnálattal kell e helyen megállapítanunk azt is — akadtak tanári testületünkből annyira megbízhatók is, akik a proletár­diktatúra alatt jelentősebb szerephez is jutottak. Nem méltatjuk őket arra, hogy neveiket itt megörökítsük! Ha egyéb nem, saját lelkiismeretük furdalása fogja őket egykor nyugtalanítani mindazokért a bűnökért, melyekkel a haza és a nemzet ellen vétettek. Majd megjelentek iskolánkban a katona- és munkástanácsok kiküldött iskolalátogatói is, munkásnők gyarló iskolai képzettséggel, látogatták és bírál­­gatták a képzett szaktanárok előadásait. A tanári testület legtöbb tagja vértanú módjára tűzte ezeket a kegyetlen arculcsapásokat és bizonyos csöndes, dacos ellenállást fejtett ki az egymást gombamódjára követő „lehetetlen“ rendeletek ellen is, türelmesen várva e keserű napoknak elmúlását és erősen bizakodva egy jobb, egy szebb idő hajnalhasadásában! A tanárok nagy többségének ez az ellenforradalmi magatartása egyrészt, másrészt az akkori tanuló ifjúság józanabb részének dicséretes viselkedése a legszomorúbb napokban is bizonyos reménységgel biztatott bennünket! Ott szunyadt meg ifjainkban az okszerű fegyelmezés és gondos nevelés szikrája, amelyben az intézet igazgatójától és tanári karától ezideig részesültek és ennek köszönhető — és ez az ifjúság dicséretére legyen mondva —, hogy a mi intézetünket nem sülyesztették le teljesen arra az alacsony színvonalra, amelyen sajnos több intézetet láttunk és amelyeknek az ifjai gyakran jártak ide a Vas­utcába a mi iskolánk elé és döngették annak kapuját, erőszakosan követelve.

Next