II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1868

4 Az 1868-ai tanévre a tanulók September 29-től október 3-ig­ vétettek fel. Október 4-én mint­­ császári és apostoli királyi Felsége nevenapján ünnepélyes isteni tisztelet tartatott sz. Erzsébet templomában, mely isteni tisztelettel a szt­­élek segítségül hívása kapcsoltatott össze. Az első osztályba­ a tanulók oly nagy számban jelentkeztek, hogy azokat egy tanteremben elhelyezni és megfelelőleg tanítani lehetetlen lett volna. A nm. közoktatási ministérium, az igazgatóság eziránti jelentése folytán megengedni méltóztatott egy párhuzamos osztály felállítását és a megkívántató tanárok díjazását. Minthogy várható volt, hogy az alreáliskola négyosztályú reálgymna­­siummá fog átalakítatni, a latin nyelv tanítására Tom­or Ferencz úr, az unghvári kir főgymnasium egyik tanára, létetett át intézetünkhöz. A reál­tanodák újjászervezése még meg nem határozott időpontig lett ugyan el­halasztva, de a latin nyelv ennek bekövetkeztéig is az eddigi hetenkénti 3 óra helyett hetenként 4 órában tanítatott. Az 1. félév február 22-én fejeztetett be, a Il-ik ugyanazon hó 28-án vette kezdetét. Június 15., 18. és 17-én főtisztelendő Dr. Lutter Nándor úr a budai kir. egyetemi gymnasium igazgatója és helyettes főigazgató látogatta meg az intézetet, jelen volt minden tanár előadásán, és meggyőződést szerzett a tanulók előmeneteléről mind a VII. osztályban. Június 19-én értekezletet tartott a tanári testület összes tagjaival, mely alkalommal teljes megelé­gedését nyilvánította az intézet igazgatóságára nézve, nemkülönben a tanu­lók által tett előmenetelt illetőleg, különösen a magyar nyelvben és irodal­mában, továbbá a mennyiségtanban. — Sajnálattal kell ez évben is több halálozásról megemlékeznünk. 1867-ki deczember 28-án Heindl Antal 1-ső osztálybeli tanuló halt meg hagymázban. Ugyanazon kór áldozatjává lett Demkovits József II. osztálybeli tanuló f. é. junius havában. Mixits Miklós VI. oszt. tanuló pedig a II. félév elején szülőföldjén Kécsán tüdősorvadásban halt meg. Örök béke lengjen fölöttük. B. Személyzet és változások a tanári testület személyzetében. a) Királyi igazgató. Lehenzl Guido, a szent Benedek rend admonti káptalanbelije, a bölcsészet tudora, a magyar tudom. Akadémia lev. tagja, a magyar kir. ter­mészettudományi, a budapesti tanári egylet, és egyéb tudományos társula­toknak, továbbá a magyarországi főreáltanodák számára felállított tudomá­nyos vizsgálati bizottságnak tagja.

Next