II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1930

az intézetnek és az intézet jelenlegi tanári karának, régi tanárainak, hogy ezt így megtarthattam és így akarom megtartani a jövőben is. (Éljenzés.) Tisztelt ünneplő Közgyűlés! Azt mondja a legnagyobb élet-igazság, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Viszont azonban az élet mutatja meg, hogy hogyan tanít az iskola, az élet a tanítványok munkája révén méri le az iskolának értékét és ha a tanítványok itt az iskolában, a tanári kar előtt vizsgáznak az élet számára, akkor az iskola az élet előtt kell hogy letegye a vizsgát a maga rátermettségéről. Ha ez így van, mint ahogy így van, akkor megállapíthatjuk azt, hogy ez a mi iskolánk jelesen, kitüntetéssel tette le az érettségit (Úgy van! Úgy van!), mert kevés iskolája van ennek az országnak, amely a volt növendékeknek oly fényes névsorát adta volna a magyar társadalomnak, mint ez az iskola a tudomány, a művészet, a közélet terén, de nemcsak a békés munkában, hanem a harctereken is. Ott láttuk mindannyian ennek az iskolának növendékeit, amint önfeláldozó hazaszeretettel legdrágább kincsüket, az életüket tették a haza oltárára és kiknek néhány esztendővel ezelőtt állí­tottunk márványtáblát. Ezen a márványtáblán teremtettük meg ennek az iskolának egy örök osztályát, amely nem tanulni jött ide, hanem azért jött ide, hogy tanítson nemzedékeket arra, hogyan kell élni és hogyan meghalni, ha kell, a hazáért. (Éljenzés.) Az iskolának évtizedekre terjedő tanítása nemcsak az egyes emberek élete szempontjából számít, de számít az egész nemzet élete szempontjából is, mert hiszen nemzedékek munkájával emelkedhet a nemzet maga,, míg viszont évtizedek a nemzeti erőknek visszaesését, visszafejlődését, a nemzeti erőknek kiszikkadását, kiapadását jelenthetik. Ezért van külö­nösen nagy jelentősége az iskolának a nemzet szempontjából. Ámde mi, tisztelt ünneplő barátaim, az iskolától azt várjuk, hogy az ne csak tanítson, hanem neveljen is, mert a tudás maga, a jellembeli kiképzés nélkül, nem tesz bennünket egész emberekké. A könyvekből, a­ leckékkel, vagy egy kiváló szakképzettségű tanárnak tanításaiból megszerezhetjük a tudást, de a jellemre a tanító tanárnak egyénisége, jelleme hat nevelő erővel. Az ő egyéniségéből, jelleméből felénk sugárzó erő az, ami lelkünket kiépíti, széppé teszi. És amikor mi azzal dicsekedhetünk, hogy a mi iskolánk oly fényes névsort adott az élet számára, akkor meg kell emlékeznünk arról a fényes névsorról is, amely nemcsak tanított, hanem nevelt is ben­nünket ebben az iskolában. Meg kell emlékeznünk azokról a tanárokról, akik tudásuk mellett az ő egész lelkületüket ideadták, hogy belőlünk nemeslelkű, szép jellemű, erényes férfiakat neveljenek. Azoknak már csak a neve él emlékezetünkben és mint ahogy máma, a szentmisén, a

Next