II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1907
Irodalmunk fejlődésének fő mozzanatai. Mióta Wallaszkyval irodalomtörténetünk rendszeres tárgyalása megkezdődött (1785), az irodalom fogalma több lényeges módosuláson ment keresztül. Maga Wallaszky a „szélesebb értelemben vett Magyarország irodalomtörténetét“ (historiam litterariam Hungáriae latiore significatu sumtae) írja meg, azaz nemcsak az anyaországét, hanem „tartományaiét“ is, melyek közé nem csupán Erdélyt s Horvát- Szlavonországokat sorolja, hanem a történelem folyamán velünk több ízben függő viszonyba jutott Dalmáciát, Moldvát és Oláhországot is. Felfogása szerint tehát irodalmunk kiterjedését politikai határok szabják meg. Természetes, hogy az irodalmi anyagban, mit ily messzire kitolt korlátok öveznek, egyneműség s fejlődésbeli szorosabb kapcsolat alig kereshető. — „Szorosabb értelemben vett“ irodalomtörténet evvel szemben pusztán az anyaország irodalmát ölelné fel. Pápay Sámuel, a „magyar literatúra esméretének“ magyar nyelven első rendszeres feldolgozója (1808), szintén kétféle magyar irodalmat ismer: ha ,,a’ nemzetnek tulajdon anyai nyelvénn foly, nemzeti, más különben idegen avagy külföldi, mint p. o. Magyar Hazánkban a’ Deák Literatúra.“ Nála eszerint már nem politikai, hanem nyelvi határok szabják meg az irodalom kiterjedését. A magyar és deák nyelven írott hazai művek együttvéve tennék a szélesebb értelemben vett magyar irodalmat, mellyel szemben a szűkebb értelmű csupán a magyar nyelvűekre szorítkozik. Ő a „nemzeti“ irodalomnak írja meg történetét. Kirekesztvén a deák !*